NASCAR: McDowell jött ki győztesen a nyeretlenek csatájából
https://formula.hu/parc-ferme/36278
Kevés van már hátra a NASCAR Cup Series alapszakaszából, amelynek legutóbbi futamát az Indianapolis Motor Speedway épített pályás vonalvezetésén rendezték. A versenyen több nemzetközi sztár is megmérettette magát, jelen volt ugyanis Jenson Button, a Chicagóban fantasztikusan bemutatkozó Shane Van Gisbergen, a Noah Gragson helyét átvevő Mike Rockenfeller, illetőleg Indianapolisban ejtette meg debütálását Kamui Kobayashi és a Supercars jelenlegi éllovasa, Brodie Kostecki. Természetesen rájuk kifejezetten nagy figyelem irányult, a hétvége jelentősebb része mégsem róluk szólt.
A kvalifikáción három olyan pilóta is bekerült a legjobb négy közé, akik idén még nem rendelkeztek futamgyőzelemmel, de a pontok alapján sem biztosították be helyüket a rájátszásban. A pole-pozíciót az ebben az évben még nyeretlen Daniel Suarez szerezte meg, mellőle az a Tyler Reddick indulhatott, akinek már volt győzelme a szezonban, ám a második sorban helyet foglaló Chase Elliott és Michael McDowell már korántsem lehettek ilyen nyugodtak. A sors furcsa játéka, hogy éppen McDowell, Suarez és Elliott tudtak elhúzni a mezőnytől, így bár a második szakaszt egy eltolt stratégia miatt Denny Hamlin nyerte, valójában ez a trió határozta meg a futamot. Az első szakaszt egyébként McDowell zárta az élen, aki ezek után csak rövid időre engedte ki kezéből a vezetést, izgulnia azonban így is volt miért a végén. Bár Suarez egy elrontott kiállás miatt leszakadt róla, Elliott a legvégéig üldözte, előzésre viszont már nem maradt ideje.
Michael McDowell ezzel karrierje második futamgyőzelmét szerezte a királykategóriában, illetőleg bebiztosította helyét a rájátszásban, amire Suarez és Elliott is nagyon vágyott, különösen utóbbi. A 2020-as bajnok ugyanis tavasszal sérülés miatt elég sokat kihagyott, így jelenleg 80 ponttal van lemaradva a továbbjutást jelentő 16. helytől. Ami pedig a beugrókat illeti, a legjobban ismét Shane Van Gisbergen szerepelt, aki a 10. lett, Kostecki a 22. helyen zárt, Rockenfeller a 24. helyen ért be, Buttont 28. pozícióban intették le, míg Kobayashi lett a 33. pilóta Indianapolisban, aki meglátta a kockás zászlót. A folytatás Watkins Glenben következik augusztus 20-án.
Norris, a lesipuskás utolsó fél köre, ami ötödik helyet ért - videó
https://formula.hu/parc-ferme/25988
A McLaren pilótáját pár körrel a vége előtt elengedte csapattársa, Carlos Sainz, hogy a brit fiatal nekimehessen még Lance Strollnak - le is dolgozta nagyjából öt másodperces hátrányát, majd a legvégén megelőzte Strollt, Daniel Ricciardót, végül pedig a sérült autóval bicegő Sergio Perezt is. A múlt heti dobogó után így ezúttal az ötödik helyen ért célba - az utolsó fél köre belülről:
An extraordinary last lap from @LandoNorris as he passes Stroll and Perez to snatch P5 at the Styrian Grand Prix #AustrianGP #F1 pic.twitter.com/87yQtu7xk7
— Formula 1 (@F1) July 12, 2020
Fel kell forralni a langyos vizet a Renault-nál – ha valaki képes erre, az Alonso!
https://formula.hu/parc-ferme/25986
Legutóbbi, rendkívüli podcastadásunkban Fernando Alonso renault-s visszatérését veséztük ki, így arra is kitértünk, valójában miért is nyerhet sokat a spanyol érkezésével a a szemlátomást kissé egy helyben toporgó csapat. Hallgassatok belénk:
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Megint bő egy órával a start előtt változott a rajtsorrend
https://formula.hu/parc-ferme/25987
Oké, ez a változás most nem annyira jelentős, mint volt egy hete Lewis Hamilton büntetése esetén. Ezúttal ugyanis Romain Grosjean fog végül a bokszutcából indulni, miután a Haas megsértette a parc fermé-szabályokat: az amerikai istálló késő éjszakába nyúlóan dolgozott a francia pilóta autóján, ezt azonban az előírások tiltják. Emiatt akár a teljes Stájer Nagydíjról kizárhatták volna Grosjeant, ám a felügyelők enyhítő körülménynek vették, hogy az autón való munka nélkül rajthoz sem tudna állni a versenyző a vasárnapi futamon.
Így viszont hiába Antonio Giovinazzi váltócsere miatti öthelyes rajtbüntetése, végül ugyanúgy a 19. helyről fog startolni, mintha nem is szankcionálták volna. A teljes rajtrács IDE KATTINTVA nézhető át.

Mindjárt rajtol a MotoGP szezonja, de Rossi még meghajtott egy Ferrarit is
https://formula.hu/parc-ferme/25982
Már csak néhány napot kell várnunk rá, hogy az F1 után a MotoGP 2020-as idénye is megkezdődjön, a karrierje 25. (!) világbajnoki idényére készülő Valentino Rossi viszont még gyorsan körözött egyet két kerékkel többel rendelkező versenygéppel is. Konkrétan egy Ferrari 488 GT3-asba ült be Misanóban, amellyel tavaly indult is már egy hosszútávú versenyen, amelyen ráadásul kategória-győzelmet is szerzett:
Váltót kell cserélni Giovinazzi autójában, rajthelybüntetés a jutalma
https://formula.hu/parc-ferme/25985
Antonio Giovinazzi a szombati Q1 végén szenvedett balesetet, lekoccolva a korlátot. Ez az érintés pedig végül azzal járt, hogy az Alfa Romeo úgy döntött, váltót cserél az olasz autójában. Mivel azonban még nem telt az egy váltó által teljesítendő hat versenyhétvége, ez öthelyes rajtbüntetést hordoz magával. Igaz, ez nem sokat változtat Giovinazzi helyzetén, hiszen eleve a 19. helyen végzett, csupán a mért idő nélkül záró Romain Grosjeant megelőzve, így igazából csak a franciával cserél helyet az utolsó sorban.
Ez egyébként a harmadik rajthelybüntetés a hétvégén: Lando Norrist még pénteken szankcionálták sárga zászló alatti előzés miatt, míg Charles Leclerc az időmérőn tartotta fel Danyiil Kvjatot – mindkettejüket három hellyel sorolták hátrébb.

F3: Egymást ütötte ki az első két helyezett
https://formula.hu/parc-ferme/25984
Nagyszerű csata méltatlan befejezéssel: a Formula-3 stájer hétvégéjének sprintfutamán eleinte három versenyző küzdött a győzelemért: a pole-ból startoló HWA-s Jake Hughes, az ART-s Theo Pourchaire, valamint a hiteches Liam Lawson. Számos pozícióváltás történt köztük: a leglátványosabb manővert Lawson mutatta be a 4. körben, amikor mindkét riválisa mellett elment.
A hármas csata végül párharccá vált, Pourchaire közel maradt, de nem tudta tartani a tempót Lawsonnal és Hughes-szal. A 12. körben Sophia Flörsch szenvedett balesetet, eltalált egy pályaszéli reklámtáblát: a baleset miatt bejött a biztonsági autó.

A safety car összerázta a mezőnyt, az újraindítás után, a 21. körben pedig a két élmenő a 4-es kanyarban ismét összecsapott. Ezúttal azonban a pengeváltás balul sült el, Lawson és a külső íven levő Hughes kerekei összeértek, a HWA-s keresztbecsúszott a pályán – nem sokon múlt, hogy nem találták el –, de mindkét autó felfüggesztése megsérült, Lawson és Hughes is kénytelen volt félrehúzódni.
Noooooooooooooo! Con el precioso duelo que estaban teniendo! Hughes y Lawson se tocan y se van fuera ambos! #F3 pic.twitter.com/wY53INKnQL
— MrAlexF1 (@MrAlexF1) July 12, 2020
A győzelem szó szerint Pourchaire ölébe hullott: a baleset miatt a biztonsági autó az utolsó, 24. körig a mezőny előtt maradt – az utolsó körben kiállt, de előzésre nem volt lehetőség –, így a 16 éves franciának nem kellett megizzadnia, csak bekocognia az első helyre. Logan Sargeant és David Beckmann örökölte a második és harmadik pozíciókat: négy futam alatt ők váltak a Formula-3 idei első kétszeres dobogósaivá.

Lemaradtál a stájer időmérőről? Mutatjuk a legfontosabb pillanatokat!
https://formula.hu/parc-ferme/25980
Íme, a szezon második kvalifikációjának hivatalos összefoglalója (a videót átkattintás után lehet megnézni!):
Ez ám az újítás: távirányítással kapták meg a trófeákat az F2-esek
https://formula.hu/parc-ferme/25983
Újabb módját választották a szervezők a pódiumceremóniák koronavírus-járvány alatti lebonyolításának Spielbergben: a Formula-2-esek szombati főversenye után Robert Svarcman és két dobogós társának egy távvezérlésű alapzaton prezentálták a trófeákat. Szemlátomást a fiatal orosz nem is tudta hirtelen, mi a teendő:
After the Feature Race...
— Formula 2 (@FIA_F2) July 11, 2020
The race of the trophies! Who wants to see these remote control delivery pedestals charging down to Turn 1?#AustrianGP #F2 pic.twitter.com/ucBNZYKydJ
Már délelőtt kezdődnek a közvetítések, íme a vasárnapi program
https://formula.hu/parc-ferme/25973
F1-es, F2-es, F3-as és IndyCar-futamot is nézhetünk - íme a menetrend július 12-ére, vasárnapra:
Vasárnap
9:45-10:30 Formula-3, második futam (M4 Sport)
11:10-12:00 Formula-2, második futam (M4 Sport)
15:10-17:10 Formula-1, futam (M4 Sport)
16:00-17:00 IndyCar, második időmérő edzés (Aréna 4)
18:40-20:40 IndyCar, második futam (Aréna 4)

fotó: dppi
Szegény embert az ág is húzza: Leclerc háromhelyes rajtbüntetést kapott
https://formula.hu/parc-ferme/25981
Több versenyzőt is vizsgáltak a felügyelők a Stájer Nagydíj időmérője után, Charles Leclerc-t ráadásul két ügy miatt is magukhoz rendelték a stewardok. Az egyikben pedig végül vétkesnek is találták: a monacói feltartotta Danyiil Kvjatot, ezért háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották, így a ferraris a 11. helyett a 14. rajtkockából rajtolhat majd vasárnap. Ezzel az amúgy is parádés időmérőt futó George Russell örökölte meg a pozícióját.
A másik kihágást – állítólag a piros zászló után nem hajtott rögtön a bokszba – megúszta Leclerc, ahogy ugyanezt Kimi Raikkönen is, míg Sergio Perez sárga zászlós gyanúja kapcsán azt állapították meg a felügyelők, hogy eléggé visszalassított a mexikói.

Videó: Így járt a vízen Hamilton a Q3 végén
https://formula.hu/parc-ferme/25979
Karrierje 89. pole-pozícióját szerezte meg a Stájer Nagydíj időmérőjén Lewis Hamilton, aki több mint egy másodpercet adott a komplett mezőnynek – méghozzá ezzel a körrel (a videó átkattintás után indul!):
Leclerc-t, Raikkönent és Perezt is vizsgálják – előbbit duplán is
https://formula.hu/parc-ferme/25978
Három pilótát is magukhoz rendeltek a felügyelők a Stájer Nagydíj időmérőjét követően. Az egyikük Charles Leclerc, akit két ügyben is vizsgálnak. Egyfelől a monacói feltarthatta Danyiil Kvjatot a Q2-ben, másfelől azt is vizsgálják, Leclerc autója miért szelte át a kontroll vonalat (azaz nem tért rögtön vissza a bokszba) a Q1-ben az Antonio Giovinazzi által okozott piros zászlónál. Ez utóbbi okán kérették magukhoz a stewardok Kimi Raikkönent is. A harmadik versenyző, Sergio Perez a sárga zászlót hagyhatta figyelmen kívül az időmérőn.

Elképesztő csatában volt a Mercedes és a Williams - egy játékban, a Twitteren
https://formula.hu/parc-ferme/25977
A Mercedesnél és a Williamsnél talán már bánják, hogy az FP3 és a kvalifikáció közötti időszakot ütötték el az alábbi játékkal, amely angolul a Contact Four névre hallgat (Bogdán Gábor nevű olvasónknak köszönjük: Tőtike, Negyedelő, Négy a nyerő magyarul), s amelyet végül gigászi küzdelemben a Mercedes nyert meg:
Game. Over.
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) July 11, 2020
Hogy változtatja meg Alonso érkezése a pilótapiacot?
https://formula.hu/parc-ferme/25976
Legutóbbi, rendkívüli podcastadásunkban természetesen Fernando Alonso szenzációs renault-s visszatérése volt a téma, és azt is kiveséztük, hogy a spanyol és a franciák lépése milyen következményekkel járhat a mezőny többi részére nézve. Hallgassatok belénk!
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Ilyen egy kör Mugellóban a Ferrarival - videó
https://formula.hu/parc-ferme/25972
Pénteken hivatalosan is bejelentették, hogy a Ferrari tesztpályája, Mugello versenyt rendezhet idén a Formula-1-ben - ennek apropóján az F1 közzé is tett egy onboard videót a pályáról, amelyben (természetesen) egy Ferrarival mehetünk körbe. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
George Russell kikukucskált az ajtón, de aztán meglátta az esőt
https://formula.hu/parc-ferme/25975
A Williams pilótája megmutatja, hogy mi a helyzet Spielbergben:
Hmmmmmm... pic.twitter.com/KzWH4vHYwW
— George Russell (@GeorgeRussell63) July 11, 2020
Megérkezett az égi áldás Spielbergbe, az F3-asok futamát félbeszakították
https://formula.hu/parc-ferme/25974
Igaznak bizonyultak az előrejelzések, szombat délelőtt valóban leszakadt az ég a Red Bull Ringen. A nap első eseményeként kezdődő Formula-3-as első futam így már esős pályán rajtolt el, a körülmények pedig folyamatosan romlottak, így több virtuális és rendes biztonsági autós fázis után végül a piros zászlós megszakítás mellett döntöttek. Néhány perc várakozás után pedig az is kiderült, hogy nem is indítják újra a viadalt, így azt a pole-ból indulva végig vezető Frederik Vesti nyerte. A nagy kérdés pedig innentől kezdve, hogy az eső hogyan fogja érinteni az F1-es programot – a harmadik szabadedzés elvileg délben kezdődne…

Ne maradj le: itt van a szombati program a tv-közvetítésekkel
https://formula.hu/parc-ferme/25971
A mai (július 11.) nap programja:
Szombat
10:25-11:10 Formula-3, első futam (M4 Sport)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
15:00-16:00 Formula-1, időmérő edzés (M4 Sport)
16:45-17:50 Formula-2, első futam (M4 Sport)
17:30-18:00 IndyCar, szabadedzés
20:30-21:00 IndyCar, első időmérő edzés (Aréna 4)
23:15-01:15 IndyCar, első futam (Aréna 4)
A teljes hétvégi program itt elérhető!

fotó: dppi
Bottas Fűnyírószolgálat, Alex Albon-emlékhely – valaki beletrollkodott Spielbergbe a Google Mapsen
https://formula.hu/parc-ferme/25970
A múlt hétvégi Osztrák Nagydíj óta új "nevezetes helyeket" találhat a Red Bull Ringen, aki rákeres az F1-es pályára az online térképen. A Bottas Fűnyírószolgálat a finn időmérős kicsúszásának helyszínét, az Alex Albon-emlékhely a thai pilóta Lewis Hamiltonnal való ütözésének helyszínét jelöli. De külön látványosság lett Kimi Raikkönen elveszített gumija (noha hibás angol helyesírással), és Lando Norris egyik tavalyi rádióüzenete is kapott említést a Google Mapsen.
A Mercedesnek annyira tetszett a bottasos megjegyzés, hogy Twitteren közölte: ha jelentkezik az elkövető, a finn pilóta és a W11-es talán látogatást tesznek nála egy fűnyírásra.




The Red Bull Ring has had a few 'points of interest' added on Google Maps pic.twitter.com/snnEhIYcXR
— ESPN F1 (@ESPNF1) July 10, 2020
Az elmúlt héten sem találtak koronavírusost az F1-es paddockban, Leclerc figyelmeztetést kapott a szabályok megszegéséért
https://formula.hu/parc-ferme/25969
Július 3. és 9. között (azaz csütörtökig) 4566 Covid-19-tesztet végeztek el a paddock körülbelül 2000 tagján – a pilótáktól a sportbírókig –, közölte a Formula-1. A teszt egyetlen esetben sem mutatott ki fertőzést. Az ezt megelőző héttel együtt már 10 ezer felett járt az összes elvégzett teszt száma, és egyetlen alkalommal sem született pozitív eredmény: egyelőre sikeresen elkerülte a vírust a biztonságra szigorúan ügyelő F1.
Egy versenyző azonban hivatalos figyelmeztetésben részesült, mert megsértette az egységvédelem érdekében kidolgozott szabályokat. Bár az eredeti terv arról szólt, hogy a két osztrák futam között senki sem mozdul el Spielbergből, Charles Leclerc hazautazott a nagydíjak között Monacóba, ahol ráadásul részt vett egy ismerőse születésnapján – erről a közösségi médiába is felkerült fotó. A megrovást utóbbiért kapta, nem a helyszín elhagyásáért: : Valtteri Bottas szintén visszament Monacóba a szünetben, őt mégsem figyelmeztették, mivel állítólag „buborékján” belül maradt, azaz sikerült úgy haza- és visszautaznia, hogy nem érintkezett kívülállókkal.










