Két esélyes is marad jövőre a Moto2-ben – de kié lesz akkor a második Gresini Ducati?
https://formula.hu/parc-ferme/36342
Nem lehet azt állítani, hogy ne lenne gazdag fordulatokban a pilótakeringő idén a MotoGP-ben: legutóbb Johann Zarco LCR-es átigazolása okozott komoly meglepetést. Most pedig két olyan motoros hosszabbított szerződést a Moto2-ben, akiket előzőleg esélyesként emlegettek a Gresini Racing Ducatijára Alex Marquez oldalán. Az egyikük a középső géposztályban a címért harcoló Tony Arbolino, akit főleg akkor emlegettek esélyesként, amikor még vezette az összetettet Pedro Acosta előtt, a másikuk pedig a vb-tabellán harmadik Jake Dixon, akinek kapcsán pedig a brit szálat érezték sokan erős szempontnak. Viszont Arbolino a Marc VDS-szel, Dixon pedig a Gas Gas Asparral írt alá 2024-re a napokban – igaz, láthattunk már korábban arra példát, hogy valaki ennek ellenére is fellépett a MotoGP-be.

De így vajon kié lesz az ülés? Jelenleg Fabio di Giannantonio ül a GP22-es Desmosedicin, de meglepetést okozna, ha egy harmadik idényre is lehetőséget kapna a nyolc ducatis közül egyértelműen a leghaloványabb teljesítményt nyújtó olasz. Korábban emlegették a Yamahától távozó Franco Morbidelli nevét is arra az esetre, ha Marco Bezzecchi maradása miatt nem lenne neki hely a fő opciónak tartott VR46-nál. Ám noha a honfitárs vélhetően nem megy fel a Pramac Racinghez, Zarco említett átszerződése okán mégis megüresedett egy gyári specifikációjú Ducati a bolognaiak első számú szatellit alakulatánál, amelyre így most Morbidelli a fő esélyes.
A SpeedWeek.com portál szerint emellett továbbra sem lehet kizárni, hogy a Repsol Hondánál csak küszködő Joan Mir valahogy kiszabadul a szerződéséből (ahogy azt Alex Rins is tette az LCR-től), s a 2020-as világbajnok köthet ki a Gresininél. Azt a The Race szaklap kizárta viszont, hogy Mir csapattársa, Marc Marquez tegye meg ugyanezt akár a Pramac, akár a Gresini irányába: a lap azzal érvelt, hogy aligha csábította volna át Zarcót a Honda, ha pont azzal nyitottak volna utat a legfőbb értéküknek számító nyolcszoros világbajnok előtt a távozásra. Így viszont a lap szerint elképzelhető, hogy a Gresini egyelőre üres második motorja jelenti majd a megoldást a KTM ötversenyzős dilemmájára, és „kölcsönbe adják” nekik Pol Espargarót vagy Augusto Fernandezt, hogy helyet csináljanak Acostának. Az átigazolási piacról a Formula Motocast friss, a spielbergi élménybeszámolót is tartalmazó adásában is beszéltünk:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Így nézett volna ki a Williams bemutatója a hackelés nélkül
https://formula.hu/parc-ferme/28293
A Williams egyedi leleplezéssel készült pénteken, hiszen a csapat saját mobilapplikációján keresztül tárult volna a nyilvánosság szeme elé az FW43B jelű modell. Miután a rendszert pár órával az esemény előtt ismeretlenek feltörték, kiszivárogtatva az autó festését, a csapat kénytelen volt lemondani erről az előre beharangozott különlegességről, és egyszerűen csak feltöltötte a képeket az oldalára.
A csapat pilótája, George Russell azonban utólag bemutatta, milyen élménytől fosztotta meg a rajongókat a hacker: tényleg a szemünk előtt állt volna össze és festődött volna ki az autó.
You may not have been able to experience the @WilliamsRacing app but @GeorgeRussell63 didn't want you to miss out! #GR63 pic.twitter.com/AaWXGkZwzO
— GR63 (@OfficialGR63) March 5, 2021
Pályázat nélkül hosszabbították meg a Pirelli F1-es szerződését
https://formula.hu/parc-ferme/28292
Tíz éve egyedüli abroncsbeszállítója már a Formula-1-nek a Pirelli, amely 2011-es érkezése óta minden harmadik évben megnyerte az FIA által kiírt újabb tendert. A legutóbbi pályázat már a 2020 és 2023 közötti négyéves periódusra vonatkozott, amelyből a megállapodás szerint az elsőben még a korábbi, 13 colos gumikkal kell ellátnia a mezőnyt, majd 2021-től jöttek volna a régóta fejlesztett 18 colos abroncsok. Nos, köztudott, hogy a világjárvány miatt az új szabályok érkezését 2021-ről 2022-re halasztották a Formula-1-ben, ezzel összhangban pedig az FIA úgy érezte bölcsnek, ha a Pirelli érvényben lévő szerződését is meghosszabbítja egy évvel, hogy továbbra is három szezonon keresztül legyenek használatban a teljesen új profilú kerekek. A Pirelli tehát az új döntés értelmében 2024 végéig még biztosan az F1 kizárólagos gumiszállítója marad.

Hímtag Senna útlevelében, Alesi a kórházban: Berger tréfái
https://formula.hu/parc-ferme/28291
Gerhard Berger volt a Formula Podcast legutóbbi adásában - szóba kerültek a legnagyobb mókázásai is...
Rövidesen apai örömök elé néz a Yamaha MotoGP-versenyzője
https://formula.hu/parc-ferme/28287
Élete legboldogabb időszakát élheti Maverick Vinales: a 26 éves spanyol motoros az Instagramon számolt be róla, hogy nem elég, hogy nemrég összeházasodott élete szerelmével, már úton is van közös kislányuk. „Hol is kezdjem?” – írta a hétvégén már Katarban tesztelő yamahás. „Nagyon boldog vagyok a családomat ért áldások miatt. Egyetlen év alatt rengeteget változott az életem, s mostanra olyanná vált, amilyenről mindig is álmodtam: hozzámentem a világ legjobb nőjéhez, és várjuk a kislányunkat, Ninát. Köszönöm, Királynőm, hogy te voltál az, aki mindig bízott bennem, és támogattál, amikor rosszra fordultak a dolgok, nélküled ez nem sikerülhetett volna. Már alig várom, hogy megszülessen a kislányunk!”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Itt a Drive to Survive új évadjának hivatalos előzetese
https://formula.hu/parc-ferme/28288
Ti mennyire várjátok az F1-es sorozat új évadát? Most mutattak nekünk belőle egy darabot... (a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető)
Visszatérne a mezőny elejére a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/28290
A mai napon megmutatta 2021-es autóját a Williams F1-es csapata - az FW43B már túl is van egy bemelegítő bejáratáson Silverstone-ban és idén is a George Russell - Nicholas Latifi páros fogja majd kormányozni a pályán. A bemutatóval kapcsolatban először szólalhatott meg a Williams vezérigazgatójaként Jost Capito, aki beszélt az istálló helyzetéről és magáról a festésről is.
"A hullámvölgyek megszokottak az ilyen nagy márkák útja során és a történelmi siker motiváló erő is lehet, de a modern Formula-1-ben erre nem lehet építeni a jelenlegi sikert. Emiatt készítettünk egy új dizájnt a 2021-es autónkra, ami utal a hihetetlen múltunkra és fenntartja a tüzet, a motivációt, ami továbbra is a Williams-DNS alapja maradt" - mondta Capito.
"A szándékunk az, hogy visszatérjünk a mezőny elejére, bár még csak most indulunk el ezen az úton és rengeteg a tennivalónk, de örömmel látjuk, hogy jó irányba mozdulunk és várjuk, hogy folytassuk a fejlődést. "

Nem követné dobogós ceremónia a szombati sprintversenyeket
https://formula.hu/parc-ferme/28286
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy idén néhány futamon – a hírek szerint Montrealban, Monzában és Interlagosban – a szokásostól eltérő menetrend szerint bonyolítják majd le az F1-es nagydíjhétvégét: az időmérőt pénteken rendeznék, a végleges vasárnapi rajtsorrend pedig egy 100 km-es távú szombati sprintversenyen alakulna ki. Ennek részletei még kidolgozás alatt állnak, de az egyértelműen érezhető, hogy a vezetőség szeretné, ha a vasárnapi futam maradna a hétvégék csúcspontja. Ez a várható elnevezésben is tetten érhető lesz, hiszen felmerült már a „kvalifikációs futam” név is, Marcin Budkowski, a Renault ügyvezetője pedig a minap „szuperidőmérőként” hivatkozott az újításra.
Emellett más formaságokban is eltérhet a szombati rövidebb viadal a vasárnapitól: Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója szerint például aligha lesznek ugyanolyan pódiumceremóniák a leintést követően, mint a nagydíjak végén – így például a nemrég bejelentett pezsgőből sem locsolnának. „Biztosítanunk kell, hogy eltérés legyen a verseny utáni ikonikus ünnepléshez képest, ami a vasárnap délutáni futamot követő emblematikus pillanat szokott lenni. Az az eseménynek a csúcspontja, és el kell választanunk minden más pillanattól. Szóval a legfontosabb ünneplés továbbra is vasárnap délután lesz, nem szombaton” – fogalmazott Domenicali. Ha és amennyiben a csapatok és minden érintett rábólint a sprintfutamok ötletére, a teljes szisztémát még a szezonnyitó Bahreini Nagydíj előtt prezentálhatják.

fotó: DPPI
Feltörték a Williams appját, nem lesz virtuális leleplezés
https://formula.hu/parc-ferme/28289
Nagy dobással készült idei autója leleplezésére a Williams F1-es istállója, ami az alkalomból egy olyan telefonos applikációt fejlesztett, amelyen keresztül a rajongók és az érdeklődők úgynevezett kiterjesztett valóságban, saját környezetükben megjelenítve láthatták volna először a csapat 2021-es autóját. Egy órával az esemény előtt azonban kiábrándító hírt közölt a csapat: az alkalmazást feltörték, így elmarad a 15:00-ra tervezett virtuális prezentáció.
Az appot az Apple és a Google áruházából is eltávolították, a bemutatót pedig az interneten bonyolítják le. Renderelt fotók, és interjúk tehát így is érkeznek majd, a legnagyobb élményt azonban kénytelenek voltak lefújni.

Michelisz tű alá feküdt, de nem úgy, ahogy azt mostanában mindenki gondolja
https://formula.hu/parc-ferme/28285
Hiszen nem befecskendeztek valamit a szervezetébe, hanem kiszívtak valamit onnan: a vakcináció helyett a véradás ideje jött el a WTCR-bajnok magyar versenyző számára. Bár Michelisz Norbert és a tű a történelem eddigi folyása alatt igyekeztek külön utakat járni, a Hyundai versenyzője most legyőzte ezen félelmét, hogy egy újabb módon segíthessen.
"A tű és én sosem voltunk jó barátok. De most életemben először vért adtam az Országos Vérellátó Szolgálat Pécsi Regionális Vérellátó Központjában, és nem tudom, mire vártam ilyen sokáig. Jó érzés volt úrrá lenni a gyerekkori félelmen, és talán segíthetek is valakin vele. Az első, de biztosan nem az utolsó alkalom volt. Ezúton is köszönöm a kedves és gyengéd ellátást!" - írta.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ha ezt így folytatja Gasly, akkor nehezen fog beleférni az autóba
https://formula.hu/parc-ferme/28278
Pierre Gasly posztolt három fotót az erőnléti felkészülésétől azzal, hogy már Bahreinre figyel - az izmait elnézve kicsi lazíthatna, mert ha ez így megy tovább, ki kell szélesíteni az Alpha Taurit, hogy beférjen...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Vettel megkerülős cselét idézte fel az F1
https://formula.hu/parc-ferme/28276
2017-ben, Barcelonában cselezte ki Valtteri Bottast a Ferrari akkor még nagy formában lévő négyszeres világbajnoka - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Rajongók már a bemutató előtt kicsenhették a Williams applikációjából az idei festést
https://formula.hu/parc-ferme/28284
Mint azt mi is megírtuk, a Williams rendhagyó autóbemutatóra készül péntek délután, ugyanis egy applikáció révén, kiterjesztett valóság segítségével a rajongók akár a saját nappalijukban is megcsodálhatják az FW 43B kódjelű versenygépet. Az appot már elérhetővé is tette a grove-i istálló, ám ezzel hibát követhettek el, a Redditen ugyanis megjelent egy annak a kódjából „kibányászott” fotó, amely vélhetően az autó idei festéséről is lerántja a leplet. Alább mutatjuk a képet, ami persze még mindig lehet beetetés a csapat részéről – ma délután 15 órakor mindenre fény derül!

Indulnak a tesztek a MotoGP-ben – csatlakozz csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmiről!
https://formula.hu/parc-ferme/28283
Elérkezett a nap, amire a MotoGP szerelmesei vártak: pénteken a tesztversenyzők és az újoncok, no meg a kedvezményekkel rendelkező Aprilia számára „fenntartott” shakedownnal kezdetét veszi a katari kollektív gyakorlás, szombattól pedig már a teljes mezőny birtokba veszi az első két versenynek otthont adó pályát. Ha nem akarsz semmiről lemaradni a lassacskán (be)induló szezonban, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Vettel máris megtette első köreit az Aston Martinnal
https://formula.hu/parc-ferme/28282
A szerdai csapatbemutató után a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és csapattársa, Lance Stroll is pályára vitte a vizes Silverstone-ban egy filmforgatási nap keretében az AMR21-est – íme, néhány az istálló által közzétett kép erről:



Lehetnek nézők a bahreini szezonnyitón – de csak oltás vagy a fertőzésből való felépülés után
https://formula.hu/parc-ferme/28281
Már rögtön az első 2021-es Formula-1-es futamon lesznek helyszíni nézők – ezt jelentette be csütörtök este a bahreini pálya. Persze a koronavírus-járványra való tekintettel szigorú feltételei lesznek a belépésnek, amely előrevetítheti, milyen gyakorlatra kell számítanunk más helyszínek idén.
Ugyanis csak azok vásárolhatnak jegyet, akik vagy már megkapták mindkét dózist a vakcinákból, vagy már átestek a betegségen: a második oltásadag beadásától és a fertőzéstől számítva is két hétnek kell eltelnie. Mindezt egy applikáció segítségével ellenőrzik majd a bahreiniek, emellett a nézőknek maszkot kell viselniük és mindenhol be kell tartaniuk a távolságtartásra vonatkozó előírásokat.

fotó: DPPI
További stúdiófotókkal kényezteti rajongóit a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/28280
Bár kedden tartotta bemutatóját a világbajnok istálló, ma egy újabb adag stúdiófotót tettek közzé a W12-esről – a korábbi képekkel ellentétben itt nem fekete, hanem világos a háttér:
W12 in the studio looking pic.twitter.com/9bkoJTI1pc
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) March 4, 2021
Húsz éve ezen a napon bemutatkozott két elég ügyes fiatal pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/28277
2001 március negyedike - Fernando Alonso és Kimi Raikkönen nevével is elkezdhettünk megismerkedni. Húsz év telt el, de ők azóta is itt vannak...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nyár végére halasztották a Le Mans-i 24 órás versenyt
https://formula.hu/parc-ferme/28279
A szervező ACO elnöke, Pierre Fillon szerint nehéz döntést kellett meghozniuk, amikor úgy határoztak, hogy júniusról augusztus 22-23-ra halasztják a legendás Le Mans-i 24 órás autóverseny 2021-es kiírását. A csúsztatásról annak reményében döntöttek, hogy a nyár végén immáron nézők előtt rendezhetik meg az egynapos viadalt, mivel Fillon elmondása szerint „elképzelhetetlen” lett volna, hogy zsinórban másodszor is zárt kapus legyen az esemény.
Hogy ez a lépés hoz-e magával további változtatásokat a Hosszútávú-világbajnokság versenynaptárából, nem derült ki a közleményből. A szezon a tervek szerint épp egy hónap múlva, április 4-én startol Portimaóban egy nyolcórás versennyel, ezt követi május 1-jén a spái 6 órás. Július 18-án Monzába látogat a WEC mezőnye, szeptember 26-án pedig Fujiba – e kettő közé ékelték be a Le Mans-t, de nem kizárt, hogy a japán fordulót a felszerelések szállítása okán szintén későbbre tolják majd. Az évad november 20-án Bahreinben zárul jelen állás szerint.

fotó: DPPI
Aitken meggyőzte a Williamst, idén is tartalékpilóta lesz
https://formula.hu/parc-ferme/28275
2021-ben is a 25 éves Jack Aitken lesz a Williams Formula-1-es istállójának harmadik számú versenyzője. A brit-koreai pilóta tavaly év végén ülhetett be először versenyhétvégén a csapat autójába, amikor a Szahíri Nagydíjon kollégája, George Russell a Mercedesnél kapott vendégszerepet. Ezt karrierje egyik legkülönlegesebb pillanatának tartja.
A Williams csapatvezetője a bejelentés kapcsán elárulta, Aitken egy nagyszerű tehetség, aki hamar az istálló egyik kedvelt tagja lett. "Lenyűgözött minket a tavalyi bahreini teljesítménye, ahol a rövid határidő ellenére jól teljesített."

Fotó: DPPI
Először gördült pályára az Alpine F1-es autója
https://formula.hu/parc-ferme/28274
Az Alpine istállója a keddi leleplezést követően szerdán Silverstone-ban először próbálta ki élesben a 2021-es Formula-1-es autóját. Az A521-es típus Esteban Ocon kezei alatt egy médianap keretében 100 kilométert teljesített a northamptonshire-i versenypályán. Fernando Alonso egyelőre nem tudott csatlakozni a csapathoz, ő majd a bahreini előszezoni teszten ül autóba.
A próba végeztével Ocon arról nyilatkozott, az év első etapja mindig különleges, pláne, ha arra a legendás Silverstone-ban kerül sor. Az autót jó érzés volt vezetnie, az előre eltervezett programot pedig probléma nélkül teljesítették.
She’s even more beautifully real life.
— Alpine F1 Team (@AlpineF1Team) March 3, 2021
And that sound...! #A521Launch pic.twitter.com/tPEMln47Ti
A bejegyzés megtekintése az Instagramon