Newey elmondta, mikor dönthet az F1-es jövőjéről
https://formula.hu/parc-ferme/38127
Amióta május elején hivatalossá vált, hogy Adrian Newey a 2025-ös esztendő első negyedében távozik a Red Bulltól, folyamatosak a találgatások arról, mely másik Formula-1-es alakulatnál köthet ki. A 65 éves szakembert szóba hozták már a Ferraritól kezdve a Mercedesen át az Aston Martinig szinte mindenkivel: a legutóbbi értesülések arról szóltak, hogy utóbbi istállónál gyárlátogatáson is járt. Newey maga azonban azt hangoztatta eddig, hogy előbb mindenképp kis pihenőre vonul – és ezt most a Sky Sports F1-nek nyilatkozva is elismételte, amikor a jövőjéről kérdezték:
„Nem tudom. Jelenleg még az RB17-esen dolgozom, aztán kiveszek egy kis pihenőidőt. Múlt héten is kivettünk hét napot, az időjárással is szerencsések voltunk, és körbejártuk a déli partot a kutyáinkkal egy régi Aston Martin DB6-ossal, és ez remek móka volt” – fogalmazott a tervezőguru, aki arra a kérdésre, hogy az ősz-tél környékén várható-e, hogy elhatározza magát, így felelt: „Határozottan ez a cél, addigra döntést kell hoznom.”
Newey felesége, Amanda egyébként egy tréfás képes poszttal válaszolt a Sky rövid videójára a Twitteren, amelyben vicces formában szinte minden a férjével szóba hozott istállóra utalást tett, kezdve a Mercedesben résztulajdonos Jim Ratcliffe-re és Newey papajaszínű rövidnadrágjára tett utalással:
We vacationed at Limewood, owned by Jim Radcliffe, arriving in an Aston Martin styled in a ferrari blue/silver, wearing "papaya" shorts, for our holiday with Red Bulls to keep us alert. pic.twitter.com/eEDYTvC7Rb
— Amanda Newey (@amanda_newey) July 2, 2024
Már márciusban bejelenthetik a Red Bull–Porsche együttműködést
https://formula.hu/parc-ferme/31548
Az elmúlt időszakban egyre intenzívebbé váltak az azzal kapcsolatos híresztelések, hogy a Volskwagen Csoport akár két márkával is beszállhat a Formula-1-be motorgyártóként az új hajtásláncok 2026-os bevezetésekor. A Motorsport-Total.com most arról számolt be, hogy különösen a Porsche érkezésére van jó esély, ugyanis a Red Bull-lal olyan előrehaladott állapotban zajlanak a tárgyalások, hogy voltaképpen már csak a két fél vezérkarának kell rábólintani a majdani együttműködésre – ez pedig a hírek szerint akár már idén márciusban is megtörténhet.
A Porsche – és mellette még az Audi is – állítólag azóta érdeklődik komolyan az F1-es szerepvállalás iránt, hogy döntöttek arról, hogy a 2026-tól érvénybe lépő motorszabályok szerint megszűnik az MGU-H használata. A Red Bull pedig ideális partner lehet, hiszen az idei évtől már saját motorrészlegük van – igaz, nemrég kiderült, hogy egészen 2025-ig, azaz a jelenlegi erőforrások használatának utolsó évéig támogatja őket a Honda, így az esetleges új márka egy addigra már jól kiépült infrastruktúrába csatlakozhat be.

Itt nézhetjük élőben a Mercedes leleplezését
https://formula.hu/parc-ferme/31547
10:00-kor kezdődik a W13-as leleplezése:
Régen látott rajtszámokat hozott vissza a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/31545
Igazán különleges megoldások fedezhetők fel a maranellóiak nemrégiben bemutatott autóján, mely az F1-75 névre hallgat. Az olaszok viszont nem csak technikai oldalon voltak bátrak, hanem a festésük tekintetében is. A Ferrari ugyanis visszatér a piros-fekete színezéshez, mely a 90-es évekből lehet ismerős sokaknak, ezzel egyszerre pedig a rajtszámok is új dizájnt kaptak, szintén fekete színben.Hasonlóra volt már példa a 2017-es és a 2018-as szezonban, ám akkor a számok egy fehér alapú keretben szerepeltek. Utoljára 1997 és 2003 között hét szezonon keresztül láthattak a rajongók olyan fekete rajtszámokat, melyek külön kiemelés nélkül kerültek fel az autókra.

A Haasnak nem párosa van, hanem két versenyzője
https://formula.hu/parc-ferme/31543
A 2021-es idényben egyetlen istállónál sem voltak olyan erős belvillongások, mint a Haas két újonca között. Miután a Ferrarival még szorosabbra fonták az együttműködést, kétségtelen, hogy a csapaton belül eddig is favorizált Schumacher jó teljesítménye továbbra is prioritást élvez majd az F1 jelenleg valószínűleg legkevesebbre taksált pilótájával szemben, így nehéz elképzelni, hogy a csapaton belüli két szekértábor egyesül majd, és a Schumacher–Mazepin kettős elkezd igazi pilótapárosként viselkedni. A Formula Podcast legutóbbi adásában 17:13-tól beszélgettünk a Haas helyzetéről.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Ezzel a felállással dolgozik majd az Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/31544
Miközben javában zajlanak a csapatok bemutatói, az év első tesztje is egyre közeleg. A mezőny először Barcelónába látogat el, az istállók közül pedig elsőként az Aston Martin jelentette be a pontos felállását a pilótákat illetően. Az első napon Sebastian Vettel kezd majd, később pedig csapattársa, Lance Stroll váltja őt délután, akárcsak a zárónapon. Az egyetlen kivétel február 24-e lesz, akkor a kanadai pilóta gurulat elsőként a pályára.
Február 23: Vettel/Stroll
Február 24: Stroll/Vettel
Február 25: Vettel/Stroll

Spéci első szárnyat tesztelt titokban a Red Bull?
https://formula.hu/parc-ferme/31542
A Twitteren kezdett terjedni az információ, hogy a Red Bull egy nagyon jól eltitkolt filmforgatási nap keretein belül kibérelte a silverstone-i pályát, ami az angol központtal rendelkező csapatok közkedvelt célpontja az ilyen eseményekre. Többen is állították, hogy az energiaitalosok egy ideiglenes fehér festéssel és - ami ennél sokkal érdekesebb - egy különös első szárnnyal teszteltek a Brit Nagydíj helyszínén. Bár a tesztet szerdán tartották, eddig a percig sem került elő egyetlen kémfotó vagy videó sem a Red Bull tesztjéről és különleges megoldásáról. Adrian Newey-ék nyilván az utolsó pillanatig szeretnék titokban tartani a többi csapat előtt a megoldásaikat, és úgy fest, hogy a teszt nagyon is sikeres volt ebből a szempontból.
A csapat egyébként másodikként mutatta meg 2022-es versenygépét, az RB18-at, de már első ránézésre is sejthető volt, hogy inkább csak az idei festését leplezte le az istálló, miután az RB18 formavilága egy az egyben megegyezett a tavaly júliusban bemutatott FIA által prezentált autóéval.

Nagy ugrásra vár az Alpine, de megmarad-e a béke?
https://formula.hu/parc-ferme/31539
Az előzetes várakozásokkal ellentétben roppant nagy volt az összhang 2021-ben az Alpine két versenyzője, Alonso és Ocon között. A francia csapat nagy ugrásra készül idén, amire az állítólagos lóerőpótlék és a nagy szabályváltozások reális esélyt teremtenek, nagy kérdés viszont hogy a mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés fenntartható-e akkor is a Mester és a Tanítvány között, ha fokozódik a tét… A Formula Podcast legutóbbi, a versenyzőpárosokat értékelő adásában az Alpine kettőséről 01:05:39-től beszélgettünk:
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
„Az egyetlen alkalom, amikor sütni próbáltál” – vicces gyerekkori képpel kíván öccse boldog születésnapot Marqueznek
https://formula.hu/parc-ferme/31541
Míg tegnap Valentino Rossi ünnepelte a 43. születésnapját, ma karrierje utolsó fázisának nagy riválisa, s egyúttal a jelenlegi MotoGP-mezőny legsikeresebb tagja, Marc Marquez töltötte be 29. életévét. Nem feledkezett el róla öccse, a szintén a királykategóriában szereplő Alex sem, aki az alábbi gyerekkori fotóval kívánt boldog születésnapot a bátyjának: „Boldog 29. születésnapot! Tudom, hogy az eddigi 28 nem volt könnyű, de biztos vagyok benne, ahogy mindig mondom, hogy a legjobb még hátra van. Utóirat: itt egy fotó az egyetlen alkalomról, amikor sütni próbáltál az életedben” – írta nevetős szmájli kíséretében a spanyol motoros.
Happy Birthday @marcmarquez93 !
— Alex Márquez (@alexmarquez73) February 17, 2022
I know your 28 hasn't been easy, but I'm sure, and I always said, that the best is yet to come.
PS: Here you have a photo of the only time you've tried to cook in your life pic.twitter.com/VJBHO3JgEE
Érkezik az új Ferrari – itt követheted a bemutatót
https://formula.hu/parc-ferme/31538
Bár egy kép már kiszivárgott róla, hivatalosan csak ma délután 14 órakor rántják le a leplet az F1-75 névre hallgató 2022-es konstrukcióról. A Scuderia csapatbemutatóját az IDE vagy a képre kattintva elinduló videóban lehet figyelni a megfelelő időpontban:
Charles Pic vette át a neves Formula-2-es csapat irányítását
https://formula.hu/parc-ferme/31540
Lezárul egy korszak a DAMS történetében: a csapat bejelentette, hogy Olivier és Gregory Driot, az alapító Jean-Paul Driot fiai megállapodtak a korábban a Formula-1-ben versenyző Charles Pickel, így mostantól ő irányítja az alakulatot. A DAMS az 1988-as megalapítása óta 168 győzelmet aratott és 15 egyéni bajnoki címet zsebelt be.

Pic elmondta: megtiszteltetés számára, hogy vele folytatódhat a DAMS története, és büszke rá, hogy ő viheti tovább Jean-Paul Driot örökségét a francia autósportban. Egyúttal az is kiderült, hogy a volt F1-es pilóta érkezése nem jelent változást sem a mérnöki összetételben, sem a pilótafelállásban, így 2022-ben a magyar kötődésű izraeli pilóta, Roy Nissany, valamint Ayumu Iwasa versenyez majd náluk.

Fotók: DPPI
Ütközött az időpont egy divatshow-val, visszalépett a Svéd Ralitól a pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/31537
Első hallásra szokatlan indok miatt indít csupán három Fordot az M-Sport a tervezett négy helyett a február utolsó hétvégéjén esedékes Svéd Ralin. A negyedik autót Lorenzo Bertelli vezette volna – csakhogy a verseny egybeesik a Milánói Divathéttel, így kénytelen volt visszalépni. A félprofi státuszú olasz versenyző ugyanis a divatszakmában dolgozik, ezért jelenése van a milánói eseményen. Bertelli egyébként 2011 óta áll rajthoz szórványosan WRC-futamokon, tavaly két versenyen vett részt, idén pedig ez lett volna az első alkalom.

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken!
Videón a teljesen újraaszfaltozott melbourne-i Albert Park
https://formula.hu/parc-ferme/31536
Több ponton is átesett némi változtatáson az Ausztrál Nagydíjnak otthont adó versenypálya vonalvezetése, a felújítás utolsó fázisaként pedig a teljes nyomvonalát újra is aszfaltozták. Ezt és az így már az F1 áprilisi fogadására újfent készen álló Albert Parkot nézhetjük meg az alábbi videóban, több fontos szereplő és versenyző nyilatkozataival megspékelve:
Alonso nyakizma olyan, mint egy szikla
https://formula.hu/parc-ferme/31532
"Majdnem kész. Egy hét a 2022-es téli tesztek kezdetéig - a huszadik F1-es előszezonig" - ezzel a szöveggel posztolta az alábbi edzős fotót Fernando Alonso. Dagadnak az izmok.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hamilton is jelen volt Russell üléspróbáján – videó
https://formula.hu/parc-ferme/31535
Néhány napja már mi is megosztottuk a George Russell mercedeses üléspróbáján készült fotókat. Az élesebb szemű rajongók már akkor kiszúrhatták a háttérben Lewis Hamiltont, a Mercedes által most közzétett videóban pedig egyértelműen látszik, hogy a hétszeres világbajnok is jelen volt a csapattársára számára jeles pillanat alkalmával. A két britet legközelebb a péntek délelőtti csapat- és autóbemutató során láthatjuk majd együtt.
George's W13 seat fit = Next stop... Launch day! pic.twitter.com/RlkX2GuGRq
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) February 16, 2022
Befutott a MotoGP-s dokumentumfilm-sorozat előzetese – és hidegrázós!
https://formula.hu/parc-ferme/31533
Miközben a Netflix Formula-1-es szériája, a Drive to Survive kapcsán még csak azt jelentették be, hogy március 11-én érkezik a negyedik évad, az Amazon által készített MotoGP-s változatnak már az első kedvcsináló előzetese is befutott. A MotoGP Unlimited címen futó, tízrészes dokumentumfilm-sorozat a 2021-es idény történéseit mutatja be, természetesen bevezetve minket a kulisszák mögé: a trailer alapján bepillantást nyerhetünk abba, hogyan készül a világbajnok Fabio Quartararo, miként tért vissza súlyos karsérüléséből Marc Marquez, hogyan zajlott Valentino Rossi visszavonulása, de talán láthatunk részleteket Maverick Vinales és a Yamaha elmérgesülő viszonyából – mindezt pedig megspékelik a látványos versenyjelenetek.
A MotoGP Unlimited március 14-én debütál az Amazon Prime-on, azaz a katari évadnyitó és az indonéziai futam között, három nappal a Drive to Survive után.
The best @MotoGP riders in the world like you’ve never seen them before.
— Amazon Prime Video Sport (@primevideosport) February 16, 2022
The thrills. The challenges. The struggles.#MotoGPUnlimited, coming to Prime Video on 14 March pic.twitter.com/tnBoKpOfkg
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Norrisnak tetszik az idei overallja - videó
https://formula.hu/parc-ferme/31531
A McLaren pilótája felpróbálta a versenyruhát:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiszivárgott egy fotó az új Ferrariról?
https://formula.hu/parc-ferme/31530
Február 17-én, csütörtök délután mutatja be új autóját a Ferrari, azonban egy fotó már most kiszivároghatott a Scuderia legfrissebb fegyveréről. A kép a Redditen található, a frissen elkészült autót valaki "lekapta" - a fotó itt megtekinthető!
A Ferrari csak egy videót tett közzé, az autót itt még takarták...
… It can only mean one thing #essereFerrari @Charles_Leclerc @Carlossainz55 pic.twitter.com/gTOdIBwJTB
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) February 16, 2022
Az F2 hírhedt sereghajtója idén a DTM-ben próbálkozik
https://formula.hu/parc-ferme/31529
A német szériában új csapatként indul a Grasser Racing Team, amely kapásból négy Lamborghinit indít. A frissen bejelentett felállásból elsősorban Alessio Deledda szúr szemet: a fiatal olasz két pont nélküli Formula-3-as szezon után 2021-ben megpróbálkozott a Formula-2-vel is, de ahogy sejthető volt, csúnyán kilógott lefelé a mezőnyből: állandó jelleggel utolsó volt, rendszerint lekörözték, ami a Formula-2-ben kuriózum, előfordult az is, hogy 107 %-ot sem teljesített az időmérőn, de engedték elrajtolni.
Rajta kívül az olasz Mirko Bortolotti – aki vendégversenyzőként szerzett tavalyi dobogót a DTM-ben –, az osztrák Clemens Schmid és svájci Rolf Ineichen alkotják a GRT kvartettjét az április végén rajtoló szezonban.

Az eddigi legnagyobb kriptovaluta-szponzorációval gazdagodott a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/31528
Az új főtámogató, az Oracle után újabb jövedelmező üzletet ütött nyélbe a Red Bull: a szingapúri kriptovaluta-platform, a Bybit a Motorsport.com információi szerint három évre 150 millió dollárt fizet a csapatnak, ami éves leosztásban a nemzetközi sportvilág eddigi legnagyobb szponzorációja a kriptovaluta területről.
Lassan minden csapatnak lesz egy kriptovaluta-partnere: az Aston Martinnál a Crypto.com, az Alpine-nál a Binance, az AlphaTaurinál a Fantom, a Mercedesnél az FTX, a McLarennél a Bitci.com szponzorál. Ennek ellenére a Red Bull volt a Formula-1 első csapata, amely kriptovalutával működött együtt: a FuturoCoinnal társultak 2019-ben, de az a partnerség rövid életű volt.

Minden, ami rali: csatlakozzatok a Formula.hu új csoportjához
https://formula.hu/parc-ferme/31526
Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken, vagy a képre kattintva!











