Olyan szorossá válik majd az F1, mint az IndyCar?
https://formula.hu/parc-ferme/37199
Max Verstappen és a Red Bull minden idők (egyik) legdominánsabb szezonját futotta 2023-ban a Formula-1-ben: a csapat a 22 futamból 21-et, a holland pilóta pedig 19-et nyert meg. Mögötte/mögöttük azonban igen változatosan alakult a küzdelem, ráadásul az üldöző csapatok között igen szoros időkülönbségeket láthattunk egyes kvalifikációkon. Mindezek alapján érzi úgy Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója, hogy az F1 rövidesen hasonlóan kiélezetté válhat, mint az IndyCar:
„Ha megnézzük az időeredményeket, még a tabella kilencedik és tizedik helyezett csapata is fenyegetést jelent a Q3-ra. A bajnokságot illetően valószínűleg maradnak ugyanazok a szereplők, de úgy vélem, a Formula-1-ben szorosabbá fog válni a versengés” – idézi Brownt a Motorsport.com. „Szerintem jobban olyan lesz, mint az IndyCar, ahol sok versenyző nyerhet bármikor és ritkán fordul elő, hogy valaki meglóg a bajnoki címmel. Ha Max elcsúszott volna egy banánhéjon, a bajnokság egészen más képet festett volna az alapján, hányan állhattak dobogóra, hányan végeztek második helyeken. Arra számítok, hogy közeledni fogunk egymáshoz, ez pedig remek lesz a sportnak, hogy nem lesz ilyen szintű dominancia és hét-nyolc pilóta nyerhet majd mindegyik hétvégén. Lenyűgöző lenne ez a sport számára, és szerintem ebbe az irányba haladunk.”
A McLaren-vezér azért hozzátette: azt nem tudja, mennyire fogják tudni ledolgozni majd a Red Bull előnyét, hiszen nem tudhatják, mennyire korán kezdtek bele a 2024-es autójuk fejlesztésébe, de azt is megjegyezte, hogy az élcsapatoknak voltak azért olyan villanásai idén, amelyek alapján valójában annyira azért nincsenek rettenetesen messze az energiaitalosoktól.

Sajnálattal közöljük, hogy Daniel Ricciardo teljesen megbolondult
https://formula.hu/parc-ferme/25152
Az egész úgy kezdődött, hogy motorral beparkolt a nappaliba, aztán hempergett egyet az ágyon és a földön, belülről megkerülte a texasi zászlót, majd a ruhaszárító fölrúgásával kiszabadult az udvarra, ahol a karatét, a sziklamászást, a műugrást és a dartst ötvözve befejezte a gyakorlatot, de előtte még kiugrott a telekről.
Ricciardo valóban nehezen viseli a világtól való elzártságot, így két távol lévő barátjával azzal ütik el az időt, hogy különféle kihívásokat találnak ki egymásnak. Legutóbb éppen azt, hogy akadálypályává alakítják a saját házukat, és végigmennek rajta - ezt láthatjuk most a Renault pilótájának interpretálásában.
Daniel Ricciardo doing parkour might be the best thing we have seen this year pic.twitter.com/2B6TNXs90L
— ESPN F1 (@ESPNF1) April 18, 2020
Az MNASZ elnöke is elárulta, hogy hogyan és mivel szimulátorozik
https://formula.hu/parc-ferme/25147
Oláh Gyárfás is esportol ezekben az időkben, erről tett közzé egy videót.
Hiányoznak már a kettős Mercedes-sikerek? Tessék, itt van egy friss – üveggolyóból!
https://formula.hu/parc-ferme/25146
Mi is beszámoltunk róla, hogy az Envision Virgin Racing üveggolyóversenyt indított a Formula-E mintájára, ma pedig már sor is került az első futamra „Párizsban”, ahol a Mercedest szimbolizáló golyó nyert a pályán szintén a Mercedes hajtásláncát használó Venturi előtt. A sors iróniája, hogy a Virgin-golyó viszont a tökutolsó helyen végzett.
A golyóversenyek nem véletlenül örvendenek nagy népszerűségnek – így világjárvány idején meg aztán pláne! –, a körítés ugyanis elképesztően profi, még az FE intrója és grafikái is visszaköszönnek, ráadásul az eseményeket a nemzetközi közvetítésből is ismert Jack Nicholls tolmácsolja nekünk:
Újabb versenyt törölt a WTCR, de már elvileg kész az átalakított naptár
https://formula.hu/parc-ferme/25151
A Portugál Nemzeti Autósport Szövetség bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt törlik a júniusra kiírt Vila Real-i WTCR-futamot. Várható volt ez a lépés, hiszen utcai pályáról van szó, így elég korán döntést kellett hozniuk a versenyrendezéssel kapcsolatban. Francois Ribeiro, a WTCR-promóter Eurosport Events vezetője természetesen sajnálja a rendre jó hangulatú portugál forduló elvesztését, és reméli, hogy 2021-ben visszatérhetnek Vila Realba.
Ennél is fontosabb azonban, hogy Ribeiro szerint elkészült az átalakított versenynaptár: a közlemény szerint augusztus végétől novemberig tart majd a 2020-as idény (már amennyiben a koronavírus lehetővé fogja tenni ezt). Eddig egyébként hivatalos a Vila Real-i mellett a hungaroringi és a nürburgringi hétvégéket törölték (az ottani futamokat átrakták más pályákra, de ez vélhetően szintén ugrik), de a rendkívüli helyzet miatt elképzelhető, hogy az őszre tervezett ázsiai túra helyett – a többi sorozatból, így az F1-ből is érkező híresztelésekkel összhangban – inkább a logisztikailag könnyebben megoldható Európában fognak versenyezni Michelisz Norberték (igaz, a Lynk & Co és a Hyundai révén erős a kínai és koreai érdekeltség is).
Ez esetben pedig akár még azt sem lehet kizárni – bár erről semmilyen pletyka nem szólt egyelőre, csupán logikus lehet az európai turné, benne a vk-címvédő hazai versenyével –, hogy a Hungaroring mégis visszakerüljön a Túraautó-világkupa naptárába, amelyet tényleg biztosan alaposan át kellett rajzolni, hiszen az említett augusztus végi időpontig még egy szlovák, spanyol és osztrák viadalt is rendeznének (vagyis rendeztek volna). Ribeiro mindenesetre „tömör és akciódús” évadot ígér, a naptártervezetet pedig jövő héten küldik el az FIA számára jóváhagyásra.

Áprilisban sem marad el a Motorsporthíradó: Vasárnap, 13 óra, FIX
https://formula.hu/parc-ferme/25149
Az Autósport és Formula Magazin – Motorsporthíradó áprilisi adásában foglalkozunk a versenyzés leállásának nyertesével, azaz az e-sporttal, megszólaltatunk egy F1-es csapatfőnököt és pilótát, áttekintjük, mi történt a WRC-ben a szezon félbeszakadása előtt, valamint visszatekintő rovatot is indítunk a műsor emlékezetes anyagaival.
Időpont: április 19., 13 óra, FIX TV.

Ma lenne 78 éves az F1 egyetlen posztumusz világbajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/25145
1942. április 18-án született Jochen Rindt, aki azzal került be a Formula-1 történelemkönyvébe, hogy azok után nyerte meg a világbajnokságot, hogy egy balesetben életét veszítette. Az 1970-es Olasz Nagydíj edzésén szenvedett halálos balesetet az osztrák, akinek vb-címe csak később vált matematikailag biztossá. Rövid pályafutása során összesen hat nagydíjat nyert meg az F1-ben, Bernie Ecclestone – aki kvázi menedzselte is Rindtet, bár a száguldó cirkusz egykori ura szándékosan kerülni szokta ezt a kifejezést – pedig egyik legjobb barátjának tartotta a pilótát.

16 éve ezen a napon Rossi olyat tett, amire senki más nem volt képes még a MotoGP-ben
https://formula.hu/parc-ferme/25144
2004-ben április 18-án rendezték a MotoGP idénynyitó Dél-Afrikai Nagydíját, amelynek az akkor még „csak” ötszörös világbajnok Valentino Rossi immár nem Hondával, hanem Yamahával vágott neki. Az olasz ugyanis megelégelte, hogy a HRC szinte kizárólag a motorjainak tulajdonítja a sorozatos vb-címeket, így a 2003-ban csupán egyetlen dobogóig jutó hangvillásokhoz szerződött, hogy bebizonyítsa: igenis a versenyző a legfontosabb tényező a sikerreceptben.
Nos, Welkomban Rossi egyből a pole-pozícióba kvalifikálta magát, majd egy egész futamon át tartó, emlékezetes csata végén legyőzte ősi riválisát, Max Biaggit, megnyerve ezzel az évad első futamát és egyben legelső yamahás versenyét – úgy, hogy mögötte hét Honda és egy Ducati következett a sorban! De amitől igazán történelmi volt ez a tett: mivel Rossi nyerte a 2003-as szezonzárót is Valenciában még a Hondával, a MotoGP történetében elsőként és máig egyetlenként mondhatja el magáról, hogy egymást követő két futamon két különböző márka színeiben nyert! A „Doktor” maga is karrierje legnagyobb győzelmének tartja a 2004-es dél-afrikait – az alábbi videóban a teljes futam visszanézhető:
Hamiltonék tavalyi overalljának elárverezésével is segít a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/25143
Nem csak légzést segítő készülékek gyártásával támogatja a koronavírus-járvány elleni harcot az F1-es címvédő istálló: egy online aukció során elárverezik Lewis Hamilton és Valtteri Bottas 2019-es versenyoverallját, a befolyt összeget pedig a brit nemzeti egészségügyi szervezetnek ajánlják fel. Hamilton overallja 2800 angol fontnál, Bottasé 800-nál jár.

Ricciardo-parádét és Verstappen-Vettel ütközést ismétel az F1
https://formula.hu/parc-ferme/25142
Ahogy azt már a koronavírus-járvány kitörése óta megszokhattuk, a rajongók elvonási tüneteinek érdekében a Formula-1 YouTube-csatornája minden szombaton egy modernkori klasszikus futamot „tűz műsorára”. Mivel ezen a hétvégén rendezték volna a Kínai Nagydíjat, az M4 Sporthoz hasonlóan egy sanghaji viadalt választottak, méghozzá az igencsak akciódús 2018-as versenyt. A közvetítés 16 órakor kezdődik, és az alábbi videóban (átkattintás után!) lehet nézni:
„Tegnap vettem meg a Playstationt!” – így ugratták egymást a MotoGP-sek a virtuális verseny előtt
https://formula.hu/parc-ferme/25141
Az elsőhöz hasonlóan a második virtuális MotoGP-futam előtti pillanatokba is bepillantást nyerhetünk – kutyák, csipkelődés és sok-sok nevetés az alábbi videóban:
Leclerc és Russell Euro Truck Simulatorra váltott – az eredmény: káosz és röhögőgörcs
https://formula.hu/parc-ferme/25140
A két pilóta alighanem megunhatta az F1-es játékokat, de szemlátomást még azoknak a tapadásához vannak hozzászokva… ![]()
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ohhh my god that was a laugh Truckin’ carnage with @Charles_Leclerc pic.twitter.com/MGRTJPCWY9
— George Russell (@GeorgeRussell63) April 17, 2020
Edzés, szimulátor, koktél, főzés: így tölti az idejét egy hatszoros világbajnok raliversenyző
https://formula.hu/parc-ferme/25135
Sebastien Ogier navigátora, Julien Ingrassia látható az alábbi videóban - a páros hat vb-címet nyert eddig együtt, de ilyenkor legalább Ingrassia is vezethet egy kicsit, ha csak szimulátoron is...
Amikor a magyar bajnok az Eb-mezőny fölé nőtt
https://formula.hu/parc-ferme/25139
A tavalyi Rally Hungaryn több szakaszt is megnyert a Vincze Ferenc - Igor Bacigál páros, ezek egyikét mutatjuk meg belülről.
A spái F2-es tragédiában súlyosan megsérülő pilóta és Sainz is indul a Virtuális Kínai GP-n
https://formula.hu/parc-ferme/25137
A tavalyi Belga Nagydíj szombati Formula-2-es futamát óriási baleset miatt kellett félbeszakítani, amelyben Anthoine Hubert életét veszítette, de súlyos sérüléseket szenvedett a francia autójába belecsapódó Juan Manuel Correa is. A pilóta rehabilitációja hosszú időt vett igénybe, most hétvégén viszont F1-es versenyzőkkel csaphat össze. Természetesen a koronavírus-járvány miatt csak virtuálisan: az Alfa Romeo ugyanis az ő kötelékeibe tartozó Correát nevezte meg Antonio Giovinazzi társaként a vasárnapi Virtuális Kínai Nagydíjra.
Nem sokkal az Alfa bejelentése után aztán az is kiderült, hogy az eredetileg bejelentett hat Formula-1-es pilóta mellé még egy név csatlakozik, méghozzá Carlos Sainz, így a McLaren a Williamshez hasonlóan az aktuális F1-es felállásával képviselteti magát a sanghaji pálya virtuális változatán.

F1-es összeesküvés? Vagy csak ártatlan baráti csevej? Végére járunk a történetnek!
https://formula.hu/parc-ferme/25138
Heti autósportos kibeszélőshow-nkban megszólaltatjuk az észak-olaszországi válságzónában önzetlenül segédkező F1-es gumifőnököt, Mario Isolát, emellett kitárgyaljuk az év eddigi legnagyobb botrányát és megemlékezünk Sir Stirling Mossról.
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Mi mást kaphatott volna születésnapjára Romain Grosjean?
https://formula.hu/parc-ferme/25136
Amit egy versenyző manapság a legjobban ki tud használni:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Így készül a Mercedes légzést segítő készüléke
https://formula.hu/parc-ferme/25132
Klinikai orvosokkal együttműködve kevesebb mint egy hét alatt kifejlesztették azt a légzést javító berendzést a Mercedes brixworthi gyárában, amely már meg is kapta az engedélyt a tömeges gyártásra. A címvédő F1-es csapat így járul hozzá a koronavírus elleni harchoz.
The production process of a new breathing aid being developed by @MercedesAMGF1 pic.twitter.com/JQDXUAkejz
— Reuters (@Reuters) April 17, 2020
Bon anniversaire! – 34 éves lett a mezőny kirobbanthatatlan tagja
https://formula.hu/parc-ferme/25133
Romain Grosjean bajkeverőből a Formula-1 egyik alapemberévé vált: az 1986-ban ezen a napon született francia 2012 óta a rajtrács állandó tagja. Isten éltesse a Haas pilótáját!
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) April 17, 2020
Wishing a massive Happy Birthday to @RGrosjean! today.#HaasF1 pic.twitter.com/2GtUDPFnCA
Az F1 közösségi csatornái első dobogójára – 2012-ben Bahreinből – emlékeztek vissza:
Happy Birthday @RGrosjean!
— Formula 1 (@F1) April 17, 2020
34 years young today, and here's a flashback to one of his greatest ever days in F1 - the first of his 10 podiums #F1 pic.twitter.com/C39dzhFywE
Új sorozathoz csatlakozott az IndyCar legendás istállója
https://formula.hu/parc-ferme/25131
Versenycsapatot indít az Extreme-E alakuló szériájában az Andretti Autosport. Az amerikai istálló hatodikként csatlakozik a formabontó sorozathoz, ami teljesen elektromos autókkal járja be a környezeti katasztrófák által legsúlyosabban érintett vidékeket Grönlandtól Brazíliáig. Az első szezon 2021 januárjában rajtol, ennek versenynaptárát itt találod, a sorozatról további információkat pedig ebben a cikkünkben olvashatsz.
Please welcome the first Extreme E team, Indycar/ Indy 500 legends and rallycross dominators, Andretti Autosport!#ExtremeE | @FollowAndretti pic.twitter.com/FzedUt5ZRw
— Extreme E (@ExtremeELive) April 17, 2020
Így rendezz Formula-1-es versenyt az udvarban!
https://formula.hu/parc-ferme/25130
Valakin már annyira elhatalmasodtak az elvonási tünetek, hogy épített egy versenypályát a saját kertjébe, és F1-es modellautókat versenyeztetett rajta, amelyek a szűk nyomvonal ellenére is kifejezetten jókat csatáztak egymással - a hivatalos angol kommentár pedig megadta a tökéletes hangulatot. Ez már majdnem olyan profi, mint a Golymula-1!
a race that @MercedesAMGF1 didn't win. pic.twitter.com/zz1wBuIKOV
— F1 COMMUNITY (@f1community_) April 16, 2020









