DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 22. kedd

„Ha ennyire nem bíznak benne, miért hosszabbítottak egyáltalán Sargeanttel?”

Széles körben logikus és érthető döntésnek tartják, hogy James Vowles az Ausztrál Nagydíjon a balesetező Alex Albont átültette Logan Sargeant autójába, ezzel az amerikait megfosztva a versenyzés lehetőségétől – Jolyon Palmer azonban azok közé tartozik, akik szerint védhetetlen döntés született.

„James Vowles azt mondta, ez volt a legnehezebb döntése. Ebben nem is kételkedem, de úgy gondolom, rossz volt” – írta az egykori Renault-pilóta a Formula1.com-on vezetett rovatában. „Vegyük csak sorra. Először is, Albon lett volna az erősebb versenyző a hétvégén? Igen, ez logikus az előző szezont nézve. De 34 kört kihagyott pénteken, másfél edzést. Nem voltak pénteken kvalifikációs és versenyszimulációs körei, Logannal ellentétben.”

A gondolatmenet alapján Palmer még azt is megpendítette: „Ha Vowles szerint Albon ezekkel együtt is erősebb nála, az felveti a kérdést, miért hosszabbítottak Sargeanttal egyáltalán 2024-re, ha ennyire nem bíznak benne?” – tette fel a kérdést. Palmer azzal folytatta: bár Sargeant nyilvánosan emelt fővel viselte a döntést, garantáltan időre lesz szüksége, hogy ezen túl tudjon lépni.

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni

Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu