DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 9. szerda

Szenzáció: újonc beugró győzött az esős-száradó versenyen a Superbike-vb-n!

Nem akármilyen eredményt hozott a Superbike-világbajnokság asseni fordulójának első, szombati futama. A verseny startjánál szemerkélni kezdett ugyanis – a korábbi csapadék után újra – az eső, így az a Nicholas Spinelli tört az élre, aki az intermediate abroncsokra szavazott, és aki a múlt héten motokrosszozás közben súlyos sérülést szenvedő Danilo Petrucci helyére ugrott be kategóriaújconként (korábban a MotoE-ben szerzett győzelmet). Néhány kör után aztán elállt az eső és száradni kezdett a pálya, így a pillanatok alatt kiépített 25 másodperces előnye fogyni kezdett a Barni Racing szatellit ducatis versenyzőjének.

Hét körrel a vége előtt azonban piros zászlót kellett belengetni, mivel Andrea Locatelli elfüstölő motorja teleszórta olajjal a pályát, és mivel a WSBK szabályai szerint amennyiben a táv kétharmada után szakítják meg a versenyt, azt már nem indítják újra, ez Spinelli parádés beugrós győzelmét eredményezte. Mögötte amúgy Toprak Razgatlioglu és Alvaro Bautista állhatott dobogóra, így mindketten egy pontra megközelítették a vb-tabella élén Nicolo Bulegát.

wsbk-spinelli-assen-barni

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Sainz: Russell titkolja a bizonytalanság hatását

Carlos Sainz szerint George Russell próbálja palástolni, hogy mekkora hatással van rá a bizonytalan jövője a Mercedesnél. A spanyol versenyző pontosan tudja, mit jelent ilyen körülmények között teljesíteni, hiszen ő maga is nehéz helyzetbe került, miután kiderült, hogy Lewis Hamilton 2025-től átveszi a helyét a Ferrarinál. Hónapokig kérdéses volt, hol folytatja, miután sem a Red Bull, sem a Mercedes nem igazolta le – végül a Williamshez szerződött.

„Versenyzőként ez nem ideális szituáció” – nyilatkozta Sainz a Talksportnak. „Mindannyian megpróbáljuk elrejteni, hogy mennyire hatással van ez ránk, próbáljuk nem hagyni, hogy hasson ránk” – tette hozzá a spanyol, aki szerint ezzel a háttérrel együtt is lehet sikeres idényt futni, ahogy az neki is sikerült tavaly, és Russell teljesítménye is ezt támasztja alá.

„Ugyanakkor ez nem ideális. Ez zaj a versenyzőnek, a csapatnak, a mérnököknek, a szerelőknek. Egy ideális helyzetben minden csendes, teljes a bizalom és az elköteleződés a versenyző és a csapat között. Még ha így is sikeres lehet egy szezon, ez nem éppen az, amire egy versenyző vágyna.”

sainz-monaco-2

Figyelmeztetéssel megúszta Sainz a „potenciálisan veszélyes” vezetést

Figyelmeztetésben részesítették Carlos Sainzot az F1-es Brit Nagydíj felügyelői azok után, hogy a pénteki második szabadedzésen „potenciálisan veszélyesen” vezetve tért vissza a pályára a megforgása után. A Williams pilótája a régi célegyenesre rávezető kanyarban hibázott, majd amikor irányba állt, azzal megzavarta az éppen érkező Nico Hülkenberget.

A stewardok által közzétett dokumentum szerint Sainz elismerte, hogy nem nézett jobbra, hogy ellenőrizze, érkezik-e valaki a pályán: ebben nehezítette a dolgát a HANS és a fejtámasz magassága is. A pilóta azt is hozzátette, hogy rosszul mérte fel, pontosan hol van a pályán: azt hitte, van az autója mögött elegendő hely a többieknek. Hülkenbergnek Sainz manővere miatt balra kellett kitérnie, ám a felügyelők úgy ítélték meg, a helyzet veszélyességét csökkentette a dupla sárga zászlós jelzés – ám ez nem mentesíti a versenyzőt az alól, hogy a lehető legbiztonságosabb módon kell visszatérnie a pályára, ezért róttak ki figyelmeztetést Sainzra.

sainz-hulkenberg-1

Marko: Tsunoda marad, mert nincs más

Miközben Max Verstappen jövője körül továbbra is erősödnek a találgatások, Helmut Marko egyértelműen jelezte: Yuki Tsunoda helye sem biztos a Red Bull rendszerében, de jelenleg nincs más választásuk. A japán versenyző ausztriai mélyrepülése ellenére a Red Bull vezetése – legalábbis Marko szavai alapján – úgy látja, hogy egyelőre nem szabad Isack Hadjart vagy Arvid Lindbladot hasonló nyomásnak kitenni.

„A terv az, hogy befejezi a szezont. Ebben nincs változás” – mondta Marko a Kleine Zeitungnak. „Nem áll rendelkezésünkre alternatíva. Már beszéltünk is vele és a mérnöki csapattal, mert teljesen elveszett volt Spielbergben” – folytatta, majd hozzátette, hogy Tsunoda érdekében a jövőben nem Verstappenhez hasonlóan agresszív beállításokat kap majd, hogy ezzel is stabilizálják a teljesítményét.

Tsunoda elmondása szerint érzi a támogatást, és elárulta, hogy a Red Bull javaslatára a brit vidéken próbálta meg „újratölteni” magát egy fizioterapeuta társaságában. A jövő ugyanakkor nyitott: a Racing Bulls újonca, Hadjar is jelezte, hogy szívesen kipróbálná magát a nagycsapatnál, míg más hangok Carlos Sainz visszahívásáról pletykálnak – a spanyol azonban elmondása szerint ragaszkodik a Williamshez, „ha a körülmények lehetővé teszik”.

tsunoda-silverstone

Ocon: Bearman az elmúlt időszak legnagyobb tehetsége

Esteban Ocon óriási elismeréssel beszélt új csapattársáról, Oliver Bearmanről. A Haas versenyzője a silverstone-i hétvégén a Crash.net-nek nyilatkozva kiemelte azt a frissességet, amit a brit újonc hozott magával, emellett hozzáállását, szakmai felkészültségét és nyers tehetségét is kiemelte.

„Nagyszerű, hogy Ollie a csapat tagja, olyan, mintha friss levegő áramlana be általa” – fogalmazott Ocon. „Mindig nagyon pozitív, mosolygós, profi és aprólékos. A technikai részletekhez való hozzáértése különösen lenyűgözött. A pályán kívül is egy szórakoztató figura, egy fiatal medve, és a leggyorsabb medve a bolygón! Elég vicces a beceneve” – utalt a francia fiatal csapattársa nevének jelentésére.

Ocon nem fukarkodott a nagy szavakkal a teljesítmény kapcsán sem. „Nagyszerű vele dolgozni, nagyon gyors, talán a legnagyobb tehetség, akit az utóbbi időben láttam. A nyers tempója, az alkalmazkodóképessége, ilyet még nem tapasztaltam. Tényleg elképesztő.”

bearman-malac

Hamilton támogatná Verstappen Mercedeshez szerződését

Az elmúlt napok legnagyobb slágertémája az F1-es paddockban egyértelműen Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása: egymásnak is ellentmondanak annak kapcsán az értesülések, hogy mennyire komolyak és intenzívek a felek között az egyeztetések. Mindenesetre Verstappen és az érintett Mercedes-pilóták mellett kikérték a véleményét annak a Lewis Hamiltonnak is, aki 12 éven át versenyzett az Ezüst Nyilaknál, és aki tavaly februárban a szóban forgó lehetséges átigazoláshoz hasonlóan nagy bombát robbantott a Ferrarihoz való lelépésével:

„Persze” – felelte a Brit Nagydíj médianapján arra a kérdésre Hamilton, hogy javasolná-e Verstappennek, hogy a Mercedeshez igazoljon. A hétszeres világbajnok egyúttal egy sokéves nyilatkozata kapcsán is megbánást tanúsított: „Úgy értem, egy nagyszerű csapattól érkezik, és azt hiszem, sok-sok éve kérdeztek valamiről… már nem emlékszem… Úgy gondolom, annyi keményvonalas mercedeses voltam akkoriban, és emlékszem, mondtam valami olyasmit, hogy a Red Bull csak egy italgyártó cég, és mindig bántam ezt, mert csak annyit akartam mondani, hogy a Mercedes akkoriban annyira nagyszerű volt, csak próbáltam nagyobbítani a csapatomat.”

„De az igazság az, hogy a Red Bull is egy hihetetlen csapat, rengeteg kivételes ember dolgozik ott, és évekig domináltak. Annyit mondhatok, hogy ha bárki kérdezne a Mercedesről, az is egy bámulatos csapat, természetesen szenvedéllyel. Remek a személyzetük, nagyszerű a gyár, nagyszerű közeg, ahol dolgozni lehet. Szóval természetesen azt mondanám, hogy igen, kíváncsi lennék, mi történik.”

f1-verstappen-hamilton

Befejezte a MotoGP felvásárlását a Liberty Media

Alig másfél héttel azt követően, hogy az utolsó komoly akadály is elhárult azzal, hogy az Európai Bizottság rábólintott az üzletre, a Liberty Media bejelentette, hogy a mai nappal befejezte a MotoGP és a Superbike-vb kereskedelmi jogait birtokló Dorna Sports felvásárlását. Még tavaly áprilisban derült ki, hogy az F1 tulajdonjogait évek óta birtokló vállalat felvásárolja a Dorna 86 százalékát, méghozzá 3,5 milliárd eurós áron, ám sokáig nem lehetett lezárni és nyélbe ütni az üzletet, mivel különböző trösztellenes hatóságok vizsgálódtak az ügyben. Mostanra azonban elhárult minden akadály, így immár hivatalosan is egy kézbe került az autós és motoros királykategória, azaz az F1 és a MotoGP.

A Liberty-üzletről és annak előnyeiről a MotoGP-re nézve a Formula Motocast friss adásában is beszélgettünk:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Norrist nem érdekli, hova igazol Verstappen

Lando Norrist nem érdekli, hogy hova igazol Max Verstappen, vagy hogy hol fog versenyezni – ezt mondta Londonban, a McLaren eseményén, amikor a riválisról kérdezték.

Főnöke, Zak Brown arról beszélt, hogy szerinte biztosan történik valami a háttérben Verstappen és a Mercedes között, Norris viszont nem akarta kommentálni a történetet.

„Nem, igazából nem érdekel, hogy őszinte legyek. Nem érdekel, hogy hova megy, de nagyra értékelem Maxot, mint versenytársat és élvezem az egymás elleni csatáinkat. De ahogy ő mondta, ő a főnök abban, hogy eldöntse, hova menjen, és úgy fog dönteni, ahogy szerinte a legjobb.”

f1-norris-mclaren

fotó: McLaren

Egyből Red Bullban debütál az F1-es Brit Nagydíj péntekjén Lindblad

Azt már Helmut Marko múlt heti nyilatkozata óta tudtuk, hogy a hétvégi F1-es Brit Nagydíjon megejteni bemutatkozását Formula-1-es versenyhétvége keretein belül Arvid Lindblad. Ám akkor még azt sejthettük, hogy valószínűleg a Racing Bulls egyik autóját vezetheti majd a silverstone-i szabadedzésen – elvégre nemrég Imolában az AlphaTauri 2023-as versenygépével körözött. Szerdán azonban kiderült, hogy a 17 éves tehetség egyből a nagycsapatnál kap lehetőséget: Yuki Tsunoda Red Bullját vezetheti majd az egyórás FP1-en, azaz Lindblad Max Verstappen ideiglenes csapattársaként fog bemutatkozni hazai közönsége előtt. Miközben természetesen a Formula-2-es fordulót sem fogja kihagyni.

Az F1-es szabályok értelmében a csapatoknak a 2025-ös idényben már négy alkalommal (autónként kétszer-kétszer) fiatal újoncnak kell lehetőséget adniuk pénteki első szabadedzéseken: a Red Bull Lindblad szerepeltetésével a második kvótáját lövi el, hiszen Bahreinben Ayumu Iwasa vezette Verstappen RB21-esét. A Brit Nagydíj péntekjén amúgy nem csak Lindblad lesz vendégszereplő: az Alpine-junior Paul Aron a Stake-kel kötött együttműködés értelmében a Saubernél ejti meg debütálását.

lindblad

Üzenetben kérte a Stake a McLarent, hogy segítsenek Bortoletónak

Gabriel Bortoleto és Fernando Alonso izgalmas csatáját hozta az Osztrák Nagydíj utolsó köre, amelynek végén a spanyol maga mögött tudta tartani mentoráltját, noha a Stake csapatfőnöke, Jonathan Wheatley mindent megtett annak érdekében, hogy segítse a fiatal brazilt – üzenetben kérte a McLaren vezérét, hogy ne előzzék meg pilótáját az őket lekörözni készülő Lando Norrisszal. 

„Írtam egy üzenetet a futam során Zaknek (Brown, a McLaren vezérigazgatója – a szerk.), hogy ne körözzetek le minket, mert úgy gondoltam, úgy jobb esélyünk lett volna Gabival” – mesélte a Channel 4-nek Wheatley, akinek nem jött be a terve, Norris így is lekörözte Bortoletót. 

A végül hetedik helyen befutó Alonso nagyon megdicsérte az általa támogatott újoncot.

„Amikor Gabi sokkal jobb tempóval közeledett rám, jött Norris a kék zászlókkal, és Gabi nem tudott megtámadni az utolsó körön. A futamunk egy körrel rövidebb lett, mert Norris elment mellettünk, és emiatt megláttuk a kockás zászlót. Szóval ez volt a tökéletes kombináció nekünk” – idézi Alonsót a RaceFans. 

„Gabi egész szezonban kiemelkedő volt. Valamilyen oknál fogva Hülkenberg szerzett pontokat vasárnaponként, de már ezelőtt is nagyon megérdemelte volna, hogy pontokat szerezzen. Remélem, hogy ez csak az első a sok közül. Az első Formula-1-es pontok mindig nagyon különlegesek.”

„Végre van egy nagy eredményem” – Lawson

A Racing Bulls versenyzője, Liam Lawson az Osztrák Nagydíjon megszerezte F1-es pályafutása eddigi legjobb eredményét: a hatodik helyről rajtolva ugyanott is ért célba, kihasználva Max Verstappen kiesését.

Az új-zélandi pilótára komoly nyomás nehezedik azóta, hogy a szezon elején rövid időre a Red Bull ülésébe került, majd visszakerült a testvércsapathoz. Most azonban végre pontot tett egy fontos mérföldkő végére.

„Egész évben tudtam, hogy nincs igazán nagy eredményem. Most ez végre megvan – de nem állhatunk meg, ezt a szintet kell tartani a folytatásban is” – mondta Lawson, aki a Red Bull-család versenyzői közül is a legjobbnak bizonyult Spielbergben.

Marko a kilépési záradék ellenére sem tart Verstappen távozásától

Helmut Marko szerint a jelenlegi állás szerint „semmi ok nincs” arra, hogy Max Verstappen ne töltse ki 2028 végéig szóló szerződését. Az F1-es Osztrák Nagydíjon a holland nullázott, miután Andrea Kimi Antonelli az első körben kiütötte, a versenyt követően pedig a teljes Red Bull lemondóan nyilatkozott a pilóta címvédési esélyeiről. Az pedig nyílt titok, hogy Verstappen kontraktusában van kilépési záradék, ám az energiaitalosok F1-es sportszakmai tanácsadója annak ellenére sem tart versenyzője távozásától, hogy folyamatosak a Mercedes-érdeklődéssel kapcsolatos pletykák:

„Gyanítom, az emberek ki fognak használni egy ilyen versenyt arra, hogy felkavarják a dolgokat. De ismétlem: Verstappennek 2028-ig szerződése van. Mint minden toppilóta esetén, vannak teljesítményhez kötődő kilépési záradékok. De ahogy jelenleg állnak a dolgok, abszolút semmi ok nincs arra, hogy ne töltsük ki ezt a szerződést” – nyilatkozta az ORF-nek Marko, aki hozzátéve azt is egyértelműsítette: bár fejből nem emlékszik a záradék részleteire, pillanatnyilag nem kell tartaniuk annak aktiválásától.

f1-marko-verstappen-redbull

Fogytak Verstappen F1-es büntetőpontjai, de továbbra is közel az eltiltás

Bár az Osztrák Nagydíj után elévült két büntetőpont Max Verstappen szuperlicenszén, még mindig kilenc egységgel rendelkezik, ráadásul ez így is marad október végéig, szóval csak minimálisan lélegezhet fel a négyszeres F1-es világbajnok. A szabályok értelmében azt a versenyzőt, aki 12 hónap leforgása alatt összegyűjt 12 büntetőpontot, automatikusan egy futamtól eltiltják, ahogy azt tavaly Kevin Magnussen esetén láthattuk.

Verstappen a George Russell-lel történt barcelonai ütközés után került ehhez nagyon közel, hiszen az ottani három egységgel 11-re nőtt a büntetőpontjai száma. Ezek kereken 12 hónap után törlődnek, és mivel kettőt tavaly a spielbergi futamon kapott a Lando Norrisszal történt összeérés okán, ezek most elévültek, viszont még így is maradt kilenc büntetőpontja a hollandnak – amelyből legközelebb csak október végén újabbakat veszíteni, így továbbra is ott lebeg a feje fölött az eltiltása veszélye.

Verstappen büntetőpontjai, azok okai és elévülési idejük:

2 pont – lejár: október 27. – Lando Norris mexikóvárosi leszorításáért;

1 pont – lejár: november 1. – az interlagosi sprinten a VSC-fázis alatt az előírt minimum deltaidő alatt maradt;

1 pont – lejár: december 1. – szükségtelenül lassan vezetett a Katari Nagydíj időmérője során az egyik hűtőkörén;

2 pont – lejár: december 8. – az Oscar Piastrival az Abu Dhabi Nagydíjon történt ütközésért;

3 pont – lejár: 2026. június 1. – a George Russell-lel Barcelonában történt ütközésért.

f1-verstappen-redbull_2

Hihetetlen: Ecclestone először adott át díjat F1-es dobogón

Bernie Ecclestone adta át a győztesnek járó érmet Lando Norrisnak a vasárnapi Formula-1-es Osztrák Nagydíjon, ez pedig bizonyos értelemben történelmi pillanat volt, ugyanis mint a 94 éves üzletember elárulta: először vett részt pódiumceremónián. Mindez természetesen annak fényében döbbenetes, hogy évtizedekig Ecclestone irányította az F1-et, mielőtt a Liberty Media átvette a kereskedelmi jogokat. Persze az is igaz, hogy közismert volt, hogy az F1 egykori ura rendszerint már a futam közben el szokta hagyni a pályát, hiszen a tárgyalásokra általában a verseny előtt került sor. Ecclestone most Mohammed ben Sulayem FIA-elnököt helyettesítette a díjátadásnál:

„Úgy gondolom, nagyon jó, hogy az elnök személyesen gratulál a győztesnek” – fogalmazott Ecclestone, akit az F1i.com idéz. „Mivel nem tudott jelen lenni a futamot itt Ausztriában, megkért engem, hogy adjam át a nevében az érmet, amit örömmel és megtiszteltetve tettem meg. Emellett nagyszerű volt ott lenni, mert bár furcsának tűnhet, de ez volt az első alkalom a majdnem 70 évem alatt ebben a sportban, hogy ott voltam a dobogón.”

f1-ecclestone-dobogo

fotó: DPPI

Újabb versenyző tűnt fel a Cadillac radarján

A RacingNews365 szaklap arról számolt be, hogy immár Yuki Tsunoda szolgálatai iránt is érdeklődik a hamarosan 11. Formula-1-es csapatként csatlakozó Cadillac. Tsunodát sokáig az Aston Martinnal kapcsolatban hozták szóba, hiszen az istálló a japán pilótát támogató Honda erőforrására fog váltani 2026-ban, viszont mind Fernando Alonso, mind Lance Stroll jövője biztosnak tűnik a gárdánál.

A hírek szerint az amerikai alakulat több vezető tagja a Brit Nagydíjra utazik ezen a hétvégén, s tárgyalásokat fognak folytatni azokkal a pilótákkal, akiknek neve felmerült a Cadillac csapatával kapcsolatban. Ezen versenyzők közé tartozik többek között Sergio Perez, a Mercedes-tartalék Valtteri Bottas, valamint több fiatal is, például az amerikai Jak Crawford. 

Tsunoda egyelőre nem találja a ritmust új csapatánál, a Red Bullnál. A japán az Osztrák Nagydíjon is szenvedett, elmondása szerint pedig nem érti, miért nem megy neki a bikások autójának volánja mögött

Fotó: Red Bull Content Pool

„Az Alpine még ennyi év után is megtalálja a módját, hogy kicsesszen velem” – Piastri beszólt a rádión

Rádióüzenetben szólt be korábbi csapatának az Osztrák Nagydíjon Oscar Piastri. A McLaren pilótája éppen a futamgyőzelemért üldözte Lando Norrist, amikor utolérte Yuki Tsunoda és Franco Colapinto lekörözött párosát, akik éppen szintén egymással harcoltak. A fiatal argentin nem vette figyelembe a kék zászlós utasítást, és nemhogy nem engedte el a bajnoki éllovast, de keményen le is terelte a pályáról. Az Alpine-pilótát ezért meg is büntették a későbbiekben.

A frusztrált Piastri, aki emiatt az incidens miatt időt veszített Norrishoz képest, a csapatrádión tett egy szúrós megjegyzést az Alpine irányába: „Az Alpine még ennyi év után is megtalálja a módját, hogy kicsesszen velem.”

 

 

Az ausztrál pilóta ezzel arra az emlékezetes szituációra utalt, amikor 2022-ben elhagyta a francia istállót, miután évekig ők támogatták juniorversenyzőjükként, majd tartalékpilótájukként. Piastri nem számított arra, hogy 2023-ra F1-es ülést kaphat az Alpine-tól, így megegyezett a McLarennel. Az Alpine viszont később „bejelentette” Piastrit 2023-ra F1-es pilótájukként, aki hamar a közösségimédia-felületein keresztül cáfolta, hogy aláírt volna addigi csapatával. Úgy tűnik, a nagy port kavaró ügy a mai napig él Piastri fejében. 

Verstappen nem is nézte az Osztrák Nagydíjat a kiesése után, inkább másra figyelt

Nem érdekelte az F1-es Osztrák Nagydíj a kiesése után Max Verstappent: a holland meglepően nyugodtan konstatálta a nullázást, majd inkább saját GT-csapatát, a Verstappen.com Racinget követte a spái 24 órás futamon.

„Hogy őszinte legyek, nem nagyon követtem a versenyt, a Spa 24-et néztem” – mondta a riportereknek.

f1-verstappen-redbull-ausztria

fotó: Red Bull Content Pool

 

Tsunoda és Colapinto büntetőpontokat kapott, de meg is úsztak egy incidenst

Hasonlóságokat találunk Yuki Tsunoda és Franco Colapinto Osztrák Nagydíjában: mindketten büntetőpontot érő incidensbe keveredtek – Tsunoda éppen Colapinto megforgatásáért, Colapinto pedig egy olyan helyzetben, ahol Tsunoda is jelen volt –, de egy másik esetet mindketten megúsztak.

A Red Bull-os a 4-es kanyarban próbálta előzni Colapintót, de a manőver az argentin megforgásával ért véget. A stewardok megállapították, hogy a japán kizárólagosan felelős az ütközésért, mivel első tengelye egyetlen alkalommal sem volt előrébb, mint Colapinto visszapillantójának vonala, azaz az argentinnak volt joga a kanyarhoz. 10 másodperc időbüntetése mellé két büntetőpontot kapott, így négynél jár. Mivel az ütközés után kénytelen volt kereket is cserélni, az utolsó, 16. helyen ért célba.

Korábban a 2-es kanyarban volt egy hasonló esete Lance Stroll-lal, szintén támadó félként koccant az Aston Martinnal: ez esetben azonban a felügyelők vizsgálata szerint a 22-es autó első tengelye a kanyarcsúcspont előtt és közben is Stroll tükrének vonala előtt volt, azaz a most már nyilvánosan is hozzáférhető irányelvek szerint teljesítette az előzést, így nem járt retorzió.

A korábbi esetben áldozat Franco Colapinto elkövető lett a hajrában: megint csak Tsunodával versenyzett, mikor a lekörözésben levő Oscar Piastrit kiszorította a fűre. A stewardok megállapították, hogy a csapat értesítette Colapintót a kék zászlóról, de figyelembe vették, hogy abban a pozícióban az argentin alig láthatta a McLarent. Ezért járt csak öt másodperc büntetés és egy büntetőpont a 15. helyen végzett Colapintónak.

Az Alpine versenyzőjét vizsgálták Oliver Bearman pályáról való kiszorításáért is, de ebben az esetben felmentették, mivel első tengelye az előzéssel próbálkozó Haas tengelye előtt volt végig.

Rövidhír: Fred Vasseur hazautazott Ausztriából

Az Osztrák Nagydíj vasárnapjának délelőttjén rövid bejelentést tett a Ferrari: Fred Vasseur csapatfőnök nem lesz a pályán ma délután, a futam során, mivel személyes okok miatt hazautazott a helyszínről.

A francia csapatvezető feladatait a Ferrari helyettes csapatfőnöke, Jerome d’Ambrosio látja el. A 39 éves belga személyében egykori F1-es pilóta áll a kormányhoz: D’Ambrosio 20 nagydíjat teljesített a királykategóriában pont nélkül. A Ferrarihoz 2024 októberében csatlakozott, előtte a Mercedest erősítette, ahol távollétében szintén helyettesítette Toto Wolff csapatfőnököt, így a szerep ismerős számára.

A Ferrari az eddigi legjobb kombinált rajteredményét szerezte meg az Osztrák Nagydíjra: Charles Leclerc második, Lewis Hamilton negyedik rajtkockából indul.

Fotó: Ferrari

Lawson: Ez nem bosszúállás Verstappenen

Szezonja legjobb rajteredményét, a hatodik rajtkockát szerezte meg az Osztrák Nagydíj időmérőjén Liam Lawson, így a Racing Bulls versenyzője egy helyezéssel szezon eleji csapattársa, Max Verstappen elől indul vasárnap délután. Az új-zélandi nem érez elégtételt a négyszeres világbajnok legyőzése miatt, és nem is fűti a bosszúvágy.

„Ez nem bosszúállás, nem is igazán versenyeztem vele. Jó pozícióban vagyunk, kihoztuk a maximumot a mai napból, de arra nem számítok, hogy holnap versenyben leszek vele és a körülöttem levő srácok közül párral. Helyettük a mögülünk indulók közül kerülnek ki az ellenfelek” – nyilatkozta a riportereknek Lawson.

„Szuper érzés, de büszkébb vagyok a csapatra az utóbbi időben elvégzett kemény munkáért, különösen a felém eső oldalra, amely azért dolgozott, hogy komfortosabb legyek az autóban és jobban kedvezzenek számomra a dolgok. Ez a nap ezt tükrözte” – hangsúlyozta Lawson a Racing Bulls által elvégzett munkát, amely lehetővé tette a harmadik rajtsoros eredményt.

Padlólemez-sérülés és fékprobléma vezetett Sainz Q1-es kieséséhez

Yuki Tsunoda mellett Carlos Sainz volt a legváratlanabb búcsúzó az F1-es Osztrák Nagydíj időmérőjének első fázisában. A spanyol a kiesése után a rádióban vezethetetlennek titulálta a Williamst, és sérülést gyanított. Ez utóbbi be is igazolódott: mint azt James Vowles csapatfőnök az istálló közleményében elárulta, Sainz és a 12. rajthelyig jutó csapattársa, Alexander Albon autóján is padlólemez-sérülést találtak, köszönhetően a spielbergi kerékvetőknek.

Sainzot azonban nem csak ez sújtotta: „Új fékeket szereltünk be az időmérőre, mint azt mindig tesszük, és amint kimentem a bokszból, éreztem, hogy amikor keményen fékezek, az autó egyik irányba húz. Túl sok problémánk volt, ki kell elemeznünk a csapattal, mi okozza ezt az időmérős sorozatát és lágy gumis formát” – tette hozzá a spanyol pilóta. A 19. pozícióból startoló pilóta hozzátette: a versenytempójában jobban bízik majd a futamon.

f1-sainz-williams-spielberg