„Alonso egy igazi seggfej, ahogy Russell is”
https://formula.hu/parc-ferme/37669
George Russell melbourne-i balesetéről, még pontosabban Fernando Alonso ezt megelőző manőveréről az F1 számos szereplője megszólalt az elmúlt napokban. Így tett a sikereit elsősorban nem a királykategóriában, hanem az endurance-versenyzésben elérő Giedo van der Garde is, aki visszavonulása óta már csakk médiaszemélyiségként tűnik fel a közvetítésekben. És nem fél markáns véleményt megfogalmazni, ahogy azt ezúttal podcastjében tette:
„Értem én, de most túl messzire ment” – mondta Alonso manőveréről. „Ez egy piszkos trükk volt Alonso részéről. Láthatjuk, mennyivel lassabban érte el a kanyart, mint korábban. Egyenesben fékezni, az igazán nincs rendben! Nagyon tisztelem Alonsót, de egy igazi seggfej. Ahogy Russell is, csak kicsit kevésbé…”
Az expilóta a Mercedes gyengélkedéséről is véleményt formált, ami kurrens téma most Hollandiában, hiszen a csillagosok vezetője, Toto Wolff egyre határozottabban hangot ad annak a szándékának, hogy leszerződtesse Max Verstappent. Van der Garde osztja sokak aggályát ezt illetően: „Tavaly nem tűnt ennyire rossznak. Legalább kiegyensúlyozottak voltak, mindig pontot szereztek. Idén viszont egyszerűen rossz a helyzet, valaminek el kell kezdődnie csapaton belül.”
A meglehetősen tragikusan megélt 2022-es szezon kezdetén három futam után 65, tavaly pedig 56 pontja volt a Mercedesnek – idén viszont mindössze 26 egységnél járnak…
A Petronasnál kezdte mercedeses búcsúturnéját Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/38782
Miközben a mezőny egy jelentős része még Abu Dhabiban tesztelt kedden, Lewis Hamilton számára megkezdődött a Mercedestől való búcsú formális része – ami többek között az oka volt annak, hogy a brit nem ülhetett be már most a Ferrariba. A „turné” első állomása Kuala Lumpur, Malajzia volt, ahol a Mercedes csapatának névadó szponzora, a Petronas székhelyét látogatta meg, valamint természetesen az ikonikus Petronas-tornyokat is.
Hamilton a tervek szerint szerdán Stuttgartba látogat, ahol a Mercedes vezetőségével találkozik, a hét későbbi részében pedig az F1-es istálló brackley-i és brixworthi főhadiszállásán is elköszön a csapattagoktól.
The PETRONAS towers will always feel like home pic.twitter.com/8fl0hUUuvS
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) December 10, 2024
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) December 10, 2024
That was loud! What a reception, KL pic.twitter.com/tf6vLeIgpZ
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) December 10, 2024
Montoya fia már az F1 előszobájában folytatja 2025-ben
https://formula.hu/parc-ferme/38781
Újabb fontos bejelentést tettek kedden a jövő évi Formula-2-es mezőnyt illetően: kiderült, hogy az idei Formula-3-as ezüstérmes Gabriele Mini mellett Sebastian Montoya alkotja majd a Prema párosát a 2025-ös évadban. A vezetéknév nem véletlen egybeesés, a 19 éves pilóta a korábbi többszörös F1-es nagydíjgyőztes és kétszeres Indy 500-győztes Juan Pablo Montoya fia.
A kolumbiai 2023 eleje óta a Red Bull juniorprogramjának a tagja, idén második szezonját töltötte az F3-ban, mérsékelt sikerekkel, hiszen a Campos Racinggel csupán hatszor szerzett pontot – igaz, ezek között ott volt egy spái főfutamos második hely is –, és a tabella 17. helyén végzett. Az ifjú Montoya tehát jövőre már az F1 közvetlen előszobájában fog versenyezni, a Prema Racing viszont nem lesz ismeretlen közeg számára, hiszen korábban a német és olasz F4-es sorozatokban, valamint a Formula Regionalban is náluk szerepelt.
Újabb Ferrari-akadémista érkezik az F2-be
https://formula.hu/parc-ferme/38780
A Hitech csapata hivatalos oldalain jelentette be, hogy leigazolták Formula-2-es csapatukba a Ferrari akadémiájának tagját, Dino Beganovicot. A svéd zászló alatt versenyző, de bosnyák származású fiatal az elmúlt két szezont a Formula-3-ban töltötte a Prema színeiben, mindkét évben a bajnoki összetett hatodik helyén végzett, előtte pedig 2022-ben megnyerte a Formula Regional európai bajnokságát.
Beganovic 2020 óta erősíti a maranellóiak akadémiáját. Idén már két versenyhétvégén szerepelt az F2-ben a DAMS színeiben, első főfutamán, Katarban rögtön az ötödik lett, míg Abu Dhabiban a sprintfutamon megszerezte első dobogós helyezését.
„Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a Hitech csapatához az első teljes Formula-2-es szezonomban. Az elmúlt hetekben kaptam egy kis bemutatót az F2-ben, nagyon lenyűgözött az autó és a bajnokság színvonala. Nagy, fontos lépés ez a karrieremben, alig várom, hogy elkezdhessem a közös munkát a csapattal a szezonzáró teszten” – mondta a 20 éves versenyző.
Beganovic csapattársa a Hitech istállójánál jövőre az a Luke Browning lesz, aki szintén az F3-ból lép fel, Williams-juniorként pedig részt vesz az F1-es szezonzáró teszten Abu Dhabiban Carlos Sainz oldalán. Tegnap pedig az is hivatalossá vált, hogy a juniorkategóriák királyának számító Prema az Alpine-junior Gabriele Minit szerződtette F2-es csapatába 2025-re.
„Nem idióta” – Verstappen védelmébe vette Perezt
https://formula.hu/parc-ferme/38779
Alighanem a következő napokban dől el Sergio Perez sorsa: hiába hosszabbítottak vele még hónapokkal ezelőtt szerződést, a Red Bull vezetése nyíltan arról beszélt, hogy leülnek a mexikóival áttekinteni a lehetőségeket, sőt a vasárnapi futam után már maga a pilóta is utalást tett rá a korábbi nyilatkozataival ellentétben, hogy kérdéses lehet a helye.
A csapattárs Max Verstappen azonban védelmébe vette a csupán világbajnoki nyolcadikként záró Perezt. Amikor arról kérdezték, hogy az autó általa is emlegetett problémái miatt szenvedett-e a pilóta, a négyszeres világbajnok így felelt: „100 százalékig, igen” – idézi a RacingNews365.com Verstappent, aki elismerte, hogy együttérez kollégájával:
„Hétről hétre minden hétvégén vele dolgozom, és úgy érzem, az emberek nagyon keményen bántak vele. Természetesen volt néhány hétvége, amelyek talán lehettek volna jobbak, de olykor nagyon kemények voltak vele, hiszen nem egy idióta. Mindig remek versenyzőnek tartották, és ez így nehéz, de nehéz volt mindenkinek a csapatban, mert néha rendkívül nehéz volt vezetni az autót.”
Arra a kérdésre, hogy számít-e csapattársváltásra, kitérő választ adott a holland: „Nem tudom. Ez a csapattól függ” – fogalmazott Verstappen, akitől azt is megkérdezték, van-e preferált jelöltje a másik Red Bull-ülésre, amire ezt a választ adta: „Mindig jól dolgoztam együtt Checóval. Remek srác. Hogy őszinte legyek, nagyon ritka egy ilyen csapattárs. Mindig nagyon jó volt, és egyszerűen egy kedves fickó.”
Sainz máris beült a Williamsbe – és egy szponzort is vitt magával
https://formula.hu/parc-ferme/38778
Mint arról korábban beszámoltunk, a keddi hivatalos tesztig sem kell várnia a williamses debütálásra Carlos Sainznak, hiszen már hétfőn beülhet Abu Dhabiban új csapata idei Formula-1-es autójába egy filmforgatási nap keretein belül. Minderről a Sky Sports F1 egy rövid „kémvideót” is megosztott a helyszínről:
Carlos Sainz seen driving a Williams car for the first time! pic.twitter.com/pD1ppkTHMf
— Sky Sports F1 (@SkySportsF1) December 9, 2024
A Sainz–Williams partnerség amúgy máris eredményezett gyakorlatilag egy komoly szponzort a grove-i F1-es alakulat számára. A Williams ugyanis hétfőn bejelentette, hogy több évre szóló megállapodást kötöttek a Santanderrel, amely az idei szezonig a Ferrari támogatója volt. A spanyol bank viszont gyakorlatilag Sainzcal együtt csapatot vált az F1-ben, s a matricájuk már a keddi tesztnapon fel fog tűnni az autón.
Stella: Felesleges volt Verstappen manővere
https://formula.hu/parc-ferme/38777
A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat a McLaren számára a tervezettnél izgalmasabbá tette az a tény, hogy Oscar Piastri a mezőny végére esett vissza a rajtot követően, miután Verstappen megforgatta, majd az ausztrál a maga dolgát is megnehezítette egy balesetokozással, s végül a pontszerzésért is vért kellett izzadnia. A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint Verstappen megmozdulása felesleges volt:
„Az első gondolatom az első kanyar után az volt, hogy feleslegesnek érzem ezt. Amikor csapatok a bajnoki címért küzdenek... Ilyenkor ez a csúcs, ilyenkor lehet learatni a szezon erőfeszítéseit, és ez kissé feleslegesnek tűnt. De néha a viszontagságok lehetőséget adnak arra, hogy megmutasd az erősségeidet, és azt hiszem, ma pontosan ez történt” – mondta az olasz szakember.
Verstappent is természetesen többen többféle szempontból kérdezték meg az esetről, s valaki azt is nekiszegezte, hogy vajon az ütközés után azt szerette volna-e, hogy a McLaren legyen a bajnok, ám ő abszurdnak érezte a felvetést. „Nem, nem csinálok ilyesmit szándékosan. Úgy értem, ez is a versenyzés része, nem igaz? Nem csak arról szól, ami itt történik, hanem az egész szezonról. Aztán meg lehet hibáztatni a dolgokat. Így nyerhetsz meg vagy veszíthetsz el egy bajnokságot.”
Utoljára hangzott el a hammertime
https://formula.hu/parc-ferme/38776
Az Abu Dhabi Nagydíjon utoljára hangzott el az elmúlt évtized egyik ikonikus rádióüzenete, amikor Peter Bonnington a balszerencsés időmérőt követően előretörő Lewis Hamilton fülére mondta a hammertime utasítást. De pontosan honnan is ered ez a kifejezés? A hétszeres világbajnok erről is beszélt a szezonzáró után:
„Amikor kimondta, feltűnt, hogy: nem is emlékszem, mikor mondta nekem utoljára, hogy hammertime. Emlékszem, az első közös évünkben arra kértem Bonót, hogy használja ezt a kifejezést, valami olyasmit mondtam, hogy ne azt mondd, hogy menjek gyorsabban, hanem azt, hogy itt a hammertime” – idézte fel a Ferrarihoz távozó klasszis, majd kitért Bonóval való különleges kapcsolatára:
„Micsoda hullámvasút volt ez Bonóval! Hosszú évek óta az egyik legközelebbi barátom, olyasmi van köztünk, amire nem is számítottam, hiszem már együtt dolgozott Michael Schumacherrel és más nagyszerű versenyzőkkel is. De ő mellém állt, és tekintve, hogy egy mérnöknek akkor is ki kell tartania valaki mellett, ha az néha frusztráló és fájdalmas… Ő minden egyes nap hiba nélkül állt mellettem.”
Alonso csak azért sem lesz a morcos fickó!
https://formula.hu/parc-ferme/38775
Fernando Alonso a szezonzáró előtt ismét kritikával illette a nemzetközi adás rendezőit – immár nem először –, amiért olyan rádióüzeneteket vágtak be tőle, melyek eltorzítják a róla kialakult képet. A spanyol az időmérőn morgott kicsit a forgalom miatt, de szerinte ez koránt sem volt olyan súlyú, mint az adásból tűnhetett:
„Rossz volt a forgalom, frusztrált lettem, de mint mindig, most is néhány megjegyzésem jó volt, néhány pedig rossz. Csakhogy a FOM-nak megvan ez a rögeszméje velem és a rossz megjegyzéseimmel. De ez az ő dolguk, én boldog vagyok” – mondta a spanyol, majd így folytatta:
„A FOM-nak el kell adnia, hogy én vagyok a mogorva srác. Sok éven át próbálkoztak, és nem fognak sikerrel járni” – hangsúlyozta Alonso, majd hozzátette: „A mérnökeiddel folytatott beszélgetések nagyon privát dolgok. Néha kipróbálsz valamit, beszélsz a kivezető körös előkészítésről, vagy arról hogy esetleg nem értek egyet azzal, amit a mérnökök ki akarnak próbálni. De amikor a rádióüzenetet leadják, nincs mögöttee ez az egész kontextus. Ez egyszerűen rossz, de ők így csinálják.”
Formula1.5 – Alonso lett a másodosztály legjobbja
https://formula.hu/parc-ferme/38774
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2024-es szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből azt a négy csapatot, mely az összes idei győzelmet és dobogót megszerezte, s rendre elhoz hat-hét helyet az első nyolc közül?
A szezon utolsó szakaszának legjobbja egyértelműen Pierre Gasly volt, aki az utolsó két versenyen a legjobbnak bizonyult, Brazíliában második lett, míg az utolsó két sprinten egy első és egy második helyet szerzett, amivel egészen a harmadik helyig tört előre a pocsék kezdés után, de ez természetesen nem volt elég a gyengébb periódusok ellenére is az egész szezonban a mezőny előtt járó Fernando Alonso, illetve a kezdetben a második helyért vívó riválisait, Tsunodát és Stroltt végül simán lerázó Nico Hülkenberg levadászásához.
A pole-t félkövér, a leggyorsabb kört dőlt betű jelöli, az utóbbiért járó pont a táblázatban a helyezésért járó ponthoz hozzáadva szerepel.
Letett-e Verstappen megszerzéséről a Russell-vita miatt Wolff?
https://formula.hu/parc-ferme/38773
A Formula-1-es idényzáró Abu Dhabi Nagydíj első napjainak fő beszédtémáját a Max Verstappen és George Russell kirobbant verbális vita szolgáltatta: a még Katarra visszavezethető konfliktus során a holland arról beszélt, hogy „minden tiszteletét elveszítette” a szerinte kétszínűen viselkedő brit iránt, míg mercedeses ellenfele azzal vádolta, hogy szándékos ütközéssel fenyegette meg előző héten, és nehezen viseli a megpróbáltatásokat.
Amikor Russell minderről nyíltan beszélt a csütörtöki sajtóbeszélgetésén, szokatlan módon jelen volt mellette Toto Wolff is, aki elsősorban Christian Horner reakcióját nehezményezte. Mindenesetre Wolff bevonódása érdekes volt annak fényében, hogy a szezon korábbi részében, amikor a Horner körüli botrány kapcsán terjengtek olyan pletykák, hogy Verstappen a szerződése ellenére elhagyhatja a Red Bullt, többször is nyíltan „udvarolt” az immár négyszeres F1-es világbajnoknak, akiről többször is elmondta, hogy szívesen leigazolná.
Amikor Abu Dhabiban a Crash.net portál arról kérdezte, hogy a Russell-lel való csörte és a viselkedése miatt letett-e Verstappen átcsábításáról, a Mercedes-vezér gyakorlatilag kitért az egyenes válasz elől: „George húzta meg a határvonalat. A két versenyző kapcsolatának közöttük is kell maradnia, nekik kell ezt kezelniük. Csapatfőnökként nem hiszem, hogy ebbe nekem bele kell vonódnom.”
„Megtettünk mindent, amit lehetett” – Vasseur
https://formula.hu/parc-ferme/38772
Annak ellenére, hogy a Ferrari pilótái dupla dobogót szereztek Abu Dhabiban, ez sem volt elég a konstruktőri sikerhez, hiszen a futamot Lando Norris nyerte meg a McLarennel. A maranellőiak így 14 ponttal lecsúsztak a csapatvilágbajnoki sikerről. Ennek köszönhetően az olasz gárda csapatfőnökében, Fred Vasseurben is kavaragtok az érzelmek a versenyt követően:
„Vegyes érzéseim vannak” – kezdte értékelését Vasseur. „Összességében jó szezont zártunk, sokkal jobbat, mint tavaly vagy azelőtt. Büszke vagyok arra a munkára, amit idén végeztünk. Szintén nagyon elégedett vagyok azzal, amit ma csináltunk. Megtettünk mindent, amit lehetett, de természetesen frusztráló, hogy 14 ponttal végeztünk a McLaren mögött.”
„Hibáztam, azzal kellett volna kezdenem, hogy gratulálok a McLarennek” – zárta mosolyogva rövid összegzését a francia. „Őszintén azt gondolom, hogy nagyon jó munkát végeztek. Jó kapcsolatunk van, nagyon örülök miattuk.”
Négy büntetőpontra került az eltiltástól Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/38771
Ütközéssel indult Max Verstappen számára az évadzáró Formula-1-es Abu Dhabi Nagydíj: a holland az 1-es kanyarban belülről támadta Oscar Piastrit, a két autó azonban összeért és mindketten kiforogtak. A felügyelők úgy ítélték meg, hogy mivel „nem ért eléggé mellé” a McLarennek a Red Bull, „teljes mértékben” a regnáló F1-es világbajnok tehető felelőssé az ütközésért, amiért 10 másodperces időbüntetéssel sújtották – igaz, ennek ellenére is bejött a hatodik helyen a 27 éves pilóta.
Ami viszont érdekes, hogy a manőverért két büntetőpontot is kiosztottak Verstappennek. Márpedig ezzel már nyolcnál jár a négyszeres vb-győztes: a szabályok értelmében amennyiben valaki 12 hónap leforgása alatt összegyűjt 12-t, automatikusan egy futamra eltiltják – ahogy azt idén az F1 történetében először Kevin Magnussen esetében láthattuk is. Verstappennek ráadásul sokáig kell majd óvatosnak lennie a 2025-ös évad során, hiszen az első büntetőpontjai (szám szerint) majd csak június 30-án évülnek el, azaz az első három és fél hónapot legfeljebb három büntetőponttal kell majd lehoznia.
2/2: Másodszor is győztek Válint Bencéék Sepangban, az ALMS LMP3-as kategóriájában
https://formula.hu/parc-ferme/38770
Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli második helyezettje, és egyben a Ferrari világdöntőjének győztese, Válint Bence az év végén belekóstol a prototípus-versenyzésbe: ezen a hétvégén az Ázsiai Le Mans Széria sepangi fordulójában áll rajthoz egy LMP3-as autóval, méghozzá az Ultimate csapatával.
A #35-ös egység megszerezte a pole-pozíciót, majd szoros küzdelemben megnyerte az első futamot szombaton, amelyben Válint Bence nagy szerepet vállalt: a magyar pilóta futotta az egész mezőny legjobb köridejét és a legjobb átlagtempóját is.
Vasárnap pedig jött a duplázás: a csapat domináns teljesítményt nyújtott, és a második versenyt is megnyerte, így két pole-lal és két futamgyőzelemmel zárta a hétvégét. Válint pedig megint kulcsszereplő volt ebben: a magyar pilóta a maga etapjában a húsz másodperc körüli előnyt egy kör feletti (!) előnnyé növelte, ez volt a döntő ütés a verseny során, amit egyébként a leszakadó eső miatt piros zászlóval megszakítottak.
Válint így szinte tökéletes teljesítménnyel és eredménysorral debütált az LMP3-as kategóriában, reméljük, hogy legalább ilyen jól alakul majd a folytatás.
Hamilton nem szomorú, ha már így alakult, megpróbál pontot szerezni
https://formula.hu/parc-ferme/38768
Lewis Hamilton a mezőny hátsó fertályából kezdheti meg mercedeses karrierjének utolsó versenyét, miután utolsó Q1-es gyorskörét tönkretette a Kevin Magnussen által autója alá pöckölt bója. A sajtó képviselői számára a hétszeres világbajnok úgy nyilatkozott, hogy nem zaklatta fel az eset, egyszerűen balszerencséje volt – pedig szerinte akár a dobogóért is harcban lehettek volna.
„Az autó általában véve nagyon jól viselkedett. Az FP3-ban harmadik voltam, és így őszintén azt hittem, hogy a dobogóért fogunk harcolni, és a versenytempóm a második leggyorsabb volt, de valamiért nem így kellett alakulnia” – mondta Hamilton, aki hangsúlyozta, hogy sokkal jobban élvezi a vezetést, mint az előző hétvégéken:
„Minden pillanatot élveztem. Az autó nagyon jó lett az elvégzett változtatásokat követően, teljesen más volt, mint az elmúlt öt versenyen, és nagyon jól éreztem magam benne. És ezért nagyon nagy kár… Holnap nem lesz könnyű előzni, de most a stratégián fogok dolgozni, és ha már a dobogóért nem is harcolhatok, ha a top 10-be tudnék kerülni, az csodálatos lenne.”
Bearman igazságtalannak tartja, hogy nem mehet az újoncteszten
https://formula.hu/parc-ferme/38769
Jövő kedden rendezik a fiatal versenyzők tesztjét Abu Dhabiban, ahol az már biztos, hogy nem fog autóba ülni a jövőre a Haasnál szereplő Oliver Bearman, mivel a szabályok értelmében azzal, hogy kettőnél több futamot teljesített (szám szerint hármat), már nem számít „fiatal versenyzőnek”, avagy az egyszerűség kedvéért mondjuk úgy, hogy újoncnak. A Pirelli gumitesztjén a Haas új igazolása, Esteban Ocon ismerkedik majd a csapattal.
Bearman azonban nem tartja ezt igazságosnak annak fényében, hogy 2020-ban Fernando Alonso külön engedéllyel részt vehetett ezen a teszten két év kihagyás után: „Ha visszamegyünk néhány évet, Alonso két világbajnoki cím után teljesíthette az újonctesztet. Én csak három futamon vettem részt, kétszer szereztem pontot, neki pedig két világbajnoki címe van, ő mégis ott lehetett az újoncteszten.”
Bearmannek így is lesz elfoglaltsága a jövő héten: a Super Formulában fog tesztelni annak érdekében, hogy a Japán Nagydíjra készülve minél jobban megismerje a suzukai pályát – az utolsó napon egyébként Andrea Kimi Antonelli is csatlakozik hozzá Japánban.
Gyorshír: Megbüntették Hülkenberget, bukta a 4. rajthelyet
https://formula.hu/parc-ferme/38767
Három rajthellyel hátrébb sorolták a rajtrácson Nico Hülkenberget, aki a 4. helyett a 7. pozícióból kezdheti meg a szezonzáró futamot. A német versenyző még a Q1-ben előzött meg két autót a bokszkijáraton – egészen pontosan az alagúti szakaszban –, amit a versenyigazgató által kiadott útmutató megtiltott. Hülkenberg nem tagadta a történteket, de mint elmondta, nem volt választása az autók feltorlódása miatt, hiszen egyébként nem tudott volna kört futni.
A sportfelügyelők elismerték, hogy a csapat garázsának sorvégi pozíciója miatt nehéz helyzetben vannak a Haas-pilóták, de ez nem jelent mentséget arra, ha a versenyzők megszegik az előírásokat. Mint írják: „Az előzési tilalmat bizonyos területeken, mint például a bokszutcában vagy ebben az esetben a bokszkijáraton, a potenciálisan veszélyes helyzetek megelőzése érdekében vezették be, ezért a stewardok úgy döntöttek, hogy ebben az esetben a rajtbüntetés kiszabása indokolt.”
A 4. hellyel Hülkenberg a karrierjét újraélesztő Haas történetének legjobb rajthelyét állította volna be. Tavaly is hasonlóan járt Kanadában, akkor a második helyről indulhatott volna, mielőtt megbüntették, az lett volna a Haas eddigi egyetlen elsősoros indulása. Ezzel Verstappen feljött a 4. helyre, Gasly indulhat az 5. helyről, míg a 6. rajtkockába George Russell állhat fel.
„Most már talán bánja a Ducati, hogy nem engem választottak” – Martin
https://formula.hu/parc-ferme/38765
Még a tavasz végén, a nyár elején döntött úgy a Ducati nagy fordulatokat követően, hogy 2025-re Marc Marquezt igazolják Francesco Bagnaia mellé a gyári csapatba a MotoGP-ben – azok után, hogy napokkal előtte a hírek szerint gyakorlatilag megállapodtak Jorge Martinnal. Utóbbi akkor is vezette a vb-tabellát, később pedig meg is nyerte a világbajnokságot, jövőre viszont már az Apriliánál fog versenyezni. Martin szerint most már talán bánják Bolognában a döntésüket:
„Amikor mindezt eldöntötték, még nem voltam bajnok. Nehéz ezeket megjósolni, de világos, hogy most már talán bánják. De ezt tőlük kell megkérdezni” – idézi a MotoGP friss világbajnokát a Motorsport. „Végső soron én magamra figyelek, az élet pedig olyan helyekre sodorhat, amikre nem számítasz.”
Martin elismeréssel adózott a Ducatinak, hogy nem gáncsolták el az esélyeit arra, hogy ne a gyári csapat motorosa, hanem a szatellit Pramac Racing versenyzője legyen a világbajnok: „Az eszközeim ugyanazok voltak, mint Peccónak, ezt nem tagadhatom” – fogalmazott. „De a gyári csapatban teljesen más a bánásmód. Ott mindenki érted és a győzelmedért dolgozik. Úgy éreztem, mi 12-en a csapatomban két-háromszáz ember ellen harcoltunk. Ez nehézzé tette, de köszönöm a Ducatinak, hogy nem tettek semmit ellenünk. Mindenki azt várta, valami furcsa fog történni az utolsó versenyeken, de igazán nemesek voltak ilyen téren, és ez csodálatra méltó.”
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Magyar siker: Válint Bencéék megnyerték az ALMS első LMP3-as futamát Sepangban
https://formula.hu/parc-ferme/38766
A Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli második helyezettje, és egyben a Ferrari világdöntőjének győztese, Válint Bence az év végén belekóstol a prototípus-versenyzésbe: ezen a hétvégén az Ázsiai Le Mans Széria sepangi fordulójában áll rajthoz egy LMP3-as autóval, méghozzá az Ultimate csapatával. Az újonc magyar pilóta pedig eddig remekel: a #35-ös Ligier megszerezte a pole-pozíciót a kategóriában, majd szombaton alig 2,5 másodperces előnnyel meg is nyerte az első négyórás versenyt az LMP3-asok között.
Válint pedig ehhez tevékenyen hozzá is tett: övé lett csapata leghosszabb, 33 körös etapja, és övé lett nemcsak a csapat, de az egész LMP3-as mezőny (!) leggyorsabb körideje is ezen a futamon. Ennél jobb debütálást nehéz lett volna összehozni, vasárnap 7:00-kor pedig jön a hétvége második versenye, amit szintén a pole-ból kezdhet meg az egység.
fotó: Válint Bence Facebook
Visszatért a Liberty Mediához az F1 korábbi vezérigazgatója
https://formula.hu/parc-ferme/38764
Miután a Liberty Media felvásárolta a Formula-1 kereskedelmi jogait, Chase Carey töltötte be az elnök-vezérigazgatói posztot, ahonnan a 2021-es szezon előtt távozott, átadva a stafétát a jelenlegi első embernek, Stefano Domenicalinak. A Liberty azonban szombaton bejelentette, hogy Carey visszatér a kötelékeikbe: az Abu Dhabi Nagydíj paddockjában is feltűnő 71 éves szakember az igazgatótanács végrehajtó bizottságában fog dolgozni.
Az Autosport úgy tudja, Carey nem fog részt venni az F1 napi ügyeiben, azért továbbra is Domenicali felel majd, ugyanakkor az igazgatótanácsi posztjából adódóan támogathatja az utódját, ahol arra esetleg szüksége van. A visszatérésre néhány héttel azt követően kerül sor, hogy a Liberty bejelentette, hogy Greg Maffei elnök-vezérigazgató távozik a vállalat éléről.
Hülkenberg a top 3-ban pénteken: „Sokan nem voltak a szokásos helyükön”
https://formula.hu/parc-ferme/38763
A második szabadedzés meglepetését Nico Hülkenberg szolgáltatta, aki lágy gumin teljesített gyorskörével a McLarenek mögött, a harmadik helyen végzett. Az Abu Dhabiban Haasnál utolsó nagydíját teljesítő német nem értékeli túl a kiugró eredményt – a Q3-ba kerülés is kihívás lesz.
„Nagyon erős péntek volt, már az első edzéstől fogva úgy éreztem, az autó boldog, az ideális tartományban van, ez pedig egy jó alap” – nyilatkozta a helyszíni riportereknek Hülkenberg. „De szerintem a második edzésen sokan nem voltak a szokásos helyükön valamilyen okból kifolyólag, talán ahhoz van köze, hogy sok nagy versenyző nem vezetett délelőtt. Szerintem így is kihívás lesz a top 10-be és Q3-ba kerülni, de lehetségesnek tartom, ha jó munkát végzünk.”
A Haas számára milliókban lesz mérhető, ha összejön egy bravúr: a csapat, amely az F1-től is búcsúzó Kevin Magnussennel szintén jól ment a második edzésen – a dán nyolcadikként végzett –, hatodik lehet a konstruktőri összetettben, ehhez azonban hat pontot le kell dolgozniuk a pozíciót elfoglaló Alpine-on.