Norris: Oscar utánozhatná Sennát az 1-es kanyarban!
https://formula.hu/parc-ferme/36564
A McLaren történelmében fontos szerepet tölt be a Japán Nagydíj, a csapat népszerű a helyi rajongók között, és nosztalgikus érzéseket ébreszthet Oscar Piastri és Lando Norris hétvégi erős szereplése is a második-harmadik rajtkockában. A britet arról kérdezték, a két autó egyesített erővel tudna-e valamit kezdeni Max Verstappen ellen – ekkor jutott eszébe a McLaren történetének egyik emlékezetes fejezete.
„Meg fogjuk próbálni, de ha a 2-es kanyarban ő vezet, akkor sokat nem lehet már tenni ellene. Oscar, ha utánozni akarod Prostot, akarom mondani, Ayrton Sennát az 1-es kanyarban, akkor boldogan megteheted! Nekem nagyon jól jönne!” – viccelődött az FIA-sajtótájékoztatón Norris.
Ezzel az 1990-es Japán Nagydíjra célzott, mikor Ayrton Senna úgy állította meg az ekkor már Ferrarit képviselő Alain Prostot, hogy összeütközött vele a legelső kanyarban – ezzel a sportszerűtlen húzással biztosította be második világbajnoki címét.
„Meg fogjuk próbálni. A versenytempónk erős, bár egyértelműen nem lesz olyan jó, mint a Red Bullé, de megtesszük a tőlünk telhetőt” – tette hozzá Norris.

Fotó: DPPI
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|