DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

Sprintbajnokság: Perez lett a második, Hamilton csak a hetedik

Az F1-es sprintek megreformálására – amiről Verstappen és Norris is meglehetősen pikírten nyilatkozott – felmerült ötletek egyike az volt, hogy külön sprintbajnokságban értékeljék a szombati versenyek eredményeit. Az utolsó idei sprint után összesíthetjük, hogy nézne ki ez a különbajnokság a 2023-as szezonban.

perez-verstappen-interlagos

A bajnok természetesen fölényesen Verstappen és a Red Bull lenne, Sergio Perez az utolsó versenyen előzte meg az addig második Carlos Sainzot, Norris hatalmasat ugrott előre, Hamilton pedig nagyot bukott az utolsó sprinten. Nyerni hárman tudtak, a Red Bull két pilótája és Piastri, dobogót öt csapat nyolc versenyzője szerzett – érdekes módon az Aston Martin nem, miközben hagyományos futamon hét pódium is összejött nekik.

A csapatok között egyedül az Alfa Romeo nem szerzett pontot, az ő versenyzőiken kívül Magnussennek, Sargeantnak, Ricciardónak, Lawsonnak és De Vriesnek nem sikerült egyszer sem a legjobb nyolcban zárni a sprintet.

A "sprintbajnokság" végeredménye:

    AZE AUT BEL QAT USA SAO  
1. Verstappen 6 8 8 7 8 8 45
2. Perez 8 7     4 6 25
3. Sainz 4 6 5 3 3 1 22
4. Norris     3 6 5 7 21
5. Leclerc 7   4   6 4 21
6. Russell 5 1 1 5 1 5 18
7. Hamilton 2   2 4 7 2 17
8. Piastri     7 8     15
9. Gasly     6   2   8
10. Alonso 3 4   1     8
11. Stroll 1 5         6
12. Hülkenberg   3         3
= Tsunoda           3 3
14. Albon       2     2
= Ocon   2         2

Csapatok:

    AZE AUT BEL QAT USA SAO  
1. Red Bull 14 15 8 7 12 14 70
2. Ferrari 11 6 9 3 9 5 43
3. McLaren     10 14 5 7 36
4. Mercedes 7 1 3 9 8 7 35
5. Aston Martin 4 9   1     14
6. Alpine   2 6   2   10
7. Haas   3         3
= AlphaTauri           3 3
9. Williams       2     2

 

Nézd itt élőben az Indy 500-at!

Magyar idő szerint 18:45-kor startol a világ egyik legpatinásabb autóversenye, az indianapolisi 500 mérföldes: bár Fernando Alonso nélkül rendezik meg a viadalt, érdemes lehet követni az eseményeket – IDE vagy a képre kattintva lehet ezt megtenni:

indy500-video-1

Lemaradtál a Berlin ePrix-ről? Itt pótolhatod a lényeget!

A Formula-E hétvégi futamának hivatalos összefoglalója:

 

Ericsson már a verseny előtt nyert valamit Indianapolisban

Bár az Indy 500-at csak vasárnap rendezik, a hagyományoknak megfelelően már a pénteki Carb Day keretein belül sor került a Pit Stop Challenge-re, amelyet idén Marcus Ericsson nyert, a döntőben Scott Dixont felülmúlva:

 

A M1RA dobogóval, Nagy Dani egy ponttal zárt Hockenheimben

A hétvégén rendezték a TCR Európa-kupa második fordulóját a németországi pályán, ahol a mezőny két magyar pilótájának nem igazán jött ki a lépés. A M1RA-t erősítő Nagy Dániel a szombati futamot a 22. helyen zárta, míg vasárnap 15. lett, ez utóbbi eredményével egy pontot zsebelt be, míg a Zengő Motorsport Cupráját vezető Tenke Tamást – aki a Hungaroringen még a WTCR-ben indult szabadkártyásként – mindkétszer a 25. pozícióban értékelték.

Viszont a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított M1RA-nak így is volt oka az ünneplésre, Luca Engstler ugyanis az első versenyen egy jó rajtot követően másodikként futott be, ezzel első pódiumát jegyezte a magyar csapattal (a második futamot a hetedik helyen zárta). A győzelmeket amúgy Josh Files és Julien Briché zsebelte be Hockenheimben – a két futamot az alábbi videókban teljes egészében vissza lehet nézni:

 

 

Lauda előtt tiszteleg az egész mezőny Monacóban

A Formula-1 vezetői azt szerették volna, ha ma mindenki egy piros sapkával tisztelegne a héten elhunyt Niki Lauda emléke előtt, ezt pedig a pilóták is megtették Monte-Carlóban. Szívszorító pillanatok!

Képek forrása: Twitter

Raikkönen csak kapott egy tortát a 300. nagydíja alkalmából

Kimi Raikkönen 300. nagydíjhétvégéjét teljesíti a Monacói Nagydíjon, ezen alkalomból - Raikkönen kifejezett kérése ellenére - megünnepelték ezt a mérföldkövet. (Raikkönen biztosan nagyra értékelte volna, ha szétkenik a tortát az arcán...)

 

Robert Wickens egyedül szállt fel egy repülőgépre

"Micsoda különbséget tesz mindössze két hónap! A st. petersburgi szezonnyitóra tartva még úgy szálltam fel, hogy magam mozgattam a lábaim, de a testemet tartania kellett másoknak, most viszont teljesen egyedül szálltam fel ugyanarra a repülőgépre! Bár az első és az utolsó lépésre nem vagyok büszke..." - tweetelte Robert Wickens.

 

Raikkönen kedvenc versenyei a 300-ból

Kimi Raikkönen a 300. nagydíjára készül Monacóban, s bár ő külön kérte a csapatot, hogy ennek ne kerítsen nagy feneket, az F1 YouTube-csatornájának készítői elől nem menekülhetett, és kénytelen volt kiválasztani néhányat karrierje legjobb versenyei közül. A finn a végén aztán annyira sietett volna vissza a hotelbe, hogy még kis híján a mikrofont is eltörte, miközben valósággal letépte magáról.

Igencsak eleresztette magát a rádióban Kevin Magnussen

De hát ezt már megszokhattuk a dántól, aki ekkor még csak egy hatodik helynek örülhetett, később azonban kiderült, hogy a versenyen még eggyel előrébb kerülhet a rajtrácson.

 

Elitklub tagja lesz a monacói futam után Kimi Raikkönen

A Jégember a száguldó cirkusz történetében mindössze az ötödik versenyző lesz, aki minimum 300 versenyen indult karrierje során.

Az elődök:

 

Ezzel a körrel szerezte meg a Monacói Nagydíj első rajthelyét Lewis Hamilton

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Leclerc előrébb kerül a rajtrácson

Nem az eredetileg megszerzett 16. helyről indul majd a Monacói Nagydíjon Charles Leclerc, Antonio Giovinazzit ugyanis három hellyel hátrébb sorolta a versenybíróság Nico Hülkenberg feltartása miatt. Leclerc így a 15., az olasz a 18. pozíciót foglalhatja majd el a rajtrácson.

Lemaradtál a monacói F1-es időmérőről? Nézd vissza az összefoglalót!

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Mi köze van a 2006-os Kínai Nagydíjnak a 2019-es Monacói Nagydíjhoz?

Bármilyen hihetetlen, a Michael Schumacher utolsó futamgyőzelmének helyszínén rajthoz álló mezőnyből már csak Kimi Raikkönen versenyez, mégsem a finnhez kötődik a fenti kérdés. Ez volt ugyanis az utolsó futam, ahol egy Honda-motoros autó az első három hely valamelyikére kvalifikált. akkor Rubens Barrichello indult a harmadik helyről a gyári Honda-csapat autójával, most, Monacóban pedig Max Verstappen várhatja ebből a pozícióból a piros lámpák kialvását. 

2016-ban, Spielbergben, Jenson Button (McLaren-Honda) is a harmadik helyről indult, viszont az időmérőn az ötödik helyet érte el, és csak az előtte állók büntetése miatt került előrébb.

Így csapta falnak autóját Vettel a harmadik edzésen

Hazánkban járt Nigel Mansell utcai Lanciája

A Cassovia Classic keretében pénteken körülbelül ötven veterán autó látogatott el a sárospataki Rákóczi Múzeum kertjébe. Az autósklub igazi ritkaságokat vonultatott fel az előző évszázadból, ám még ezek közül is kiemelkedett egy kék Lancia 1963-ból, amely korábban a brit világbajnok Nigel Mansell tulajdonában állt. A hathengeres, 2,775 cm2-es motorral szerelt Flaminia GT Touring Superleggerát 1959 és 1967 között gyártotta az olasz márka.

lancia-1963-3

lancia-1963-2

lancia-1963-4

lancia-1963-1

Formula-E: Buemi második idei pole-ját szerezte Berlinben

A Nissan e.dams pilótája, a szezonben legjobb eredményeként két ötödik helyet jegyző Sebastien Buemi indulhat az élről a Berlin ePrix-n (rajt: 13 óra) - a svájci egyébként utolsó győzelmét is itt szerezte, két évvel ezelőtt. A sorozat 2015/2016-os bajnoka csaknem négy tizeddel bizonyult jobbnak, mint Stoffel Vandoorne (HWA Racelab), a második sorból Lucas di Grassi (Audi Abt) és Gary Paffett indulhat majd (HWA Racelab).

A tabella éllovasa, Jean-Eric Vergne a 8. helyről várhatja a rajtot, legfőbb bajnoki riválisa és csapattársa, André Lotterer legjobb ideje viszont csak a 21. pozícióra volt elég.

 

Megindult a zúzda Indianapolisban

Pénteken, a Carb Day részeként rendezték az Indy 500 hagyományos betétversenyét, az Indy Lights Freedom 100 névre hallgató futamát, amely hihetetlenül szoros befutó után Oliver Askew győzelmét hozta. A verseny elején azonban komoly baleset borzolta a kedélyeket: Chris Windom és David Makulas a pálya utolsó kanyarjában akadt össze, és kenődött a falra - szerencsére egyiküknek sem esett komolyabb baja.

Szemmel szinte észrevehetetlen különbség döntött az IndyCar nevelőszériájában

Ahogy az IndyCar a szezon fő attrakciójára, az Indy 500-ra készül, addig a kicsiknél, az Indy Lightsban a verseny kistestvérét, a Freedom 100-at rendezték. A leintéskor hatvanhét tízezred, vagyis 0.0067 másodperc döntött Oliver Askew javára Ryan Normannel szemben.

Bemutatták a jövő IndyCar-autóinak látványterveit

Az autókon a legszembetűnőbb elem a Red Bull által tervezett fejvédő, ami olyan, mintha egy Halóba oltott szélvédő lenne.

A többi kép megtekinthető az IndyCar Twitter-oldalán!