DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

Russell megszabadulna az esőgumitól

Az F1-es mezőny talán legnagyobb politikusa, George Russell a nyári szünet előtti belga hétvégén szót emelt a kék oldalfalú extrém esőgumik létezése ellen: mivel a felvert víz okozta látási problémák miatt lehetetlen biztonságosan körözni olyan viszonyok közepette, ami indokolttá tenné ezeknek az abroncsoknak a használatát.

russell-zandvoort

A Mercedes brit versenyzője a piros zászlóval megszakított Holland Nagydíjat követően ismét erről a témáról elmélkedett: „Jelenleg teljesen felesleges az extrém abroncs, egyszerűen félre kellene tenni. Ha a körülmények túl vizesek az intermediate használatához, akkor szerintem sajnos nem tehetünk mást, mint megvárjuk, hogy jobbak legyenek a körülmények.

A látási problémák megoldására az FIA a júliusban kipróbált egy „sárhányó” szerű megoldást, ám ez nem hozta a kívánt eredményeket.

Újabb brit tehetségre csapott le a Williams

Bővült a Williams akadémistáinak listája: a grove-i istálló bejelentette, hogy mostantól az ő kötelékeikbe tartozik Luke Browning. A 21 éves versenyző tavaly megnyerte a GB3-as brit bajnokságot, aminek köszönhetően idén már a Formula-3-ban versenyez újoncként. A Hitech pilótájaként két forduló után az összetett tabella 10. helyén áll, legjobb eredménye eddig egy ötödik helyezés Bahreinből.

browning-williams

Ez lenne a Russell-szabály?

„George Russell létezése első napjától magabiztos. Valószínűleg úgy ugrott bele az életbe, hogy megköszönte a doktornak, hogy a világra segítette” – tréfálkozott a Feeder Series podcastben az F1TV kommentátora, Alex Jacques, aki megfogalmazta az általa „George Russell-szabálynak” nevezett iránymutatást a fiatal versenyzők számára:

„Ha magabiztos vagy, tudsz kommunikálni, magad mellé tudod állítani csapatot és ki tudod fejezni, hogy mit vársz az autótól, akkor annak drámai hatása lehet arra, hogy mit érhetsz el a juniorszériákban a felfelé vezető úton. Ez tény” – mondta a kommentátor, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a pályán a magabiztosságot sem szabad túlzásba vinni: „Ez esetben túlságosan hosszú féktávot veszel, szükségtelenül összeérsz másokkal, és könnyen elúszhat a hétvégéd. Meg kell tartani az egyensúlyt.”

russell-2023-bahrein

A két lábon járó maximalizmus: Helmut Marko

Szenzációs történetet osztott meg a 80. születésnapját ünneplő Helmut Markóról a Red Bull-család egykori versenyzője, Jean-Eric Vergne, aki az F1-ből hamar kikerült ugyan, azóta viszont több területen sikereket ért el, a Formula–E-nek például a mai napig ő az egyetlen többszörös bajnoka. Mint Vergne elmesélte, amikor még 2010-ben a brit F3-ban szerepelt az energiaitalosok csapatánál, Markonak úgy is sikerült „fogást találnia rajta”, hogy a 30 versenyből 13-at is meg tudott nyerni:

jev-2010

„Emlékszem, egyszer nagyon kiakadt, mert a pole-ban állva lefulladtam, és így nem nyertem meg a versenyt. A következő hétvége Hockenheimben volt, ő pedig közölte, hogy jobban járok, ha megnyerem a futamot, és be is húztam mind a kettőt” – mesélt Vergne a RacingNews365-nek. „A második futamon a leggyorsabb kör nem lett az enyém, felhívott hazafelé menet az autóban, és nagyon dühös volt rám, mert nem én futottam meg…”

„Azt mondta, hogy ez elfogadhatatlan, nekem pedig nem volt időm elmagyarázni, hogy a leggyorsabb kört azért futotta meg az a pilóta, mert a rajtnál eltört az első szárnya, és a bokszban új abroncsokat kapott – addigra már le is rakta!”

Verstappent nem motiválja Schumacher és Hamilton rekordja

Az Azerbajdzsáni Nagydíjat felvezető sajtónapon Max Verstappent többek között arról kérdezték, hogyan képzeli el a jövőjét – talán azért is, mert az elmúlt hetekben többször is utalgatott a visszavonulására, bár nem tudhatjuk, ezt mennyire gondolta komolyan… Amellett, hogy a holland kifejtette, hogy el tudja képzelni, hogy jelenlegi szerződése lejárta után (melyből még öt év hátra van) el tudja képzelni, hogy más kihívásokat keres majd, arról is beszélt, hogy mennyire motiválja Schumacher és Hamilton hét világbajnoki címének utolérése:

„Nem érdekel, hogy hét vagy nyolc címet nyerjek. Persze ha megvan az autó ehhez, akkor remek, de ha nem sikerül, akkor is elégedett leszek. Sőt, már most is elégedett vagyok, szóval ez is teljesen oké!” – mondta a holland azt is elárulva, hogy milyen sorozatot próbálna ki a legszívesebben, ha átmenetileg vagy végleg elhagyná az F1-et: „Az endurance, még ha nem is apámmal együtt. Majd meglátjuk. És az is lelkesít, hogy elindítsam a saját csapatomat vagy ilyesmi, szóval sok mindent szeretnék még csinálni a versenyzésen kívül is.”

verstappen-2023

Veszélyben lehet az Olasz Nagydíj

Miután az olasz nemzeti szövetség elnöke, Angelo Sticchi Damiani a minap arról beszélt, hogy az imolai és a monzai hétvége jegyeladásai nem a remélteknek megfelelően alakulnak, ezúttal az ország miniszterelnök-helyettese, s egyúttal az infrastruktúráért felelős minisztere, Matteo Salvini szólalt meg az Olasz Nagydíjat illetően, s elismerte, hogy veszélyben van a legendás verseny, melynek jelenlegi szerződése 2025-ben jár le, s a hosszabbításhoz fejlesztésekre lenne szükség.

Salvini persze igyekezett megnyugtatni a szurkolókat, legalább valamennyire: „Miniszterként mindent meg fogok tenni, hogy biztosítsam a monzai esemény megmaradását, mely egyet jelent a történelemmel és a hagyománnyal” – mondta a politikus, aki azt is elárulta, hogy hamarosan találkozik Lombardia tartomány első emberével, hogy egyeztessenek a monzai futam jövőjéről.

monza

Sikerült zavarba hozni Alonsót

A Taylor Swifttel kapcsolatos múlt heti pletykákra Fernando Alonso egy zseniális videóval reagált a minap, most viszont úgy tűnt, mintha kicsit zavarba jött volna az F1 hivatalos csatornája által feltett kérdés kapcsán:

„Meg kell kérdeznem, mert egyébként itt hagyok egy Üres helyet, de tudom, hogy valószínűleg ez a te saját Szerelmi történeted, és senki másé. De ugye voltak pletykák…” – kezdte a riporter, két Taylor Swift-szám, a Blank Space és a Love Story címére utalva, amire Alonso láthatóan zavarba jött, majd miután elmondta, hogy nincs közlendője, nem tudta visszatartani a nevetést, s hozzátette, hogy már válaszolt, majd arra biztatta a riportert, hogy inkább a bakui formátummal foglalkozzon…

Nem lehet élőben nézni az új női széria versenyeit

Ezen a hétvégén kezdi meg a 2023-as szezont a Red Bull Ringen a W Series anyagi problémáit követően létrehozott F1 Academy. A Formula-1 azzal a céllal hirdette meg ezt a sorozatot, hogy felkészítse a fiatal női versenyzőket a magasabb szintű bajnokságokra - beleértve magát a száguldó cirkuszt is. Ennek ellenére az F1 Academy versenyeit nem lehet semmilyen formában sem élőben nézni, azt a rajongók csupán élő időmérőrendszeren keresztül követhetik majd, kiegészítve rövid, 7-10 perces összefoglalókkal, amelyek viszont nem jelennek meg hamarabb az osztrák fordulót követő hétfőnél.

Hosszabb távon azonban ez a probléma várhatóan megoldódik, hiszen a tervek szerint 2024-től a széria futamai (legtöbb esetben) az F1-es versenyhétvégék részévé válnak. Így tehát a sorozat után érdeklődöknek várniuk kell, ha szeretnének egy-egy megmérettetést élőben megnézni, azonban erre már idén októberben sor kerülhet, amikor Austinban ugyanakkor fog szerepelni az F1 Academy, mint a királykategória.

A női sorozat lényegét és alapjait maguk a versenyzők magyarázzák el a következő videóban:

 

 

Hamilton Brazíliában futotta „élete legjobb versenyét”

Lewis Hamilton 2013-ban szerződött a Mercedeshez, és a tíz év elteltét megünnepelvén, az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt a Mercedes Youtube-csatornáján beszélt legkülönlegesebb pillanatairól a csapattal. A hétszeres világbajnok a 2021-es Sao Pauló-i Nagydíjat választotta meg kedvenceként a videóban, ahol sprinthétvégét rendeztek abban az évben (is). Hamilton megnyerte a pénteki időmérőt (ami akkor még a sprint rajtsorrendjéről döntött), azonban kizárták, így a szombati miniversenyt az utolsó helyről kezdhette meg. A brit az ötödik helyre jött fel a sprinten, majd (motorcserét követően) visszasorolták a tizedik pozicióba. Hamilton azonban mindezek ellenére vasárnap megnyerte a futamot, majd a brazil zászlóval ünnepelt a dobogón.

„Azt gondolom, hogy biztosan a legjobb versenyem valaha, és valószínűleg karrierem legkülönlegesebb versenye. Nagyon büszkén tartottam a lobogót a pódiumon. Gyerekként mindig szerettem Ayrton Sennát, néztem, ahogy ő vitte a zászlót” – magyarázta a brit.

„Egy jelzés volt mindenkinek Brazilíában, hogy elismerem és nagyra értekelem őket, nagyra értékelem és szeretem Ayrtont. Gyerekkorom óta mindig is szerettem. Reméltem, hogy valamilyen módon adok a nemzetnek, még akkor is, ha nem brazil vagyok, csak most már brazil vagyok” – mondta Hamilton, aki tavaly kapta meg az állampolgárságot.

 

Ki eddig az F1-es sprintek királya?

Az első sprintet 2021-ben rendezték, Silverstone-ban, az eddigi utolsót pedig tavaly, Brazíliában. Idén hat sprinthétvége vár a mezőnyre, melyeket megreformáltak. A részletekről ide kattintva tájékozódhattok. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miután ez már az F1 7. sprinthétvégéje lesz, vajon ki uralja eddig a rendhagyó formátumú hétvégéket?

Max Verstappen a tavalyi brazil sprintet leszámítva minden alkalommal elsőként vagy másodikként végzett, aznap negyedik lett. 2021-ben még csak az első három kapott pontot (3-2-1), 2022-től kezdődően pedig már az első nyolc (8-7-6-5-4-3-2-1). A holland az eddigi hat sprint felét megnyerte, rajta kívül Bottas győzedelmeskedett két alkalommal, legutóbb pedig George Russellt intette le elsőként a kockás zászló.

Ami a pontokat illeti, Verstappen áll az élen 28 megszerzett egységgel, őt pedig - kisebb meglepetésre - a két Ferrari követi, Carlos Sainz, Charles Leclerc sorrendben, akik 21, illetve 17 pontot gyűjtöttek.

Sprinten szerzett pontok Pilóta
28 Max Verstappen
21 Carlos Sainz
17 Charles Leclerc
14 Sergio Perez
13 George Russell
9 Lewis Hamilton
6 Lando Norris
6 Daniel Ricciardo
5 Valtteri Bottas
4 Kevin Magnussen
3 Pierre Gasly

A 2023-as pilóták legemlékezetesebb rádiózásai

Kimi Raikkönen után is van élet az F1-es capatrádióban, ennek is bizonyítéka az alábbi gyűjtemény. Nem is tudjuk, hogy melyik a kedvencünk, így döntsétek el ti! Verstappen első vb-címének ünneplése, Bottas odaszólása a szponzorainak vagy esetleg Sainz és a Smooth Operator? A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Lerövidített DRS-zóna Bakuban

A tavalyihoz hasonlóan idén is két DRS-zónát jelölt ki az FIA Bakuban az F1-esek számára, azonban történt egy kisebb változás. Az év első sprinthétvégéjének és a megújult sprintformátumnak először otthont adó Azerbajdzsáni Nagydíjon lerövidítették a második DRS-zónát. Az elsó érzékelési pont nem változik, az továbbra is a második safety car-vonal lesz, a nyitási pont pedig 54 méterrel a kettes kanyart követően található, ám a második zónát megtépázták 100 méterrel, így az aktiválási vonal most már 447 méterrel az érzékelési pont után található, amely továbbra is a húszas kanyar csúcspontjánál helyezkedik el.

Horner: Ricciardo miatt nem olyan kínos a légkör Max és Checo közt

Max Verstappen és Sergio Perez között már tavaly érezhető volt némi feszültség a Red Bullon belül, a kedélyek pedig idén sem nyugodtak le. Eddig a holland vezet 2-1-re a futamgyőzelmek számát tekintve, a pontversenyben pedig 15 ponttal előzi a mexikóit. Christian Horner szerint épp ezért is jött kapóra, hogy visszaszerezték Daniel Ricciardót a McLarentől.

"Szerintem az ő energiája a másik két versenyzőnket is ellazítja. Kevésbé kínos a légkör Max és Checo közt, főleg mikor egymás ellen harcolnak, és mindketten jól ki is jönnek Daniellel, hiszen őt nem lehet nem szeretni. Ricciardo nem fog szabadedzéseken vezetni és semmi ilyesmi, de gumiteszteken hasznát fogjuk venni, ráadásul az, hogy egy ilyen kaliberű pilóta "ül nálunk a kispadon", az számunkra egyszerűen fenomenális!" - mondta Horner a Talking Bull podcastben.

Horner talánya: Az igazi konstruktőri trófea vagy a Mercedes utánzata van a Red Bullnál?

A Red Bull csapatfőnöke meghívást kapott a Talking Bull podcastműsorba azzal a kikötéssel, hogy hozzon magával egy tárgyat, amely sokat jelent neki. Christian Horner nem bagatellizálta el a kérést, és a Formula-1-es konstruktőri világbajnoki trófeával állított be. Ezt ötödször vette át a Red Bull a tavalyi FIA-gálán, miután nyolc éven át a Mercedes vihette magával kiállítani főhadiszállására.

„Visszavittem Milton Keynes-be, 12 hónapra lehet megkapni. Azután vissza kell adni az FIA-nak, hogy belevéssék a következő győztes nevét. Ilyenkor kapunk egy másolatot” – magyarázta Horner, majd ezután vázolta fel teóriáját.

„Vajon ez egy másolat? Ez az igazi kérdés – kinél van az igazi? Vajon mit kapott vissza az FIA év végén? A másolatot vagy az igazit? Honnan tudjuk, hogy ez az igazi? Lehet, hogy a Mercedes másolata” – viccelődött a Red Bull-os csapatfőnök.

Csapadékkal szinte biztosan nem kell majd számolni Azerbajdzsánban

Egy kifejezetten hosszú szünetet követően Bakuban folytatódik az idei F1-es szezon, mégpedig rögtön egy sprintfutamos hétvégével. Fontos, hogy a kedden hozott döntések értelmében az idei évtől már nem a sprint határozza meg a nagydíj rajtsorrendjét, így viszont felértékelődik a szombat délelőtt, ahol a rövidebb verseny időmérőjét rendezik meg. A csapatok szempontjából tehát a péntek délelőtti egyetlen 60 perces edzésnek is nagy szerepe lesz, azt pedig vélhetőleg senki sem szeretné, hogy az eső bármilyen szinten is beleszóljon a munkába, de emiatt nem kell aggódniuk a résztvevőknek.

Az időjárás előrejelzések alapján túlnyomóan napos és meleg idő vár mindenkit a hétvégén Bakuban, ahol pénteken nagyrészt 20-23 fok között alakul majd a hőmérséklet, szombaton pedig többnyire ugyanezt jósolják a meteorológusok. A Weather.com szerint a legmelegebb nap vasárnap lesz majd, amikor akár 26 fok is lehet szinte folyamatos napsütés mellett, így értelemszerűen magasabb aszfalthőmérséklet is várható majd. Az érdekesség, hogy a Formula-1 pont elkerüli a csapadékos időszakot, ami várhatóan hétfőn kezdődik és szerdáig tarthat Azerbajdzsánban.

Marko nem érti, miért ennyire pozitív a Ferrari csapatfőnöke

Nem áll túl jól a Ferrari szénája jelenleg, az olaszok csapatfőnöke, Frederic Vasseur viszont továbbra sem idegeskedik túlzottan, ami teljesen érthetetlen a Red Bull tanácsadója számára. Helmut Marko a svájci Blick számára adott interjúban elemezte röviden közvetlen riválisaik helyzetét, itt ejtett szót erről is. „A Mercedesnél is tudni szeretnék mi a helyzet, így nyilvánvalóan hoznak majd jó néhány fejlesztést Bakuba, a Ferrari részéről viszont még nem fogunk rendes visszacsatolást kapni. Egyszerűen nem értem, Vasseur ilyen helyzetben, hogyan tud ennyire pozitív maradni” – mondta el a beszélgetés során.

Az F1 egyelőre lemondott a LED-es kerekekről

Bár korábban volt róla szó, 2024-ben biztosan nem látunk majd LED-es kerékborításokat a Formula-1-es autókon. A technológiával 2021 decemberében már a McLaren is kísérletezett, a Pirelli részéről pedig szintén támogatták ezt az ötletet, mivel ezáltal jó néhány plusz információt oszthattak volna meg a nézőkkel. A Motorsport azonban arról számolt be, hogy a közeljövőben biztosan nem látunk ilyesmit, mivel az F1 Bizottság legutóbbi ülésén visszaléptek az érintettek, a 2024-re vonatkozó, felülvizsgált technikai szabályzatból pedig törölték az említett rendszer bevezetésére vonatkozó cikkelyt.  

A korábbi 8.18-as cikkelyben a következő állt: „a szükséges technológia rendelkezésre állásától függően, valamint a nézők vizuális tájékoztatása érdekében az FIA kérheti, hogy a 3.13.7. cikkben leírt négy keréktárcsa mindegyike legyen felszerelve egy-egy forgó LED-es kijelzővel” – írták az eredeti szövegben. A hírek szerint a problémát a súlynövekedés miatti félelem okozhatta, így egyelőre csak újabb gondokat okozhatna ennek a látványelemnek a használata.

Törölték a MotoGP Kazah Nagydíját

Mégsem lesz rekordot jelentő 21 forduló a 2023-as MotoGP-szezonban: a gyorsasági motoros világbajnokság szervezői szerdán bejelentették, hogy törölték a július 9-re tervezett Kazah Nagydíjat. A hivatalos közlemény szerint a lefújás okai a „folyamatban lévő homologizációs munkálatok” és a „jelenlegi globális logisztikai kihívások”. A vadonatúj Sokol Circuit ősszel gyakorlatilag a semmiből került be a MotoGP idei menetrendjébe, a jelenlegi tervek szerint 2024-re csúsztatják a pálya bemutatkozását.

Nem ez amúgy az egyetlen új helyszín az idei naptárban, hiszen szeptemberben az F1 által az előző évtizedben használt indiai Buddh International Circuit ad majd otthon az Indiai GP-nek. Viszont nem is ez az első pálya, amely debütálásra készült a MotoGP-ben, de végül soha nem látogatott oda a mezőny: így járt nemrég a finn Kymi Ring, ahol egyszer legalább már tesztelt a királykategória mezőnye. A Kazah Nagydíj törlése azt is jelenti, hogy a június végi Holland TT és az augusztus eleji Brit GP között bő egy hónapos nyári szünete lesz a motorosoknak.

kazah-motogp

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Steiner imádja az új szabályokat

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, kedden hivatalosan is megszületett a döntés a sprintfutamos hétvégék menetrendjének módosításáról. Ennek értelmében ezeken mostantól csak egyetlen 60 perces szabadedzést rendeznek a mezőny számára, pénteken délután a vasárnapi nagydíjra, szombaton délelőtt pedig az ilyenkor megszokott második edzés helyén a sprintre lehet majd kvalifikálni. A változtatásoknak egyelőre nagyrészt pozitív fogadtatása volt, így például a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner is örült ennek.

„A második időmérő edzés sokkal jobb a szurkolóknak és nekünk is, hiszen plusz izgalmat ad. Sok minden történik a hétvégén, két kvalifikáció és két futam, szerintem ez jót tesz a sportnak. Egyértelműen jobban szeretem az új menetrendet, mert a szombat délelőtti szabadedzés eléggé értelmetlen volt, hiszen semmit sem lehetett változtatni az autón, csak kimentél, köröket futottál és próbáltad megérteni a gumikat” – idézte Steinert az amerikai istálló közleménye.

„Tipikus Bernie!” – Ecclestone-t okolja a Massa-ügyért a korábbi F1-es világbajnok

Az elmúlt hetekben 15 év után újra fókuszba került a 2008-as szingapúri ütközésbotrány, miután Felipe Massa keresi a jogi lehetőségeit annak, hogy megváltoztassa a bajnokság kimenetelét, mivel elmondása szerint a Renault-féle akciónak volt köszönhető, hogy a Ferrari hibázott a tankoláskor a bokszban. A legfrissebb hírek szerint a brazil már egy egész csapatnyi jogászt verbuvált össze, hogy megvizsgálják az ügyet. Amelyet Emerson Fittipaldi szerint Bernie Ecclestone indított el azzal a nyilatkozatával, amikor arról beszélt, hogy már 2008-ban tudtak Max Mosley FIA-elnökkel együtt a történtekről:

„Szerintem ezt Bernie Ecclestone indította el. Tipikus Bernie! Bernie csak vitát akart generálni, s ezzel a vitával híreket és címlapokat generálni” – nyilatkozta 1972 és 1974 Formula-1-es világbajnoka a Mirrornak. Fittipaldi azt is hozzátette, hogy nem lát esélyt arra, hogy Massa sikerrel járjon: „Ha visszatekintünk arra a versenyre, a Ferrari elkövetett egy hibát a bokszkiállásnál. Ez azt jelenti, hogy a verseny eredménye nem sok mindenen változtatna. Nagyon nehéz ezt visszafordítani, ez a személyes véleményem.”

f1-massa-hamilton-2008

Marquez még mindig nem tér vissza, Bastianini megpróbál

A Repsol Honda szerda reggel jelentette be, hogy a portimaói balesetben kézsérülést szenvedő Marc Marquez még a hétvégi Spanyol Nagydíjon sem áll rajthoz. A közlemény szerint a nyolcszoros világbajnok gyógyulását megfelelőnek találták az orvosok, ám a sérülés természetét és a rehabilitációs időtartamot figyelembe véve a 30 éves motorossal – aki nyilatkozatában elmondta, hogy a CT-vizsgálatok szerint még nem fejeződött be a csont gyógyulása – együtt úgy határoztak, hogy inkább folytatják a felépülést, s csak a két hét múlva esedékes Francia GP-t célozzák meg visszatérési dátumként. Ami viszont újdonság, hogy ezúttal nem Stefan Bradl, hanem a Honda Superbike-világbajnoki versenyzője és korábbi MotoGP-motoros, Iker Lecuona fogja Marquezt helyettesíteni (elképzelhető, hogy Bradl is rajthoz áll szabadkártyásként).

Ami a többi sérültet illeti: Enea Bastianiniről viszont jó hírek érkeztek, ugyanis a vállsérülése után néhány napja ismét motorra ült a Ducati versenyzője Misanóban, s az ott tapasztaltak alapján úgy döntöttek, elrepül Jerezbe az olasz – igaz, az indulása kapcsán a végső szót majd a csütörtöki orvosi vizsgálat után fogják kimondani. Pol Espargaro viszont a hírek szerint még hónapokig nem lesz ott a rajtrácson: a többek között tüdőzúzódást és állkapocstörést szenvedő spanyol sérülései olyan súlyosak, hogy a SpeedWeek.com információi szerint csak a nyári szünet után várható a Gas Gas Tech3 motorosának visszatérése.

motogp-marquez

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!