Russell elmondta, min kellene változtatni az F1-es sprinthétvégéken
https://formula.hu/parc-ferme/36263
A 2023-as idényre változott a sprintfutamos nagydíjak lebonyolítása: immár külön kvalifikációt kapott a szombati rövid verseny, amely már nem határozza meg a vasárnapi futam rajtsorrendjét – azaz kvázi a szombat egy teljesen különálló sprintnap lett a hétvégéken belül. Ezzel az F1 megszabadult az előző két évben az időmérő után, a sprint előtt rendezett második szabadedzéstől is, amely teljesen feleslegesnek bizonyult, hiszen a kvalifikáció kezdetével már életbe lépnek a parc fermé-szabályok, azaz nem lehetett hozzányúlni a beállításokhoz. Ez egyébként most is így van, hogy az egyetlen szabadedzés után már nem módosíthatnak az autón a csapatok – márpedig George Russell szerint ez így nincs jól:
„Komoly kihívást jelenthet. Továbbra sem szeretem azt, hogy nem változtathatunk az autók beállításain az első szabadedzés után” – idézi a brit szavait a Motorsport.com portál. „Úgy gondolom, ez egyfajta ismeretlent vihet a sportba, ami izgalmas lehet. De ez olyan, mintha egy teniszező csak egy órával a wimbledoni döntő előtt kapná meg az ütőjét és azt mondanánk neki: ’ez van, birkózz meg vele’. És mindenféle gyakorlás vagy edzés nélkül előtte. Nem igazán így működik a többi sport. Értem, hogy miért csináljuk így. Ugyanakkor jó lenne, ha végre lehetne hajtani bizonyos változtatásokat a hétvége egy pontján.”
Nem véletlen, hogy épp Russell dobta be a témát, hiszen a nyári szünetet megelőző Belga Nagydíjon például sokat számíthatott, hogy a két Mercedes-pilóta eltérő szárnykonfigurációt választott: a fiatalabb brit nagyobb leszorítóerős csomaggal ment, amit hibának ítéltek meg utólag, s elképzelhető, hogy ezt kiküszöbölhették volna, ha van lehetőségük módosítani a hétvége során.

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|