F1 Academy: A Mercedes versenyzőnője uralta az első napot
https://formula.hu/parc-ferme/37554
Két betétsorozat kísérte a Formula-1-et Szaúd-Arábiába: a Formula-2 mellett ezúttal nem a Formula-3, hanem a nőknek szóló F1 Academy került be a programba, amelynek szezonja ezen a hétvégén indul.
A tíz F1-es csapat egy-egy versenyzőt delegál a 16 fős mezőnyben, akik közül a francia Doriane Pin magasodott ki csütörtökön. A Mercedes pártfogoltja a szabadedzést, majd a 30 perces időmérőt is leggyorsabbként zárta, utóbbit tetemes, 0,785 tizedmásodperces előnnyel. Mindkét dzsiddai futamra rajtelsőséget szerzett: a második rajtrácsát minden versenyző második legjobb köre határozza meg.
Pin korábban már számos szériában, férfiak között is bizonyított: 2022-ben a Ferrari Challenge Europe-ban bajnok lett, tavaly LMP2-es dobogót szerzett a Premával a WEC-ben (ahol idén is indul az Iron Dames GT3-as csapatával), februárban pedig F4-es futamot nyert a közel-keleti sorozatban.
Az Alpine-színekben szereplő Abbi Pulling lett a második, a Ferrari-kötődésű Maya Weug pedig harmadik a kvalifikáción, ő már egy másodperc feletti hátrányban. Lia Block hetedik helyéről is érdemes szót ejteni, Ken Block 17 éves lánya ugyanis eddig raliban és ralikrosszban, valamint Extreme-E-ben szerepelt.

A Formula-2 időmérőjén életre kelt a pocsék szezonnyitót teljesítő Prema: a Bahreinben pont nélkül maradt Ferrari-junior, Oliver Bearman rajtelsőséget szerzett, és sokat emlegetett csapattársa, a Mercedes pártfogoltja, Andrea Kimi Antonelli is az élcsoportban, hatodikként végzett. A bahreini pole-tól megfosztott Kush Maini ismét remekelt az időmérőn, ő szerezte a második helyet. Jak Crawford és a szintén pont nélkül álló Victor Martins a főfutam második sorába kvalifikáltak, a sprint pole-ját pedig Paul Aron jegyezte tizedik helyével.
A Bahreinben duplázó Zane Maloney csupán 16. helyre kvalifikált, időmérőjét megnehezítette, hogy a bokszban vesztegelt motor- és váltóhiba gyanúja miatt. 22-ből 18 versenyző végzett egy másodpercen belül – az F2 rendkívül szoros, tekintve, hogy egy hosszabb pályáról beszélünk, a köridő 1:42 volt az időmérőn.

Ez a lengyel reklámfilm kellett ahhoz, hogy Kubicát végre mosolyogni lássuk
https://formula.hu/parc-ferme/21824
Ami elég baj, mert személyes szponzora, a PKN Orlen csak megjátszott mosolyt tudott kicsalni belőle - persze ez még mindig több annál, mint amire a Williams képes.
11 milionów nagród, w tym samochody i wyjazdy na Grand Prix @F1. Razem z Robertem Kubicą startujemy z wielką loterią na stacjach #ORLEN! Szczegóły na https://t.co/WNulIYPH2c pic.twitter.com/eQeECtoTQJ
— ORLEN (@PKN_ORLEN) April 23, 2019
És a Le Mans-i 24 órás görkorcsolyaversenyről már hallottatok-e?
https://formula.hu/parc-ferme/21822
Nem csak autók és motorok, sőt, nem is kizárólag technikai sportok számára rendeznek egynapos versenyt Le Mans-ban. A pálya tulajdonosai a hírnevet kihasználva már görkorcsolyázók számára is meghirdetik a legkimerítőbb kihívást - megtartva néhány klasszikus elemet, mint például amikor a rajtnál a pálya egyik feléről kell a másikra átfutniuk a versenyzőknek a korcsolyájukért. Nincsenek szigorú nevezési feltételek, a profik mellett rengeteg amatőr is elindul a versenyen, így a pályán (a rövidebb, Bugatti-vonalvezetést használják) szó szerint hemzsegnek a korisok. A csapatlétszám is nagyobb lehet, mint az autóversenyen megszokott három fő, a nyerő taktika viszont itt a rövid etapokban rejlik - egy-két kör után váltogatják egymást a csapattagok, így védekezhetnek legjobban a kimerülés ellen.
Visszatér a Zengő Motorsport a WTCR-be, három magyar pilóta indul a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/21823
Csupán múlt héten jelentette be a túraautó-világbajnokságon, majd világkupán 2010 és 2018 között szereplő Zengő Motorsport, hogy idén egy szinttel lejjebb, a TCR Europe-ban indul egy Cuprával, pilótaként Tenke Tamással, de máris jött egy fordulat. Április 27-28-án, a Hungaroringen, ahol mindkét széria versenyez, az Európa-kupa helyett a WTCR mezőnyében indulnak szabadkártyásként.
A mogyoródi versenyhétvégén mindig népes és lelkes magyar közönség így három hazai pilótának szurkolhat: Michelisz Norbertnek (BRC Hyundai), Tassi Attilának (KCMG Honda) és Tenke Tamásnak (Zengő Cupra).
A szabadkártyás versenyzőkre külön szabály vonatkozik: a kiírt kompenzáción túl 20 kilogramm többletsúllyal büntetik őket, pontokat viszont nem szerezhetnek. Tenke lesz a mezőny első szabadkártyása, mivel Marokkóban nem indult vendégversenyző.

Ferrargazmus - ha van ilyen szó, akkor ebben a videóban át lehet élni
https://formula.hu/parc-ferme/21821
Egy emlék a Ferrari Corse Clienti programjából, amelyben a csapat F1-es autóinak új, gazdag tulajdonosai próbálhatták ki ezeket a legendás gépeket Spában. Ráadásul mindannyian egyszerre, ami ritkán látható, idilli felvételeket szült ebben az évtizedeken, motorformulákon és szabályrendszereken átívelő időutazásban.
Massa a világ legkönnyebb gólját rúgta a pilótaválogatott meccsén
https://formula.hu/parc-ferme/21820
Elkészült a gólösszefoglaló arról a jótékonysági futballmeccsről, amelyet a Róma ePrix előtt a Formula-E-különkiadásban pályára lépő Nazionale Piloti és az AS Roma legendái játszottak egymás ellen. A találkozó barátságos, 5:5-ös eredménnyel ért véget, miután a pilóták 3:0-ról és 5:3-ról is fel tudtak zárkózni. A kockásmezeseknél Gary Paffett, Felipe Massa és Giancarlo Fisichella egyszer-egyszer, míg az FE kommunikációs igazgatójaként dolgozó Renato Bisignani kétszer volt eredményes. Massa egy opportunista megmozdulásból lőtte csapata második gólját: miután Fisichella kicselezte a védelmet, a kapust és saját magát is, a brazil közbelépett, hogy három méterről üres kapura fejezze be az akciót.
Mona JEV és Lucas teremtése - autósportos festmények a virtuális múzeumban
https://formula.hu/parc-ferme/21819
A hétvégi Párizs ePrix előtt a Louvre múzeum képzeletbeli másába kalauzol el bennünket a Formula-E, amelyben a világ legismertebb festményein Lucas di Grassi, Jean-Eric Vergne, Felipe Massa, Antonio Felix da Costa és társaik arcát vették fel az emberalakok.
Does anybody notice something different about these paintings?
— ABB Formula E (@FIAFormulaE) April 23, 2019
#ABBFormulaE pic.twitter.com/WyVm4zhBXU
A Kínai Nagydíj a Honda hivatalos fotósának szemszögéből
https://formula.hu/parc-ferme/21818
Kétperces videóban rohanhatunk végig Andy Hone, a Honda hivatalos F1-es fotósának Kínai Nagydíján.
Öt emlékezetes pillanat a bakui F1-es futamokról
https://formula.hu/parc-ferme/21817
Nem régóta rendeznek itt versenyt, de akció már így is akadt bőven. A legjobbak megtekinthetők a Youtube-on:
Mennyiben más az F1-es tabella most, mint egy évvel ezelőtt?
https://formula.hu/parc-ferme/21816
Vettel "sehol", Verstappen sokkal feljebb - így festett az F1-es pontverseny a 2018-as Kínai Nagydíj után és így fest most:

Ez volt a legjobb pole-kör tavaly Bakuban
https://formula.hu/parc-ferme/21815
Hangolódjunk a hétvégi F1-es futamra: 2018-ban Sebastian Vettel nyerte az időmérőt az alábbi körrel. A videó megtekinthető a Youtube-on:
Videó: Így parádézott Vietnam utcáin a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/21814
Mint arról már beszámoltunk, az energiaitalosok máris bevették Hanoit, most pedig újabb videót tettek közzé David Coulthard és Jake Dennis show-járól:
Elképesztő, mennyire gyorsak a Super Formula-autók
https://formula.hu/parc-ferme/21811
Hétvégén rendezték a japán formulaautós sorozat idénynyitóját Suzukában, s a pole-pozíciós Tadasuke Makino 1:36,060-as kört repesztett – csak összehasonlításképp: az F1-es rekordot Lewis Hamilton tartja 2017-ből 1:27,319-es idővel, azaz kevesebb, mint kilenc másodperc a különbség a két kategória között:
Ricciardo hangulatánál már csak az ingje rikítóbb
https://formula.hu/parc-ferme/21812
Úgy tűnik, jól érezte magát a húsvéti pihenő alatt a Renault ausztrál pilótája – és az az ing…!
Amikor a Zöld Pokol fehér pokollá változik: hóvihar a Nordschleifén
https://formula.hu/parc-ferme/21813
Furcsa időjárás uralkodott Európa-szerte egy hete, hiszen Assenben a Superbike-vb futamát zavarta meg havas eső, de ugyanekkor a Nürburgring, ahol épp GT-versenyt rendeztek, sem úszta meg az extrém körülményeket:
Hangolódj a hungaroringi WTCR-re a tavalyi futamok összefoglalóival!
https://formula.hu/parc-ferme/21810
Ennél tökéletesebben elhelyezett szponzortáblát még nem láttunk
https://formula.hu/parc-ferme/21809
Az Emirates Fly Better, azaz Repülj jobban! feliratú táblája tökéletes kiegészítést ad Lando Norris sanghaji koccanásának… ![]()
When the advertising couldn't be more on point#F1 @emirates #FlyEmiratesFlyBetter
— Formula 1 (@F1) 2019. április 19.
Eagle-eyed @mc_potts spotted this one pic.twitter.com/2joMeCg5l7
Nagyot ugratott, majd folytatta, mintha mi sem történt volna
https://formula.hu/parc-ferme/21808
Nagyjából így lehet röviden leírni az alábbi autókrosszos balesetjelenetet:
Visszatért a Hungaroringre a súlyos sérülést szenvedett sportbíró
https://formula.hu/parc-ferme/21807
László Attila a tavalyi DTM-futamon történt bokszutcai kavarodásban sérült meg, bal lábát térd alatt amputálni kellett. A Formula.hu szerkesztősége az előző hónapokban árverést írt ki a sportbíró megsegítésére, amely során több mint félmillió forint jött össze. László Attila pedig mindeközben máris visszatért a Hungaroringre: a múlt hétvégén az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság idénynyitóján tevékenykedett sportbíróként.

Fotó: SpeedLight Photo Agency Kft.
Szélmalomharc volt, ahogy bukása után életet próbált lehelni motorjába Marc Marquez
https://formula.hu/parc-ferme/21806
A vb-címvédő Marc Marqueznek most a futamon ütött be a krach, és az általában a gyakorlásokon eső spanyol most a futamon feküdt el motorjával Austinban. Ezek után szinte hősies küzdelmet folytatott, hogy valahogy beindítsa a nyilvánvalóan nem tökéletes állapotban lévő Hondát. Nem sikerült neki. A MotoGP Twitterén most kétféle kameraállásból is megnézhetjük a szélmalomharcot.
The most shocking moment of the 2019 #MotoGP season so far!
— MotoGP™ (@MotoGP) April 21, 2019
Despite his best efforts to restart the bike, @marcmarquez93 couldn't complete a magnificent seven in Austin! #AmericasGP pic.twitter.com/MzeRTPQZho
Izgalmas túraautó-koncepciót mutattak be a sanghaji autókiállításon
https://formula.hu/parc-ferme/21805
Az eredeti formájában már megszűnt MG egy érdekes túraautó-koncepciót mutatott be Sanghajban, amely az MG6 XPower TCR fantázianevet kapta. Az MG, mint márkanév eredeti formájában egy ideje már megszűnt, a névhasználatot jelenleg a SAIC Motors birtokolja, az ő munkájuk ez a versenyautó-terv, és az ő döntésük lesz az autó további sorsa is. Az autó teljesítménye az információk szerint 450 Nm és nagyságrendileg 320 lóerő.
Egy videó az autó bemutatójáról: