DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Marad-e Albon a Williamsnél? „Öhm… egyelőre nem kommentálom”

Alexander Albon hivatalosan 2024 végéig rendelkezik szerződéssel a Williamsnél, bár amikor a szezon előtt az ő neve is bekerült a kalapba Lewis Hamilton potenciális mercedeses utódjaként a tavalyi teljesítménye alapján, akkor James Vowles csapatvezető elhintette, hogy valójában 2025-re is magukhoz kötötték már a pilótát. Maga a brit-thai versenyző azonban rendre óvatosabban nyilatkozik ennek kapcsán, és ezúttal is kitérő választ adott, amikor arról kérdezték, hogy garantálni tudja-e, hogy jövőre is a Williamsnél fog versenyezni:

„Öhm… egyelőre nem kommentálom ezt. Továbbra is erre koncentrálok” – idézi Albont a MotorsportWeek.com portál. „Minden korán és nagyon gyorsan mozgásba lendült, nyilván bizonyos tekintetben Nico meghúzta a ravaszt a Sauberrel, és biztos vagyok benne, hogy rövidesen jön a második bejelentés. Mindenkinek, beleértve magamat is, azon van a fókusz, hogy hova megyek, nem is a következő évre, hanem az azt követőre. Ez a következő néhány hét lesz, amikor a teljes mezőny döntéseit véglegesíteni fogják” – fogalmazott a pilóta, hozzátéve, hogy új tapasztalat számára, hogy ilyen korán a jövőjéről van szó, korábban nem volt hasonlóban része a pályafutása során.

f1-albon-williams-miami

Ferrargazmus - ha van ilyen szó, akkor ebben a videóban át lehet élni

Egy emlék a Ferrari Corse Clienti programjából, amelyben a csapat F1-es autóinak új, gazdag tulajdonosai próbálhatták ki ezeket a legendás gépeket Spában. Ráadásul mindannyian egyszerre, ami ritkán látható, idilli felvételeket szült ebben az évtizedeken, motorformulákon és szabályrendszereken átívelő időutazásban.

Massa a világ legkönnyebb gólját rúgta a pilótaválogatott meccsén

Elkészült a gólösszefoglaló arról a jótékonysági futballmeccsről, amelyet a Róma ePrix előtt a Formula-E-különkiadásban pályára lépő Nazionale Piloti és az AS Roma legendái játszottak egymás ellen. A találkozó barátságos, 5:5-ös eredménnyel ért véget, miután a pilóták 3:0-ról és 5:3-ról is fel tudtak zárkózni. A kockásmezeseknél Gary Paffett, Felipe Massa és Giancarlo Fisichella egyszer-egyszer, míg az FE kommunikációs igazgatójaként dolgozó Renato Bisignani kétszer volt eredményes. Massa egy opportunista megmozdulásból lőtte csapata második gólját: miután Fisichella kicselezte a védelmet, a kapust és saját magát is, a brazil közbelépett, hogy három méterről üres kapura fejezze be az akciót.

Mona JEV és Lucas teremtése - autósportos festmények a virtuális múzeumban

A hétvégi Párizs ePrix előtt a Louvre múzeum képzeletbeli másába kalauzol el bennünket a Formula-E, amelyben a világ legismertebb festményein Lucas di Grassi, Jean-Eric Vergne, Felipe Massa, Antonio Felix da Costa és társaik arcát vették fel az emberalakok.

A Kínai Nagydíj a Honda hivatalos fotósának szemszögéből

Kétperces videóban rohanhatunk végig Andy Hone, a Honda hivatalos F1-es fotósának Kínai Nagydíján.

Öt emlékezetes pillanat a bakui F1-es futamokról

Nem régóta rendeznek itt versenyt, de akció már így is akadt bőven. A legjobbak megtekinthetők a Youtube-on:

Mennyiben más az F1-es tabella most, mint egy évvel ezelőtt?

Vettel "sehol", Verstappen sokkal feljebb - így festett az F1-es pontverseny a 2018-as Kínai Nagydíj után és így fest most:

pf11

Ez volt a legjobb pole-kör tavaly Bakuban

Hangolódjunk a hétvégi F1-es futamra: 2018-ban Sebastian Vettel nyerte az időmérőt az alábbi körrel. A videó megtekinthető a Youtube-on:

Videó: Így parádézott Vietnam utcáin a Red Bull

Mint arról már beszámoltunk, az energiaitalosok máris bevették Hanoit, most pedig újabb videót tettek közzé David Coulthard és Jake Dennis show-járól:

 

Elképesztő, mennyire gyorsak a Super Formula-autók

Hétvégén rendezték a japán formulaautós sorozat idénynyitóját Suzukában, s a pole-pozíciós Tadasuke Makino 1:36,060-as kört repesztett – csak összehasonlításképp: az F1-es rekordot Lewis Hamilton tartja 2017-ből 1:27,319-es idővel, azaz kevesebb, mint kilenc másodperc a különbség a két kategória között:

 

Ricciardo hangulatánál már csak az ingje rikítóbb

Úgy tűnik, jól érezte magát a húsvéti pihenő alatt a Renault ausztrál pilótája – és az az ing…!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy Easter from two aussies and a ferris wheel.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 

Amikor a Zöld Pokol fehér pokollá változik: hóvihar a Nordschleifén

Furcsa időjárás uralkodott Európa-szerte egy hete, hiszen Assenben a Superbike-vb futamát zavarta meg havas eső, de ugyanekkor a Nürburgring, ahol épp GT-versenyt rendeztek, sem úszta meg az extrém körülményeket:

 

Hangolódj a hungaroringi WTCR-re a tavalyi futamok összefoglalóival!

 

 

 

Ennél tökéletesebben elhelyezett szponzortáblát még nem láttunk

Az Emirates Fly Better, azaz Repülj jobban! feliratú táblája tökéletes kiegészítést ad Lando Norris sanghaji koccanásának… 

 

Nagyot ugratott, majd folytatta, mintha mi sem történt volna

Nagyjából így lehet röviden leírni az alábbi autókrosszos balesetjelenetet:

 

Visszatért a Hungaroringre a súlyos sérülést szenvedett sportbíró

László Attila a tavalyi DTM-futamon történt bokszutcai kavarodásban sérült meg, bal lábát térd alatt amputálni kellett. A Formula.hu szerkesztősége az előző hónapokban árverést írt ki a sportbíró megsegítésére, amely során több mint félmillió forint jött össze. László Attila pedig mindeközben máris visszatért a Hungaroringre: a múlt hétvégén az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság idénynyitóján tevékenykedett sportbíróként.

laszlo-attila-hungaroring-1

Fotó: SpeedLight Photo Agency Kft.

Szélmalomharc volt, ahogy bukása után életet próbált lehelni motorjába Marc Marquez

A vb-címvédő Marc Marqueznek most a futamon ütött be a krach, és az általában a gyakorlásokon eső spanyol most a futamon feküdt el motorjával Austinban. Ezek után szinte hősies küzdelmet folytatott, hogy valahogy beindítsa a nyilvánvalóan nem tökéletes állapotban lévő Hondát. Nem sikerült neki. A MotoGP Twitterén most kétféle kameraállásból is megnézhetjük a szélmalomharcot.

 

Izgalmas túraautó-koncepciót mutattak be a sanghaji autókiállításon

Az eredeti formájában már megszűnt  MG egy érdekes túraautó-koncepciót mutatott be Sanghajban, amely az MG6 XPower TCR fantázianevet kapta. Az MG, mint márkanév eredeti formájában egy ideje már megszűnt, a névhasználatot jelenleg a SAIC Motors birtokolja, az ő munkájuk ez a versenyautó-terv, és az ő döntésük lesz az autó további sorsa is. Az autó teljesítménye az információk szerint 450 Nm és nagyságrendileg 320 lóerő. 

Egy videó az autó bemutatójáról:

 

Magabiztosan várja a szezon kezdetét a magyar ralikrosszos

A 2019-ben a ralikrossz-Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájában induló Marton Gergely önbizalomtól telve várja a hamarosan időszerű szezonkezdést, erről tanúskodik legutóbbi Facebook-bejegyzése is, amelyben reméli, új korszak kezdődik, méghozzá olyan, amit az ő neve fémjelez majd.

 

Embert próbáló körülmények között nyerte Ayrton Senna élete első F1-es versenyét

Özönvíz-szerű eső, tocsogó pálya Estorilban, pörgő-forgó-törő autók, benne a sokszor csak tehetetlen utas versenyzőkkel - ez volt az 1985-ös Portugál Nagydíj, benne egy brazil fiatalemberrel, bizonyos Ayrton Sennával, akin semmilyen körülmény nem fogott ki, és pályafutása során először pezsgőzhetett a dobogó tetején. Mindenkit agyonverve.

 

Az F1-eseknek is jár a kikapcsolódás húsvétkor - Leclerc például egy igazi sztárral bulizott

Bob Sinclar a house műfajának egyik legnagyobb sztárja - húsvét hétvégéjén az ő buliján tette tiszteletét a Ferrari üdvöskéje, Charles Leclerc.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Music ? On point. @bobsinclar

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,