McLaren-győzelemmel indult az IndyCar hibridérája
https://formula.hu/parc-ferme/38151
Történelmi versenyt rendeztek vasárnap Mid-Ohióban az IndyCarban, hiszen a szezon közepén debütáltak a már több éve várt hibrid hajtásláncok, ezzel pedig egy új korszak vette kezdetét az amerikai formulaautós szériában. Az első verseny egyetlen hibriddel kapcsolatos kiesést eredményezett, viszont az épp a bajnoki címért is harcoló Scott Dixonnál jelentkezett már a startnál.

Az élről Alex Palou indulhatott, a második kerékcserék során azonban megelőzte őt a szintén rendkívül gyors Pato O’Ward, akit aztán hiába kergetett a fináléban fél másodperces távolságból a címvédő spanyol, megőrizte a vezetést, így a Scott McLaughlin St. Petersburg-i kizárása révén megörökölt siker után idei második győzelmét aratta az Arrow McLaren mexikói pilótája. A dobogót egyébként – az éllovas duótól jócskán lemaradva – épp McLaughlin tette teljessé Colton Herta és Marcus Ericsson előtt. Az összetettben Palou növelte az előnyét a most csak 11. helyen befutó Will Powerrel szemben, míg O’Ward Dixont átlépve feljött a harmadik pozícióba. Az alábbiakban mutatjuk a verseny rövid videós összefoglalóját:
A futam végeredménye:
| 1. | Pato O’Ward | McLaren | Chevrolet | |
| 2. | Alex Palou | Ganassi | Honda | 0.4993 |
| 3. | Scott McLaughlin | Penske | Chevrolet | 16.1558 |
| 4. | Colton Herta | Andretti/Curb-Agajanian | Honda | 24.8725 |
| 5. | Marcus Ericsson | Andretti | Honda | 31.6809 |
| 6. | Alexander Rossi | McLaren | Chevrolet | 32.2443 |
| 7. | Christian Lundgaard | RLL | Honda | 32.5714 |
| 8. | Kyle Kirkwood | Andretti | Honda | 35.2218 |
| 9. | Christian Rasmussen | Carpenter | Chevrolet | 40.3182 |
| 10. | Santino Ferrucci | Foyt | Chevrolet | 46.9084 |
| 11. | Will Power | Penske | Chevrolet | 48.6546 |
| 12. | David Malukas | Meyer Shank | Honda | 49.3906 |
| 13. | Toby Sowery | Coyne/WR | Honda | 49.8866 |
| 14. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank | Honda | 51.8162 |
| 15. | Linus Lundqvist | Ganassi | Honda | 53.4794 |
| 16. | Sting Ray Robb | Foyt | Chevrolet | 54.7413 |
| 17. | Marcus Armstrong | Ganassi | Honda | 55.8399 |
| 18. | Graham Rahal | RLL | Honda | 58.8681 |
| 19. | Rinus VeeKay | Carpenter | Chevrolet | 1'00.4550 |
| 20. | Nolan Siegel | McLaren | Chevrolet | 1'05.8591 |
| 21. | Kyffin Simpson | Ganassi | Honda | 1'07.0413 |
| 22. | Agustin Canapino | Juncos Hollinger | Chevrolet | 1 kör /3.2775 |
| 23. | Romain Grosjean | Juncos Hollinger | Chevrolet | 1 kör /10.4894 |
| 24. | Pietro Fittipaldi | RLL | Honda | 1 kör /13.0034 |
| 25. | Josef Newgarden | Penske | Chevrolet | 1 kör /18.4108 |
| 26. | Jack Harvey | Coyne | Honda | 1 kör /42.4892 |
| 27. | Scott Dixon | Ganassi | Honda | Kiesett |
Videó: Így parádézott Vietnam utcáin a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/21814
Mint arról már beszámoltunk, az energiaitalosok máris bevették Hanoit, most pedig újabb videót tettek közzé David Coulthard és Jake Dennis show-járól:
Elképesztő, mennyire gyorsak a Super Formula-autók
https://formula.hu/parc-ferme/21811
Hétvégén rendezték a japán formulaautós sorozat idénynyitóját Suzukában, s a pole-pozíciós Tadasuke Makino 1:36,060-as kört repesztett – csak összehasonlításképp: az F1-es rekordot Lewis Hamilton tartja 2017-ből 1:27,319-es idővel, azaz kevesebb, mint kilenc másodperc a különbség a két kategória között:
Ricciardo hangulatánál már csak az ingje rikítóbb
https://formula.hu/parc-ferme/21812
Úgy tűnik, jól érezte magát a húsvéti pihenő alatt a Renault ausztrál pilótája – és az az ing…!
Amikor a Zöld Pokol fehér pokollá változik: hóvihar a Nordschleifén
https://formula.hu/parc-ferme/21813
Furcsa időjárás uralkodott Európa-szerte egy hete, hiszen Assenben a Superbike-vb futamát zavarta meg havas eső, de ugyanekkor a Nürburgring, ahol épp GT-versenyt rendeztek, sem úszta meg az extrém körülményeket:
Hangolódj a hungaroringi WTCR-re a tavalyi futamok összefoglalóival!
https://formula.hu/parc-ferme/21810
Ennél tökéletesebben elhelyezett szponzortáblát még nem láttunk
https://formula.hu/parc-ferme/21809
Az Emirates Fly Better, azaz Repülj jobban! feliratú táblája tökéletes kiegészítést ad Lando Norris sanghaji koccanásának… ![]()
When the advertising couldn't be more on point#F1 @emirates #FlyEmiratesFlyBetter
— Formula 1 (@F1) 2019. április 19.
Eagle-eyed @mc_potts spotted this one pic.twitter.com/2joMeCg5l7
Nagyot ugratott, majd folytatta, mintha mi sem történt volna
https://formula.hu/parc-ferme/21808
Nagyjából így lehet röviden leírni az alábbi autókrosszos balesetjelenetet:
Visszatért a Hungaroringre a súlyos sérülést szenvedett sportbíró
https://formula.hu/parc-ferme/21807
László Attila a tavalyi DTM-futamon történt bokszutcai kavarodásban sérült meg, bal lábát térd alatt amputálni kellett. A Formula.hu szerkesztősége az előző hónapokban árverést írt ki a sportbíró megsegítésére, amely során több mint félmillió forint jött össze. László Attila pedig mindeközben máris visszatért a Hungaroringre: a múlt hétvégén az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság idénynyitóján tevékenykedett sportbíróként.

Fotó: SpeedLight Photo Agency Kft.
Szélmalomharc volt, ahogy bukása után életet próbált lehelni motorjába Marc Marquez
https://formula.hu/parc-ferme/21806
A vb-címvédő Marc Marqueznek most a futamon ütött be a krach, és az általában a gyakorlásokon eső spanyol most a futamon feküdt el motorjával Austinban. Ezek után szinte hősies küzdelmet folytatott, hogy valahogy beindítsa a nyilvánvalóan nem tökéletes állapotban lévő Hondát. Nem sikerült neki. A MotoGP Twitterén most kétféle kameraállásból is megnézhetjük a szélmalomharcot.
The most shocking moment of the 2019 #MotoGP season so far!
— MotoGP™ (@MotoGP) April 21, 2019
Despite his best efforts to restart the bike, @marcmarquez93 couldn't complete a magnificent seven in Austin! #AmericasGP pic.twitter.com/MzeRTPQZho
Izgalmas túraautó-koncepciót mutattak be a sanghaji autókiállításon
https://formula.hu/parc-ferme/21805
Az eredeti formájában már megszűnt MG egy érdekes túraautó-koncepciót mutatott be Sanghajban, amely az MG6 XPower TCR fantázianevet kapta. Az MG, mint márkanév eredeti formájában egy ideje már megszűnt, a névhasználatot jelenleg a SAIC Motors birtokolja, az ő munkájuk ez a versenyautó-terv, és az ő döntésük lesz az autó további sorsa is. Az autó teljesítménye az információk szerint 450 Nm és nagyságrendileg 320 lóerő.
Egy videó az autó bemutatójáról:
Magabiztosan várja a szezon kezdetét a magyar ralikrosszos
https://formula.hu/parc-ferme/21803
A 2019-ben a ralikrossz-Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájában induló Marton Gergely önbizalomtól telve várja a hamarosan időszerű szezonkezdést, erről tanúskodik legutóbbi Facebook-bejegyzése is, amelyben reméli, új korszak kezdődik, méghozzá olyan, amit az ő neve fémjelez majd.
Embert próbáló körülmények között nyerte Ayrton Senna élete első F1-es versenyét
https://formula.hu/parc-ferme/21804
Özönvíz-szerű eső, tocsogó pálya Estorilban, pörgő-forgó-törő autók, benne a sokszor csak tehetetlen utas versenyzőkkel - ez volt az 1985-ös Portugál Nagydíj, benne egy brazil fiatalemberrel, bizonyos Ayrton Sennával, akin semmilyen körülmény nem fogott ki, és pályafutása során először pezsgőzhetett a dobogó tetején. Mindenkit agyonverve.
#OnThisDay in 1985, a legend began...
— Formula 1 (@F1) April 21, 2019
The first of 41 spellbinding wins for the great Ayrton Senna
Flawless performance in the rain
Finished a minute ahead of second place
Lapped everyone else #F1 @ayrtonsenna pic.twitter.com/BgyeivN7JC
Az F1-eseknek is jár a kikapcsolódás húsvétkor - Leclerc például egy igazi sztárral bulizott
https://formula.hu/parc-ferme/21802
Bob Sinclar a house műfajának egyik legnagyobb sztárja - húsvét hétvégéjén az ő buliján tette tiszteletét a Ferrari üdvöskéje, Charles Leclerc.
A 12. helyről érkezett a futamgyőztes a Super Formula szezonnyitóján
https://formula.hu/parc-ferme/21801
Japánban is megkezdődött a formaautós szezon, a Super Formula első versenyét Suzukában rendezték. Az élről Tadasuke Makino rajtolhatott, az első sorba még Alex Palou kvalifikált. Egy Safety Car-periódus nagyon jól jött ki Nick Cassidynek, aki pont azelőtt járt kint a bokszban, hogy a biztonsági autót beküldték volna, és mivel folyamatosan álltak ki előle, de már úgy, hogy az SC miatt eltűnt az előny, egyre feljebb kapaszkodott a listán, majd az élre is állt, amit onnantól már nem is engedett át másnak. Egy ideig még az ex F1-es Kamui Kobayashi is vezetett, de kiállásáig nem tudott akkora előnyt összeszorgoskodni, hogy a 10. helynél előrébbre térjen vissza a bokszból. A második helyen a tavalyi bajnok Naoki Yamamoto zárt, a dobogóra mégKenta Yamashita állhatott fel.

A Mercedes dupla bokszkiállásának ideje 30 éve még csak egy autó kiszolgálására volt elég
https://formula.hu/parc-ferme/21800
Egészen elképesztő, hová fejlődött a technika és hová fejlődtek a boksziállások is a száguldó cirkuszban: amíg 2019 F1-ében a Mercedes adott idő alatt elvégez minden szükséges munkát Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autóján is, addig ugyanez az adott idő 1989-ben még csak egyetlen McLaren kiszolgálására volt elég.
Ennél durvább gyorsulási versenyt ma már nem látsz
https://formula.hu/parc-ferme/21799
Ha a komoly autósport előszobája a gokart, akkor ez alighanem a gokart előszobája. Pedálos gyorsulási verseny, gyerekekkel. A videó természetesen Oroszországból származik.
A Red Bull már be is járatta autóját Vietnámban
https://formula.hu/parc-ferme/21798
2020-tól ellátogat majd a száguldó cirkusz Vietnámba is, a Red Bull-osok pedig már adtak is nekünk egy kis ízelítőt abból, milyen is lesz Hanoi utcáin versenyezni.
Drag racing #F1 style! Here’s your first taste of street racing Hanoi... #VietnamGP#HeinekenF1 pic.twitter.com/OaOgg4nfvK
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) April 20, 2019
Kitaláljátok, melyik napon készült ez a kép?
https://formula.hu/parc-ferme/21797
Egyetlen fotó alapján meg tudjátok mondani, hol és mikor készült ez a fotó, illetve azt is, hogy mi volt az eredmény?
Time for #GuessTheDay!
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) April 19, 2019
Tweet us your guess!
Where When Drivers Results#RSspirit pic.twitter.com/IPWdH00yox
Albon: A bokszutcától a pontszerzésig
https://formula.hu/parc-ferme/21796
Alexander Albon csúnyán összetörte a Toro Rosso-Hondát a harmadik szabadedzés utolsó perceiben a Kínai Nagydíjon, azonban végül fantasztikus versenyzéssel megszerezte első F1-es pontjait. Nézzétek:
*Grabs popcorn*#AlbonIsComing@alex_albon #PoweredByHonda
— Honda Racing F1 (@HondaRacingF1) April 15, 2019
pic.twitter.com/rflO07H2Jj
Vandoorne veszi át Jenson Button helyét
https://formula.hu/parc-ferme/21795
"Rendkívül élveztem a versenyzést az SMP csapatával, és örömmel tölt el, hogy a dobogóra állhattunk, de úgy érzem, hogy most sokkal inkább a gyermeket váró menyasszonyommal kell töltenem az időt, mintsem hogy két hetet töltsek Le Mans-ban. A döntésemet még inkább megkönnyítette, hogy a Toyota jelenleg legyőzhetetlennek tűnik" - közölte Jenson Button, akinek a helyét a belga Stoffel Vandoorne veszi át a WEC szezonjának hátralévő részében.
