DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

Versenyt fut az idővel, de bizakodik 2026-os F1-es motorprojektje kapcsán a Red Bull

Komoly új kihívással néz szembe a 2026-ban érkező új motorszabályok kapcsán a Red Bull, hiszen először fejlesztenek teljesen egyedül – a Ford némi támogatásával – egy új Formula-1-es hajtásláncot. A Red Bull Powertrains kapcsán sokszor merülnek fel kérdőjelek a sajtóban, egyes találgatások szerint a 2026-os projekttel kapcsolatos bizonytalanságok is közrejátszhatnak abban a csapaton belüli feszültség mellett, hogy Max Verstappen esetleg a 2028 végéig szóló szerződése ellenére idejekorán elhagyhatja az energiaitalosokat. Maga a regnáló világbajnok néhány hete egy erre irányuló kérdésre úgy válaszolt, hogy ennyi erővel azon is aggódhatna, hogy másnap felkel-e, de persze nem becsülik alá a kihívás mértékét.

A Red Bull F1-es csapatvezetője, Christian Horner a Motorsport.com portálnak arról beszélt, hogy az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatok – de hogy ez mit jelent a versenytársakhoz képest, azt persze jelenleg nem tudni: „A motort illetően egy agresszív úton haladunk, hiszen új motorgyártó vagyunk. De a csapat igazán felnő ehhez a kihíváshoz. A létesítményeink elkészültek, tesztelési és fejlesztési szempontból egyaránt a próbapaddal, a gyártási kapacitással. De két év rendkívül rövid időszak az erőforrások világában. Meredek tanulási görbén haladunk, de haladunk az úton és azon a pontján tartunk, ahol arra ebben a pillanatban számítottunk is. Teljesítjük azokat a célokat, amelyeket magunk elé kitűztünk. Azt mindig nehéz tudni, hogy ezek a célok hogyan állnak a riválisokhoz képest. De óriási erőfeszítések zajlanak a háttérben, mert ez szó szerint egy versenyfutás az idővel 2026 elejére.”

f1-redbull-powertrains

Amikor kis híján egy esélytelen pilóta futamot nyert az F1-ben – videó

Érdekes válogatással tölti ki a másfél hetes szünetet a Formula-1 YouTube-csatornája: olyan eseteket gyűjtöttek össze, amikor egy arra aligha alkalmas technikával majdnem futamgyőzelemig jutott egy versenyző. A 13 pontos listára ugyanakkor felkerült néhány olyan pilóta is, akik inkább csak pillanatnyilag tündököltek vagy kerültek az élre, de a győzelemre reális esélyük valójában akkor sem volt: ilyen például Markus Winkelhock emlékezetes nürburgringi beugrása, amely aligha említhető egy lapon Damon Hill hungaroringi eltűnésével, Giancarlo Fisichella spái majdnem bravúrjával vagy akár Lando Norris oroszországi rossz esős húzásával. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-underdog-video

„Lewis meg fogja mutatni George-nak, miért nyert hét vb-címet”

George Russell 2022-ben érkezett meg Lewis Hamilton mellé a Mercedeshez, s első közös idényükben rögtön legyőzte őt: a csapat egyetlen győzelmét is ő aratta Interlagosban, s összetettben is előrébb végzett. Bár idén egyelőre a hétszeres vb-győztesnek van több pontja, a kvalifikáción Russell 4-1-re vezet ellene. David Coulthard azonban úgy véli, amint a Mercedes újra igazán ütőképes lesz, Hamilton oda fog csapni – minderről a Channel 4-nek beszélt a skót ex-F1-es:

„Ez a legjobb autó, amit George valaha vezetett, hiszen eddig a Williamsnél volt, Lewis esetében viszont nem ez a legjobb autó. Az autó nem beszél hozzá: látható, hogy küzd, de az nem stabil. Más pontján jár a karrierjének a két pilóta. Az erős Lewis még mindig ott van, csak ez nem tud megmutatkozni addig, amíg a Mercedes nem lesz újra olyan erős, mint egykor. George briliáns munkát végez, komoly értéke a csapatnak. És ez nem azt jelenti, hogy Lewis ne végezne remek munkát, csak pillanatnyilag nincs meg az összhang az autóval – de amint meglesz, számítsunk rá, hogy megmutatja George-nak, miért nyert hét világbajnoki címet.”

f1-hamilton-russell-mercedes

fotó: DPPI

Imolában új padlólemezzel támad az AlphaTauri

Yuki Tsunoda révén eddig mindössze kettő pontot szerzett a faenzai alakulat, így érthetően csalódottak házon belül, a következő versenyhétvégére viszont fontos újítással érkeznek. Erről Guillaume Dezoteux árult el információkat a Motorsportnak. „Már nagyon várjuk, hogy bevethessük az új padlólemezt. Ez egy fontos lépés, egy nagy lépés, így reméljük, hogy megfelel majd az elvárásoknak. Mindig van pár kérdőjel a korreláció minőségével kapcsolatban, de az általunk végzett frissítések eddig megfelelnek az elvárásoknak” – mesélte az AlphaTauri főmérnöke.

„A Red Bull dominanciája nem tesz jót a Formula-1-nek”

A fenti mondat Alejandro Agagtól, a Formula-E, valamint az Extreme-E alapítójától származik. Az üzletember a Hydro X-Prix előtt beszélt a sajtónak az F1-ről, amely véleménye szerint kezd unalmassá válni az osztrák istálló fölényének köszönhetően. „A versenyzés a győzelemről szól, ha pedig sosem nyersz, akkor az unalmassá válik. Ilyenkor talán elhagyod a sportot, ezért nagyon fontos olyan bajnokságokat létrehozni, ahol mindenki számára adott a győzelem lehetősége. Erre vannak különböző iskolák. Ami például az F1-ben történik, hogy a Red Bull autóit azért lassítjuk majd, hogy ne nyerjenek 20 másodperccel, az nem tesz jót a sportnak. Versenyre van szükség. Szerintem az, ami itt történik, hogy új csapatok vannak az élen, de a tavalyi legerősebb csapatok is nagyon versenyképesek, az jót tesz a sportnak” – idézte Agag szavait a Give Me Sports.

Coulthard szerint Verstappen egy igazi gép

Bár tavaly úgy tűnt, Charles Leclerc elkaphatja Max Verstappent, a holland végül elég simán behúzta karrierje második világbajnoki címét. A Red Bull fölényét látva idén legfeljebb csapattársa, Sergio Perez lehet a holland kihívója az eddigiek alapján, de azok után, hogy a címvédő Miamiban a kilencedik helyről indulva nyerte meg a futamot, többen elkezdtek kételkedni ebben. A Formula For Success podcastben az egykori F1-es pilóta, David Coulthard is elmondta véleményét ezzel kapcsolatban. A jelenleg tévés szakértőként dolgozó skót szerint bármelyik srácnak megvan az esélye egy gyors autóval, de csapaton belül szinte lehetetlen legyőzni őt. „Bármelyik srácnak, aki versenyképes autóhoz jut, esélye van arra, hogy kihívja Maxot, de ha csapaton belül vagy a kihívója, hatalmas, emberfeletti erőfeszítésre lesz szükség. Ő egy gép. Magabiztos, erős akaratú” – vélekedett a tizenháromszoros futamgyőztes.

Rajongók százai értetlenkednek De Vries kijelentésén

„Egyáltalán nem akarok arrogáns lenni, de Norris és Albon az én szememben tényleg nem voltak jobbak nálam” – mondta még 2019-ben Nyck de Vries a holland Friesch Dagbladnak adott interjúja során, ezt a mondatot, pedig valamiért négy évvel később újra felkapta az internet. Erről a PlanetF1 számolt be, a portál ugyanis néhány évvel ezelőtt a fentebb említett a mondattal hozta le a cikket a Twitteren, de valamiért többszáz felhasználó csak most fedezte fel a posztot, amit a rengeteg friss komment is jól mutat. Akkor egyébként De Vries a Formula-2 2018-as szezonját értékelte, amelyben kifejtette, míg ő háromszor is győzni tudott, az ominózus idényben, Lando Norris csak egyszer szelte át elsőként a célvonalat, de Alexander Albon is csak egy győzelemmel volt jobb nála.

Ekkor azt is megemlítette, hogy visszavágásra készül, ami sikerült is, hiszen megszerezte a bajnoki címet, ráadásul azóta már a Formula-E világbajnokának mondhatja magát, továbbá idén az F1-ben is megkapta a lehetőséget az AlphaTauri csapatánál. A holland versenyző kijelentése egyébként vélhetőleg a közelmúltban terjedő hírek miatt lett felkapott. Több helyen megjelent ugyanis, hogy gyenge teljesítménye miatt De Vries akár már a szezon közben távozhat.

NASCAR: Dinnyetermesztők támogatják majd Ross Chastain autóját a hétvégén

A dinnyésember becenév nem véletlenül ragadt rá a 30 esztendős pilótára, hiszen egy dinnyetermesztő családból származik, amire nagyon büszke, és ez az oka annak is, hogy minden győzelme után földhöz vág egy görögdinnyét, de a dinnyét ábrázoló sisakfestését szintén ugyanez indokolja. Chastain most egy igazi szuperhétvégére készül, hiszen Darlingtonban a Cup Series mellett a betétsorozatok futamain, így tehát a Truck Series, valamint a másodosztálynak számító Xfinity Seriesben is rajhoz áll majd. Utóbbi esetében biztosan nem lesz nehéz kiszúrni a mezőnyből az általa vezetett 91-es autót, mivel azt is egy dinnyének álcázzák majd.

A másodvonalnak számító sorozatban a DGM Racing színeiben ugrik be, ahol a következő fordulóban az FWA, vagyis a Floridai Görögdinnye-termelők Egyesülete fogja szponzorálni. „Az FWA mindenkinek nagyon fontos a családunkban. Rengeteget segítenek a dinnyetermelőknek, de a mezőgazdaságnak is. Ez egy nagyszerű hétvége lesz így Darlingtonban, szóval már alig várom, hogy a pályán lehessek” – idézte Chastain szavait a csapat közleménye.

„Egy rakás sz*r” – kifakadt az F1 szlogenlopására az IndyCar-főnök

Sokan felkaphatták a fejüket, amikor a múlt hétvégi F1-es Miami Nagydíj előtti új versenyzőbemutató elején a pilótákat felkonferáló rapper, LL Cool J azt a kifejezést használta a futamra, hogy „A Versenyzés Legnagyobb Látványossága” (angolul Greatest Spectacle in Racing). Ez ugyanis a legendás Indy 500 szlogenje, amelyet ráadásul az IndyCar le is védetett, így engedély nélkül nem is használhatja azt a Formula-1 vagy bármely más széria. Az IndyCar elnök-vezérigazgatója, Mark Miles nem is vette jó néven a dolgot:

„Hallottam. És az volt a reakcióm, hogy fogadjunk, hogy a versenyrajongók tudják, hogy ez egy rakás szar. A Versenyzés Legnagyobb Látványossága itt lesz nálunk májusban, minden mérőszám szerint. És nem számítok rá, hogy folytatják ezt a védjegyjogsértést” – nyilatkozta a tengerentúli sorozat főnöke az IndyStarnak. Miles azt is elmondta, hogy korábban az idén debütáló F1-es Las Vegas-i Nagydíj promótereivel is felvették a kapcsolatot, miután ők pedig a „bolygó legnagyobb versenyzési látványosságának” titulálták a saját viadalukat. A két eset ellenére az IndyCar-főnök nem hiszi, hogy az F1 szándékosan járna el így és lopná el az Indy 500 szlogenjét: nem tudja, ki írta például LL Cool J szövegét, de kizártnak tartja, hogy Stefano Domenicaliék magasságából származna a szöveg.

f1-ll-cool-j-miami

fotó: DPPI

Tíz éve ezen a napon: Alonso máig utolsó F1-es győzelme – videó

Napra pontosan tíz éve, 2013. május 12-én rendezték meg az akkori Formula-1-es szezon ötödik futamát, a Spanyol Nagydíjat. Fernando Alonso mindössze az ötödik helyről rajtolhatott hazai versenyén a Ferrarival, ám a rajt után remekül helyezkedve gyorsan a harmadik pozícióban találta magát, miután külső íven előzte a mercedeses Lewis Hamiltont. Később Sebastian Vettel elé tudott vágni a bokszkiállások során, majd utána az addig vezető Nico Rosberget is megelőzte a célegyenes végén.

Alonso onnantól kezdve megállíthatatlan volt aznap Barcelonában, az évi második sikerét aratva – de aligha gondolhatta bárki is, hogy a kétszeres F1-es világbajnoknak máig az lesz az utolsó győzelme az F1-ben. Márpedig ez a helyzet: sem a Ferrarival nem tudott később futamot nyerni, későbbi csapataival pedig a közelébe sem igazán került ennek. Jelenleg az Aston Martinnál van azóta a legjobb sansza az évtizedes ínség megtörésére – igaz, ehhez a pilóta szerint a Red Bullok botlására lenne szükség. A képre vagy IDE kattintva megnézhető a 2013-as Spanyol Nagydíj rövid videós összefoglalója:

f1-alonso-2013-barcelona

Tehetségben Verstappen Schumacher szintjén van – mondja a német egykori ellenfele

Max Verstappen még csak kétszeres világbajnok, de formája a Red Bullnál Michael Schumacher ferraris sikeréveit juttatja Giancarlo Fisichella eszébe, aki 1996 és 2009 között volt a mezőny tagja, pályafutása nagy része fedte a hétszeres bajnokét.

„Én versenyeztem Schumacher ellen akkor, amikor a Ferrarival mindent megnyert, és akkoriban senki nem volt olyan erős a futam felépítésében, mint Michael. A mai napig ő marad az első számú, de versenyzői tehetség tekintetében Max Verstappen ugyanazon a szinten van. Attól félek, Max dominálásra van hivatva még hosszú ideig, ha együttműködése a Red Bull-lal ilyen erős marad” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak a háromszoros nagydíjnyertes Fisichella.

„Eleinte voltak balesetei, hibázgatott a tapasztalatlansága miatt, most azonban alig követ el hibákat” – beszélt arról Fisichella, hogy Verstappen kiiktatta gyenge pontjait, minden körülmény között, szárazon és esőben is gyors. Egyetlen jelenlegi versenyzőt tud a hollandhoz hasonlítani: „Csupán Charles Leclerc fogható hozzá ebben a tekintetben. Egy olyan versenyző, mint Verstappen, egyszer születik 20 évben.”

BMW keveredett a pályára, miközben zajlott a Moto3-as edzés – videó

Hihetetlen és potenciálisan veszélyes jelenetek játszódtak le péntek délelőtt Le Mans-ban, a Moto3-asok első edzésének első perceiben, amikor egy BMW tűnt fel közvetlenül a pályacsík mellett az utolsó kanyarkombinációnál, miközben motorosok száguldottak el mellette. A szituáció veszélyességét természetesen ez adta, hogy amennyiben az egyik versenyző éppen ott bukik és találkozik a betévedt autóval, annak súlyos következményei lehettek volna.

A szóban forgó BMW X5-ös az egyike azon járműveknek, amellyel VIP-vendégeket szállítanak körbe a pálya körüli szervizutakon, ám ezúttal a sofőr alighanem egy ponton rossz helyre kanyarodott, s így köthetett ki a pályán. Mike Webb versenyigazgató ezt a The Race szaklap megkeresésére megerősítette, hozzátéve, hogy azóta lezárták a szervizút kijáratát.

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Lépett a WEC a balesetek után: visszatérnek Le Mans-ra a gumimelegítők

Miközben az F1-ben még csak tervezik ennek a meglépését, az Endurance-világbajnokság az idei szezonra már betiltották a gumimelegítők használatát. Ez azonban a WEC-ben is komoly kritikákat váltott ki a pilóták részéről, ráadásul az első három fordulón tapasztaltak alapján nem alaptalanul, ugyanis több baleset is a hideg abroncsokra volt visszavezethető – legutóbb például Spában Antonio Fuoco csapta falnak a Ferrari egyik Hypercarját a bokszból kijövet (lásd a videón).

Az FIA és az ACO meghallgatta a panaszokat és egyúttal alapos elemzéseket hajtott végre, amelyek után úgy határozott, hogy a soron következő versenyen, a Le Mans-i 24 óráson kivételesen engedélyezni fogják újra a gumimelegítők használatát. Indoklásukban kiemelik, hogy a vizsgálatok során arra jutottak, hogy így garantálható, hogy a legkülönfélébb tapasztalatmennyiséggel rendelkező versenyzők is biztonságosan tudjanak versenyezni a legendás egynaposon. A gumimelegítő paplanok visszahozatala ugyanakkor csak Le Mans-ra szól, a későbbi fordulókra nem.

Russell szerint inkább legyen túl könnyű az előzés, mint túl nehéz

Mi is beszámoltunk róla, hogy az F1-es pilóták nagyon nem értenek egyet a DRS-zónák lerövidítésével, ezzel kapcsolatban pedig szószólójuk George Russell is kifejtette az álláspontjukat.

„Értékelem az FIA álláspontját, mely szerint egyik napról a másikra nem lehet változtatásokat eszközölni, mást is figyelembe kell venni, és ez nem ilyen egyszerű. De a húsz pilóta egyetértésre jutott abban, hogy inkább legyen túl könnyű az előzés (a hosszabb DRS-zónák miatt), mint túl nehéz (a rövidítésekkel). A túl könnyű előzések inkább izgalmasabbá teszik a futamokat, a túl nehezek viszont unalmassá. Inkább menjünk a biztosra ezen a téren” – mondta Russell.

A DRS-ügy részletei itt olvashatók!

ATP_F1_6762_20130507_MIAMI_Pedicelli_resize

„25 éve ölni tudtunk volna ennyi akcióért a pályán”

Sokan tartják unalmasnak a 2023-as szezont a Red Bull előnyéért – a veterán szakértő, Martin Brundle azonban arra mutat rá, értékeljük a pályán zajló eseményeket, amelyek sokszor felülmúlják a visszasírt „régi szép időket.”

„Én is jobban örülnék, ha legalább két csapat küzdene a győzelmekért. De higgyenek nekem, Murray Walker és én sokszor ölni tudtunk volna ennyi akcióért a versenyen 25 évvel ezelőtt a kommentátorfülkében” – idézte fel az exversenyző azt az időszakot, amikor a 2021-ben elhunyt Walkerrel kommentálta a futamokat. Példaként a győztes Verstappen felzárkózását hozta fel, miután az első körben csak tizedik helyen állt.

Ne maradj le: ez vár ránk pénteken

Ezen a hétvégén szünetel a Formula-1, mielőtt egy hét múlva Imolába látogatna el a száguldó cirkusz, ám így sem fogunk unatkozni az előttünk álló hétvégén. A Portugál Ralival folytatódnak a rali-világbajnokság küzdelmei, a MotoGP Le Mans-ból jelentkezik, de lesz IndyCar is, egyenesen Indianapolisból.

A pénteki program:

10:05 WRC, első versenynap (előfizetés után WRC+ online)
10:45-11:30 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)
15:00-16:00 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)
22:00-23:15 IndyCar, időmérő

 

A hétvége teljes menetrendje ide kattintva érhető el!

Együtt hajókázott Hamilton és Shakira – állítólag csak barátok

Újabb világsztár énekesnőt és F1-es világbajnokot emlegetnek egy napon. A kolumbiai híresség VIP-vendégként jelen volt a Miami Nagydíjon. A Sun lap szerdán hozott le egy néhány másodperces videót, amelyben az található, hogy a város elit, Cipriani nevű éttermében Shakira Hamilton asztalához sétál.

Csütörtökön folytatódott a hamisítatlan bulvársztori: a lap ezúttal arról mutatott paparazzifotókat (lásd itt), hogy a két főszereplő mások társaságában Bascayne Bay-ben hajókázott. A jacht, amelynek egy felfújható krokodil is utasa volt, villája mólóján vette fel Shakirát, majd később ugyanitt tette le. A Sun kiemelte: forrásaik szerint Hamilton és a 46 éves énekesnő csak barátok.

Ilyen a Las Vegas-i és katari pálya az F1 23-ban

Két új versenyhelyszínt is tartalmaz a Formula-1 hivatalos játékának június 16-án érkező idei kiadása. A Las Vegas Stripen kialakított utcai versenypályát csak fél év múlva, november 16-18-án láthatjuk a valóságban, a játék virtuális verziójába azonban már bepillantást nyertünk. A Codemasters képernyőfotókat és egy videót tett közzé – utóbbiban 4:00-tól szerepelnek az új pályák, napfényben és éjszaka is.

Egy másik pálya ugyanis szintén újdonság az F1 23-ban, annak ellenére, hogy a valóságban már tartottak ott versenyt. Losail, a 2021-es Katari Nagydíj helyszíne azért maradt ki az adott évi játékból, mert az Ausztráliát pótló helyszín beugrását csak szeptemberben jelentették be.

Ez lenne az idei F1-es Haas fő gyengesége?

Miamiban is kirajzolódott az a trend, miszerint a Haas erősebbnek mutatkozik az időmérőn, mint a futamon. Kevin Magnussen negyedik rajthelyében ugyan szerencse is volt, de így is kiemelendő, hogy bejutott a Q3-ba, ám innen indulva is épp csak pontot szerzett, míg Nico Hülkenberg a 12. pozícióból startolva 15. lett vasárnap. Günther Steiner szerint ugyan működik az amerikai hétvégén bevetett padlólemez-fejlesztés, de szembetűnő, hogy mások mögött, bolyban haladva veszítenek a tempójukból:

„Úgy fest, hogy működik” – mondta az újításról a csapatvezető, akit a Motorsport.com idéz. „Csak rá kell jönnünk, mi kell ahhoz, hogy stabilabbá váljon forgalomban az autó, hogy ne használjuk el annyira a gumikat. Mivel azt mondják a srácok, hogy látják, hogy a forgalomban a többiek nem szenvednek annyira a többiek az autóval, mint mi, úgyhogy dolgozni fognak ezen az aerodinamikai részlegen.”

„Nehéz pontot szeretni, s az nem rossz, hogy öt verseny alatt háromszor is sikerült. Az elején elég jól mentünk, aztán amikor forgalomba kerültünk, kicsit visszaesett a tempónk. Meg kell néznünk, miért van ez. De összességében úgy gondolom, hogy ha a top 10-be kvalifikálunk, akkor hozhatunk haza pontokat.”

f1-haas-miami

Fotó: Haas F1 Media

Díjat nyert a Verstappenről szóló sorozat

A Max Verstappen eddigi versenykarrierjét feldolgozó MAXimum Verstappen: A repülő holland című dokumentumsorozat lett az év sporttematikájú alkotása a Nemzetközi Sportsajtó Egyesület szöuli díjátadóján. A holland a napokban elesett az újabb Laureus-díjtól, de most vigasztalódhat a Servus TV által készített dokumentumsorozat elismerésével.


Fotó: Red Bull Content Pool

Mai születésnaposunk: Yuki Tsunoda

A mai napon ünnepli 23. születésnapját az AlphaTauri japán pilótája, Yuki Tsunoda. Még 2021-ben debütált a Formula-1-ben a Honda tehetsége jelenlegi csapatánál, miután 2018-ban megnyerte a japán F4-es bajnokságot, majd 2020-ban harmadik lett a Formula-2-ben. A fiatal versenyző váratlanul kiegyensúlyozott teljesítményt hoz eddig 2023-ban, hiszen háromszor 11., kétszer pedig a pontszerző 10. helyen ért célba. Isten éltesse Yuki Tsunodát!