DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 16. péntek

Átesett első F1-es tesztjén a Mercedes 17 éves tehetsége

Andrea Kimi Antonellit sokan a generációja egyik legnagyobb ígéretének tartják, ami az eddigi eredménysorát látva nem meglepő: a Mercedes által felkarolt olasz 2022-ben a német és az olasz Formula-4-ben, tavaly pedig a Formula Regional közel-keleti és európai szériáiban lett bajnok. Idén így az F3-at átugorva egyből a Formula-2-ben debütált, ahol három forduló elteltével kilencedik helyen áll a tabellán. Viszont a tehetsége és a junioreredményei miatt az első pillanattól kezdve az egyik fő jelöltként emlegetik Antonellit arra, hogy elfoglalja 2025-ben a Ferrarihoz átigazoló Lewis Hamilton megüresedő ülését a Mercedesnél – sőt, hiába pletykálnak Carlos Sainz szerződtetéséről, Toto Wolff csapatfőnök nemrég konkrétan úgy fogalmazott, hogy a 17 éves olasz van „a legerősebb pozícióban”.

A Mercedes fel is pörgette Antonelli felkészítését: információink szerint eredetileg csak néhány hét múlva, Imolában került volna sor az első Formula-1-es tesztjére, elé azonban beiktattak még egy alkalmat a héten a Red Bull Ringen. Nos, kedden és szerdán sor is került Antonelli első F1-es tesztjére az Osztrák Nagydíjnak otthont adó spielbergi pályán, ahol a fotók tanúsága szerint Wolff némileg önironikus szavainak megfelelően valóban nem a már a jelenlegi szabályrendszer szerint épített 2022-es, hanem a Mercedes számára az utolsó konstruktőri vb-címet hozó 2021-es versenygépbe ülhetett be (a csapatfőnök szerint azért, hogy a fiatal pilóta először „egy jó autóval” gyűjtsön tapasztalatot). Íme, a Mercedes fotói a jeles alkalomról – több információt nem osztottak meg arról, pontosan hány kört is teljesített Antonelli, viszont egy videós üzenetben maga a pilóta összegezte a két napot:

„Az első két nap teljesítve egy F1-es autóban. Hihetetlen élmény volt, imádtam minden egyes másodpercét. Az első nap alakult a tervek szerint, ugyanis havazott kicsit, úgyhogy nem igazán tudtunk vezetni. De a második nap már száraz volt, sok kört megtettünk. Köszönöm a csapatnak a kemény munkát, és izgatottan várom, mi következik.”

„Régóta kértem már ezt!” – Verstappennek bejön a Red Bull megújult festése

Magyar idő szerint péntek hajnalban a Red Bull – és a Racing Bulls – nyitotta az F1-es autófestés-bemutatók sorát. És bár az alapvető színvilág ezúttal sem változott az energiaitalosoknál, azért az előző évekhez képest jelentősebb a módosulás: a matt hatást a korai éveikre jellemző fényes-csillogó dizájn váltotta fel, amely még mintázatot is kapott, a logók kontúrjai fehér színűek lettek, nem mellesleg a motorfejlesztésben technikai partnerként segítő Ford világosabb kékje is megjelent (ez utóbbi a csapatruházaton még hangsúlyosabb).

A megújult dizájn pedig bejött Max Verstappennek, mivel korábban már jelezte, hogy az eddigi festésen lehetne variálni: „Szerintem sokkal jobb. Egy ideje már kértem ezt, szóval remek. Tetszik a csillogás, szeretem a kéket, az a kedvenc színem. Tetszik a Red Bull-logó külső vonala is. Sokkal frissebb lett” – értékelt a négyszeres világbajnok a bemutatón, míg új csapattársa, Isack Hadjar így foglalta össze a gondolatait a fényezésről: „Imádom az első szárnyat, illetve a csillogást, szerintem az éjszakai versenyeken ki fog tűnni.”

verstappen-redbull-festes-f1

Az alapító Dietrich Mateschitz előtt tiszteleg első F1-es motorja nevével a Red Bull

A DM01 nevet kapta a Red Bull és a Ford első közös Formula-1-es hajtáslánca: a betűkód az energiaitalos vállalat alapítója, Dietrich Mateschitz előtt tiszteleg. Annak idején Mateschitz volt az, aki felvásárolta a 2005-ös idény előtt a Jaguar istállót, amely a mai Red Bull Racinggé alakult, és nem sokkal a 2022 őszén bekövetkezett halála előtt ő határozott arról is, hogy a Milton Keynes-i istálló a saját lábára áll a motorok fejlesztése terén. A Forddal közös projekt első terméke, amely a Red Bull és a Racing Bulls autóiban fog dübörögni 2026-ban, így kapta meg a DM01-es nevet.

„Az ő víziója, merészsége és az, hogy megteremtette a Red Bull-szellemiséget, az oka annak, hogy ma mind itt vagyunk” – mondta a detroiti bemutatón Laurent Mekies, a Red Bull F1-es csapatvezetője Mateschitzről. „Ő hozta meg azt a hihetetlen döntést, amely elindított minket a teljesen függetlenné válás útján mind a karosszéria, mind a hajtáslánc terén. Nem ijedt meg a kihívás méretétől, ma pedig lehetőségünk van tisztelegni előtte és remélhetőleg büszkévé tenni őt.”

redbull-bemutato-f1-1_1

Sargeant a Ford egyik első Hypercar-versenyzője a WEC-ben

A Ford nagy évindító rendezvényének volt még egy részben F1-es vonatkozása a Red Bull és a Racing Bulls bemutatói mellett: az amerikai gyártó bejelentette az első pilótáit a 2027-es endurance-világbajnoki évadra a Hypercar kategóriába, akik között ott van Logan Sargeant is. Sargeant másfél idényt húzott le a Formula-1-ben a Williamsszel, mielőtt a halovány teljesítménye és főként a fejlődés hiánya miatt a 2024-es szezon közben lecserélték őt. Az amerikai pilóta azóta a sportautózásban igyekszik új otthonra találni: tavaly rajthoz állt az IMSA utolsó versenyein.

Idén a WEC LMGT3-as géposztályában fog szerepelni a Proton Competition színeiben, ahol már egy Fordot fog vezetni – és ezt követően jön majd 2027-ben az újabb lépcső, amikor a Kék Ovál Hypercar-projektjében kap szerepet. A Ford jövőre csatlakozik az Endurance-vb csúcskategóriához, méghozzá mint kiderült, egy olyan autóval, amelyet V8-as szívómotor fog hajtani, és Sargeanttal együtt jelenleg három versenyzőjük nevét ismertették: a korábbi Le Mans-győztes és DTM-bajnok Mike Rockenfeller, illetve Sebastian Priaulx lesz a két márkatársa.

sargeant-ford-wec-hypercar

„Masi gyakorlatilag Maxnak ajándékozta a 2021-es vb-címet” – véli a korábbi F1-es steward

Danny Sulivan úgy látja, az F1 akkori versenyigazgatója, Michael Masi a lekörözöttekre vonatkozó döntésével gyakorlatilag Max Verstappen kezébe adta a 2021-es világbajnoki címet a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon. A máig emlékezetes-botrány futam fináléjában Nicholas Latifi balesete miatt kellett pályára küldeni a safety cart, az utolsó előtti körben viszont az éllovas Lewis Hamilton és Verstappen között haladó lekörözöttek visszavehették a körüket, majd az utolsó körre újra is indították a versenyt. Az SC-fázis alatt friss lágy gumira váltó Red Bull-os pedig megelőzte Hamiltont, így az évadzáróra pontegyenlőséggel érkező két rivális közül ő kerekedett felül a feszült vb-hadjáratban.

A finálé kezelése nagy port kavart, maga az FIA is vizsgálatot folytatott, amelynek végén Masi távozott a versenyigazgatói posztról, a Szövetség pedig ki is mondta, hogy „emberi hibát követett el” azzal, hogy nem a szabályoknak megfelelő módon – csak a lekörözöttek elengedése utáni körben lehet kihívni a biztonsági autót – vezényelte le az újraindítást. Most ugyanerről mondta el a véleményét az Epartradénak nyilatkozva a CART-ban bajnoki címig jutó Sullivan, aki a 2021-es idény során versenyzői stewardként tevékenykedett:

„Az emberek kiabálták neki, hogy nem akarnak sárga zászló hatálya alatt befutni, mert az nem nézne ki jól. Ezért engedett el öt autót, ami alapvetően esélyt adott Maxnak. A szabályok szerint az összes lekörözöttet el kellett volna engednie, de ha így tesznek, sárga zászló alatt kellett volna befejezni a versenyt, mert a többi lekörözött messzebb volt. Úgyhogy az öt autó visszavehette a körét, és ezzel Max közvetlenül Lewis mögé került. Max kiállt előtte kereket cserélni, Lewis nem, így ő lágy gumikon volt, míg Lewis abroncsaiban már ott volt 44 kört. Esély sem volt arra, hogy nem fogja így megelőzni. Gyakorlatilag ezzel a döntéssel Maxnak ajándékozta a világbajnoki címet.”

hamilton-verstappen-2021

Itt nézheted élőben a Ford évindítóját és a Red Bull F1-es festésbemutatóját!

Éjjel kerül sor az első 2026-os Formula-1-es csapat- és festésbemutatókra: a Red Bull két csapata a Ford nagyszabású évindító eseményének keretein belül rántja le a leplet az idei dizájnról. Mivel az eseményre Detroitban kerül sor, az időeltolódás miatt magyar idő szerint éjjel történnek meg a fontos leleplezések. A Ford rendezvénye itthoni idő szerint 1 órakor kezdődik a lentebbi videóban, míg a Red Bull és a Racing Bulls festését a tervek szerint hajnali 4 órától prezentálják a fenti videóban:

Videó: Több mint száz év Fordjaiban mérte össze tudását Verstappen és Lindblad

Itt az első igazán nagyszabású közös marketingvideó a Red Bull és a Ford F1-es együttműködéséből fakadóan: a négyszeres világbajnok Max Verstappen és a Racing Bulls idei újonca, Arvid Lindblad próbálhatott ki számos korábbi Ford autót az amerikai gyártó több mint százéves történelméből – sőt, a videóban még a márka nagykövete, Daniel Ricciardo is feltűnik. De vajon Verstappen vagy Lindblad bizonyult jobbnak? Kiderül a videóból:

Verstappen nem engedett volna Monzában Piastri helyében

Max Verstappennek a svájci Blicknek adott interjújában felidézték azt az F1-es Katari Nagydíj előtti, nagy visszhangot kiváltó kijelentését, miszerint a világbajnoki cím „már régen eldőlt volna” az ő javára, ha a McLaren MCL39-ese lett volna alatta. A megjegyzés nem aratott osztatlan sikert, a későbbi bajnok Lando Norris is reagált rá, a Red Bull versenyzője viszont utólag sem vonta vissza szavait.

„Ez az állítás igaz volt” – jelentette ki határozottan. „De én soha nem avatkozom bele az ellenfeleim belső problémáiba. A pályán versenyezve viszont mindig tudok nekik választ adni.”

verstappen-2025

Verstappent a McLaren filozófiájáról, avagy az úgynevezett papaja-szabályokról is elmondta a véleményét. Monzában Oscar Piastrinak vissza kellett adnia a második helyet Norrisnak, miután a brit egy elrontott kerékcsere miatt került hátrányba, miközben 34 pontos előnnyel vezette a bajnokságot. Amikor Verstappent arról kérdezték, ő teljesítette volna-e ugyanezt az utasítást, a válasza egyértelmű volt:

„Határozottan nem. Ha ezt egyszer, egyértelmű ok nélkül megteszed, akkor eladod a lelked. Innentől a csapat azt csinál veled, amit akar. És ne felejtsük el, Piastri egy világbajnoki harc közepén volt.”

piastri-norris-monza-4

A volt főnök üzenete: Nem lehet normális a negyedik hely a Ferrarinál!

Stefano Domenicali szerint a Ferrari számára most nem a panaszkodásnak, hanem a tudatos építkezésnek van itt az ideje. A jelenlegi Formula–1-es elnök és vezérigazgató, aki 2008 és 2014 között csapatfőnökként irányította a Scuderiát, úgy véli, a maranellóiaknak világos tervre és megfelelő energiára van szükségük a 2026-os szabályváltozások előtt.

„Pozitív ember vagyok. Nincs szükség sírásra, nincs szükség arra, hogy mindig negatívak legyenek. Tervre van szükségük” – mondta Domenicali a Sky Sports Newsnak, de hangsúlyozta, hogy bízik a jelenlegi vezetésben és a versenyzői felállásban is: „Biztos vagyok benne, hogy Fred, Lewis és Charles rendelkezik egy tervvel, és ez a legfontosabb. Fontos, hogy reagáljanak, és ne szürküljenek el. Nem szabad, hogy normális legyen a negyedik hely a bajnokságban” – fogalmazott egyértelműen.

Domenicali szerint a sport egésze szempontjából sem mindegy, milyen formát mutat a maranellói csapat. „Erős Ferrarit akarunk látni. Megérdemlik, hogy sokkal erősebb pozícióban legyenek, csak gondoskodniuk kell a megfelelő energiáról” – mondta, a 2026-os erőviszonyokkal kapcsolatban viszont óvatosságra intett. „Most mindenki beszél, de senki sem tudja, hol áll valójában. Ha megnézzük, mi történt tavaly, akkor is sokan azt hitték, pontosan tudják, mi várható a jövőben. Csak figyeljenek, minden egyes versenyen lesz fejlődés!”

leclerc-hamilton-interlagos-1

Videó: Verstappen kétnapos GT-teszttel kezdte az évet

Hamar autóba ült 2026-ban Max Verstappen: január második hetében már Portugáliában, Portimaóban tesztelte a GT-csapata új GT3-as Mercedesét.

A négyszeres F1-es világbajnok a 2025-ös szezonzáró után is egy Estorilban teljesített teszttel vezette le az évet, majd a Verstappen.com Racing karácsonykor jelentette be, hogy leszerződött 2026-ra a Mercedesszel a GT3-as autóik futtatásáról.

A holland egy rövid szünet után hamar visszatért a körforgásba: kedden és szerdán is rótta a köröket a portugál versenypályán, majd a gyakorlás végével már utazik is tovább – csütörtök este Detroitban van jelenése a Ford nagy évindító eseményén, ahol a Red Bull 2026-os F1-es autójának festését is megmutatják majd.

 

Schumacher 1997-es F1-es Ferrarija is árverésre kerül

Michael Schumacher újabb korábbi F1-es autója kerül aukcióra: az 1997-es Ferrari F310 B, amelyet Schumacher a Belga Nagydíj hétvégéjén használta.

Az RM Sotheby’s szerint ezt az autót az időmérőn használta a német legenda, mielőtt egy másikra váltott – majd Olaszországban a csapattársa, Eddie Irvine ment vele, és a nyolcadik helyen zárt.

Irvine a következő, ausztriai futamon ismét ezzel a karosszériával versenyzett, ahol a hatodik helyről indult, de Jean Alesivel való ütközés miatt nem tudta befejezni a versenyt.

A következő két futamon, Németországban és Japánban, a karosszéria tartalék autónak szolgált, de végül nem használták.

A Ferrari 1999-ben eladta, és azóta csak néhány alkalommal vezették, többek között a 2019-es Goodwood Festival of Speed rendezvényen, Schumacher 50. születésnapjának megünneplésére.

Az autót január 28-án, szerdán árverésre bocsátják Párizsban, az RM Sotheby’s 5,5-7,5 millió eurós árra számít.

sch_7

Hamilton miatt hiúsult meg Perez Mercedes-szerződése?

Sergio Perez elárulta: pályafutása elején komoly esélye volt arra, hogy a Mercedes versenyzője legyen a Formula–1-ben, ám végül Lewis Hamilton döntése más irányba terelte a karrierjét. A mexikói pilóta a Cracks podcast vendégeként sok mindenről beszélt, többek között arról az időszakról, amikor a Saubernél nyújtott teljesítménye több topcsapat figyelmét is felkeltette. Perez 2012-ben három dobogós helyezést szerzett a Sauber színeiben, mégis meglepetésként érte a McLaren megkeresése:

„Hirtelen jött a lehetőség, soha nem gondoltam volna” – idézte fel. „Mindig azt hittem, hogy két csapat van, ahol soha nem fogok vezetni, a McLaren és a Red Bull, ők ugyanis maguknak nevelnek versenyzőket az akadémiájukon. Aztán mégis jött a McLaren-lehetőség, idegesek voltak, mert Hamilton távozott. És ha ő nem ment volna a Mercedeshez, akkor nekem lett volna opcióm a Mercedesre” – árulta el Perez.

A McLarennél töltött időszakra visszatekintve Perez önkritikusan fogalmazott elismerve, hogy fiatalon sok mindenben tapasztalatlan volt. „Nagyon fiatal és sok szempontból éretlen voltam. Lehettem volna professzionálisabb, több dolgot is csinálhattam volna másként. Talán jobban támogathattam volna a McLarent a nehéz pillanatokban, más hozzáállást is választhattam volna. Ebben az értelemben sokat tanított nekem, és igen, megtanított arra is, hogy profibban álljak a munkámhoz, a hivatásomhoz.”

perez-monza-podium-2012-f1

Fotó: F1

Megérkezett a Cadillac tesztfestése!

Megérkezett a Cadillac első Formula–1-es festése: az amerikai gyártó bemutatta azt a speciális dizájnt, amelyet F1-es bemutatkozása során, az előszezoni teszten használ majd Barcelonában január 26. és 30. között. A festést a General Motors új, detroiti globális központjában leplezte le a GM elnöke, Mark Reuss.

cadillac-test-1

A Cadillac hangsúlyozta, hogy a tesztfestés „egy merész, mégis fegyelmezett dizájn, amelyet kifejezetten az előszezoni fejlesztési igényekhez hoztunk létre”. A csapat szerint a Formula–1-ben bevett gyakorlat, hogy a tesztfestések részben elfedik az aerodinamikai megoldásokat – hasonlóan az autóiparban használt álcázott prototípusokhoz –, miközben a márkaarculat így is felismerhető marad.

A bemutató a GM új központjának megnyitójához kapcsolódó eseménysorozat része volt, az autót pedig a detroiti Auto Show látogatói is megtekinthetik január 25-ig. A Cadillac végleges, hivatalos Formula–1-es festését február 8-án mutatják be egy reklám keretében a Super Bowl félidejében.

cadillac-test-3

cadillac-test-2

cadillac-test-4

Újabb korábbi F1-es pilótát tartóztattak le

Sajtóhírek szerint szerint az egykori F1-es pilótát, Antonio Pizzoniát múlt hétvégén letartóztatták egy állítólagos bántalmazás miatt az Egyesült Államokban.

További részletek egyelőre nem ismertek, azonban a jelentések szerint Pizzonia letartóztatásának napján, szombaton a Speedsportz Racing Parkban tartózkodott, ahol a 2026 Superkarts USA Winter Series versenyen szurkolt a versenyző fiának. A TMZ arról írt, hogy egy texasi fogdába vitték.

A 45 éves Pizzonia versenyzői karrierje során különböző kategóriákban versenyzett, többek között 2003 és 2005 között az F1-ben is.

Nemrég írtunk Adrian Sutil letartóztatásáról is, ebben a cikkben megtaláljátok!

pizzonia

fotó: DPPI

A WEC-ben folytatja a korábbi F3-as bajnok – de F1-es szerepköre is lesz

Visszatér az Alpine kötelékeibe, de már egy teljesen új szerepkörben és szakágban Victor Martins: a 2026-os idényben a francia gyártó endurance-világbajnoki csapatát fogja erősíteni. Martins annak idején az Alpine versenyzői akadémiájának növendéke volt, az ő támogatásukkal tudta 2022-ben megnyerni a Formula-3-as bajnokságot is. Utána a Formula-2-ben azonban nem tudta ugyanezt a teljesítményt hozni: bár minden évben nyert futamot, az összetettben az első idényében elért ötödik helyezés volt a legjobbja. 2025-re ki is került az Alpine programjából és a Williams juniorjai közé került.

Most azonban újabb váltás jön a karrierjében, több fronton is, hiszen visszakerül az Alpine-hoz, de már a WEC-istállójukban fog versenyzőként szerepet kapni – azaz három mérsékelten sikeres F2-es szezon után más irányba terelődik Martins pályafutása. „Ez egy jelentős lépés a karrieremben, és olyan felelősség, amelyet rendkívül komolyan veszek” – nyilatkozta a pilóta. Az Alpine két egységénél eddig Frederic Makowiecki maradása és Antonio Felix da Costa érkezése volt hivatalos, valamint az, hogy Mick Schumacher viszont az IndyCarba igazol tőlük.

Néhány órával később aztán kiderült, hogy a Williams sem engedte el Martins kezét, sőt: a grove-i istálló bejelentette, hogy immár teszt- és fejlesztőversenyzőként számítanak rá az F1-ben. Ezzel Oliver Turvey és Harrison Scott mellé léptetik elő a franciát, akire a közlemény szerint „kulcsfontosságú szerep vár a csapat fejlesztési programjának segítésében”.

martins-alpine-wec-1

Fotórészletekkel csigázza az érdeklődést az F1-be „visszatérő” Honda

Újabb mérföldkőhöz közelít a Honda kusza Formula-1-es története, hiszen miután 2021 végén hivatalosan kiszálltak a sportból, de valójában végig maradtak a Red Bull technikai partnerei, az előttünk álló szezonban tényleges teljes gyári valójukban visszatérnek motorgyártóként – csak immár az Aston Martinnal partnerségben.

A Honda a nagy pillanat okán még külön F1-es motorbemutatót is fog tartani január 20-án Tokióban, amelyen leleplezik az új szabályrendszer szerint épített hajtásláncukat – ebben egyetlen másik gyártó sem követi a példájukat, a többiek „csak” csapat- vagy festésbemutatót rendeznek (igaz, a Mercedes például két részletben teszi meg ezt). Mindenesetre a japánok már most „szivárogtatnak”, hogy ezzel is csigázzák az érdeklődést: az utóbbi napokban két fotót is megosztottak a motorjuk egyes részleteiről. Íme:

Grosjean öt évvel a balesete után fogta ismét kezébe akkori F1-es sisakját

Bő öt év telt el Romain Grosjean emlékezetes és ijesztő bahreini balesete óta, amikor a Haas autója a szalagkorlátnak csapódva kettészakadt, a francia pilóta pedig közel fél percig a felcsapó lángok között tartózkodott, mielőtt kiszállt az autójából. Grosjean csodával határos módon kisebb égési sérülésekkel megúszta a kezén, ami jól mutatja, mennyit fejlődött az évek során a Formula-1-ben a biztonság. Ennek egyik fontos alapkövét jelentik a bukósisakok – Grosjean pedig most először vette kézbe azt, amelyik azon a szahíri estén védte a fejét:

„Öt évvel 2020. november 29-e után újra találkoztam az akkori versenyzői sisakommal” – írta friss Instagram-posztjába. „Nem tudtam, hogy készen állok-e rá, hogy lássam, de a gyerekeim nagyon szerették volna megérteni, hogyan védett meg annyira jól a tűzben és mi történt azon az estén. Örökké hálás lesz a Bellnek és az Alpinestarsnak [előbbi a sisak, utóbbi a versenyzői overall gyártója – szerk.], hogy olyan jól megvédtek abban a pillanatban. Az élet megy tovább és felejtünk, de ez emlékeztet arra, hogy mennyire ki kell használnunk minden nap az életünket.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

Buemi: Marko megváltoztatta a motorsport világát

Sebastien Buemi szerint dr. Helmut Marko a motorsport-világot változtatta meg a Red Bull juniorprogramjával – maga Buemi is a 2025 végén „visszavonuló” osztrák által menedzselt akadémiájáról került ki, és lett többszörös világbajnok autóversenyző.

„Azt mondanám, hogy a Red Bull rendelkezik a legkonzisztensebb utánpótlás-programmal. Talán azért, mert két csapatuk van az F1-ben, de minden bizonnyal ez a legkonzisztensebb utánpótlás-program, ami valaha létezett” – mondta a svájci a Racingnews365-nek.

Buemi szerint Marko mert kockáztatni is. Ezek a kockázatok gyakran megtérültek, és a svájci szerint még a motorsport szerkezetét is megváltoztatták: 

„Olyan dolgokat tett, amiket előtte senki sem, például 16 évesen beültette Max Verstappent az autóba, vagy Sebastian Vettelt és engem is. Akkoriban nem volt szokás ilyen fiatal pilótákat bevonni.”

„És ha megnézzük, mit tett például a Mercedes Kimi Antonellivel... Nem hiszem, hogy ezt megtették volna, ha Helmut nem tette volna meg Maxszal. Olyan döntéseket hozott, amelyek véleményem szerint megváltoztatták a motorsport világát.” 

f1-redbull-marko

fotó: Red Bull Content Pool

Árverésre kerül Schumacher 1992-es Benettonja, több, mint 3 milliárd forintot kérnek érte

Január 23-a és 30-a között a Broad Arrow Auctions online árverésén elérhető lesz Michael Schumacher 1992-ben használt B192-es F1-es Benettonja.

A Broad Arrow Auctions 8,5 euró (jóval több, mint 3 milliárd forint) fölé értékeli az autót, és ha elkel ennyiért, akkor ott lesz a világ legdrágábban eladott F1-es autóinak top tízes listáján.

Ezt a konkrét autót a z teszi különlegessé, hogy Schumacher ezzel nyerte meg 1992-ben a Belga Nagydíjat, vagyis ezzel aratta karrierje első futamgyőzelmét a száguldó cirkuszban, és ez az utolsó manuális, H-váltós F1-es autó, amely célba ért egy nagydíjon – akkoriban a legtöbben már a szekvenciális, kormányról kapcsolt váltókat használták, a Benetton viszont még mindig a hagyományos H-váltóval dolgozott.

A B192 csak Barcelonában debütált az év közben, Schumacher végül hat dobogós helyezést szerzett vele, és a bajnoki tabella harmadik helyén zárt az idény végén, megelőzve Ayrton Senna McLarenjét – csak Nigel Mansell és Riccardo Patrese Williamse győzte le.

schumacher benetton

Montoya: Perez panaszkodhat, de a Red Bulltól lehetőséget (is) kapott

Nyíltan beszélt a Red Bullról alkotott véleményéről nemrégiben Sergio Perez, akit 2024 végén küldtek Milton Keynesből, kihagyott egy évet, 2026-ban pedig a Cadillac versenyzőjeként tér vissza a rajtrácsra – beszélt arról, hogy Christian Horner tudta, hogy minden „második pilótát” elfogyasztja a csapat, és arról is, hogy néha teljességgel vezethetetlen volt számára az autó, amin az istálló nem igazán segített.

Erre reagált az AS Colombia kérdésére a korábbi F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya:

„Ha egy mexikói Perez-szurkoló szemszögéből nézzük, akkor lehet azt mondani, hogy a Red Bull nem kezelte őt teljesen sportszerűen, de ahogy ő maga is elmondta: tudta, hogy mibe ugrik bele. Sportszerűtlen vagy sem, de a Red Bull hozzásegítette őt öt futamgyőzelemhez. Szóval mennyire panaszkodhatsz?” – tette fel a kérdést a kolumbiai.

„Lehet panaszkodni arra, hogy néha vezethetetlen volt az autó, de volt sok jó dolog is, a Red Bull sok lehetőséget is adott neki, és amikor jól érezte magát az autóban, akkor remek munkát végzett. Egyébként ha nem oda igazol, akkor hova? Mármint inkább leszel második opció a Red Bullnál vagy a McLarennél, mint hogy az Alpine-nál, vagy a Haasnál legyél mondjuk 2025-ben. Nyilván az emberek panaszkodnak, de kívülről úgy látszik, hogy a Red Bull magas polcra helyezte Perez státuszát.”

perez1_2

fotó: Red Bull Content Pool

Honda: Max olyan már Japánban, mint Senna volt

A Honda elnöke, Koji Watanabe elismerte, hogy a 2025-ös szezonzárónak volt egy szomorú hangulata is számukra – ez volt az utolsó versenyük (egyelőre) a Red Bull-lal és Max Verstappennel, akikkel négy egyéni és két konstruktőri világbajnoki címet nyertek a hét közös szezonjuk során.

Watanabe Verstappent külön is méltatta:

„Rendkívül hálás vagyok, hogy egy ilyen kivételes pilótával dolgozhattam együtt, aki őszintén és tisztelettel bánt a csapatunkkal. Ezt nagyon nagyra értékeljük benne. És ez is az oka annak, hogy az együttműködésünk olyan jól zajlott” – idézte Watanabét a FormulaPassion.

„Max egyébként hihetetlenül népszerű Japánban. Az emberek már összekötik őt a Hondával, ugyanúgy, ahogy annak idején Sennát. Sokat jelentett a cégünk számára. A viselkedése és a mérnökeinkbe vetett bizalma mindig motiváló volt, és Max mindig ott lesz a szívünkben” – tette hozzá.

f1-verstappen-honda-redbull

fotó: Red Bull Content Pool