Rossiékra emlékezteti Marquezt Acosta: nem zárja ki az újonc vb-esélyét
https://formula.hu/parc-ferme/37798
Az első három nagydíj alapján valósággal berobbant a MotoGP-be Pedro Acosta: a 19 éves újonc máris két dobogós helyezést szerzett a Gas Gas Tech3 színeiben, Austinban az első elsősoros rajthelyét is elcsípte. Az összetettben is a negyedik helyet foglalja el a spanyol, aki egyre meggyőzőbben szerepel, így néhányan már azt sem zárják ki, hogy akár a vb-címért való harcban is számolni kell vele. Bár maga Acosta visszafogottan nyilatkozott erről, az a versenyző, aki legutóbb hasonlóra volt képes, azaz Marc Marquez – aki 2013-ban meg is nyerte a világbajnokságot az akkor egyértelműen a két legjobb csapat közé tartozó Repsol Hondával – valóban nem zárja ki ennek a lehetőségét:
„Pedro azokra a nagy nevekre emlékeztet, akik egykor a MotoGP-be jutottak: Valentino Rossira, Dani Pedrosára, Jorge Lorenzóra vagy Casey Stonerre. Azokra, akik annak idején már az első vagy a második versenyükön pole-ért, dobogókért és győzelmekért harcoltak. Idén szerezni fog dobogókat, ahogy már meg is tette, és győzelmeket is – és akkor már miért ne harcolhatna a világbajnokságért, ahogy mások is megcsinálták?” – nyilatkozta Marquez a Motorsport.com hasábjain. A nyolcszoros vb-győztes hozzátette: őt egyáltalán nem lepte meg Acosta produkciója, és szerinte a KTM-nél is pontosan tisztában voltak vele már a kisebb kategóriákban is, milyen tehetség versenyez a kötelékeikben.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|