NASCAR: Allmendinger sikerével és egy kigyulladt autóval ért véget a rájátszás második köre
https://formula.hu/parc-ferme/36680
A Charlotte Motor Speedway rovalján zárult le a NASCAR Cup Series rájátszásának legutóbbi köre, amelyet követően már csak nyolcan reménykedhetnek abban, hogy a szezon végén megkaparinthatják a bajnoki címet. További négy pilóta ugyanis minden esélyét elveszítette erre ezen a különleges vonalvezetésen. Itt Tyler Reddick szerezte meg a pole-pozíciót, aki az első szakaszt is behúzta, ám eközben mögötte jó néhányan úgy határoztak, hogy lemondanak az ekkor megszerezhető bónuszpontokról, így kiállásukat a pitben még a szakasz leintése előtt letudták.
Többek között ennek köszönhetően került az élre Chase Elliott, aki megnyerte a második etapot, ám ezzel aligha lett igazán boldog. A 9-es autó pilótája ugyanis kettő körrel a szakasz vége előtt teljesítette volna következő kiállását, így a folytatásban ismét az élre kerülhetett volna, ekkor azonban Corey LaJoie és Josh Bilicki ütközött egymással, ami egy sárga zászlót eredményezett. Mivel ilyenkor a pitet rögtön lezárják, kénytelen volt a pályán maradni, ezzel viszont elbukta előnyét, később pedig egy defektet is összeszedett, tehát kisebb csoda, hogy végül a kilencedik helyen ért célba, amivel viszont a tulajdonosi pontversenyben továbbjutott az általa vezetett 9-es.
A futam jelentős részében Brad Keselowski, Ross Chastain, Bubba Wallace és Kyle Busch próbáltak menekülni rájátszásból való kiesés elől, de mint az utóbb kiderült, sikertelenül. Közülük az utolsó szakaszban Busch rendelkezett a legjobb esélyekkel, aki viszont már csak egy győzelemmel juthatott volna tovább, a futamot pedig rövid ideig vezette is a harmadik szakasz elején, de a kiváló tempót autózó AJ Allmendingerrel ő sem tudott mit kezdeni. A 16-os autó versenyzője a hatodik pozícióból startolt, az utolsó etapban azonban úgy is az élen tudott maradni a végéig, hogy elég sűrűn jöttek a sárga zászlók ebben az időszakban. Ebből az egyik esetnél veszítette el minden reményét Wallace is, miután Daniel Suarez és Austin Cindric találkozásakor őt is kitették a pályáról, az ezt követő és egyben utolsó sárga viszont a verseny legijesztőbb jelentét eredményezte, amikor Ricky Stenhouse Jr. autója hirtelen kigyulladt. A pilóta szerencsére hamar kipattant a versenygépből, így sértetlenül megúszta az esetet.
A scary fire for Ricky Stenhouse Jr.
— NASCAR on NBC (@NASCARonNBC) October 8, 2023
He got out of the car. #NASCAR
: NBC pic.twitter.com/UCsJAdCplr
Emiatt maradtak még izgalmak az utolsó körökre is, előbb Busch csatázott William Byron ellen, majd utóbbi közeledett egyre jobban az élen állóra, AJ Allmendinger ellen azonban nem volt ellenszer, így végül a Kaulig Racing versenyzője ünnepelhetett a roválon. A folytatás október 16-án következik a Las Vegas Motor Speedwayen.
Vettel és Leclerc párharca számokban
https://formula.hu/parc-ferme/23997
Eddig már sokszor esett szó arról, hogy vajon Charles Leclerc érkezésével örségváltás szemtanúi vagyunk-e éppen a Ferrarinál, de helyettünk ezúttal inkább beszéljenek a számok:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szeretnél aláírt ereklyét nyerni Carlos Sainztól?
https://formula.hu/parc-ferme/23996
Akkor nincs is más dolgod, minthogy ez alá az Instagram-poszt alá odaírod, hogy miért vagy te a legnagyobb "smooth operator" - ahogyan azt Carlos Sainz sokszor énekelte a szezon során, mikor kiemelkedő eredményt tudott elérni. A másik teendőd, hogy megjelölöd két barátodat, hogy vegyenek részt ők is a kihívásban. A McLaren spanyol versenyzője három sapkát, illetve egy pár kesztyűt ad a nyerteseknek, mindezt persze az aláírásával ellátva, továbbá egy meglepetés nyeremény is várja három gazdáját.
Mert lassítva minden jobban néz ki
https://formula.hu/parc-ferme/23995
A MotoGP Amerikai Nagydíjának otthont adó austini pálya szintkülönbségei lehetőséget adnak a fotósoknak és az operatőröknek, hogy művészi képeket, képsorokat készítsenek. Lassítva pedig még jobban fest mindez. Nézzétek csak:
Everything looks more spectacular when you slow it down!
— MotoGP™ (@MotoGP) December 15, 2019
The rises and falls of the #AmericasGP is one of our favourites to look back at all the slow motion action! #MotoGP pic.twitter.com/KFoTIGfq7b
Videó: Így koronázták a WTCR királyává Michelisz Norbit
https://formula.hu/parc-ferme/23994
A malajziai szezonzárón szerzett első, nyolcadik és ötödik helyezéseivel Michelisz Norbert bebiztosította világkupa győzelmét, a harmadik futam után pedig át is vehette az idei évre készített serleget.
NORBI MICHELISZ - #KingofWTCR pic.twitter.com/V8uAiCjzNR
— FIA WTCR / Oscaro (@FIA_WTCR) December 15, 2019
A 2019-es Formula-1-es szezon mémekben
https://formula.hu/parc-ferme/23993
Sokat nem is fűznénk hozzá: az internetes népművészet így dolgozta fel az évad eseményeit. (A videó YouTube-ra átkattintás után indul el.)
Lángoló autó, piros zászló, eddig ismeretlen szabály alkalmazása a WTCR-ben
https://formula.hu/parc-ferme/23992
Drámai fordulatot vett a világkupa megnyeréséért folytatott harc Sepangban. Nick Catsburg és Yvan Muller ütközése után a holland autója lángra kapott, piros zászlóval megszakították a versenyt.
A felfüggesztés után az első hírek arról szóltak, hogy – mivel az eset a 2. körben történt – az eredeti rajsorrend alapján indítják újra a futamot, azaz Guerrierivel a 9., Michelisszel a 10. rajthelyen. A WTCR szabályai azonban kimondják, hogy az utolsó teljesített szektor állását kell figyelembe venni. Ez hatalmas érvágás a magyar rajongók számára: Guerrieri a második helyről, Michelisz a mezőny közepéről, a 15. helyről indulhat csak a restartnál.

Dobogót és kategóriagyőzelmet szerzett Rossi és féltestvére egy Ferrarival
https://formula.hu/parc-ferme/23991
Valentino Rossiról régóta tudni lehet, hogy imádja az autóversenyeket is – ezt a hét eleji gépcseréje is bizonyítja, amely során beülhetett Lewis Hamilton két évvel ezelőtti F1-es Mercedesébe. Ráadásul általában nem is szerepel rosszul rajtuk: évekig a Monza Rali Show jelentette az olasz számára a szezonzárást, idén azonban nem ott, hanem a Gulf 12 óráson állt rajthoz Abu Dhabiban. Két csapattársa a féltestvére, Luca Marini, valamint gyerekkori jó barátja, Alessio ’Uccio’ Salucci volt, akivel közösen a Monster VR46 Kessel névre keresztelt csapat Ferrari 488 GT3-asát vezették.
Az időmérőn a hetedik helyre kvalifikálta magát a színtiszta olasz egység, amelyen aztán egy pozíciót javítani tudtak már a 12 órás viadal első felvonásában (a verseny érdekessége, hogy két hatórás részletben rendezik meg). A második hat óra során aztán Rossiék egészen az összetett harmadik helyéig lépdeltek előre, így dobogóra állhattak a kettős győzelmet arató Attempto Racing két Audija mögött. Mivel ők azonban más kategóriában indultak, a „Doktor” csapata megnyerte a saját, GT3 Pro-Am kategóriáját.
Szerző: P1Race.hu

Érdekes előtte-utána fotót osztott meg Jenson Button
https://formula.hu/parc-ferme/23990
A 2009-es F1-es világbajnok az alábbi lapozható Instagram-posztba töltött fel versenyautójáról egy-egy fotót egy hosszú tereprali-futam elején és végén:
Ocon jobb lesz? Így verte meg Hülkenberget Ricciardo
https://formula.hu/parc-ferme/23989
Daniel Ricciardo igazából minden téren egyértelműen legyőzte a Renault-nál Nico Hülkenberget - vajon a német helyére érkező Esteban Ocon nagyobb kihívást jelent majd az ausztrálnak?

Videó: Carlos Sainz hatalmasat bukott a sivatagban
https://formula.hu/parc-ferme/23988
Az idősebbik Sainz teszt közben dobott szaltót, szerencsére a hírek szerint mindenki jól van.
Desafortunadamente mi compi en este rally ha tenido este golpe! Por fortuna el y su copiloto están bien!! Buenas noticias!! pic.twitter.com/wpNjDPdKga
— Carlos Sainz (@CSainz_oficial) December 13, 2019
Ne maradj le Michelisz bajnoki döntőjéről: reggel jön az első, majd utána a többi futam
https://formula.hu/parc-ferme/23987
Michelisz Norbert mindkét időmérőt megnyerte pénteken a sepangi WTCR-szezonzárón, így kiváló helyzetből várhatja a futamokat. A pontelőnye és a kvalifikációk alapján a tempóelőnye is megvan a többiekhez képest, úgyhogy reális esélye van arra, hogy a magyar autósport egyik kiemelkedő sikerét érje el. Szurkoljuk ki!
A vasárnapi három futam menetrendje:
08:15-08:45 WTCR, első futam (M4 Sport és Eurosport 1)
11:15-11:45 WTCR, második futam (M4 Sport és Eurosport 1)
13:10-13:45 WTCR, harmadik futam (Eurosport 1, 14:30-tól M4 Sport)

fotó: dppi
Bernd Mayländer nem titkolja, remekül érezte magát nálunk csütörtökön
https://formula.hu/parc-ferme/23986
A TOP50 gála díszvendégeként a Formula-1-es safety car pilótája adta át a legjobb magyar versenyzők trófeáit, és ő maga is átvehetett egy különdíjat: a hagyományteremtő Motorsportszív Nemzetközi Díjat.
„Nagy köszönet az Autósport és Formula Magazinnak! Micsoda remek esemény!” – írta a közösségi médiába.
Ezek már a 2020-as Mercedes körvonalai
https://formula.hu/parc-ferme/23985
Idei utolsó munkanapján Valtteri Bottas a következő szezont készítette elő azzal, hogy átesett az év végén aktuális üléspróbán. Ilyenkor még van idő arra, hogy például a kezelőszervek elmozdításával ergonimikusabbá tegyék a versenyző számára a 2020-ra szánt pilótafülkét.
Frissítve: A Mercedes törölte a közösségi oldalán megosztott videót, de néhány képkockát megmentettünk belőle.


2020 seat fit One last day in the office this year for @ValtteriBottas! pic.twitter.com/BEkpmlZzal
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) December 13, 2019
Giovinazzi válaszol, Raikkönen kapja a pontot - így játszanak az Alfa Romeósok
https://formula.hu/parc-ferme/23984
A Grill The Grid idei utolsó epizódjában az Alfa Romeo két pilótáján, Kimi Raikkönenen és Antonio Giovinazzin volt a sor, hogy megmutassa, kvízjátékban mire képes. A finn sokat látott veteránként gyűjtögette a pontokat, kihasználva a heves, gyakran hibázó olasz pilóta hibáit. A kvízjátéksorozat idei "szezonja" ezzel lezárult, így a videó végén az is kiderült, melyik páros teljesített a legjobban.
Cirkusz a Raikkönen családban
https://formula.hu/parc-ferme/23983
Nem a házassága romlott meg a pilótának, attól sokkal pozitívabb helyzetről van szó: az Alfa Romeo F1-es csapata is rendezett év végi céges bulit, amelyen Kimi Raikkönen majomnak(?), felesége pedig cirkuszmesternek öltözve jelent meg. Az estéről egy felvétel is kiszivárgott, a finn pilóta szemmel láthatóan jól érezte magát.
Ezek voltak a Red Bull ide legjobb pillanatai a pályán kívül
https://formula.hu/parc-ferme/23982
Gokartozás jégen, driftelés, találkozás James Bonddal - az energiaitalos csapat rendszeresen szervez emlékezetes és vagány programokat a pilótáinak. Most ezekből nézhetünk meg egy válogatást.
Videón az F1 idei tíz legjobb előzése
https://formula.hu/parc-ferme/23981
2019-ben Lewis Hamilton egy, Danyiil Kvjat kettő, Max Verstappen pedig nem kevesebb, mint három top 10-es előzést produkált a Formula-1 szerint. A videó a Youtube-ra átkattintással vagy ezen a linken elérhető.
Elég volt ez Giovinazzitól, vagy sem? Ennyire kapott ki idén Raikkönentől
https://formula.hu/parc-ferme/23979
2007 világbajnoka egyértelmű fölényben volt félig-meddig újonc olasz csapattársával szemben az Alfa Romeónál: időmérőkön 12-9-re, a versenyeken 17-4-re, a megszerzett pontokat tekintve pedig 43-14-re verte, meg eggyel többször kellett kiállnia.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
WEC: Ismét Rebellion a pole-ban, a Toyoták szenvednek
https://formula.hu/parc-ferme/23980
Tovább nyögik az előző versenyhétvégén életbe léptetett teljesítmény-kiegyenlítő rendszert a WEC-ben eddig domináló Toyoták. A bahreini forduló időmérő edzését sorozatban másodszor a Rebellion nyerte Bruno Sennával és Norman Natóval a volánnál. A második az 5-ös Ginettával Charles Robertson és Ben Haley lett. A hibrideké a következő rajtsor, a harmadik a Toyota 8-asa Brendon Hartley-val és Kazuki Nakajimával, míg a negyedik a 7-es Mike Conway-jel és José Maria Lopezzel.
A P2-ben a United Autosports bizonyult a leggyorsabbnak Phil Hansonnal és Paul di Restával. A GT-k közül a Porschék voltak a legjobbak, a pole-t Gianmaria Bruni és Richard Lietz szerezte meg, mögéjük Kevin Estre és Michael Christensen sorakozhat fel.
Az időmérő edzés teljes sorrendje elérhető: prototípusok és GT-autók.

Fotó: DPPI
Videó: így szerzett dupla pole-pozíciót Michelisz Norbi
https://formula.hu/parc-ferme/23978
Mindkét időmérőt megnyerte Michelisz Norbert a WTCR sepangi szezonzáróján, íme a két kvalifikáció rövid összefoglaló videója a sorozat hivatalos Youtube-csatornájáról: