DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 21. hétfő

Dixon nyerte a detroiti őskáoszt az IndyCarban – videó

Alig néhány nappal az Indy 500 után Detroit utcáin folytatódott az IndyCar 2024-es idénye, amelynek eddigi talán legőrültebb versenyét hozta a vasárnap. A 100 körös versenyen nyolc sárga zászlós szakasz volt összesen 47 körön, azaz csaknem a táv felén át különböző balesetek miatt, ráadásul a futam egy pontján még eső is megkavarta a lapokat. Rögtön a rajt után történt egy több autót érintő tömegincidens, majd a későbbi balesetek közé tartozott a pole-ból induló Colton Herta merész bevetődése Alex Palou ellen; Scott McLaughlin egyszer egyedül állt a falba, később Sting Ray Robbot lökte bele; Romain Grosjeannak Christian Lundgaard ütközött neki az egyik újraindításnál; az Indy 500 immár kétszeres győztese, Josef Newgarden pedig a bokszban is eltalált egy szerelőt – ő és több társa amúgy büntetéseket is kapott a történtekért.

Mindeközben a káoszban mindössze kétszer kereket cserélő Scott Dixon találta magát az élen, aki Long Beachhez hasonlóan remekül osztotta be a hajrában az üzemanyagát, így idei második diadalát aratta, és összetettben is átvette a vezetést Paloutól. Marcus Ericsson végzett a második, a karrierje első dobogóját jegyző Marcus Armstrong pedig a harmadik helyen mögött. Palou csak 16. lett, míg Newgarden többkörös hátránnyal ért célba. Kiemelendő még Theo Pourchaire, aki az Indy 500 kihagyása után egy tizedik hellyel tért vissza az Arrow McLarenhez. Íme, az őrült detroiti verseny videós összefoglalója, alább pedig a végeredménye:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Ganassi Honda  
2. Marcus Ericsson Andretti Honda 0.8567
3. Marcus Armstrong Ganassi Honda 4.9129
4. Kyle Kirkwood Andretti Honda 6.1249
5. Alexander Rossi McLaren Chevrolet 8.9532
6. Will Power Penske Chevrolet 10.1045
7. Pato O’Ward McLaren Chevrolet 11.4821
8. Felix Rosenqvist Meyer Shank Honda 15.4998
9. Santino Ferrucci Foyt Chevrolet 18.2882
10. Theo Pourchaire McLaren Chevrolet 18.8912
11. Christian Lundgaard RLL Honda 23.3158
12. Agustin Canapino Juncos Hollinger Chevrolet 27.3674
13. Pietro Fittipaldi RLL Honda 28.3686
14. Rinus VeeKay Carpenter Chevrolet 29.4122
15. Graham Rahal RLL Honda 30.1565
16. Alex Palou Ganassi Honda 39.0438
17. Jack Harvey Coyne Honda 46.3377
18. Tristan Vautier Coyne/WR Honda 1 kör /12.3753
19. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian Honda 1 kör /25.2545
20. Scott McLaughlin Penske Chevrolet 1 kör /32.7782
21. Sting Ray Robb Foyt Chevrolet 1 kör /47.0293
22. Linus Lundqvist Ganassi Honda 1 kör /47.3041
23. Romain Grosjean Juncos Hollinger Chevrolet 3 kör /31.2220
24. Kyffin Simpson Ganassi Honda 4 kör /48.9234
25. Helio Castroneves Meyer Shank Honda 5 kör /59.6426
26. Josef Newgarden Penske Chevrolet 6 kör /54.2169
27. Christian Rasmussen Carpenter Chevrolet Kiesett

Kész az aszfaltozás, már autózni is lehet a szaúdi F1-es pályán

December első hétvégéjén rendezik az első Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjat. A világ leggyorsabb utcai pályájának szánt helyszínen hónapok óta zajlanak a munkálatok, amelyek a fotók és a videók tanúsága szerint olyan jól haladnak, hogy már autózni is lehet a nyomvonalon:

 

Néhány napja Michael Masi FIA-versenyigazgató is szemügyre vette a Hermann Tilke által tervezett pályát, amelynek vonalvezetésében befelé döntött kanyar is helyet kapott – igaz, korántsem olyan meredek a szóban forgó kanyar, mint a zandvoorti:

Motorhiba, sprint a bokszba, pole pályacsúccsal – Marquez emlékezetes austini időmérője

Az előttünk álló hétvégén Amerikába utazik a MotoGP mezőnye: a szezon eleji katari duplát leszámítva ez lesz az első alkalom a koronavírus-járvány kitörése óta, hogy Európán kívülre merészkedik a gyorsaságimotoros-vb. A Circuit of the Americas versenypálya pedig egyértelműen Marc Marquez felségterületének számít: 2013 óta csupán a legutóbbi, 2019-es versenyt nem ő nyerte a királykategóriában, ám akkor is magabiztos előny birtokában bukott. Idén is erős teljesítményre számíthat, hiszen folyamatosan javul a formája a sérülésből való visszatérése óta, s másik két kedvenc pályáján, a Sachsenringen és a Motorland Aragonon különösen versenyképes volt (győzelem és második hely).

Marquez és a COTA különleges kapcsolatát mindennél jobban megmutatja a 2015-ös kvalifikáció, amelynek végén a spanyol alatt megállt a Honda a célegyenesben, az akkor még csak négyszeres világbajnok azonban gyorsan odaszaladt a garázsban álló második versenygépéhez, amellyel az utolsó pillanatban megkezdett, igencsak látványosra sikeredett körrel elhódította a pole-t – ráadásul a 2:02,135-ös idő mai napig pályacsúcsnak számít a texasi helyszínen. Az alábbiakban visszanézhető az emlékezetes jelenetsor:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Öncenzúra, vicces időzítés és a végzetes „Nem!” – így szólt a rádió Szocsiban

Megérkezett a szokásos csapatrádiós válogatás az F1-es Orosz Nagydíj hétvégéjéről, amelyben természetesen többek között az időmérő végén felszáradó pálya és a futam hajrájában megérkező eső által kiváltott reakciókat hallgatjuk – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

radio-szocsi-video

James Bond autóit vezethette Vettel és Stroll

Fantasztikus lehetőséget kapott az Aston Martin F1-es csapatának két versenyzője. A márka ugyanis már régóta jelen van a 007-es filmek történetében, a legendás járműveket pedig a Sky Sportsnak köszönhetően próbálhatta ki Sebastian Vettel és Lance Stroll. A legújabb film ezen a héten kerül a mozikba, a csapat pedig már korábban is reklámozta az alkotást, legutóbb egy DB5-öst kellett összerakniuk a pilótáknak legóból.

Egy képen a Formula-1 százszoros futamgyőztesei

Az Orosz Nagydíjon aratott győzelmével Lewis Hamilton megszerezte pályafutása 100. győzelmét, ilyenre pedig még korábban senki sem volt képes a Formula-1 történetében. A Mercedes csapata kifejezetten humoránál volt, amikor egy olyan képet posztolt, melyen a brit pilóta egyedül ül egy étkező asztalnál, ehhez pedig a következő leírást adták: „Lewis Hamilton és az összes többi százszoros F1-győztes.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Ha lemaradtál az IndyCar-szezonzáróról, itt pótolhatod a lényeget

Long Beach utcáin rendezték vasárnap az idei utolsó IndyCar-futamot, amelyen amerikai győzelem és spanyol bajnoki cím született – az alábbiakban félórás összefoglalót láthatsz az eseményekből:

Grosjean az Andrettinél, korábbi bajnok az Indy 500 címvédőjénél

Hétvégén zárult a 2021-es IndyCar-szezon, de nemcsak a bajnoki cím dőlt el a napokban, hanem számos 2022-es ülés sorsa is. Az egyik legfontosabb bejelentés, hogy a tavaly még a Formula-1-ben szerepelt Romain Grosjean a jól sikerült újoncéve után a pletykáknak megfelelően jövőre már az Andretti Autosportot fogja erősíteni: az idei három dobogó és egy pole-pozíció szemlátomást meggyőzte a széria egyik ikonikus csapatát, hogy megéri leigazolni a franciát.

Hétfőn azt is bejelentették, hogy a Meyer Shank Racing, amely májusban Helio Castroneves révén győzni tudott az Indy 500-on, leigazolta a brazil legenda mellé a Penskétől hét esztendő után távozó korábbi bajnokot, Simon Pagenaud-t.

Az is az elmúlt napokban vált hivatalossá, hogy a Ferrari akadémiáját erősítő Callum Ilott az idei utolsó futamokon való szereplése után jövőre teljes értékű IndyCar-versenyző lesz a Juncos Hollinger Racingnél – azaz ő már biztosan nincs versenyben az Alfa Romeo szabad F1-es üléséért.

grosjean-indycar

Esőben, mezőny közepéből, hazai pályán – Hamilton legnagyobb győzelmei

Száz győzelemből nehéz, ha nem lehetetlen mindre emlékezni, viszont a legjobbakat kiválasztani sem egyszerű. Az F1 megpróbálta, összeállított egy tízes listát Lewis Hamilton legemlékezetesebb diadalaiból. Belegondolni is elképesztő, hogy ez csak töredéke, tizede annak, amennyit a hétszeres világbajnok megnyert. Vajon ő is ezeket emelné ki?

A videó a képre kattintva indul.

Látványos jelenetek: videón a hétvégi Kalo Race két versenynapja

A mögöttünk hagyott hétvégén Kalocsán rendezték a magyar tereprali-bajnokság soron következő futamát. A viadal két napjáról külön-külön készített videót a szakág:

„Táncolós” Raikkönen-poszttal számolt be a pontszerzésről az Alfa Romeo

A "partimódban vagyunk" szöveg alighanem illik ehhez a poszthoz...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alfa Romeo Racing ORLEN (@alfaromeoracingorlen) által megosztott bejegyzés

Maga Raikkönen pedig annyit írt az eseményekhez, hogy "Motorsport Oroszországban, meg pontok."

 

Bottas humoránál van: a motorjaival és a róla készült mémmel poénkodott

Valtteri Bottasnak is tetszik a monzai befutó után adott interjújából készült mém, amelynek hátterét tetszés szerint változtatják a kreatív internetezők. Most pedig maga Bottas osztott meg egy ilyet, amin a "felhasznált motorjai" szerepelnek...

pf1_15

Videón Norris heroikus küzdelme a győzelemért

Miután a verseny első harmadában átvette a vezetést Carlos Sainztól, végigvezette az Orosz Nagydíjat Lando Norris, még Hamilton tempójára is volt válasza, azonban néhány körrel a leintés előtt heves eső zúdúult a pályára, az egyre intenzívebb esőzés közepette pedig a mclarenes úgy döntött, nem jön ki az intermediate abroncsokért. Végül nem jött be a terve, és csak hetedikként ért célba a futamon. Norris heroikus küzelme az elemekkel a képre kattintva megtekinthető!

Ezzel a videóval nyugtázta Hamilton 100. futamgyőzelmét az F1

Lewis Hamilton hosszú utat tett meg idáig, hiszen még 2007-ben, a Kanadai Nagydíjon aratta első sikerét a Formula-1-ben, amit a mai nappal bezárólag további 99 követett. Egy dolog biztos: lehet Hamiltont szeretni vagy utálni, de a teljesítményével a száguldó cirkusz legendájává vált, már most!

 

Itt az F2 főfutamának összefoglalója

Még két versenyhétvége hátravan ugyan a szezonból, de Oscar Piastri egyre magabiztosabban száguld a Formula-2-es bajnoki cím felé, miután megnyerte a főversenyt is Szocsiban, ezzel már 36 pontosra növelve előnyét összetettben. A futam összefoglalója a képre kattintva tekinthető meg!

Dráma, öröm, keserűség és persze eső - az Orosz Nagydíj összefoglalója

Már önmagában sem ígérkezett rossznak az Orosz Nagydíj, hiszen a szombati időmérőn Norris, Sainz, Russell sorrend alakult ki, emellett pedig több élmenő is - köztük Verstappen - a mezőny végéről rajtolt. A változó gumistratégiák alaposan megbolygatták a sorrendet, de ami az utolsó körökben történt, azt nem felejti el, aki látta. Különösen nem Lando Norris... Az összefoglaló a képre kattintva tekinthető meg!

Legalább ennyi: Nem büntetik Norrist

Mint arról beszámoltunk nem sokkal a leintés után, a versenyfelügyelők behívták Lando Norrist, amiért áthajtott a bokszbejáratnál a fehér vonalon, mielőtt bejött volna az intermediate gumikért. Az ilyen helyzetekért instant büntetés járna, azonban Norris esetében elnézőek voltak a felügyelők, hiszen lehetetlen volt a pályán tartani az autót a slick abroncsokon, ráadásul nyilván véletlen történés volt, nem pedig szándékos, így csak egy figyelmeztetésben részesült a McLaren összetört versenyzője, aki megtarthatja hetedik helyét.

 

 

A hetedik hely sem biztos: Norrist behívták a stewardok

Az első helyett hetedik pozíció jutott Lando Norrisnak az Orosz Nagydíjon, mikor a versenyző kockáztatott, és az erősödő esőben a kint maradás mellett voksolt az intermediate abroncsra váltás helyett. A futam után csalódott és összetört McLaren-versenyzőnek ráadásul helyi idő szerint 17:45-kor a versenyfelügyelők előtt is meg kell jelennie.

A stewardok 48-as számú dokumentumából kiderül, Norrisnak helyi idő szerint 17:45-kor kell jelentkeznie az irodában, amiért nem követte 20-as versenyigazgatói jegyzetet, azaz a bokszbejárat szabályait. A brit pilóta két körrel a vége előtt jött be végül köztes gumiért, megcsúszott a bokszbejáraton, majd a fehér vonalat átlépve hajtott be.

A fehér vonal átlépése a szabályok értelmében büntetést ér, de kivételt képezhet egy vis major eset, ha a stewardok elfogadják – ilyen érv lehet, hogy a kerékcserére biztonsági okból szükség volt abban a körben. Máskülönben a hetedik helyezést is elveszítheti a csalódott brit.

Így készül egy F1-es versenyző a rajtra

A videón látható reflex-teszttel készült fel a vasárnapi Orosz Nagydíj rajtjára az AlphaTauri japán versenyzője, Yuki Tsunoda. Bevett szokás az F1-eseknél, hogy a rajt előtt reakcióidő-fejlesztő játékokkal, gyakorlatokkal melegítenek be a versenyre, de persze akad olyan is, aki inkább futballozni szokott egy kicsit a szerelőivel.

 

Giovinazzi szebbé tette egy orosz kisfiú napját

Miközben a legtöbb szívmelengető hír a hazai pályán versenyző Nyikita Mazepin nagyszerű gesztusairól szól - aki többek között orosz teaválogatást osztogatott a sajtó képviselőinek és egy agyi bénulásban szenvedő gyermek számára is gyűjtést kezdeményezett -, most Antonio Giovinazziról osztott meg egy videót az Alfa Romeo, amelyben egy szintén Nyikitának hívott orosz kisfiú napját varázsolta szebbé azáltal, hogy beszélgetett vel és megajándékozta egy aláírt sapkával.

 

Így magyarázza a csapattárstól kapott négy másodperces különbséget Mazepin

Nyikita Mazepin nem kevesebb, mint 3,934 másodperccel volt lassabb csapattársánál az Orosz Nagydíj időmérőjén: „Különböző stratégián voltunk, mert nem tudtuk, hogyan fognak az intermediate gumik működni Szocsiban” – magyarázta a Haas újonca. „Spában csak két körig működtek, itt viszont ötöt is bírtak. Bár jó tempóm volt, a végén csak két kör jutott, így nem tudtak életre kelni a gumik. Különben egy vagy két hellyel előrébb végezhettem volna, és akkor teljesen más lenne az összkép.”

Az orosz arról beszélt, hogy a Q3 végén a korábban kiküldött Mick Schumachernek három gyorskörre jutott ideje, míg neki csak kettőre, a harmadik kör pedig jelentős javulást hozott a gumik fokozatos melegedésének köszönhetően. (Schumacher még Giovinazzinál is gyorsabb volt, ezért célzott egy vagy két helyre az orosz). Ironikus, hogy bár az időmérőn messze leglassabb volt, a büntetések miatt Mazepin így is a 15. rajtpozícióból indulhat, amilyen elöl még sosem volt rövid F1-es karrierje során.