DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

Olyan szorossá válik majd az F1, mint az IndyCar?

Max Verstappen és a Red Bull minden idők (egyik) legdominánsabb szezonját futotta 2023-ban a Formula-1-ben: a csapat a 22 futamból 21-et, a holland pilóta pedig 19-et nyert meg. Mögötte/mögöttük azonban igen változatosan alakult a küzdelem, ráadásul az üldöző csapatok között igen szoros időkülönbségeket láthattunk egyes kvalifikációkon. Mindezek alapján érzi úgy Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója, hogy az F1 rövidesen hasonlóan kiélezetté válhat, mint az IndyCar:

„Ha megnézzük az időeredményeket, még a tabella kilencedik és tizedik helyezett csapata is fenyegetést jelent a Q3-ra. A bajnokságot illetően valószínűleg maradnak ugyanazok a szereplők, de úgy vélem, a Formula-1-ben szorosabbá fog válni a versengés” – idézi Brownt a Motorsport.com. „Szerintem jobban olyan lesz, mint az IndyCar, ahol sok versenyző nyerhet bármikor és ritkán fordul elő, hogy valaki meglóg a bajnoki címmel. Ha Max elcsúszott volna egy banánhéjon, a bajnokság egészen más képet festett volna az alapján, hányan állhattak dobogóra, hányan végeztek második helyeken. Arra számítok, hogy közeledni fogunk egymáshoz, ez pedig remek lesz a sportnak, hogy nem lesz ilyen szintű dominancia és hét-nyolc pilóta nyerhet majd mindegyik hétvégén. Lenyűgöző lenne ez a sport számára, és szerintem ebbe az irányba haladunk.”

A McLaren-vezér azért hozzátette: azt nem tudja, mennyire fogják tudni ledolgozni majd a Red Bull előnyét, hiszen nem tudhatják, mennyire korán kezdtek bele a 2024-es autójuk fejlesztésébe, de azt is megjegyezte, hogy az élcsapatoknak voltak azért olyan villanásai idén, amelyek alapján valójában annyira azért nincsenek rettenetesen messze az energiaitalosoktól.

f1-verstappen-norris-alonso-hamilton

Ez volt az tíz legfurcsább kiesés az F1-ben

Újabb toplistával jelentkezett a Formula-1 hivatalos Youtube-oldala, ami ezúttal a legbizarrabb kiesésekből állítottak össze egy toplistát.

Videó: Így nézne ki egy kör a Megapályán

Egy brit sportriporter, Will Buxton álmondta meg az alábbi szörnyeteget, ami a 2020-as F1-es szezon összes pályájából felhasznál legalább egy kanyart. A végeredmény egy több mint ötperces kör a világ egyik legdurvább vonalvezetésén.

Melyik klasszikus futam ismétlését néznéd meg szívesen?

Az F1 szavazásra buzdítja a rajongókat: az utóbbi hetekben ők választották ki, mely futamokat ismétlik meg a közösségi oldalaikon, a következőről azonban a nézők dönthetnek. Három választási lehetőséget kínáltak fel.

- Esőkáosz az 1982-es Monacói Nagydíjon.
- Irvine első futamgyőzelme az 1999-es Ausztrál Nagydíjon.
- Mansell debütálása a Ferrarinál az 1989-es Brazil Nagydíjon.

A szavazatok a Formula1.com oldalán adhatóak le.

monaco-1982

Fotó: DPPI

Rosberg bevásárolt egy idegennek az interneten

Egy szurkoló és Nico Rosberg szívmelengető közös története járja be a világhálót. Laura egy eddig nem diagnosztizált idegrendszeri betegségben szenved, ezért korábban azon aggodalmairól posztolt Twitteren, hogy a világjárvány miatt mennyire nehéz lesz a bevásárlásait elintéznie. A poszt eljutott Nico Rosbergig, aki nem habozott, felkereste a szurkolót.

Nem kevesebb mint 500 eurót ajánlott fel neki házhoz szállítható élelmiszerre, amitől Laure szóhoz sem jutott. "Mindig azt mondom, hogy ha valakit meg akarunk ismerni, akkor arra figyeljünk, hogyan bánik azokkal az emberekkel, akiktől semmi viszonzást nem vár" - hálálkodott a pilótának Twitteren.

Így csalt Verstappen az egyik virtuális futamon

Az otthonmaradás jelentős részét szimulátorversenyzéssel töltő Max Verstappen két hete vendégszerepelt az egyik e-sport szériában, az ausztrál Supercars széria bajnokságában, amely sok dicséretet kap a komoly mezőny – a széria valódi pilótái neves szabadkártyásokkal kiegészülve – és a profi lebonyolítás révén. Verstappen az ismeretlen terepen is bizonyította érzékét a szimulátorozáshoz, négy rajtból három dobogós helyet szerzett.

A hollandról ugyanakkor kiderült, hogy nem teljesen szabályosan versenyzett: a bajnokság szoftvere, az iRacing egyik kiskapuját használta ki a bokszkiállásoknál. Felfedezte, hogy ha elég gyorsan hajt a bokszutcába, az automatikus sebességszabályozó nem kapcsol be, ezzel a fogással pedig körülbelül két másodpercet nyert egy kiállással.

Verstappen nyomán azóta mások is éltek a kiskapuval: a pontversenyt vezető Scott McLaughlin így ugrotta át ellenfelét a legutóbbi alkalommal. A cselre úgy figyeltek fel, hogy a versenyzőt versenymérnöke emlékeztette, „használd a trükköt”. Büntetést egyikük sem kapott, a virtuális futam szervezői azonban közölték, a folytatásban szabálytalannak minősül és büntetendő, ha valaki alkalmazza.

Vegyespárosok fognak szerepelni a jövőre induló Extreme-E-ben

Újabb komoly újítást jelentettek be a már eleve – a nevéhez hűen – eléggé extrém versenysorozat kapcsán, amelyben teljesen elektromos SUV-okkal fognak versenyezni a világ legszélsőségesebb helyszínein. A versenyeken ugyanis vegyespárosok fognak indulni, azaz egy férfi és egy női pilóta, akik vezetőként és navigátorként fognak szerepelni minden kétkörös viadal során: mindketten egy-egy kört tesznek meg majd a volánnál, mielőtt cserélnének. „Ez egy nagyszerű lehetőség a nőknek és a férfiaknak, hogy egy csapatot alkotva versenyezzenek együtt és egymás ellen egyforma technikai feltételek mellett” – kommentálta az újítást Michéle Mouton az FIA Nők az Autósportban Bizottságának elnöke. A széria vezetői rámutattak: ezzel a lépésükkel nemcsak a klímavédelmet, hanem a nemi egyenlőséget is hirdetni kívánják.

 

A komplett F1 felköszöntötte 100. születésnapján Tom Moore századost

Az egykori katonatiszt azzal vált ismertté, hogy néhány héttel 100. születésnapja előtt jótékonysági gyűjtést indított a brit egészségügy számára. Maga számított arra legkevésbé, hogy végül 30 millió font adomány gyűl össze, nevét pedig megismerik nemcsak Nagy-Britanniában, hanem az egész világon. A nagy napon a Formula-1 közös köszöntő videót küldött Moore-nak, amelyben a sportág vezetői, csapatfőnökök és számos pilóta jelentkezett köszöntésével. 

Lando Norris nem csupán jókívánságokat küldött, hanem sisakját juttatta el a második világháborús veteránnak.

Bottas is felkészült a szimulátorozásra

Valtteri Bottas speciális szimulátorszettje is megérkezett, innentől vele is számolni kell!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Thanks @jimmspc for organising my home simulator together with @fanatec_official @playseatglobal @rognordic #VB77 #Simulator #esports @mercedesamgf1 @jeolin

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés,

Virtuális fűnyíróversenyt rendezett Leclerc, de majdnem a karját törte

Úgy tűnik, az F1-esek már annyira ki vannak éhezve a küzdelmekre, hogy a virtuális világban is bármivel képesek már versenyezni. Charles Leclerc például fűnyírókra „váltott” az autókról, de olyan élethű volt a szimulátor erő-visszacsatolása, hogy a monacói pilóta már kéztöréstől tartott. „Képzeljük el: a Scuderia Ferrari versenyzője kihagyja az első futamot, miután eltörte a karját egy virtuális fűnyíróverseny során. Szupersztár lennék ezzel!” – mondta viccelődve élő adásban Leclerc, aki aztán rengeteg aggódó üzenetet is kapott, amelyet megköszönt a rajongóinak.

 

 

MotoGP-játék: továbbjutottak a kiemeltek, pikáns párharcok jönnek

Első körének végéhez ért Facebookon szervezett játékunk, amely során a jelenlegi MotoGP-mezőny legjobbját keressük. A hat párharc mindegyikében az előzetesen esélyesebbnek tartott kiemelt lépett tovább: a legegyértelműbb győzelmet Fabio Quartararo aratta Joan Mir fölött (88-2), míg a legszorosabb összecsapás Alex Rins és Cal Crutchlow párharca volt, amelyet 121-50 arányban nyert meg a suzukis spanyol.

Péntektől következik a második kör, és az előzetes sorsolás alapján parádés párharcok jöttek létre. Az előző három évben vb-ezüstérmes Andrea Dovizioso például azzal a Maverick Vinalesszel csap össze, aki egyedüli yamahásként tudott futamot nyerni 2018-ban és 2019-ben; Marc Marquez az őt Silverstone-ban megtréfáló Rinsszel ütközik meg; míg utolsóként egy igazi generációs összecsapást láthatunk a Yamaha háján belül Quartararo és Valentino Rossi duója révén. A második kör tehát pénteken indul: figyeljétek Facebook-oldalunkat (a játék és a nyeremények részletei IDE KATTINTVA olvashatók).

motogp-jatek-1

Ha még nem kattantál be a bezártságtól, próbáld meg összerakni ezt a Red Bullt papírból

A Honda weboldaláról egy F1-es Red Bullt, egy Toro Rossót, két régebbi Hondát és egy erőforrást is összeállíthatsz. Csak egy nyomtatóra, egy vágóeszközre, némi ragasztóra, és elképesztő mértékű türelemre van szükséged. 

rb-papir

Végleg töröltek egy WRC-futamot

Nem csak elhalasztották, hanem most már véglegesen törölték is az idei WRC-versenynaptárból a Portugál Ralit. A futamot eredetileg május végén rendezték volna, de innen már korábban eltolták a koronavírus terjedése miatt - a promóter szerette volna pótolni októberig, de most egy közleményben már azt tudatta, hogy ez nem fog összejönni. Mint írják, a bizonytalan beutazási körülmények, a beláthatatlan rendelkezések és az ingatag anyagi helyzet miatt le kell mondaniuk a versenyt, ezt nem fogják idén pótolni.

A szezon jelen állás szerint augusztusban, Finnországban veheti kezdetét.

neuville-portugal

Jobb, ha lemondunk az idei Magyar Nagydíjról - legalábbis nézőként

A világjárvány miatt augusztus 15-ig 500 főnél nagyobb eseményt senki sem rendezhet Magyarországon - közölte a kormány csütörtök délelőtt. Ezzel az intézkedéssel egy csapásra döntöttek az augusztus másodikára kiírt Magyar Nagydíj sorsáról, már ami a nézői oldalt illeti. Ha a Liberty Media nem ütemezi át a fordulót későbbre, akkor sajnos meg kell emésztenünk a tényt, hogy idén maximum a képernyőkön keresztül követhejük végig az idei hungaroringi fordulót.

Amint többet megtudtunk az üggyel kapcsolatban, azonnal beszámolunk róla.

hungp-lec

Fotó: DPPI

Hiába állt le az élet, elkészült Zandvoort

Az április 23-i drónfelvételeken jól látszik, hogy a Holland Nagydíj helyszíne immár összefüggő aszfaltréteggel, felújított főépülettel és felfestett rajtráccsal rendelkezik. Kár, hogy a mezőny valószínűleg idén nem látogat el a pályára.

Négy szezon, két pálya - hol készültek ezek a fotók?

A Mercedes F1-es csapatának négy különleges alkalmáról láthatunk egy montázst. De vajon hol és mikor készültek a képek? A megoldás a bejegyzés alat olvasható.

Orosz Nagydíj, 2014 és 2015; Japán Nagydíj, 2016 és 2019.

Nagyon nehéz kiválasztani a következő Micheliszt – túl sokan vannak!

Közel négyezer fő jelentkezett a Hungaroring Sport Zrt. és Michelisz Norbert közös virtuális kihívására, amelynek nyertese Magyarország legsikeresebb túraautó-versenyzőjének csapatában, a M1RA-nál jövőre teljes idényre szóló versenyzési lehetőség kap egy magyar vagy nemzetközi autós gyorsasági bajnokságban. De az indulók közül hányan lehetnek potenciális utódai Michelisznek? És mi szükséges még a nyers tempón kívül a sikerhez? Ezeket, és egyéb kérdéseket is érintettünk legutóbbi podcast-adásunkban.

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Michelisz Norbi tavalyi dizájnjára hajaz Nagy Dani autójának festése

Ami persze nem meglepő annak fényében, hogy a fiatal pilóta ugyanannál a csapatnál, a BRC Racingnél fog szerepelni, mint a világkupagyőztes, csak épp nem a WTCR-ben, hanem a TCR Európa-kupában. Íme, a Hyundai festése a Dani sportolói Facebook-oldalán megosztott fotókon:

nagy-dani-brc-hyundai-1

nagy-dani-brc-hyundai-2

Leclerc mentőautóba ült, így segített a Monacói Vöröskeresztnek

Charles Leclerc nem először nyújt segítséget a Vöröskeresztnek a koronavírus-járvány kitörése óta: néhány hete Olaszországban vett részt egy adománygyűjtésben, a minap pedig Monacóban segített eljuttatni az orvosi felszereléseket a Princess Grace Orvosi Központba.

leclerc-monaco-vöröskereszt-1leclerc-monaco-vöröskereszt-3

leclerc-monaco-vöröskereszt-2

A WRC nem követi az F1 példáját - nem halaszt

A Formula-1-ben úgy döntöttek, hogy a 2021-re tervezett szabálymódosításokat elhalasztják (legalább) 2022-re, a rali-vb viszont nem követi ezt a példát. A WRC-ben 2022-ben jönne a nagy váltás, jönnek a hibrid WRC-k, de az FIA annak ellenére nem tolja el ennek bevezetését, hogy most senki nem tud fejleszteni és tesztelni - persze addig még sok idő van, de ez a váltás komoly előkészítést igényel mindenkinél.

Yves Matton, az FIA ralival foglalkozó vezére viszont azt mondta erre, hogy sajnálja, otthon most is mindenki tervezgetheti az autóját, jövőre pedig remélhetőleg mindenki bőven tesztelhet - érti ő, hogy most jelentős időtől esnek el a gyártók, de ez van, ez a feladat.

01120003_417

fotó: dppi

Norris játékot váltott, de több piros lapot kapott, mint ahány gólt szerzett

Lando Norris autósportos játékok helyett most a FIFA20-szal is megpróbálkozott - inkább kevesebb, mint több sikerrel.