DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 6. hétfő

Wolff üzent az „agyatlan” összeesküvéselmélet-hívőknek

Mi is írtunk róla az F1-es Spanyol Nagydíj hétvégéjének kezdetén, hogy névtelen címről olyan leveleket kaptak F1-es és sajtóképviselők, amelyben azzal vádolták meg a Mercedest és Toto Wolffot, hogy szándékosan szabotálják Lewis Hamiltont és az autóját. Wolff tagadta a levél valóságtartalmát, az ügyben pedig a rendőrség is nyomoz.

Hamilton aztán Barcelonában idén először dobogóra állhatott, de vajon üzenet-e ez a Mercedes-főnök szerint a kétkedőknek? „Zéró tiszteletet érzek az összeesküvés-elméletekben hívők irányába, mert nincs agyuk” – nyilatkozta Wolff. „Olyan autót akarunk, amellyel futamokat és bajnokságokat nyerünk, és ha valaki ezt nem érti meg, annak másik sportot kellene néznie. Jó látni, hogy jó hétvégéje volt, hiszen régóta nem volt már ilyenben része, és a stratégia is ellene dolgozott. Ma viszont neki kedvezett, úgyhogy örülök a dobogójának, mert már rég volt benne része.”

Arra a felvetésre, hogy alakulhat-e ki feszültség a szezon végén távozó Hamilton és csapattársa, George Russell között, így felelt Wolff: „Mindig is lesz rivalizálás a pilóták között, főleg akkor, ha az autó képes a győzelemre. Ez normális. De a két versenyzőnk nagyon tiszteli egymást. Nagyon transzparensek vagyunk a csapaton belül. Megtanultam ezt a leckét, nem tartunk vissza semmit, nem hagyjuk, hogy ellenségeskedés alakuljon ki, ilyen szempontból szerintem szokásos mederben zajlanak a dolgok.”

f1-wolff-barcelona-mercedes

Bukás, mentőhelikopter, tüdőzúzódás: hazaengedték a sérült motorost

Mirt hazaengedték a kórházból: Joan Mir múlt hétfőn a brnói teszten bukott hatalmasat, amely után előbb a pálya orvosi központjából kezelték, majd helikopterrel a közeli kórházba szállították. A suzukisnál tüdőzúzódást diagnosztizáltak, ezt leszámítva viszont a közlemények szerint megúszta súlyos sérülés nélkül az incidenst. Mirt pénteken szállították át Barcelonába, ahol a kezelését a MotoGP orvosa, Dr. Angel Charte felügyelte. A vizsgálatok során megállapították, hogy a spanyol versenyző tüdeje továbbra is be van gyulladva a zúzódások miatt, ezért a hétvégére is bent tartották a kórházban. Hétfőn azonban az orvosi csapat végre hazaengedte Mirt, aki így otthon folytatja a rehabilitációt a jövő heti újabb vizsgálatig, amelyen eldőlhet, hogy indulhat-e a motoros a Brit Nagydíjon.

666px_1797_1163

forrás: P1Race.hu
fotó: Suzuki Racing

Videó: Albon eddigi legszebb F1-es megmozdulásai

Még csak pár versenyt futott a királykategóriában, máris beülhet egy topautóba. Az eddigiekről az F1 készített egy rövid videót, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kisfiával égette a gumit győzelme után a NASCAR-sztár

Kevin Harvick tavaly is fiával, Keelannel ünnepelt, idén erre még rátett egy lapáttal, és a győzelem utáni szokásos gumiégetésre, a Burnoutra őt is beültette maga mellé az autóba. A fiú arckifejezését látva nem volt ez rossz döntés. Pláne, hogy a győztes által begyűjtött kockás zászló is az övé lett...

 

Ha egy kérésünk lehet, akkor Albon és Leclerc innentől az F1-ben is vívjon ilyen csatákat

Ezt az F2-es pengeváltást 2017-ből élmény nézni.

 

Honnan került elő a magyar rali legújabb tehetsége?

Dudás Gergő nemrég került bele a rali vérkeringésébe, idén viszont vezeti az ORC értékelését és abszolútban is ott van az élmezőnyben. Ő volt az AFM legutóbbi stúdióvendége:

Kevés ember tudja így felvenni a kesztyűt Marc Marquezzel a jelenlegi ellenfelek közül

Ha odakerült mellé, mögé vagy éppen elé, Andrea Dovizioso a kerék-kerék elleni csatákban az eddigi hatból ötször győztesen jött ki a spanyol ellen a MotoGP éppen aktuális versenyén.

 

A MotoE esős futamának összefoglalója

Spielbergben tartották ezen a hétvégén a legfontosabb motoros eseményeket, így a MotoE futamát is, ami szintén tartogatott izgalmakat, akárcsak a MotoGP elképesztően szoros befutója:

Bottas erős kezdésétől Kanadán át Verstappen feltámadásáig: ez történt eddig az idei F1-es szezonban

Bő hét percben végigkövethetjük, hogy mi is történt az F1-ben a nyári szünet előtt.

Idén sem maradunk vicces nyári Mercedes-videósorozat nélkül: egy Hamilton-táncbemutatóval kezdődik

"Ha nem versenyezhetünk, szórakoztatunk máshogy" - vallja a Mercedes, amely elindította tavaly nagy sikert aratott videósorozatát idén is. Ezekben Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak öltözött emberek csinálnak különféle dolgokat - íme az első...

 

Visszanézhető a Ralihíradó legfrissebb adása

Hétvégén került a FIX TV képernyőjére az AFM Ralihíradójának legfrissebb adása, a Youtube-on pedig már vissza is nézhető:

 

Fantasztikus felvétel: Egy mai IndyCar-verseny 1968-as kamerával filmezve

Nick Shirrell, a Film Grain and Octane munkatársa azzal foglalkozik, hogy egy 1968-ban készült, Canon 1218 Super8 kamerával járja a világot és klasszikusnak tűnő felvételeket varázsol a jelenkorban megörökített videóiból. Alább a júliusi Road America IndyCar-futam lélegzetelállító képsorait láthatjátok:

Fesztiválon járatta meg Buemi az RB8-ast

Sok szép emléke fűződhet a Red Bull RB8-ashoz a csapattagoknak, hiszen Sebastian Vettel ezzel az autóval hódította el harmadik világbajnoki címét, mindössze három ponttal megelőzve Fernando Alonsót. A hétszeres futamgyőztes technikát Sebastien Buemi dolgoztatta meg egy kicsit hazájában, Svájcban, a a Red Bull Race Day-en.

 

 

Több szempontból is kicentizte győzelmét Andrea Dovizioso

Egyrészt több kanyar és több kör már nem állt volna rendelkezésére, lévén már a kockás zászló várt rájuk Marc Marquezzel, másrészt pedig a videó tanúsága alapján még talán össze is értek az utolsó kanyarba érkezve, az olasz meglepetésszerű manővere nyomán...

 

Jobbnál jobb teljesítményeknek köszönhette Jamie Chadwick a W Series-bajnoki címet

Ezeket gyűjtötték össze a W Series Twitter-csatornáján.

 

Az ember talán bele sem gondol, mennyi szelfire állítják meg az F1-es versenyzőket

A Sebastian Vettelre zúduló rajongói szeretet például még egy megszűrt, összegyűjtött album képeit böngészve is óriási. De a négyszeres világbajnok úgy néz ki, jól tűri a felhajtást.

 

Címlapsztár lett hazájában Mick Schumacher

A GQ magazin első oldaláról köszön vissza az olvasókra az F2-ben az első futamgyőzelmét egyébként Magyarországon ünneplő Schumacher.

 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Thank you @gq_germany for these amazing pictures. This one is one of my favorites! @underarmourdach #IWILL #UARUSH #FindYourOnePercent

Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés,

Megmutatta magát a nagyvilágnak Danyiil Kvjat kislánya

Vagy legalábbis az anyuka, Kelly Piquet töltött fel egy fotót az Instagramra Penelopéról.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The greatest gift on earth Words can’t describe my love for you Penelope @danydk1

Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,

 

Chadwick kezdheti meg előrébb a két bajnokesélyes közül a W Series szezonzáróját

A W Series első, 2019-es szezonjában öt olyan versenyt rendeztek, amelyért pontot is adtak, ennek a végén pedig két olyan versenyző maradt Brands Hatch-re, akinek bármilyen bajnoki esélye maradt: Jamie Chadwick, mint éllovas és Beitske Visser, mint üldöző, 13 pontos hátránnyal.

Kettejük közül végül a fő bajnokaspiráns Chadwick kezdheti meg előrébb a futamot, sőt, konkrétan övé lett a pole-pozíció is. Beitske Visser hozzá képest mindössze az ötödik rajthelyet szerezte meg tekintélyes időhátránnyal, Chadwick mögött Alice Powellt, Esmee Hawkeyt találjuk, ezzel hármas brit siker született az időmérőn.

Rast vezetheti az audis vonatot a DTM második Brands Hatch-i futamán

Óriási fölényben volt az Audi a DTM második Brands Hatch-i futamának rajtrácsáról döntő időmérőjén, a márka nyolc autója ugyanis kisajátította az első nyolc helyet. Közülük is ki tudott emelkedni a 2017-es bajnok, tavaly második, idén viszont egyelőre megint éllovas René Rast, aki ezzel nagy lépést tehet az összetettben meglévő előnye megszilárdítása felé. Robin Frijns is jó teljesítményt nyújtott, ráadásul ő is sokat tudott adni a rövidke pálya ellenére is a harmadik helyet megszerző Loic Duvalnak.

Ők egyébként pontot is kaptak az időmérős teljesítményeikért, míg mögöttük a sorrend Green-Rockenfeller-Müller.

A tegnapi futamgyőztes Marco Wittmann csak a tizenkettedik helyről kezdheti meg a második futamot.

A végeredmény:

 

Azt mondják, nincs olyan, hogy szagos kép...

Ehhez a fotóhoz viszont valószínűleg aki látja, tud szagot is társítani.