DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

NASCAR: Bell óriásit hajrázott, Larson hatalmasat hibázott

A Homestead-Miami Speedwayen rendezték meg a legjobb nyolc közötti harc utolsó előtti állomását a Cup Seriesben. Kyle Larson már biztonságban érezhette magát az egy héttel korábbi futamgyőzelmének köszönhetően, hiszen ezzel biztosan kvalifikálta magát a bajnoki fináléba, ennek ellenére a Hendrick Motorsports pilótája elég sokáig dominálta a 267 körös versenyt.

A 2021-es bajnok az első szakaszt simán megnyerte, a másodiknál viszont már komoly kihívója akadt Ryan Blaney, valamint a csapattárs, William Byron személyében. Ezt az etapot végül Blaney nyerte meg, majd következett a harmadik, ami jó néhány drámai pillanatot hozott magával. Az első komoly incidensre 55 körrel a leintés előtt került sor, amikor Blaney elindult a pitbe, Larson pedig követte őt. A 12-es autó pilótája még éppen a vonal előtt fékezett hatalmasat, hogy elkerülje a gyorshajtást, ez viszont megzavarta Larsont, aki egyenesen a bejáratnál elhelyezett hordóknak hajtott. Az eset következtében nem csak az 5-ös autó versenye ért véget, de piros zászlóra volt szükség, hogy helyrehozzák a pályát.

A folytatás is eseménydús maradt, mivel egy kör sem telt el az újraindítás után, amikor Ross Chastain, John Hunter Nemechek és JJ Yeley akadtak össze, utóbbi pilóta pedig hatalmas erővel csapódott a falba. A következő restart után viszont már az élmezőny csatáiról szólt a futam, előbb Blaney bonyolódott hatalmas harcba Denny Hamlin ellen, majd ezt használta ki a kiváló tempót autózó Christopher Bell. A 20-as pilótájának egy igazi hullámvasút volt a versenye, hiszen a 13. helyről rajtolt, egy adott ponton pedig a lekörözéstől sem állt távol, mégis megkaparintotta a vezetést, amit a leintésig már csak egyszer engedett ki a kezéből, de végül sikerült felülkerekednie a Byron elleni harcban, így a futamgyőzelem is az övé lett.   

Bell ezzel a második biztos résztvevője lett a döntőnek, noha a csapattársak drámája miatt egy ponton úgy tűnt, katasztrofális véget érhet a Joe Gibbs Racing versenye. Hamlin ugyanis a Blaney elleni harc közben csapta falnak a versenygépét, míg a pole-pozícióból induló Martin Truex Jr. autója ezzel majdnem egyszerre adta meg magát motorhiba miatt. A folytatás a Martinsville Speedwayen következik október 29-én, ami egyben az utolsó esély lesz a döntőbe kerülésre.  

Saját bronztéglája van az indianapolisi téglasoron az egyik legnagyobb amerikai legendának

AJ Foyt annak idején négyszer nyert Indy 500-at, ezzel holtversenyben a futam történetének legsikeresebb versenyzője, most pedig ő kapta meg először a lehetőséget, hogy egy saját bronztéglát helyeztessen el a legendás pálya egyik legismertebb helyére, a téglasorba. A reakció nem is lehetett volna 'foytosabb', a mindig csípős nyilatkozatokat megeresztő legenda most is humoránál volt: „Jó, hogy én lehetek az első, aki ilyen téglát helyez itt el. Az ember úgyis mindig első akar lenni...”

A legkisebb hibákat is bünteti Baku - ahogy mindig is büntette

Hogy mennyire nincs helye a hibának, azt még maga Lewis Hamilton is megtapasztalta a 2016-os hétvége során. Alig észrevehető a kocc a fallal, és máris keresztbe áll a kerék a törött felfüggesztésnek köszönhetően.

 

Gokartozással melegítettek be a versenyzők a Miskolc Rali előtt

A miskolctapolcai Avalon Parkban található Hell Kart&Event Centerben melegítettek be a versenyzők a hétvégi Miskolc Rallye előtt. A pénzdíjazásos rendezvényen Tábori Ákos futotta meg a leggyorsabb köridőt, akitől mindössze nyolc ezreddel maradt el ifj. Kiss László, a dobogó harmadik fokára pedig ifj. Fogarasi Attila állhatott fel.

IMG_20190425_173545

IMG_20190425_175337

IMG_20190425_171908

IMG_20190425_171920

Természetfilmnek is beillene a Dakar Rali új útvonaláról készült videó

Vagy országimázsfilmnek, esetleg a zene alapján mozifilmnek is. A Szaúd-Arábia csodáiban való öt perc gyönyörködés után kirajzolódik a 2020-as verseny útvonala, amelyet január 5-17. között kell majd teljesítenie a mezőnynek ezen a verseny számára új kontinensen, Ázsiában.

Egy versenyautónak az a legnagyobb hibája, hogy nincs benne hely a baguette-nek

Minden bizonnyal ezzel a konzekvenciával zárta az alábbi videó forgatását Jean-Eric Vergne, aki azt próbálja szemléltetni, milyen egy autóversenyző átlagos napja Párizsban. Legalábbis milyen lenne, ha egy ideális világban élnénk.

Végre bepillanthatunk a Michelin-figura mindennapjaiba!

"Amit ő nem tud a versenyzésről, azt nem is érdemes tudni." 
"Mindig felnéztem rá: itt volt, amikor elkezdtem, és akkor is itt lesz, amikor én már nem leszek."
"El kell ismernünk, nagyon jól tartja magát 100 éves kora ellenére."

Ilyen súlyos mondatokkal hízelgett a Formula-E mezőnye a sorozat gumiszállítója, a Michelin előtt, miközben azt nézhetjük, ahogy a gumicég legendás figurája tusol, pacsizik, alszik vagy éppen felveszi a telefont - ja nem, erre az utóbbira nem képes!

A videó végére bakiparádé is került, bizonyítva, hogy mennyire nehéz is volt a pilóták számára komoly arccal elmondani mindezt. 

A vontató vitte el Alonso autóját az indianapolisi teszten

Megkezdődött a tesztelés az idei Indy 500-ra, az önálló csapattal induló McLaren pilótája, Fernando Alonso számára nem úgy, ahogyan szerette volna: a 66-os rajtszámú, ezúttal Honda helyett Chevrolet-motorral hajtott versenygép megállt elektronikai probléma miatt.

Alonso csupán 29 kört teljesített, 218,690 mérföld/órás átlagsebességével ő volt a leglassabb az újoncok közül – ugyanis a spanyol is részt vett a kezdők és visszatérők edzésén, habár 2017-ben már indult az 500 mérföldesen.

140 km/h-val kocsikáztak, mikor feltűnt mellettük egy helikopter

A Fazekas Motorsport videója Marokkóból:

A belváros helyett egy stadion lenne a Miami Nagydíj helyszíne

Továbbra is döcögősen halad a Liberty Media dédelgetett terve, a Miamiban rendezendő második amerikai nagydíj előkészítése. A versenyt az első elképzelés szerint 2019-ben tartották volna meg, ehhez képest többszöri halasztás után a fejlemények most ott tartanak, hogy az eredetileg kijelölt helyszín helyett új terepet keresnek a pályának.

Az utcai futamot a belvárosban, a Port Miami területen bonyolították volna le, a városvezetés azonban visszakozott: a rendezésről készített részletes tanulmányok szerint az építkezés hetekre megbénította volna a környék forgalmát, ami tiltakozást váltott ki a lakókból és helyi vállalkozásokból.

A miami versenyt támogató üzletember, Stephen Ross egyben a Miami Dolphins tulajdonosa is, ebből adódik az új helyszín ötlete: a vonalvezetést az amerikaifutball-csapat pályája, a Hard Rock Stadium környezetében alakítanák ki. A Miami Dolphins vezérigazgatója, Tom Garfinkel „világszínvonalú versenypályát” ígér, amely a már létező infrastruktúrát is használni tudná.

Tavaly igazi káoszfutam volt Bakuban, mutatjuk, hogy mi történt

Hasonló izgalmakkal és drámai fordulatokkal most is kiegyeznénk. A videó ide, vagy alul átkattintva indul:

A Toro Rosso szupertehetsége beszél nekünk a bakui pályáról

2018-ban pole-pozíciót és futamgyőzelmet jegyzett Bakuban az F2-es mezőnyben Alexander Albon, most már F1-es pilótaként tér ide vissza - ő mutatja be nekünk a pályát. A videó átkattintás után megtekinthető:

Ha nem tudsz mit kezdeni magaddal hétvégén, próbáld ki ezt a... valamit

Driftelésre tökéletes!

 

Svájci pilótát igazolt a Haas

Az amerikai istálló új szerzeménye a 22 éves Louis Deletraz, aki szimulátorpilótaként segíti a hivatalos tartalékot, Pietro Fittipaldit.

Deletraz a Formula Renault 2.0 NEC korábbi bajnoka, aki jelenleg a Formula-2-ben versenyez a Carlinnal: legjobb eredménye a szériából két második hely. A versenyző korábban is kötődött a Haashoz, 2018-ban Abu Dhabiban a csapat autóját tesztelte. Néhány éve arról szóltak a hírek, hogy Romain Grosjean kezdte mentorálni a versenyzőt.

Leclerc visszatér oda, ahol karrierje talán legérzelemdúsabb hétvégéjét töltötte

Két évvel ezelőtt úgy érkezett meg Bakuba Charles Leclerc, hogy néhány nappal korábban hunyt el az édesapja - a tragédia azonban nem viselte meg annyira a 19 éves szupertehetséget, hogy ne szerezzen pole-pozíciót és ne nyerje meg a balesetekkel tarkított F2-es futamot. Itt figyelt fel rá igazán a világ, Maurizio Arrivabene, a Ferrari akkori csapatfőnöke is gratulált neki, Leclerc pedig édesapjának ajánlotta sikerét. Minderről az F1 hivatalos Youtube-csatornáján tekinthető meg egy videó:

Ez a videó mindennél jobban összefoglalja, miért gyenge a Renault

A múltkor papírgalacsint hajigáltak, most meg lövöldözőset játszanak az irodában - úgy tűnik, Daniel Ricciardo érkezése nemcsak előnyökkel, de a bolondozásra való hajlama miatt hátrányokkal is jár a Renault-nak!

László Attila elmeséli lába elvesztésének megrázó történetét

Az RTL Klub Fókusz című műsora készített riportot a DTM tavalyi hungaroringi hétvégéjén súlyos balesetet szenvedett sportbíróról, László Attiláról, aki mesélt arról, hogyan tért vissza a munkába a gyorsasági-ob idei szezonnyitóján, de arra a nemes gesztusra is kitért, amit Lucas Auer tett felé, amikor a balesete után pár nappal meglátogatta őt a kórházban. Attila történetét a Formula.hu olvasói is jól ismerhetik, hiszen megsegítésére a télen árverést szerveztünk, emellett a TOP50 magyar autóversenyző gálán különdíjjal is jutalmaztuk - ezek szintén említést kapnak az alábbi videóban.

Amikor utcanévtáblákat kap az egész mezőny

Az Indy 500 körüli fennforgás egyik velejárója, hogy a versenyzők nemcsak a pályára és az emberek tévékészülékeibe költöznek be egy hónapra, hanem Indianapolis utcáira is. Az első kollektív teszre érkezett meg a mezőny az Indianapolis Motor Speedway-re, ezzel egyidőben pedig a városban elkezdték kihelyezni a speciális utcanévtáblákat is - aki akarta, fel is szerelhette a sajátját.

D42zIYwWsAI2o5K

D42FQD3XoAAPhxJ

D4yArivW4AAENIz

D4wfOOGXoAApZkF

D42eZeNXoAEnaW2

Sainz a nyaka mellett a hangszálait is erősíti az edzésen

Hogyan lehet élvezetessé tenni a végtelenül monoton és hosszadalmas versenyzői tréningeket? Carlos Sainz erre tett egy kísérletet, amikor edzőjével dalra fakadtak, és angol gyerekdalokat húztak elő...

Ez a lengyel reklámfilm kellett ahhoz, hogy Kubicát végre mosolyogni lássuk

Ami elég baj, mert személyes szponzora, a PKN Orlen csak megjátszott mosolyt tudott kicsalni belőle - persze ez még mindig több annál, mint amire a Williams képes. 

És a Le Mans-i 24 órás görkorcsolyaversenyről már hallottatok-e?

Nem csak autók és motorok, sőt, nem is kizárólag technikai sportok számára rendeznek egynapos versenyt Le Mans-ban. A pálya tulajdonosai a hírnevet kihasználva már görkorcsolyázók számára is meghirdetik a legkimerítőbb kihívást - megtartva néhány klasszikus elemet, mint például amikor a rajtnál a pálya egyik feléről kell a másikra átfutniuk a versenyzőknek a korcsolyájukért. Nincsenek szigorú nevezési feltételek, a profik mellett rengeteg amatőr is elindul a versenyen, így a pályán (a rövidebb, Bugatti-vonalvezetést használják) szó szerint hemzsegnek a korisok. A csapatlétszám is nagyobb lehet, mint az autóversenyen megszokott három fő, a nyerő taktika viszont itt a rövid etapokban rejlik - egy-két kör után váltogatják egymást a csapattagok, így védekezhetnek legjobban a kimerülés ellen.