Dupla dráma: A kevés megmentett pontot is elvették az üzemanyagból kifogyó Peugeot-tól
https://formula.hu/parc-ferme/37532
Legjobb WEC-eredményét bukta el a hosszútávú versenyzés csúcskategóriájába visszatérése óta a Peugeot a katari 1812 kilométeres verseny hajrájában. A #93-as számú egység a hátsó szárny nélkül utoljára versenyző 9X8 első dobogója felé tartott a második helyen, mikor két körrel a vége előtt lelassult egy banális probléma miatt: a vártnál többet fogyasztó Hypercar kifogyott az üzemanyagból.
A Porsche ennek köszönhetően a Penske és a Jota három autójával kisajátította a dobogót, Jean-Eric Vergne, Nico Müller és Mikkel Jensen az MGU-K által begyűjtött elektromos energiát felhasználva még becsorgott a célba egy kör hátrányban, abban a reményben, hogy hetedik helyezettként legalább 12 pontot megment. (A nyolc-tíz órás versenyekre vonatkozó pontrendszer másfélszeres szorzót ad a normál pontokhoz képest, a győztesnek 25 helyett 38 egység jár.)
A Peugeot azonban nem tarthatta meg a pontokat, ugyanis az egység két szabályt is megszegett azzal, hogy a leintés után, az elektromos energiából kifogyva megállt az egyenesben. A technikai szabályzat előírja, hogy a futam végén vissza kell térni a bokszutcába, a sportszabályzatban pedig az is benne áll, hogy önerőből meg kell érkezni a parc fermébe. A Peugeot így pont nélkül kezdte a WEC-szezont, miután a versenyt eleinte vezető #94-es autó akkumulátorcsere miatt a top 10-en kívülre került.

Fotó: Peugeot Sport
GP2-es motor; Fernando gyorsabb nálad; James bejelentkezik – lelombozó rádióüzenetek
https://formula.hu/parc-ferme/27904
Innovatív szempontból gyűjt egy csokorba elhíresült csapatrádiós beszélgetéseket az alábbi videó: ezek a legdemoralizálóbb mondatok, amik valaha elhangoztak a tévéközvettésben!
"Fernando gyorsabb nálad" - a Ferrari elhíresült csapatutasítása Felipe Massának a 2010-es Német Nagydíjon.
"Hülkenbergnek igaza van!" - Fernando Alonso utal vissza Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen korábbi szópárbajára, miután ütközik a dánnal 2017-ben Sepangban.
"GP2-es motor!" - egy újabb Alonso-klasszikus, amelyben a Honda motorját minősíti.
"Nem!" - Max Verstappen határozott válasza, amikor Carlos Sainz elengedésére kérik a Toro Rossónál 2015-ben Szingapúrban.
"Valtteri, itt James" - amikor a versenystratéga jelentkezik be Valtteri Bottas rádióján, az a történelmi tapasztalatok szerint aggasztó előjel a finn számára.
"Tetszik a humorérzéked" - még egy Alonso-sziporka, aki a mclaren-hondás években így reagálta le mérnöke motiváló üzenetét, miszerint a verseny végéig harcban lesznek.
A 2020-as év legjobb juniorversenyzőjének választottuk, lecsaptak rá az F2-ben is
https://formula.hu/parc-ferme/27903
A mindössze 17 éves francia Theo Pourchaire 2019-ben megnyerte a francia Formula-4-es bajnoki címet, 2020-ban pedig a nemzetközi Formula-3-ban szerzett első nekifutásra bajnoki ezüstérmet két futamgyőzelemmel, az egyikkel épp a Hungaroringen. A szezon utolsó két, bahreini helyszínen a Formula-2-ben is bemutatkozhatott a HWA színeiben, igaz, szerényebb eredményekkel, a mezőny hátsó traktusában. Kiváló szezonja révén az Autósport évkönyv 2020-as kiadásában egyértelmű fölénnyel ő lett az év legjobb juniorversenyzője, azaz 18 év alatti pilótája.
Nem csupán mi értékeltük őt a szerkesztőségben, remek F3-as szezonja révén a Sauber versenyzői akadémiájához tartozó Pourchaire 2021-ben már állandó jelleggel a Formula-2-es rajtrács tagja lesz, a HWA-nál jóval versenyképesebbnek számító ART-vel – velük szerepelt az alsóbb kategóriában is.

Videó: A Monte-Carlo Rali legjobb jelenetei
https://formula.hu/parc-ferme/27901
Akciódús versennyel és Sebastien Ogier győzelmével indult a Rali-világbajnokság idénye a hagyományos Monte-Carlo Ralival – íme, a legemlékezetesebb pillanatok:
Vezetett Daytonában Magnussen, de eltaktikázták a kvalifikációs futamot
https://formula.hu/parc-ferme/27902
Első alkalommal kvalifikációs futam határozta meg a daytonai 24 órás verseny rajtsorrendjét, melyet az egynapost megelőző hétvégén bonyolítottak le. A kvalifikációs futamot megelőző időmérő edzés a #31-es Action Express Racing Cadillac sikerét hozta Felipe Nasr pole-ja révén, de technikai szabálytalanság miatt a DPi kategória rajtrácsának végére sorolták az egységet. Ennek ellenére a 100 perces, felszáradó pályán zajló futamon Nasr és az őt váltó Pipo Derani végigelőzték a riválisokat, és megnyerték a futamot, megszerezve a Rolex 24 rajtelsőségét.
A #01-es rajtszámú Ganassi Cadillac sztorija épp ellenkező volt. A másfél hónapja még utolsó F1-es nagydíját teljesítő Kevin Magnussen a harmadik rajtkockába sorakozhatott fel az esős rajtnál, és rövidesen az élre verekedte magát. Az egység azonban nem akkor váltott slick abroncsokra, mint az összes többi DPi, a tévesnek bizonyuló taktika folytán Magnussen és társa, Renger van der Zande a kategória mezőnyének végén, hetedik helyen végeztek csak egy kör hátrányban.
A kvalifikációs futam első körei:
Egy mutató, amelyben az alfások mindenkit felülmúltak 2020-ban
https://formula.hu/parc-ferme/27900
A Racing Statistics YouTube-csatornája legfrissebb összeállításában azt vette sorra, hogy ki hány helyezést javított a rajttól a célig összesen a 2020-as versenyek során. Ebben a tekintetben pedig Kimi Raikkönen mindenkit lenyomott, de Antonio Giovinazzi is remekelt – nyilván könnyebb volt az időmérőkön gyengélkedő Alfa Romeóval több pozíciót előrelépni. De nem törvényszerű, hogy a hátulról indulók jól szerepelnek a listán, hiszen a williamsesek közül Nicholas Latifi ugyan ott van a dobogón, George Russell viszont csak hátul található. A sor végén a rendre az élről vagy annak közelében induló Mercedesek: Lewis Hamilton „nullszaldóval” hozta le a versenyeket, Valtteri Bottas viszont elképesztő mennyiségű pozíciót bukott – pedig a kieséssel végződő futamokat még csak nem is számolta a statisztika készítője.
Kulisszák mögött: Így okozott óriási meglepetést Monzában Pierre Gasly
https://formula.hu/parc-ferme/27899
Újabb érdekes tavalyi eseményt dolgozott fel az F1 YouTube-sorozata, amelyben szinte teljes csapatrádiózásokat hallgathatunk vissza: ezúttal Pierre Gasly Olasz Nagydíjon aratott győzelme volt terítéken. Érdekes megfigyelni, hogy az Alpha Taurinál azonnal tudták, hogy jó helyzetbe kerültek a jól/szerencsésen időzített kerékcsere révén (a videó átkattintás után indul!):
Videókon Ocon ralis kalandja
https://formula.hu/parc-ferme/27898
Esteban Ocon életében először szerepelt raliversenyen a most hétvégi Monte-Carlo Ralin, ahol egy Alpine A110S-sel indult az első két szakaszon egy promóciós esemény keretein belül. Miután kipróbálta a szakágat, a francia F1-es hősöknek nevezte a raliversenyzőket – most pedig az erről készült fotóösszeállítás után mozgóképen is megnézhetjük, hogyan boldogult az Alpine pilótája:
A 2000-es évek egyik legnagyobb tehetsége, aki eltűnt a süllyesztőben
https://formula.hu/parc-ferme/27896
Ma is sokan úgy gondolják, Juan Pablo Montoya nagyobb sikerekre volt érdemes a Formula-1-ben, mint amennyit – hét futamgyőzelem és két év végi harmadik hely – elért. Az F1 hivatalos YouTube-csatornája most a kolumbiai tehetség előtt tisztelgett pályafutása tíz briliáns pillanatának összegyűjtésével. (A videó átkattintás után indul.)
Rich Energy-főnök: Mazepin a jövő világbajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/27897
Már egy ideje a Rich Energy visszatérésével riogat a Haas istállótól viharos körülmények között elváló brit energiaitalcég főnöke, az összetéveszthetetlen megjelenésű William Storey. Állítja, újra jelen lesznek a Formula-1-ben, de hogy milyen formában, arról semmiféle információt nem ad. Storey kedvelt felületén, a Twitteren most egy újabb poszttal gondoskodott róla, hogy a hírekben maradjon: a régi partner, a Haas pilótapárosát elemezte.
„Gene Haas hibát követett el akkor, mikor ellenem fordult, mert néhány befektető félrevezette őt. Ugyanakkor nagyot húzott azzal, hogy leszerződtette Nyikita Mazepint és Mick Schumachert. Mindketten világklasszis tehetségek, Mazepin pedig meglátásom szerint a jövő világbajnoka.”
Gene Haas made a mistake going against me after being misled by some corporate investors, however he has made a great move signing @nikita_mazepin & @SchumacherMick who are both world class talents. #Mazepin a future world champion in my view. #HaasF1 #FormulaOne #Business #F1 pic.twitter.com/d2xeLRPlYj
— William Storey (@richenergyceo) January 23, 2021
Éppen 20 éve készültek ezek a fotók a kölyökképű Kimi Raikkönenről
https://formula.hu/parc-ferme/27895
Repül az idő: pontosan két évtizeddel ezelőtt, 2001. január 24-én leplezték le a Sauber új versenygépét, a C20-at. Az eseményen részt vett a csapat két rettentő fiatal pilótája: a 23 éves Nick Heidfeld, valamint a mindössze 21 esztendős újonc, Kimi Raikkönen, aki ebben az évben vált a Formula-1-es közösség részévé.


Újabb botrányhős a Formula-2-ben
https://formula.hu/parc-ferme/27894
Lassan alakul az F2-es rajtrács, bejelentette pilótapárosát a HWA Racelab is. A választás láttán indokolt az értetlenkedés, hiszen a Matteo Nannini (az F1-es futamgyőztes Alessandro Nannini unokaöccse) és Alessio Deledda aligha eredményei alapján kapta az ülést, a 18. és 34. helyen végeztek csupán a Formula-3-as értékelésben. A 17 éves Nannini egyedülálló módon az F3-ban és F2-ben egyszerre fog versenyezni (a két sorozat 2021-től különböző helyszíneken szerepel), 45 futam vár rá az évad során.

A két F3-as szezonja alatt egyetlen pontot sem szerző Deleddának pedig vaj van a fején, tavaly novemberben közösségi médiás botrányt generált, mikor több videót posztolt az olasz utakon való száguldozásról: egy felvételen a sebességmérő a 300 km/h-t is eléri, egy másikon az autó a forgalmas sztrádán szlalomozik a járművek között. A negatív fogadtatás után a 26 éves olasz azzal védekezett, hogy tévesen azonosították a videók szereplőjeként, ő a felelőtlen vezetést elrettentő példaként akarta megmutatni követőinek. Egy biztos, a botrányhős Nyikita Mazepin távozik a Formula-2-ből, de érkezik az utánpótlás.
Alessio Deledda setting the absolute worst example...#F3 pic.twitter.com/YtsK2TRpka
— F1 Feeder Series (@F1FeederSeries1) November 26, 2020
Alonsót visszavárja, Russellért szorít – ezt gondolja az F1-ről Brian Johnson
https://formula.hu/parc-ferme/27877
A zene, saját versenyzői karrierje és autógyűjteménye mellett persze a Formula–1-ről is kifaggattuk a rockistent a Formula Podcast legutóbbi adásában. Mint kiderült, Brian Johnson aktívan követi a száguldó cirkuszt és bár a 2020-as szezon nem tartozott a kedvencei közé, Alonso visszatérése miatt különösen izgatottan várja az új évadot az AC/DC énekese, aki David Coultharddal például kimondottan közeli kapcsolatot ápol. Az adás ezen részét 52:28-tól hallgathatod meg!
A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!
Ocon most szembesült vele, mennyire vakmerőek a ralipilóták
https://formula.hu/parc-ferme/27892
Élete első (két) raliszakaszát teljesítette Esteban Ocon a WRC most hétvégén megrendezett szezonnyitóján Monte-Carlóban. Az F1-es pilóta csapata sportautójával, az Alpine A110S-sel egy promóciós esemény keretében vezethette fel a mezőnyt, így belekóstolhatott a pályaautózástól jelentősen eltérő életérzésbe. Feladatát teljesítve a Motorsport-Totalnak elárulta: lenyűgözi őt ez a szakág.
"Hősök! Mi mást mondhatnék?" - reagált arra a kérdésre, mit gondol a raliversenyzőkről. "Tényleg le a kalappal előttük, igazán tökösek. Még úgy is élveztem, hogy az eleje nem volt könnyű. De minél többet mentem, annál jobban éreztem magam az autóban."
Az eseményről készült galériánk megtekinthető a képre kattintva:
Ha szeretsz borulásokat nézni, akkor ez a videó neked szól
https://formula.hu/parc-ferme/27893
Íme egy közel húszperces válogatás különböző versenyszériákban történt balesetekről.
Szereted a múltidéző cikkeket? Akkor a Formula Retro csoportban a helyed!
https://formula.hu/parc-ferme/27891
Nyáron indult el a Formula Retro Facebook-csoport, ahol weboldalunk évfordulós múltidéző cikkjeit osztjuk meg napi rendszerességgel, így ha érdekelnek az ilyen témájú olvasmányok, akkor csatlakozz minél hamarabb a képre kattintva:
Megtört a jég, női versenyzőt igazolt a Ferrari pilótaakadémiája
https://formula.hu/parc-ferme/27890
Maya Weug személyében női pilótát karolt fel a Ferrari utánpótlásprogramja. A spanyolországi születésű, ám belga színekben versenyző 16 éves lány az első, aki nemét képviselheti a Ferrari akadémistái között. Egy éves szerződést ajánlottak neki, ezt Formula-4-es kategóriában fogja kitölteni. A bejelentés kapcsán úgy fogalmazott, egyelőre azt sem tudja, hogyan fejezze ki magát, annyira örül.
A hír mellett az FIA elnöke, Jean Todt sem ment el gratuláció nélkül.

Fotó: FIA
Fanatizmus: Zenei karrierjét kockáztatta a versenyzésért Brian Johnson
https://formula.hu/parc-ferme/27876
Az AC/DC legendája, Brian Johnson volt a Formula Podcast legutóbbi adásának vendége – vele és róla is bőven volt miről beszélni, többek között arról is megemlékeztünk, mekkora áldozatot hozott a zene melletti másik nagy szenvedélyéért, a versenyzésért. Az adás ezen részét 11:30-tól hallgathatod meg!
A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!
Videón a Monte-Carlo Rali legemlékezetesebb pénteki pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/27889
Pierre-Louis Loubet balesete és Ott Tanak műszaki problémája is bekerült a WRC tegnapi összefoglaló videójába. A szakaszról készült beszámolónk itt olvasható.
#WRC - Some of the best moments from Friday at the 2021 #RallyeMonteCarlo #110years #StayAtHome #TheRallyComestoYou pic.twitter.com/jwIkPFNR3v
— FIA (@fia) January 22, 2021
Az IndyCar szezonnyitóját is elhalasztották, de nem a járvány miatt
https://formula.hu/parc-ferme/27888
Az utóbbi 24 órában az IndyCar a harmadik nagy versenyszéria, ami módosítást jelentett be a versenynaptárát illetően. Az amerikai sorozat egy héttel későbbre, április 11-éről 18-ára halasztotta a Barber Motorsport Parkban megrendezésre kerülő szezonnyitóját. Ennek oka a WEC és a WTCR változtatásaival ellentétben nem a világjárvány, hanem az, hogy a dátum a televíziós közvetítés szempontjából kedvezőbb.

Russell azt hitte, Button a helyére érkezik a Williamshez
https://formula.hu/parc-ferme/27886
"Izgalmas hírem van. Visszatérek a Williams F1-es csapatához" - kezdte mondandóját Jenson Button, akivel kapcsolatban pénteken hozták nyilvánosságra, hogy tanácsadóként újra ahhoz az F1-es csapathoz szegődik, ahol a királykategóriás pályafutását megkezdte. A gárda aktuális pilótája, George Russell viccelődve közölte Twitteren, hogy a fenti szavakat hallva egy pillanatra meghűlt benne a vér, mert azt hitte, Button pilótaként tér vissza a Williamshez. Russellben valószínűleg még a tavalyi ősz eseményei is felvillantak, amikor arról beszéltek, hogy Sergio Perez az ő helyére érkezhet.
Had me worried for a second there JB!
— George Russell (@GeorgeRussell63) January 22, 2021
Welcome back mate, looking forward to working with you https://t.co/1WwHJmHw6P











.jpg)