DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Indy 500: Penske-tarolás az első időmérőn, Ericsson veszélyben

Szombaton rendezték a jövő hétvégi Indy 500 kvalifikációjának első napját, amelyen hármas Penske-siker született: Will Power teljesítette a leggyorsabb négykörös átlagot 376,197 km/h-s (233,758 mérföld/órás) átlaggal, megelőzve Scott McLaughlint és Josef Newgardent. A top 12 rajtsorrendje egyébként vasárnap dől majd csak el, a legjobb rajthelyekről döntő szakaszba bejutott még például két McLaren Alexander Rossi és Pato O’Ward révén, a kétszeres Indy 500-győztes ex-F1-es Takuma Sato is, illetve az autótörés után az utolsó pillanatokban javító Rinus VeeKay.

Nincs ott ellenben az első 12-ben például Colton Herta és a bajnoki címvédő Alex Palou sem: ők a 13. és 14. helyekről vághatnak neki a jövő vasárnapi ötszáz mérföldesnek. Scott Dixon is alulteljesített a 21. rajthelyével, míg Romain Grosjean 26. lett. Az utolsó négyes pedig szintén újra pályára gurul ma, hogy eldöntsék, melyikük marad le a futamról (a 34 nevezőből 33 indulhat): a névsor legnagyobb meglepetése Marcus Ericsson, aki a hétközi egyik edzésen nagyot is bukott. Ott van még a „kiesőzónában” az újonc és szintén autót röptető Nolan Siegel, a mezőny női versenyzője, Katherine Legge, valamint a tavaly eredetileg nem kvalifikáló, de végül a megsérülő Stefan Wilson helyére beülő Graham Rahal. Folytatás este 21 órától, amikor kialakul a végleges rajtfelállás.

Az Indy 500 kvalifikációjának első napja (a 13-30. rajthelyek eldőltek):

1. Will Power Penske
2. Scott McLaughlin Penske
3. Josef Newgarden Penske
4. Alexander Rossi McLaren
5. Kyle Kirkwood Andretti
6. Kyle Larson McLaren/Hendrick
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank
8. Santino Ferrucci Foyt
9. Takuma Sato RLL
10. Pato O’Ward McLaren
11. Rinus VeeKay Carpenter
12. Ryan Hunter-Reay DRR-Cusick
13. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian
14. Alex Palou Ganassi
15. Callum Ilott McLaren
16. Marcus Armstrong Ganassi
17. Ed Carpenter Carpenter
18. Kyffin Simpson Ganassi
19. Marco Andretti Andretti/Curb-Agajanian
20. Helio Castroneves Meyer Shank
21. Scott Dixon Ganassi
22. Agustin Canapino Juncos Hollinger
23. Sting Ray Robb Foyt
24. Christian Rasmussen Carpenter
25. Tom Blomqvist Meyer Shank
26. Romain Grosjean Juncos Hollinger
27. Linus Lundqvist Ganassi
28. Christian Lundgaard RLL
29. Conor Daly DRR-Cusick
30. Pietro Fittipaldi RLL
31. Marcus Ericsson Andretti
32. Nolan Siegel Coyne
33. Katherine Legge Coyne/WR
34. Graham Rahal RLL

indy500-power-penske

Sosem múló dominancia: eddigi legerősebb félszezonját futotta a Mercedes

2014 óta uralja az F1 világát az egyéniben és konstruktőrként is verhetetlen Mercedes és bár sokan szeretnék, hogy lezáruljon ez a korszak, a csapat továbbra sem lassít: konkrétan a szezonok azonos szakaszait vizsgálva 2014 óta ez volt a legerősebb féléve az istállónak. Legalábbis ami a megszerzett pontokat illeti, azok ugyanis úgy alakultak, hogy:

2014: 393
2015: 383
2016: 378
2017: 357
2018: 345
2019: 438

mercedes2019

fotó: dppi

Az F1 pszichológusa: exkluzív interjú Toto Wolff-fal

Amikor 2013 elején az autósportban mozgolódó befektetőből a Mercedes csapatfőnökévé lépett elő, kevesen mertek volna fogadni arra, hogy Toto Wolff világraszóló sikerek kovács lesz az F1-ben. Pedig az lett, ráadásul mindezt teljesen egyedi menedzsmentfilozófiával érte el: az AFM a Magyar Nagydíjon exkluzív interjú keretein belül faggatta az osztrákot, akinél nagyobb figyelmet egyetlen más szakvezető sem fordít a dolgok emberi oldalára...

Az interjú az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában olvasható!

afm2

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándék

Magnussen a nyári szünetre időzítette esküvőjét

Megnősült Kevin Magnussen: az F1-es szünetet kihasználva elvette menyasszonyát, Louise Gjorupot. A 26 éves dán azok közé a versenyzők közé tartozik, akik óvják magánéletüket, de egy fotót ő is megosztott a nagy napról, amelyre múlt hétvégén került sor.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Egy Lexus áráért kelt el a 2004-es Toyota

Elárverezték a Toyota egyik egykori Formula-1-es autóját, a TF104-et, a gyártó 2004-es modelljét – számolt be a Smarter Média. A forrás szerint ez az egyetlen F1-es Toyota, amelyet árverésre bocsátottak. Az aukciót a Bonhams ház bonyolította le, a vevő pedig 69 ezer fontot, azaz 24 millió forintot fizetett érte, ami egy új hétszemélyes Lexus RX L ára.

A sportágban mozgó összegek ismeretében nem tűnik nagy tételnek, de vegyük hozzá, hogy V10-es hajtáslánc nem járt a versenygéphez, a szóban forgó 08B karosszéria pedig – a 11 TF104 egyike, melyet a gyár megépített a 2004-es szezonra – sosem versenyzett, tesztelésre és bemutatókra használták, ami csökkenti eszmei értéket.

Norris szerint Sainz kétszer mozdult meg féktávon, a spanyol szerint övé volt a kanyar...

"Verseny az utolsó szabad napozóágyért" - írta az alábbi GIF-hez a McLaren. Az istálló két pilótája, Lando Norris és Carlos Sainz látható rajta - Norris "előzi" a spanyolt. A jó barátságot ápoló versenyzők poénkodtak is ezzel a Twitteren: Norris szerint Sainz "kétszer mozdult meg féktávon", Sainz szerint "én voltam belül, enyém volt a kanyar", végül pedig azzal a közkedvelt F1-es mondattal zárták le az ügyet, hogy "let them race", vagyis "hagyjuk őket versenyezni"....

 

Raikkönen fia már próbálgatja a gokartot

Kimi Raikkönen az alábbi, lapozható, több képet és egy videót is tartalmazó posztot osztott meg Instagramon - kisfia, Robin Raikkönen tesztel egy gokartot...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ACEMAN BEGINS.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Privát tesztlehetőséget kap egy amerikai az F1-ben

A Formula-2 egyik versenyzője, Juan Manuel Correa életében először kóstolhat bele az F1 ízébe. A 20 éves versenyző az Alfa Romeótól kapja ezt a lehetőséget, attól a csapattól, amelynél év eleje óta fejlesztőpilótaként dolgozik. Az ecuadori születésű amerikai állampolgár a Paul Ricardon a Sauber utolsó V8-as motorral szerelt típusával, a C32-essel közel egy egész versenytávot fog teljesíteni. Eközben megtapasztalja az autó kezelésén túl azt is, hogy milyen menet közben együtt dolgozni a csapattal.

correa-alfa-20191

Correa annak a nevelőprogramnak a tagja, amely sorai között jegyzi az egykori F1-es Marcus Ericssont és az F2 női pilótáját, Tatiana Calderónt is.

Felolvadás: Egy asztalnál Kimi Raikkönennel

A Magyar Nagydíj hétvégéjén összeültünk egy könnyed beszélgetésre a 2007-es világbajnokkal, amely során kifejezetten közlékeny kedvében találtuk a finnt, akivel így nem szokványos témákat is boncolgattunk. Hogy mik voltak ezek és hogy hogyan reagált a Jégember, az az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számából kiderül!

afm1

A NASCAR-ban tudják, milyen az igazi stadionhangulat

Hétvégén egy igazi kuriózum vár az amerikai széria kedvelőire, a mezőny most a Bristol Motor Speedwayre látogat el, ahol a kolosszeumra hajazó pályán éjszakai futamot fognak rendezni. Hangulatfokozónak nézzük, mi történt a tavalyi versenyen.

Egy téglatestből rajzolt buszt a graffitis

Elképesztően realisztikus buszt festett az alábbi graffiti-művész egy épület belterében.

68618859_10159215975283973_2208961045370765312_o

Szeptemberben jön Hamilton legújabb ruhakollekciója

Szeptember másodikán érkezik Lewis Hamilton és Tommy Hilfiger közös projektje, a TommyXLewis harmadik kollekciója. A Twitteren már megtekinthető róla egy-két kép, Hamilton pedig saját közösségi oldalán posztolt róla - szerinte messze ez az eddigi legjobb kollekciója, amely az egység erejét képviseli. Áldottnak érzi magát, hogy minden nap tanulhat és fejlődhet kreatív tervezőként. Hálás mindenkinek, hogy ezt megcsinálhatta és már nagyon fel van tüzelve, hogy megoszthassa a kollekciót a nagyközönséggel.

A Twitteren a TommyXLewis hashtaget érdemes követni, ha valaki kíváncsi a kollekcióra, ezen a linken pedig még az előző, második szériát lehet megnézni.

tommyxlewis

Sainz talán elirigyelte Leclerc rap albumát

Charles Leclerc nemrég egy olyan képet posztolt az Instagramján, amelyhez azt kommentelte, hogy "a rap albumunk borítója már kész van" - nos, talán ezt irigyelte el Carlos Sainz, aki akkora nyaklánccal pózolt, amelyet leggyakrabban éppen rappereken szoktunk látni...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lil Chili ft. Chiquiliquatre in da house!

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

Tanuljunk életbölcsességet Alonsótól

"Hisszük, hogy ha valami megrémít, de ugyanakkor boldoggá tesz, akkor azt meg kell ragadni. Ez a lényege a kalandnak, az élet pedig egy nagy kaland" - posztolta az alábbi képhez Fernando Alonso a közösségi oldalán.

kimoa_2

Te milyen gyorsan tudnál elrajtolni?

A Renault egy Twitter-posztban "méri" a reakcióidőnket a piros lámpák kialvása után.

 

Di Grassi szerint elektromos autóval valósítható meg a tökéletes fánk

A Formula-E 2016/17-es bajnoka, az elektromos autózás szószólója „ez a világ legtökéletesebb fánkja?” címmel osztotta meg az alább videót: így driftel egy helyben egy négy elektromotorral felszerelt, összesen 1280 lóerő teljesítményre képest autó, a Schaeffler 4e Performance névre hallgató koncepciója.

A megosztott videó egyébként nem új, hanem egy évvel ezelőtti: a volán mögött Di Grassi Formula-E-s csapattársa, Daniel Abt ült.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Is this the World most perfect

Harminc éve hunyt el, de valamennyi ferraris szívében tovább él

Enzo Ferrari emlékezik a Scuderia. A legendás alapító 90 éves korában, 1988. augusztus 14-én hunyt el.

Vettel és Leclerc egymást interjúvolták meg

A Volán mögött elnevezésű videósorozat második részét osztotta meg a Ferrari a Twitteren, melyből kiderül, hogy Vettel igazából elég jól beszél olaszul, csak titkolja, de az is, melyikük próbálta már ki az F2004-est, Schumacher utolsó világbajnok autóját.

 

AFM ralihíradó: Finn Rali

A Finn Ralival tért vissza a nyári szünetről a Rali-világbajnokság mezőnye, és úgy fest, hogy a pihenő alatt semmi sem változott: ahogy az egész szezonban, úgy most is Ott Tanak száguldott a leggyorsabban, és ezúttal a technika sem köpött bele a levesébe.

Bottas raliautót tesztelt Németországban

Valtteri Bottas tesztelhette a minap az M-Sport Ford Fiesta WRC-járművét, mellyel jól elszórakozott, miközben megcsúszások és egyéb hibák is tarkították a finn Formula-1-es pilóta szárnypróbálgatásait.