DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 12. szerda

Le Mans-i előrejelzés: Eső zavarhatja meg a 24 órást

Ezen a héten rendezik a Le Mans-i 24 órás 2024-es kiadását, s az előrejelzések alapján esőre van kilátás, különösen a verseny vasárnapi szakaszában. Az edzéseket és az időmérőket szerdán és csütörtökön rendezik, ekkor még száraz idő várható, a szombat délután négy órától vasárnap délután négy óráig tartó versenyen viszont nagyon jó esély van arra, hogy megérkezik az égi áldás.

lemans-2017

Szombaton már reggelre némi esőt mondanak, a verseny első óráiban viszont csekély sansz van csak arra, hogy nedves legyen a pálya, a hőmérséklet ekkor várhatóan 17 és 19 fok között lesz. Éjszaka egészen 12 fokig csökkenhet a hőmérséklet, az eső viszont nem ekkor érkezik meg a jelenlegi előrejelzések szerint, hanem reggel kilenc óra körül, és egészen a leintésig eltarthat – bár jelen állás szerint nem kell igazán komoly zuhéra számítani, az elhúzódó zápor is megnehezítheti az ekkor már több mint 16 órája folyamatosan versenyző csapatok és pilóták dolgát.

A Le Mans-i 24 órást az idei évben is kiemelt figyelemmel kísérjük a Formula különböző felületein, a héten jelentkezünk egy beharangozó műsorral is, magát a versenyt pedig az első pillanattól az utolsóig szöveges közvetítéssel kísérjük végig.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu