DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő

Alonso minden idők egyik legjobbja Verstappen szerint

A DAZN mikrofonja előtt hozták nehéz helyzetbe Max Verstappent, amikor arra kérték, hogy mondja meg, szerinte ki volt minden idők öt legjobb F1-es pilótája. A holland versenyző nem tért ki a válaszadás elől, de mindenekelőtt leszögezte, hogy miért gonosz kérdés ez: „Tudom, mi történik majd, hiszen bármit is mondok, jönnek majd a kommentek az emberektől, akik nem értenek egyet. Szóval nehéz kérdés ez.”

alonso-verstappen

Verstappen végül Schumachert, Sennát, Alonsót, Hamiltont és Fangiót nevezte meg, s a névsorban talán Alonso lehet a legmeglepőbb, hiszen őt a többieknél jóval ritkábban szokás az ennyire szűk elit tagjai közé sorolni. A háromszoros világbajnok beszélt is kicsit a spanyolról: „Szerintem Fernando mindig annak mutatja magát, aki valójában, és ezt én rettenetesen csodálom. Nagyon sikeres, de így is megmaradt a versenyzés iránti szenvedélye.”

„Egy normális, kedves srác, és én az ilyet nagyra tudom értékelni. És általában nagyon örül mások jó teljesítményének is” – mondta, majd párhuzamot vont kettejük között: „Szerintem ő tudta először naggyá tenni az F1-et Spanyolországban, és világbajnok is lett. Kicsit olyan, mint az én esetem Hollandiában. Mindketten szeretünk versenyezni, ő talán még jobban, hiszen az ő korában még mindig az F1-ben van. Nagyon tisztelem. Emlékszem, hogy amikor még gokartoztam, már akkor őt néztem az F1-ben, azért kapcsoltam be a tévét, mert tudtam, hogy jól fog versenyezni.”

verstappen-alonso

Ideiglenesen visszatér az F2-be a Williams akadémistája

Két versenyhétvége erejéig visszatér a Formula-2-be Jack Aitken. A brit pilóta Monacóban és Bakuban Matteo Nanninit fogja helyettesíteni a HWA istállójánál, miután az olasz versenyző úgy döntött, június első feléig kizárólag az F3-as kötelezettségeivel kíván foglalkozni, miután a sorozat barcelonai első hétvégén dobogós helyezést ért el.

Aitken háromévnyi F2-es tapasztalattal bír, tavaly év végén Bahreinben pedig egy F1-es futamon is rajthoz állt a Williams színeiben. A brit idén a GT World Challenge szériájában versenyez.

2_hwa_racelab_formula2_aitken_jack

Elektromos gokartokkal versenyeznek az ötévesek

Az E-Bambini egy elektromos hajtású gokart a legkisebbeknek, amelyet a Willisits Team fejlesztett ki. Ebben a kategóriában akár 5 éves kortól vehetnek részt gyerekek. Az idei első fordulón 7 gyermek állt rajthoz ebben a géposztályban. Mindenki remekül vette az akadályokat és a WMS tagjai komoly potenciált látnak ezekben a gyerekekben. Ez a géposztály egy rendkívül hasznos, alapozó korszak a sportba belépők számára.

A Red Bull első győzelme, Alonso és Button rádiózása – öt jó hangulatú pillanat Monacóból

A legújabb F1-es válogatással a monacói "feelgood" pillanatok kerültek a középpontba: visszaemlékezhetünk többek között a Red Bull istállójának első dobogós helyezésére, Jenson Button gyalogosan megtett tiszteletkörére, valamint arra az alkalomra is, amikor Fernando Alonso az Indy 500 helyszínéről hívta fel az őt helyettesítő Jenson Buttont.

A mezőny már alig várja, hogy birtokba vegye Monaco utcáit

Bár a pályán zajló események csak csütörtökön kezdődnek, az F1-es istállók néhány nappal ezelőtt már beköltöztek a monacói paddockba. A hely hangulata kétségtelen, amiről a csapatok által készített fotók is tanúskodnak. Így mutat egy versenyhétvége előtt hétköznapon Monaco belvárosa:

E1rOfLeX0AII55e

E1rOhp7WUAQv4Ra

E1rD5wQXMAwVf3F

E1rLzNrWQAExP8i

Wolff még mindig azt mondja, hogy a Red Bull a legerősebb, tőlük pedig bravúr lenne a győzelem

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy Toto Wolff szereti úgy beállítani az erőviszonyokat a nyilatkozataiban, hogy az ő csapatától bravúr lenne a győzelem, így tesz most is - Monacóra készülve azt hangoztatja, hogy itt a Red Bull az esélyes...

"Monaco nagy leszorítóerőt kíván és tudjuk, hogy ez a Red Bull egyik erőssége. Nagyon jók voltak a barcelonai harmadik szektorban, az pedig gyakran jó erőfelmérő a monacói pályához. Úgy megyünk bele a hétvégébe, hogy tudjuk: ők az esélyesek, ők a legjobbak és azt is tudjuk, hogy más csapatok is kihívást fognak jelenteni. Élvezzük a vadász szerepét" - mondta Wolff.

wol_2

fotó: dppi

A Toyota is megmutatta, hogy hogyan szól a hibrid WRC-je - videó

A készülő Rally1-es Yaris hangjával nekünk nincs problémánk...

Yuki Tsunoda csak most tudta meg, hogy Monacóban csütörtökön vannak a szabadedzések

A 21. születésnapját egy hete, május 11-én maga mögött tudó (de különösebben nem megünneplő) Yuki Tsunoda életében először fog Monte-Carlo városi pályáján versenyezni, mivel a tavalyi nagydíjhétvégét a Formula-2-vel együtt nem tartották meg, korábban pedig olyan kategóriákban szerepelt, melyek nem versenyeznek Monacóban. Így lehet, hogy a fiatal japán rácsodálkozott, hogy ezen a pályán csütörtökön tartják a szabadedzéseket…

„Várom már Monacót, főleg, mivel a spanyol egy nehéz hétvége volt számomra, nem vezettem jól az időmérőn és hibáztam. Néhány nappal a verseny után volt a 21. születésnapom, de semmi különöset nem csináltam: Covid-mintavétel reggel, utána edzés – szokásos hétköznap!” – tréfálkozott az AlphaTauri előzetesében Tsunoda.

„Soha semmilyen kategóriában nem versenyeztem még Monacóban, de Makaóban például már igen, szóval van némi tapasztalatom utcai pályákon. Elmennek. Sok szokatlan tényező lesz ezen a hétvégén, nem is olyan rég, még Spanyolországban tudtam meg, hogy itt csütörtökön tartják a szabadedzést, pénteken pedig nem vagyunk a pályán. Nem lesz szabad kizökkennem emiatt” – árulta el a japán, aki legalább nem csütörtök reggel értesült arról, hogy aznap vezetnie kell.

Lauda-festés, Hamilton és Verstappen majdnem-ütközése: Ez történt legutóbb Monacóban

A tavalyi kimaradásból kifolyólag utoljára 2019-ben tartották meg a Monacói Nagydíjat. A verseny előtt hunyt el a Mercedes csapatelnöke, Niki Lauda, ezért a Mercedes előtte tisztelegve pirosra festett halóval foglalta el az első sort. A futamon azonban a csapat győzelmét is veszély fenyegette: Max Verstappen végig szorongatta Lewis Hamiltont. A veszélyes bokszkiengedés miatt öt másodperces időbüntetést kapó holland azonban végül a második helyet nem tarthatta meg, csak negyedikként értékelték.

A 2019-es Monacói Nagydíj összefoglalója (a YouTube-ra átkattintva indul):

Egy újabb ötlet arra, hogy hogyan fog kirepülni a jachtok közé Monacóban Mazepin - videó

Valamiért rengeteg ilyen kép és videó kering a monacói F1-es hétvége előtt - itt a legújabb elképzelés...

„Ráléptem a fékre… és egyáltalán nem volt fék”

Szomszéd Lajos nagy balesete volt a Swift Cup Europe 2021-es szezonnyitójának egyik jelentős mozzanata – a fiatal pilóta szerencsére megúszta komolyabb sérülés nélkül. A Motorsporthíradó beszámolója a hungaroringi verseny eseményeiről:

A motorcserés káosztól Jackass duplájáig – a Francia GP legemlékezetesebb pillanatai

A 2021-es szezon eddigi talán legőrültebb versenyét láthattuk vasárnap Le Mans-ban – íme, a legfontosabb momentumok mozgóképes formában (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Emlékeztek még a Ferrarihoz beugró olasz pilótára?

A Formula Podcast stábja a legutóbbi adásban az elmúlt 25 év legkutyaütőbb F1-es versenyzőit vette sorra, s bár a listára nem fért fel, mert korántsem volt annyira rossz pilóta, Luca Badoer azért egy különdíjat kiérdemelt részünkről. A vonatkozó részt 16:40-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

F1, rali, gokart: Visszanézhető a májusi Motorsporthíradó

Tartalom:

- Formula-1-es terepszemle Mészáros Sándorral.

- A Boldogkő Ralival elkezdődött a hazai szezon.

- A Swift Cup Europe küzdelmei a Hungaroringen.

- Egy mérnök munkája a Mercedes F1 csapatánál.

- Elektromos gokartokkal versenyez a hazai utánpótlás.

- Horvátországban vendégeskedett a Rali-világbajnokság.

A monacói verseny, amelyen Raikkönen és Magnussen leparkolt a hajtúkanyarban

A hétvégén rajtoló Monacói Nagydíj alkalmából az F1 egy furcsán alakult 2014-es esetre emlékezett vissza, amikor Kimi Raikkönen a hajtűkanyar előtt bevetődött Kevin Magnussen mellé, bevenni azonban már nem tudta a balost, így egyszerűen leparkolt a fal tövében, magával rántva ellenfele futamát. Ezt a szituációt nézhetjük most vissza minden létező kameraállásból.

Videó: Grosjean megmutatta, hogyan kell pole-pozíciós kört futni Indianapolisban

Az idén IndyCarban versenyző Romain Grosjean saját Youtube-csatornáján osztotta meg a szériában elért első pole-pozíciós köréről készült fedélzeti kamerás felvételt. A vonalvezetés ismerős lesz az F1 idősebb nézőinek, hiszen a mezőny (néhány módosítástól eltekintve) azt a GP-nyomvonalat használta Indianapolisban, amit 2007-ig az F1-esek.

Ez a Grosjeanról készült kép egy fotópályázaton is megállná a helyét

Az alábbi felvétel tipikus példája annak, amikor egy kép többet mond ezer szónál. Múlt hétvégén Romain Grosjean élete harmadik IndyCar-futamán állt rajthoz, miután tavaly év végén az F1-ben szörnyű balesetet szenvedett. Szurkolói nagy örömére a pole-pozícióból rajtolhatott Indianapolisban, ahol végül a második helyen ért célba. A dobogón készült róla az alábbi kép, amelyen a jól megérdemelt trófeáját fogja.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Grace Alivia Hollars (@_gracehollars) által megosztott bejegyzés

Amikor Sennának és Prostnak is nehézséget okozott a pezsgőbontás

Vicces jeleneteket idézett fel az F1 Instagram-csatornája az 1989-es San Marinó-i Nagydíjat követő pódiumceremóniáról:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Ha lemaradtál a hétvégi IndyCar-futamról, itt pótolhatod a lényeget

Indianapolisban vendégeskedett a hétvégén a mezőny, ahol Romain Grosjean a pole-ból indulva második lett, Rinus Veekay pedig karrierje első győzelmét szerezte – itt a mozgóképes összefoglaló a szombat esti versenyről:

 

Kubicáék a Red Bull Ring-i 4 óráson sem találtak legyőzőre

Eddig remekül szerepel Robert Kubica a számára új sorozatban, a European Le Mans Seriesben: egy hónapja Barcelonában kapásból győzni tudott a Team WRT LMP2-es autójával, most pedig a spielbergi négyórás versenyen ismételte meg ezt a sikert a lengyel, valamint két csapattársa, Louis Deletraz és Yifei Ye. A dupla győzelemnek köszönhetően Kubica (aki a két viadal között egy F1-es szabadedzésen való részvételt is beiktatott a programjába a Spanyol Nagydíjon, valamint a Pirelli tesztjén is vezette az Alfa Romeót) csapata értelemszerűen a bajnokságban is vezet – az alábbi videóban teljes hosszában visszanézhető az ELMS Red Bull Ring-i futama:

Baku saját F1-es sprintre pályázik

A Formula-1 idén három különböző helyszínen teszteli a sprintkvalifikációnak elnevezett újítást, ami egy 100 kilométeres versenytávval rendelkező, a másnapi rajthelyet meghatározó verseny megjelenését takarja a szokásos időmérő edzés és futam között. A tervek szerint Nagy-Britanniában, Olaszországban és Brazíliában tesztelik az új formátumot, és ezek alapján döntik el, jövőre érdemes-e megtartani. Ha igen, akkor Baku is szívesen rendezne egyet.

"Őszintén szólva bármilyen változást, bármilyen kísérletet szívesen veszünk. Én támogatom, hogy megkavarják a versenyhétvégék menetét, ezáltal izgalmasabbá téve a helyzetet" - nyilatkozta a Motorsportnak a pálya ügyvezető igazgatója, Arif Rahimov.

Baku egy év után jövő hónapban tér vissza az F1-es versenynaptárba. Tavaly a Covid miatt elmaradt a városi pályára kiírt verseny.

BAKU-ACTION11