DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

McLaren-győzelemmel indult az IndyCar hibridérája

Történelmi versenyt rendeztek vasárnap Mid-Ohióban az IndyCarban, hiszen a szezon közepén debütáltak a már több éve várt hibrid hajtásláncok, ezzel pedig egy új korszak vette kezdetét az amerikai formulaautós szériában. Az első verseny egyetlen hibriddel kapcsolatos kiesést eredményezett, viszont az épp a bajnoki címért is harcoló Scott Dixonnál jelentkezett már a startnál.

indycar-oward-palou-midohio

Az élről Alex Palou indulhatott, a második kerékcserék során azonban megelőzte őt a szintén rendkívül gyors Pato O’Ward, akit aztán hiába kergetett a fináléban fél másodperces távolságból a címvédő spanyol, megőrizte a vezetést, így a Scott McLaughlin St. Petersburg-i kizárása révén megörökölt siker után idei második győzelmét aratta az Arrow McLaren mexikói pilótája. A dobogót egyébként – az éllovas duótól jócskán lemaradva – épp McLaughlin tette teljessé Colton Herta és Marcus Ericsson előtt. Az összetettben Palou növelte az előnyét a most csak 11. helyen befutó Will Powerrel szemben, míg O’Ward Dixont átlépve feljött a harmadik pozícióba. Az alábbiakban mutatjuk a verseny rövid videós összefoglalóját:

 

A futam végeredménye:

1. Pato O’Ward McLaren Chevrolet  
2. Alex Palou Ganassi Honda 0.4993
3. Scott McLaughlin Penske Chevrolet 16.1558
4. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian Honda 24.8725
5. Marcus Ericsson Andretti Honda 31.6809
6. Alexander Rossi McLaren Chevrolet 32.2443
7. Christian Lundgaard RLL Honda 32.5714
8. Kyle Kirkwood Andretti Honda 35.2218
9. Christian Rasmussen Carpenter Chevrolet 40.3182
10. Santino Ferrucci Foyt Chevrolet 46.9084
11. Will Power Penske Chevrolet 48.6546
12. David Malukas Meyer Shank Honda 49.3906
13. Toby Sowery Coyne/WR Honda 49.8866
14. Felix Rosenqvist Meyer Shank Honda 51.8162
15. Linus Lundqvist Ganassi Honda 53.4794
16. Sting Ray Robb Foyt Chevrolet 54.7413
17. Marcus Armstrong Ganassi Honda 55.8399
18. Graham Rahal RLL Honda 58.8681
19. Rinus VeeKay Carpenter Chevrolet 1'00.4550
20. Nolan Siegel McLaren Chevrolet 1'05.8591
21. Kyffin Simpson Ganassi Honda 1'07.0413
22. Agustin Canapino Juncos Hollinger Chevrolet 1 kör /3.2775
23. Romain Grosjean Juncos Hollinger Chevrolet 1 kör /10.4894
24. Pietro Fittipaldi RLL Honda 1 kör /13.0034
25. Josef Newgarden Penske Chevrolet 1 kör /18.4108
26. Jack Harvey Coyne Honda 1 kör /42.4892
27. Scott Dixon Ganassi Honda Kiesett

A NASA központjában járt a Toro Rosso párosa

Az F1 soron következő futamának helyszínétől mindössze három órányi autóútra található a NASA houstoni bázisa, így a Toro Rosso párosa megragadta az alkalmat, hogy meglátogassa az űrkutatási központot. Volt itt minden: fotózkodás Marsjáróval, beszélgetés a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó űrhajóssal és katapultülés kipróbálása is.

Verstappen megint kivitte a versenypályáról az egyik Red Bullt

Az energiaitalos F1-es csapat szokásához híven mindenféle extrém és szokatlan helyszínen megjáratja korábbi autóit. Így tett az USA Nagydíjat megelőzően is, amikor a Los Angeles-i utcai fesztivál felé menet lebonyolított egy gyors bokszkiállást egy benzinkúton.

Nigel Mansell kicsinyített másának öltözött a Top Gear egykori műsorvezetője

Richard Hammond a Magyarországon is egyre szélesebb körben elterjedt movember mozgalom alkalmából vett részt egy fotózáson, amelyen a legendás bajuszos F1-es pilótát, Nigel Mansellt testesítette meg. Vagy ha a magasságát nézzük, akkor inkább egy rég elveszett ikertestvérét, aki tizenkét centiméterrel alacsonyabb a világbajnoktól.

A movember mozgalom célja, hogy világos üzenetet küldjön a férfiaknak: ne hanyagolják el saját egészségüket, figyeljenek oda a problémáikra és rendszeresen vegyenek részt szűrővizsgálatokon. A bajusz ennek egy jelképe, mint a mellrák kampány esetében a rózsaszín szalag.

v3tv9b8ociv31

Fotó: Independent.ie

Miami lakói mindent megtesznek, hogy ne legyen F1-es nagydíjuk

Már hivatalos, hogy 2021-ben lesz Miami Nagydíj – csak éppen pálya nincsen jelen állás szerint. A Miami Dolphins NFL-csapat stadionja körül megálmodott látványos vonalvezetés ugyanis nem fog megvalósulni.

A CBS beszámolója szerint a helyi önkormányzat legutóbbi ülésén helyi lakók nagy számú képviselete vett részt, akik tiltakoztak a nagydíjjal járó útlezárások ellen. Ilyen kijelentések hangzottak el: „Aszteroida száguld közösségünk felé, melyet meg kell állítanunk. Ez az aszteroida a Formula-1 képében érkezik.”

Miami-Dade County vezetői engedtek a lakosok nyomásának, és olyan rendeletet adtak ki, amely megtiltja Miami Gardens városrész közútjainak lezárását autóverseny miatt: ez a gyakorlatban ellehetetleníti a nagydíj megrendezését a beharangozott helyszínen. Miami Gardens polgármestere győzelemként kommentálta a fejleményeket. A verseny támogatója, a nagyobb közigazgatási egység, Miami-Dade County polgármestere kompromisszumos megoldáson dolgozik: a szerződés 2021-re továbbra is érvényes, csak éppen F1-es pálya nincs pillanatnyilag.

Hamilton tavaly ezzel a körrel lett pole-pozíciós Austinban

A 2018-as USA Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton mindössze hét századmásodperccel bizonyult gyorsabbnak Kimi Raikkönentől, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a brit megszerezze karrierje 81. F1-es pole-pozícióját.

A Mexikói Nagydíj legjobb fedélzeti kamerás felvételei

Dráma a rajt után, nagyszerű előzések, ütközés a verseny utolsó kanyarjában - az F1 összeválogatta a múlt hétvégi futam legjobb jeleneteit. A videó átkattintás után indul el.

Austini gumiválasztások: van itt minden, mint a búcsúban

A Pirelli szokásához híven nyilvánosságra hozta a Formula-1-es csapatok soron következő versenyhétvégére leadott rendeléseit. Az USA Nagydíj gumistratégiák szempontjából változatosnak ígérkezik, a táblázatban ugyanis alig találunk olyan csapatot, ahol a két pilóta egyforma mennyiségeket kért volna a rendelkezére álló keverékekből. Austinban egyébként a C2, a C3 és a C4 lesz elérhető.

19-us-selected-sets-per-driver-en-559278

Elég lehet a 2020-as Red Bull-üléshez, ha valaki legyőzi Verstappent?

A balszerencse az utóbbi futamokon visszatérő vendég volt Max Verstappen futamaival kapcsolatban, a holland le is maradt a két Ferraritól a pontversenyben, de az talán még érdekesebb, hogy mióta Alex Albon megérkezett Pierre Gasly helyére, a megszerzett pontokat tekintve bizony veri a hollandot. Az egykörös tempója is közelebb van Verstappenhez, mint Gaslyé - lehet, hogy eldőlt a 2020-as ülés sorsa?

rbr_1

Amikor várod a buszt... aztán megérkezik, de így

Ti mit szólnátok hozzá, ha így jelenne meg a járat?

Ennél az ábránál semmi nem mutatja szemléletesebben, hogyan bukta el a vb-címet 2016-ban Hamilton

A Racing Statistics YT-csatorna fantasztikus infografikákat készít, melyek közül egy különösen érdekeset töltöttek fel nemrég. A 2016-os szezon Nico Rosberg és Lewis Hamilton számos fordulatot tartogató csatájáról emlékezetes. A nyári szünet után úgy tűnt, az évet pocsékul kezdő brit (még Raikkönen is állt előtte!) már behúzza, végül azonban mindössze 5 pont különbséggel lemaradt a végső győzelemről, a hibrid éra kezdete óta csak abban az évben kapott ki.

Hasonló mozgó ábrákat az elmúlt szezonokról és az F1 történetéről az említett csatornán, ide kattintva találhattok.

Újabb F1-stílusú, ikonikus pálya a ralikrossz-vb naptárában

Új helyszín csatlakozik a WRX versenynaptárához jövőre: a Nürburgringen alakítanak ki ralikrosszos nyomvonalat, ahol augusztus elején rendeznek versenyt.

A ralikrosszban jellemző trend a Formula-1-ből jól ismert pályák csatlakozása: idén Silverstone-ban, Barcelonában, Spában, sőt Abu Dhabiban is versenyzett a vb-mezőny. Korábban Németországban a Hockenheimringet alakították át a WRX befogadására, sőt még a DTM-mel közös versenyhétvégét is rendeztek a pályán.

A legfiatalabb magyar formaautós és az e-WTCR bajnoka is nálunk járt

Megtartottuk az Autósport és Formula Magazin tv-műsor következő stúdiófelvételét, amelyre ezúttal három versenyző is eljött: a 14 éves formaautós, Szomszéd Lali, a Rally Legendet megjárt Szikszai Bészi, valamint a WTCR online e-sport bajnokságának győztese, Báldi Gergő. A velük készült beszélgetések november folyamán kerülnek adásba és a YouTube-ra!

Benyó Máté csúnyát borult a Kakucsringen

A magyar versenyző a Kakucsring Kupa hétvégi, első fordulóján a nagy felzárkózásban hibázott egyet, aminek az alábbi borulás lett a vége.

Perez beszólt Ricciardónak: Már nem Red Bullod van!

A középmezőny két nagyágyúja a 71 körös Mexikói Nagydíj 61. körében csapott össze a hetedik helyért. Daniel Ricciardo a Renault-val a védjegyévé váló bevetődős előzéssel próbálta megtréfálni a helyi hőst a célegyenes végén, de túlzottan rövid féktávot hagyott magának, ezért kiszáguldott a füves bukótérre. Az ausztrál is elismerte, túlságosan optimista volt, Sergio Perez pedig odaszúrt: már nem olyan autója van, amellyel egy efféle trükkel megfoghat egy Racing Pointot.

„Már abban a pillanatban tudtam, hogy neki annyi” – idézi a Racefans.net a végül hetedikként leintett Perezt. „A verseny után meg is mondtam neki, hogy már nem Red Bullja van, hogy ilyen manővereket csináljon! A határon volt, én pedig egészen későn fékeztem. Még jó, hogy hagytam neki helyet, különben összeértünk volna.”

Az előzési kísérlet a verseny összefoglalójában 5:00-tól látható:

A Dakar-legenda csapata készíti fel a Mercedes új versenygépét

A 2020-as Dakar-ralin már elérhető lesz a Jean-Louis Schlesser csapata által felkészített, T1-es kategóriájú Mercedes-terepjáró, amelyhez a gárda teljeskörű támogatást nyújt.

Vettel felmarkolt két sört, Hamiltonnak nem adott belőle

Az alábbi fotók keringenek az interneten, amelyekből egy rövid történet olvasható ki a németek és a finnek Balti-tengeren is átívelő barátságáról. A Mexikói Nagydíj sajtószobájából távozó Sebastian Vettel a terem szélén két pohár gazdátlan sört pillant meg, amiket megragadva az egyiket kollégájának, Valtteri Bottasnak nyújt, kikerülve a közöttük sétáló Lewis Hamiltont. A jelenetet külső szemlélődőként az FIA egyik szakembere nézte végig, akinek azóta is az jár a fejében, hogy szinte résztvevője volt egy történetnek, amit egyszer muszáj lesz elmesélnie az unokáinak.

Rendhagyó közúti versenyen vett részt Kiss Norbi

Hazánk kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzője egy egészen szokatlan kihíváson, egy átlagtartó versenyen vett részt múlt hétvégén Sárospatakon. A Tankpool pilótája egy Mercedes-Benz 280 CE AMG-vel állt rajthoz szigorú szabályokkal rendelkező, Zemplén megyét és környékét bejáró futamon. Navigátora Hatvan polgármestere, Horváth Richárd volt. 

A verseny két napon keresztül tartott, és Sárospatakon kívül érintette Telkibánya, Mád, Szerencs és a szlovákiai Reste festői tájait.

72817757_2475159315912469_2568601467636154368_n

Nézd vissza a Mexikói Nagydíj legfontosabb pillanatait!

Közel hétperces összefoglalót készített az F1 az utánozhatatlan hangulatú Mexikói Nagydíjról, benne a Mercedesekkel ütköző Verstappennel, a Perezt ünneplő tömeggel és az élmezőny állóháborúvá válló stratégiai küzdelmével. A videó átkattintás után indul.

„Úton van feléd a világbajnoki trófea... a gyerekünk nélkül”

Sorozatban hat világbajnoki cím után idén legyőzőre talált a WRC-ben Sebastien Ogier: korábbi csapattársa, Ott Tanak végig a legjobb volt a szezon során és a hétvégén Spanyolországban bebiztosította 2019-es év végi elsőségét. Ogier abszolút sportszerűen gratulált neki már a célban, majd a közösségi oldalán is a következő szöveggel:

"Senki sem érdemelte meg nálad jobban a világbajnoki címet idén! Nagyon szép munka Ott Tanak és üdv a klubban!"

Ogier felesége, Andrea Kaiser (aki a hétvége korábbi részében kiosztotta férje csapatát, a Citroent a kezelhetetlen és megbízhatatlan autó miatt) szintén gratulált Tanaknak Twitteren és azt írta az alábbi képhez, hogy "a trófea úton van hozzád (a gyerekünk nélkül)":

EH4qjLjX0AAaooN

Valószínűleg ő volt a legnagyobb Verstappen-drukker Mexikóban

A fiatal F1-es rajongó úgy megőrült a hollandnak, hogy még az ásítást is megszakította.