DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda

„Az Alpine-nak nem erős páros kell, hanem egyetlen vezér”

Az Alpine jogelődje, a Renault korábbi csapatfőnökét, Cyril Abiteboult arról kérdezték egy francia rádióban, hogy mit gondol a kékek pilótapárosáról, amire a jelenleg a Hyundainál dolgozó szakember úgy felelt, hogy szerinte nem jó páros kell, hanem egy vezéregyéniség, amit meg is indokolt: „Ha behunyod a szemed és magad elé képzeled a Mercedest, Lewis Hamilton fog eszedbe jutni még akkor is, ha Nico Rosberg is egészen kiemelkedő dolgokat csinált. Ha a Red Bullra gondolsz, először Sebastian Vettel jut eszedbe, majd későbbről Max Verstappen.”

ocon-spielberg-3

„Olyan versenyzőre van szükséged, aki egyúttal kissé csapatfőnök is, alapvető fontosságú, hogy egy személyben megtestesítse a csapatot” – mondta a francia sportvezető, majd így folytatta „Jelenleg a mezőny nagyon szoros, hiszen minden autó körön belül ér célba, és rövidesen teljesen kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok. Az ambíció és az eltökéltség jelenti majd a különbséget.”

És hogy miért van szükség erre a vezéregyéniségre? „Megtörténtek a befektetések, megvannak az erőforrások, az elszántság, a vállalati stratégia. Mind helyben van. És amikor egy csapatnak mindene megvan, akkor kell valami, ami fölébe emelkedik, valaki, aki az élére áll. Egy olyan egyéniség, aki képes ezer embert összefogni, roppant erővel bír.”

Drake-et hallgat, fél a pókoktól és utálja, ha valaki késik - bemutatkozik Latifi

Nicholas Latifi lesz az egyetlen újonc a 2020-as F1-es mezőnyben, így az F1 készített vele egy rövid bemutatkozót. Íme:

Bottas újra raliautóba ül - már a jövő hétvégén

Valtteri Bottas élénk érdeklődést mutat a raliversenyzés iránt, hiszen idén januárban egy Ford Fiesta WRC-vel rajthoz állt az első versenyén is, azóta pedig többször is tesztelt már - az F1-es idény végével elérkezettnek látja az időt arra, hogy ismét versenyezzen egyet. Múlt hétvégén már tesztelt egy Citroen DS3 WRC-t a Paul Ricardon, jövő hétvégén pedig a legendás versenypálya lesz egy francia "bulifutam" központja - ott fog indulni ezzel a régebbi Citroen WRC-vel.

"Vasárnap este véget ér a szezonunk, úgyhogy jó lesz egyet versenyezni nyomás nélkül. Élvezem a ralit, nagy élménynek találom aszfalton is, ráadásul a pálya egy része a Paul Ricardon lesz, szóval az eléggé feküdni fog nekem. Úgy tekintek erre, mint egy raliversenyre, ahol elég kicsi a kockázat a biztonság szempontjából és jó lesz így kezdeni a szünetet" - mondta erről Abu Dhabiban.

vb77

Az F3-as bajnokot kell legyőznie Mick Schumachernek

Döntést hozott a Ferrari a juniorjai 2020-as helyzetével kapcsolatban: a maranellóiak határozata értelmében az F2-ben második szezonját kezdő Mick Schumacher mellett a friss F3-as bajnok, Robert Svarcman kerül a Premához - érdekes csatára számíthatunk közöttük, amit tapasztaltabbként Schumachernek meg kell nyernie, ha a Formula-1-ben gondolkodik. A harmadik Ferrari-junior, a szintén az F3-ból érkező Marcus Armstrong is jó autóba ülhet 2020-ban, ő az ART Grand Prix-nél kapott munkát - itt lett bajnok idén Nyck de Vries, tavaly pedig George Russell.

Svarcman egyébként azt mondta erről, hogy ő újoncként is bajnok akar lenni az F2-ben, úgyhogy az idén egyetlen futamot nyerő, jelenleg a 12. helyen álló Schumachernek fel kell kötnie a nadrágját - a németnek egyébként a licenszpontjaira is ügyelnie kell, ha ezen a hétvégén Abu Dhabiban nem lép előre a tabellán a top tízbe, akkor jövőre minimum a top hatban kell végeznie az év végén, különben nem lesz elég pontja a szuperlicenszhez.

micky

fotó: dppi

Vettelnek gyermeke született, kihagyja a csütörtöki médianapot

Egy FIA által tartott sajtótájékoztatóról csak ritkán kap kimenőt egy F1-es pilóta, Sebastian Vettelnek azonban ma különleges napja van, ugyanis megszületett harmadik gyermeke. Az Auto Bild értesülései alapján a szövetség így felmentette az eseményről, amelyen Charles Leclerc-rel közösen vett volna részt. A német ma teljesen elvonul a sajtó elől, és családjával tölti az idejét.

vettel-portre-20194

Norris tavaly megmutatta, hogyan kell kívülről egyszerre kettőt előzni

Nem véletlen, hogy a McLaren F1-es csapata felkarolta Lando Norrist, elég megnézni a fiatal brit alábbi manőverét az Abu Dhabiban megrendezett tavalyi F2-es futamról.

Motort kell cserélni a Mercedesnél, Bottas hátrányból kezdi a szezonzárót

Valtteri Bottas a mezőny végéről fog elrajtolni a 2019-es F1-es szezon utolsó versenyén Abu Dhabiban, miután a Mercedes egy teljesen új erőforrást szerel az autójába. A finn motorja a Brazil Nagydíjon meghibásodott, és a csapat egy alapos átvizsgálás után úgy határozott, a javíthatatlan egységet ki kell cserélni.

bottas-brazil-action-20191

Virtuálisan újraalkották a múlt heti Brazil Nagydíjít

És láss csodát, itt is kiesnek a Ferrarik.

Már három éve avattuk bajnokká Nico Rosberget

Aűz azóta visszavonult Mercedes-pilóta 2016. november 27-én lett a Formula-1 világbajnoka - egy feszült szezon és egy feszült Abu Dhabi Nagydíj végén. Az utolsó kör és a kitörő öröm videón:

Egy összefoglaló:

A Raikkönen családnál még nem jött meg a tél

Az idei utolsó F1-es nagydíj előtt osztott meg Instagramján két családi fotót az Alfa Romeo pilótája - íme a lapozható poszt:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Floating towards the last weekend...

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Ezzel a járgánnyal hangolt Verstappen és Albon a szezonzáróra

Bemelegítésként kicsit rodeózott egy buggyval a sivatagban a Red Bull két pilótája. A csapat egyelőre csak képeket és pár másodperces videókat mutatott, vélhetően egy kisfilm is készül majd a versenyzők kalandjáról.

Öt hajmeresztő pillanat Abu Dhabiból

A szezonzárónak otthont adó pályáról talán nem az izgalmak jutnak elsősorban eszünkbe, pedig sűrűn előfordult a múltban, hogy a szívünkhöz kaptunk. A nagy balesetek mellett – mint Hülkenbergé, Vettelé vagy Schumacheré – a 2016-os világbajnoki harc csúcspontját is a videóba csempészték: Hamilton csapata utasításait megtagadva szándékosan lassította Rosberget, hogy az ellenfelek utolérhessék. (A videó a YouTube-ra átkattintva indul.)

Montoya letett a hármas korona megszerzéséről

Hiába van egyetlen győzelemre az autósport tripla koronájának megszerzésétől, Juan Pablo Montoya valószínűtlennek tartja, hogy harcba száll az ikonikus címért. Az Indy 500-at és a Monacói Nagydíjat már megnyerte, még egy Le Mans-i győzelemre lenne szüksége, ám túl nagy vállalás lenne számára, hogy egy LMP1-es csapathoz csatlakozzon.

"A WEC más mint az IMSA. Ha menni akarok Le Mans-ban, akkor az egész szezont végig kellene csinálnom, ami számomra nem lehetséges. Az is kár, hogy a WEC-ben kettő helyett három fix versenyző van, ez időt vesz el a pilótától. Jövőre ugyanazzal a csapattal, gárdával és ellenfelekkel folytatom, mint tavaly" - nyilatkozta az El Mundo Deportivónak.

montoya-portre-2018

Fotó: DPPI

Elképesztő autókat bocsátanak árverésre Abu Dhabiban

Dörzsölhetik a tenyerüket a Közel-Kelet olajmágnásai, a Formula-1 idei szezonzáróján páratlan utcai- és versenyautók kerülnek kalapács alá. Az Abu Dhabi Nagydíj szombat estéjén rendezett aukción olyan egzotikumok kerülhetnek új tulajdonoshoz, mint például:

- Michael Schumacher 2002-es világbajnok Ferrarija (becsült ár: 5,5-7,5 millió dollár),

- az egyetlen fennmaradt 1982-es Ferrari 126 C2 (2-2,5 millió dollár),

- egy 1956-os Mercedes-Benz 300 SL Gullwing (1,4-1,8 millió dollár),

- egy 250 kilométert futott, 1035 lóerős 2015-ös Ferrari FXX (4-4,5 millió dollár),

- egy különleges felszereltségű 2017-es Pagani Zonda Aether (4,5-5,5 millió dollár),

- Egy Sebastian Vettel által dedikált 1990-es Ferrari F40 (1,5-1,75 millió dollár).

Összesen 40 autó kerül kalapács alá, mind a fentiekhez hasonló árkategóriában. A lista legkedvezőbb árával egy 911-es Porsche rendelkezik, azt 800 000 amerikai valutára értékelik.

2015 Ferrari FXX K _Sami Sasso ©2019 Courtesy of RM Sothebys_6

Romain Grosjean bemutatta, hogy milyen egy bemelegítés egy versenynapon

Így hangol egy futamra?

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Last race of the season coming up, ever wonder what's a race day warm up looks like? #r8g Filmed with @gopro edited with @conceptdcreator

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

A McLaren egykori tervezője is autót küldene a Le Mans-i 24 órásra

Gordon Murray nevét talán kevesen ismerik, ám zsenije több híres utcai- és versenyautón visszaköszön. Az 1970-es és 1980-as évek számos Brabhamje hozzá köthető, de közreműködött az MP4/3-as és MP4/4-es McLarenek tervezésében, valamint a McLaren F1 és a Mercedes-Benz SLR McLaren utcai típusok megtervezésében is. Most pedig azt fontolgatja, hogy autót küld a Le Mans-i 24 órásra.

A Hosszútávú-világbajnokság hasonlóan nagy átalakulások elé néz, mint a Formula-1: a szervezők egy egészen új kategóriával nyugdíjba küldik az LMP1-es gépeket, és ezzel reményeik szerint egy új aranykorba vezetik a sorozatot. Ennek lenne részese Murray a cége által gyártott T.50-es típussal. Az első megbeszélések már le is zajlottak az illetékesekkel, ám a végső döntés még várat magára. Így néz ki az autó egy tervrajzon:

gordon-murray-automotive-t50-1559726897

A T.50-es tömeggyártása 2022-ben kezdődik, ám az utcai változat olyan aktív aerodinamikai megoldással fog rendelkezni, amit a WEC biztosan nem enged pályára: az 1978-as Brabham-Alfa Romeo BT46B-hez hasonlóan egy ventilátor feladata lesz a minél nagyobb szívóhatás elérése az autó alatt. Pont, ahogy Murray harminc évvel ezelőtt egyszer már elképzelte.

Egy nem hivatalos renderkép az autóról (Top Gear):

gordon-murray-t50-render-02-1564112386

Visszatekintő: Amikor Vettel jó estét kívánt Mansellnek

Az Abu Dhabi Nagydíjhoz közeledve tekintsünk vissza a múltba, a Formula-1 2011-es szezonzárójára: Sebastian Vettel nevét egy újabb rekord mellé írták be, amikor a német az idény utolsó hétvégéjén megdöntötte a "legtöbb pole-pozíció egy szezonon belül" csúcsot. Korábban Nigel Mansellé volt a dicsőség, aki 1992-ben 16 futamból 14-szer szerzett rajtelsőséget. Vettel ezt 16-ra tornászta fel, igaz az ő kezére játszott, hogy a szóban forgó 2011-es szezon 19 futamból állt. Ha a versenyhétvége/rajtelsőség arányát nézzük, akkor továbbra is Mansell (87,5%) a jobb, Vettel (78,95%) ebben elmarad tőle.

A Pirelli a guminyomáson változtat, hogy ne járjanak úgy Zandvoortban, mint a Michelin korábban Indianapolisban

2005-ben egyetlen olyan csapat sem állt rajthoz az USA Nagydíjon, amely Michelin abroncsokat használt, mert a gumigyártó nem tudta garantálni, hogy az abroncsok bírni fogják a döntött kanyar terhelését. Nos, a Pirellinek is hasonló gondjai lehetnek jövőre Zandvoortban, ahol az utolsó kanyart 18 fokkal megdöntik a szervezők - ez kétszer olyan meredek lesz, mint az indianapolisi kanyar. Az olasz gumigyártó szerint külön abroncsot nem tervezhetnek erre a hétvégére, így a guminyomás értékét fogják úgy megadni, hogy az teljesen eltérő lesz a megszokottaktól, hiszen csak ezzel garantálhatják a biztonságot.

A Pirelli kapott már adatokat Zandvoorttól és elvégzett bizonyos szimulációkat, amely alapján körülbelül sejtik a szakértők, hogy mire számíthatnak, de azt várják, hogy a csapatok is elvégezzék a maguk számításait, utána hozhatnak majd döntést.

zand

Valakinek az autóját Lewis Hamilton segített megépíteni

A hatszoros F1-es világbajnok a Mercedes-Benz gyárában járt és maga is besegített az egyik autónál - valaki olyat vezethet, ami Hamilton keze munkája is...

 

Mi történt, amikor Sainz és Norris kólát szállított ki Austinban?

Carlos Sainz és Lando Norris még az USA Nagydíj előtt vállaltak futárkodást - egy rövid betekintést ad ebbe az alábbi videó, a teljes pedig erre a linkre kattintva megnézhető!

 

DTM: A BMW szállíthatja az Aston Martinok motorját

Furcsa helyzet állhat elő a DTM-ben, miután az Aston Martinokat versenyeztető R-Motorsport szakított motorpartnerével, a Mercedeshez szorosan kötődő HWA-val. A brit gyártó nem akar négyhengeres turbómotort építeni, mert nem venné hasznát utcai modelljeiben, lehetőségből pedig nincs sok abból kifolyólag, hogy a Class One szabályrendszert csak a Super GT és a DTM használja.

Szóba jöhetnének a japán széria gyártói, a Honda, a Nissan és a Lexus, de ők állítják, megkeresés nem érkezett. Ebben az esetben marad a két DTM-es rivális, az Audi és a BMW. A Motorsport.com szerint a kapcsolat előbbi márkával megszakadt, így a BMW-vel való partnerség a legvalószínűbb – azaz egyszerre lesznek szövetségesek és ellenfelek a pályán.