DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 20. péntek

„Az Alpine-nak nem erős páros kell, hanem egyetlen vezér”

Az Alpine jogelődje, a Renault korábbi csapatfőnökét, Cyril Abiteboult arról kérdezték egy francia rádióban, hogy mit gondol a kékek pilótapárosáról, amire a jelenleg a Hyundainál dolgozó szakember úgy felelt, hogy szerinte nem jó páros kell, hanem egy vezéregyéniség, amit meg is indokolt: „Ha behunyod a szemed és magad elé képzeled a Mercedest, Lewis Hamilton fog eszedbe jutni még akkor is, ha Nico Rosberg is egészen kiemelkedő dolgokat csinált. Ha a Red Bullra gondolsz, először Sebastian Vettel jut eszedbe, majd későbbről Max Verstappen.”

ocon-spielberg-3

„Olyan versenyzőre van szükséged, aki egyúttal kissé csapatfőnök is, alapvető fontosságú, hogy egy személyben megtestesítse a csapatot” – mondta a francia sportvezető, majd így folytatta „Jelenleg a mezőny nagyon szoros, hiszen minden autó körön belül ér célba, és rövidesen teljesen kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok. Az ambíció és az eltökéltség jelenti majd a különbséget.”

És hogy miért van szükség erre a vezéregyéniségre? „Megtörténtek a befektetések, megvannak az erőforrások, az elszántság, a vállalati stratégia. Mind helyben van. És amikor egy csapatnak mindene megvan, akkor kell valami, ami fölébe emelkedik, valaki, aki az élére áll. Egy olyan egyéniség, aki képes ezer embert összefogni, roppant erővel bír.”

Japán az a helyszín, ahol még mindig a McLaren a legjobb

Legalábbis ami a japán F1-es futamokon aratott győzelmeket illeti - a wokingiak itt még mindig az élen járnak.

pf2_18

Egészen különleges Verstappen-Albon csatát hoztak össze Tokióban

Nem konkrétan a két F1-es pilóta ült a járművekben, de ettől még ez nem semmi!

Mecsek előtt: Mi történt eddig az ORB-ben?

Három percben idézzük fel a szezon eddigi öt fordulóját Egertől Ózdig, az október 11-13-i Mecsek Rali előtt!

Öt sokkoló pillanat a Japán Nagydíjról (Videó)

Káosz az első körben, japán pilóta a dobogón, szertefoszló bajnoki esélyek - az F1 összegyűjtött öt emlékezetes jelenetet a Japán Nagydíjakról. (A videó átkattintás után indul el.)

A Hondának sikerült feltüzelnie a Red Bullt

Az F1-es csapat saját bevallása szerint azonnal rápörgött a Japán Nagydíjra, miután megnézte a Honda egészen látványosra sikeredett videóját, amely a márka emlékezetes Formula-1-es pillanatait táltalta egyedi stílusban.

Felismered a pályát a Ferrari fotója alapján?

A vörösök Twitter-oldala egy kisebb játékra hívta követőit. Te rájössz, melyik nagydíjhelyszínről lehet szó?

Versenyautóból, 225 km/órával tarolt a bowlingkirály

Jason Belmonte, a bowlingozás nagymestere felállította a legnagyobb sebességű tarolás (minden bábu leütése egyetlen golyóval) különös rekordját. Ehhez egy NASCAR-autó segítségét vette igénybe a charlotte-i oválon. A játékost a Stewart-Haas Racing versenyzője, Aric Almirola vitte körbe nagy tempóval, Belmonte pedig a jobb oldalon kidobta a golyót a pályán felállított bábúk felé. Beletelt pár próbálkozásba, de végül összejött a telitalálat, amely során a bowlinggolyó elérte a 225 km/órás sebességet. Repült is rendesen mind a 10 bábu, meg a golyó is.

Alább a nagy esemény egy rövid és egy hosszú videóban:

Pár pillanatnyi gyönyör: „holtverseny” a célban és a bajnokság végén is

Lehet-e bármi ennél szorosabb az autósportban? Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy a TCR Germany lesz 2019-ben az a versenysorozat, ahol a legkisebb hajszál dönt a bajnoki címről, hiszen a két éllovas szinte egyszerre esett be a kockás zászló elé a szezonzárón, és így a bajnoki tabellán is pontegyenlőségbe került! A német TCR-sorozat a Sachsenringen tartotta a szezonzáró futamát, amelynek utolsó köreiben a német Max Hesse és a finn Antti Buri csatáztak a győzelemért és a bajnoki címért. A drámai befutóban szinte egyszerre érte el a kockás zászlót a két autó, Burit mindössze 11 ezredmásodperccel előbb regisztrálta a rendszer, így ő lett a futamgyőztes. Ennek hatására a két pilóta pontazonossággal, 434 egységgel zárta a szezont a tabella élén, a bajnoki cím azonban Hesséhez került, hiszen ekkor 4-4 győzelmük mellett neki eggyel több második helye volt.

A szinte tökéletes egyenlőség azonban csak addig maradt fenn, amíg bele nem rondított egy utólagos büntetés. Buri egy másodperces időbüntetést kapott az utolsó körben történt szabálytalan manővere miatt, amivel a harmadik helyre csúszott. Így végül nem is ő nyert, ez a szoros befutó a statisztikák szerint meg sem történt, és nem is zárult holtversennyel a bajnokság, Hesse egyértelműbben szerezte meg a címet. Az örökkévalóságnak azonban fennmaradtak ezek a képek erről a szürreális motorsporttörténeti pillanatról.

Clipboard_2 

 

Eddig az egyik csapat adott motort a másiknak, most a másik fog az egyiknek

Ilyen is csak a Formula-E-ben van: a Mercedes beszállásával az alá-fölérendeltség pár hónap alatt megfordult két csapat között. A történet másik szereplője a Venturi, amely istálló a kezdetek óta tagja az elektromos sorozat mezőnyének, a második szezontól kezdődően minden évben önálló gyártóként saját erőforrással versenyzett, két szezonban pedig még ügyfélcsapata is volt: a második szezonban a Dragon Racing, az idén nyáron véget ért ötödikben pedig a HWA autóit is Venturi-belsőségek működtették. Mindez azonban most nagyot fordult, a Mercedes ugyanis a hatodik szezonra megérkezik a HWA helyén, és rögtön egy ügyfélcsapatot is szerzett magának, méghozzá a Venturi képében, a monacói alakulat így lemond a saját technika gyártásáról, és belevág az ismeretlenbe az elektromosan most debütáló csillagos márka termékeivel.

Lehet persze rációt találni a döntés mögött: a Mercedes számára a kezdeti szakaszban fontos a minél intenzívebb adatgyűjtés, így előnye származik abból, hogy kettő helyett négy autót is saját felszerelése fog működtetni. Egyúttal ezzel jelzi is, hogy a Formula-E-t sem veszi félvállról, és célja minél előbb a mezőny élére kerülni, ahogy tette azt a Formula-1-ben is. Emellett azt is érdemes megjegyezni, hogy míg a Mercedes versenyrészlegének mindenható ura Toto Wolff, addig felesége, Susie a Venturi csapatfőnöke az FE-ben, s otthon a reggeli mellett mégis könnyebb lehetett erről megállapodni, mint hosszas tárgyalások és alkul útján. A Venturi emellett mindig is inkább a mezőny második felébe tartozó csapat volt, első győzelmüket Edoardo Mortara idén Hongkongban szállította, de csak nyolcadikak lettek a bajnokságban.

A november 22-ig szezonnyitón mindenesetre négy autóban fog süvíteni a Mercedes-erőforrás, a gyári csapatnál vezető Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries mellett a Venturinál Mortara és Felipe Massa is ebben részesül - a brazil két év után ismét Mercedes-felhasználó lett, hiszen 2017-es F1-es visszavonulásakor a Williams is velük állt partnerségben.

EF88WLCXkAANEy5

Eltörő kormányoszlop, kiszakadó ajtó, kigyulladó autó - ez volt az Aston Martin hétvégéje

A Mercedes helyére beugorva négy autóval debütált az Aston Martin idén a DTM-ben, 2019 azonban inkább még ismerkedőszezonnak nevezhető számukra, amit a statisztikák igazolnak leginkább: míg az Audi (igaz, dupla annyi autóval) 1132 ponttal lett csapatbajnok, addig az Aston összesen 49-et kanalazott össze. Az autójuk általános tempóhiányára a hockenheimi szezonzárón még pár látványos meghibásodás tette fel a koronát: Paul di Resta pénteken azért balesetezett, mert eltört a kormányoszlopa, vasárnap még a felvezető körben egy műszaki meghibásodás miatti leállás végén kiszakadt az autó ajtaja, míg Daniel Juncadella autója a vasárnapi futamon ki is gyulladt.

69 év után megszűnhet a brit Autosport magazin

Drámai hírrel indult a hét az Egyesült Királyság motorsportéletében. Először néhány munkatárs - később törölt - Twitter-üzenetéből szivárgott ki, hogy veszélybe került a világszinten elismert Autosport magazin jövője, és belátható időn belül a megszűnés sorsára juthat. Ez azért lenne nagy és szimbolikus csapás a brit sportújságírás történetében, mert a lap egyidős a Formula-1-gyel: szintén 1950-ben indult, így idén már 69. évfolyamát tapossa. Bár a hírek szerint az autosport.com címen elérhető weboldal tovább működne, a nyomtatott példány eltűnik, több korábbi szerkesztője pedig máris búcsúüzenetekben emlékezik meg a magazinról. Az már biztos, hogy a jelenlegi főszerkesztő, Andrew van de Burgt ezen a héten távozik a posztjáról, noha ez még nem feltétlenül jelenti az azonnali kapuzárást.

Az Autosport 2016-ban esett át tulajdonosváltáson, akkor vette meg a Haymarkettől a Motorsport Network, amelynek vezetőségében Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója is szerepet vállal. A lap megszűnése a brand másik két autósportos kiadványát, az F1Racinget és a Motorsport Newst is érintheti. A Motorsport Broadcasting nevű szakoldal tudomása szerint Dimitrij Mazepin, az F2-ben versenyző Nyikita Mazepin milliárdos apja is tárgyalt az elmúlt hetekben a lap felvásárlásáról, ezzel próbálva mentőövet dobni a legendás kiadványnak, de a hírek szerint végül nem született megállapodás. 

Hétfő este az Autosport is kiadott egy közleményt a hírekkel kapcsolatban. A lap megszűnését vagy fennmaradását ebben sem erősítik meg, csupán annyit mondanak, hogy a nyomtatott újság jövőjét illetően még kutatnak a lehetőségek után, az általuk működtetett egyéb platformok és rendezvények azonban biztosan fennmaradnak.

EasyCapture1_10

A Veszprémben futamot nyerő hobbista ralis volt stúdióvendégünk

Bútor Róbert az egyetlen, aki az országos ralibajnokság idei szezonjában Vincze Ferencen kívül győzni tudott. Az elsőkerekes kategóriák korábbi specialistája a bajnokság különleges szereplője: minden évben egy-két futamon áll rajthoz, mert nem akar teljesen elszakadni a közegtől. Az AFM Ralihíradóban a szezonban látottakról is véleményt mondott.

Ő képviselheti túraautóval a magyar színeket az Autósport Játékokon

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség október 8-án, kedden sajtótájékoztató keretében jelenti be versenyzői felállását az idén november elején Rómában első alkalommal megrendezendő Autósport Játékokra. A nemzeti válogatottak hat versenykategóriában mérkőznek meg egymással, ezek a Formula-4, a GT, a túraautó, a drift, a gokart szlalom és a virtuális platform. A magyar csapat a hatból öt szakágba nevez, GT-versenyzőt nem állít ki.

A Formula.hu információi szerint a túraautós mezőny magyar nevezője Kiss Norbert lesz. A kamion-Eb kétszeres bajnoka 2010-ig maga is a túraautózás világában élt, és azóta is gyakran kérdezik a visszaváltás lehetőségéről. Most úgy tűnik, ebben az olimpiaszerű bajnokságban lesz erre egyszeri lehetősége, hiszen minden jel arra utal, hogy őt is megnevezik a csapat tagjaként a keddi rendezvényen. Egy célzás erre például a kamion-Eb idei szezonzáróját követő vasárnapi sajtóközlemény, amiben Kiss a következőképpen fogalmaz: 

„A kamion-Eb-nek vége, a versenyszezonomnak viszont még nincs. Úgy néz ki, hogy lesz még egy versenyem idén, de erről bővebben majd jövő héten. Köszönöm a szurkolóimnak a biztatást, a támogatóimnak a bizalmat, remélem, hogy jövőre tudunk nyitni egy új fejezetet a versenyzésben.”

71214941_950458938630096_2396219991683760128_n

Visszatér a Ferrari tiltott felirata

Öt hónap után ismét Mission Winnow feliratok kerülnek a Formula-1-es Ferrarikra - derült ki az FIA hivatalos nevezési listájáról, amelyen a vörös csapat ismét Scuderia Ferrari Mission Winnow néven szerepel. Erre utoljára a Monacói Nagydíjon volt példa.

ferrari-grid-20191

A marketinghúzás mögött a Philip Morris dohánygyártó cég áll, amelyet a logó első felbukkanása óta folyamatosan azzal támadnak, hogy egy dohányipari terméket reklámoznak, ilyen tevékenység pedig tiltott az F1-ben. A szezonnyitón az ausztrál kormány be is tiltotta a szponzorfeliratot, amely az eddigi 16 versenyhétvégéből 5 alkalommal szerepelt a Ferrari autóin.

Glock egy kézzel vezetett, a másikkal az ajtót fogta

Igazi zsonglőrmutatványt kellett előadnia Timo Glocknak a DTM múlt hétvégi versenyén. A BMW pilótája a szombati futamon egyik kezével a rakoncátlankodó vezetőoldali ajtót tartotta a helyén, miközben versenytempót autózott a negyedik helyen. Az egykori F1-es versenyző az első adandó alkalommal a bokszba hajtott segítségért, ahol a csapat megoldotta a problémát, így Glock be tudta fejezni a versenyt. A pilóta egész évben technikai problémákkal küzdött, a szezonzárón ez az eset számára csak hab volt a tortán.

dtm-glock-hockenheim1

Alonsóék balesetet szenvedtek a Marokkó Ralin

Fernando Alonso és Marc Coma az Észak-Afrikában rendezett verseny harmadik szakaszán, a 75. kilométer környékén kénytelenek voltak kiállni a versenyből, miután egy lyukba hajtottak, ami eltörte Toyotájuk első futóművét. A csapat a Motorsportnak megerősítette, hogy a kétszeres világbajnok és navigátora karcolások nélkül megúszta az esetet. A Toyota abban bízik, hogy holnapra meg tudják javítani az autót, így Alonso tovább folytathatja a Dakar Ralira való felkészülést.

A páros a vasárnapi, második szakaszon mutatott teljesítményével a tizedik helyre kapaszkodott fel.

alo-marokkorali1

Hamilton a rajongók segítségét kéri hiperautója színéhez

Lewis Hamilton tanácstalan: hatféle, meglehetősen feltűnő színben osztotta meg a Mercedes 2021-re várható hiperautója, a Project One fotóját, melyet „új álmának” nevez – a követők segítségét kéri, segítsenek kiválasztani a legvonzóbbat. (A poszt a kis nyilakkal lapozható.)

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m a car fanatic naturally so sharing with you my loves. However, this is my new dream. What colour do you think would be best for the ProjectOne? Need your help #projectone #amg

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Újabb bajnoki cím került a Rosberg családba hétvégén

Az Audi nyerte a DTM-ben a gyártók, René Rast az egyéni bajnoki címet, arról azonban kevesebb szó esett, hogy a hockenheimi szezonzárón az Audi Sport Team Rosberg – Keke Rosberg formációja – bebiztosította a csapatbajnoki titulust, akárcsak 2017-ben. Nico Rosberg is gratulált a családi vállalkozásnak, valamint a két pilótának, Rastnak és Jamie Greennek.

Lila Paganihoz lila pulóver dukál

Lewis Hamiltonnak köztudottan egyedi ízlése van, ha a megjelenésről van szó, így egyáltalán nem lepődtünk meg, amikor az Instagramra az alábbi fotót posztolta:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This ain’t that...