DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

NASCAR: Chris Buescher hét év után először került be a rájátszásba

Eggyel kevesebb hely maradt a rájátszásban a NASCAR Cup Seriesben, amely ezúttal a Richmond Racewayre látogatott el, az alapszakasz 22. futamán pedig igazi meglepetéseredmény született. A kvalifikáción és a verseny első szakaszában látottak alapján ugyanis kevesen fogadtak volna arra, hogy olyan pilóta nyer, aki egy Fordban ül, még kevésbé arra, hogy a 26. helyről rajtoló pilóta kaparintja meg a győzelmet egy rövid oválon. Az első sort Tyler Reddick és Kyle Busch bérelték ki mögöttük pedig Denny Hamlin és Chase Elliott várhatták a zöld jelzést a második sorból, de mögöttük is a Toyota és a Chevrolet ügyfelei tartózkodtak, a legjobb Fordot a nyolcadik helyen kellett keresni. Ebből a pozícióból a Stewart-Haas Racing pilótája, Kevin Harvick indulhatott, ám mégsem ő került reflektorfénybe.

A futam eleje a 23XI Racing versenyzőiről szólt, az első etapot Reddick húzta be, mögötte Bubba Wallace jött a második helyen, a középső szakaszra viszont jelentősen megváltoztak a dolgok. Ekkora már az RFK Racing pilótái, Brad Keselowski és Chris Buescher kerültek az élre, akik meglepően jó tempóra voltak képesek, előbbi pedig a második szakaszt is megnyerte. Keselowski végül visszaesett az utolsó körökre, Buescher viszont megállíthatatlannak tűnt, az utolsó tíz kört már hat másodperces előnnyel kezdhette meg a mögötte autózó Hamlinnel szemben, ám Daniel Suarez hibája és az ezt követő sárga zászló miatt ez semmissé vált. A futamon egyébként a szakaszok közötti megszakításokat leszámítva, meglepő módon csak ekkor lengették meg a sárgát, ezzel viszont izgalmas véghajrára volt kilátás. Buescher azonban jól kapta el az újraindítást és megnyerte a futamot, ezzel második győzelmét aratva a szériában, valamint jegyet váltva a rájátszásba. A playoff mezőnyében még négy hely kiadó, de az alapszakaszból is csak ennyi futam maradt hátra.

A folytatás augusztus 6-án következik a Michigan International Speedwayen.

Alonso már 2012-ben felhívta a figyelmet a távolságtartás fontosságára

"Mindig helyet kell hagyni!" - szakadt ki a frusztráció Fernando Alonsóból a 2012-es Bahreini Nagydíjon, miután érzése szerint Nico Rosberg leszorította őt a pályáról. A spanyol nyolc évvel ezelőtti rádióüzenetére ma világméretű szlogent lehetne felépíteni.

Egy másik kapcsolódási pontot jelent az alábbi videóhoz Rosberg friss nyilatkozata, amelyben azt mondja, Lewis Hamilton sokkal ügyesebben tudott egyensúlyozni a szabályosság és a szabálytalanság határán, mint ő. Nos, ebben a bizonyos esetben ő is magas szinten művelte ezt a tevékenységet, hiszen nem kapott büntetést az Alonso elleni manőverért - a versenybírók szerint a spanyol még nem volt mellette az incidensnél, így Rosberg szabadon választhatta meg a haladási ívét.

Hivatalos: Elmarad a versenynaptárba húsz év után visszakerülő Zalaegerszeg Rali

A koronavírus miatt úgy gondolják, hogy nem tudják megrendezni, így lemondták az augusztusra betervezett ORB-futamot. A futam 2000 után először került be a hazai ralibajnokság versenynaptárába.

A McLarentől csábított át új F1-es főnököt a Williams

Vezető kinevezését jelentette be a Williams: F1-es ügyvezető igazgatóként Simon Roberts áll munkába a csapatnál június 1-jén, miután véget ér a koronavírus miatt többször meghosszabbított, kilenchetes kötelező leállás. Roberts a McLarennél dolgozott 2003-tól egészen a 2019-es szezon elejéig, leszámítva egy évet a Force Indiánál. Az utóbbi években a műveleti igazgató posztját töltötte be Wokingban.

Az F1-es ügyvezető igazgató tisztsége eddig nem létezett a Williamsnél, az újjáépülés fázisában járó csapat újan hozta létre a pozíciót. Simon Roberts feladatkörébe tartozik a Formula-1-es versenygép tervezése és fejlesztése, a gyár működése és a stratégiai tervezés. Felettese a Williams Csoport vezérigazgatója, Mike O’Driscoll lesz.

Itt kipróbálhatsz egy F1-es kocsmakvízt (kocsma nélkül)

Nem kell többé várnunk, hogy egy általános kvízben mikor jön már egy F1-es kérdés: a brit Autosport szaklap elindított egy videós kvízsorozatot, amely kizárólag az F1-re koncentrál. F1-es angoltudás kell ugyan hozzá, de a kérdések és a válaszok a képernyőre vannak írva. A legutóbbi kiadásban ötféle kérdéscsoporttal találkozhatunk: az elsőben a pályákat kellett felismerni, a második az általános F1-es műveltségi kérdésekre ment rá, a harmadikban a rajtszámokról kellett kitalálni a versenyzőt, a negyediken a juniorsorozatban szerzett bajnoki címek alapján, az ötödikben pedig fotós segítséggel kellett felsorolni tíz egyszeres futamgyőztest.

Így bénáznak és röhögnek az F1-es pilóták a virtuális térben

Az megvan, amikor Lando Norris Paintben kifestette az autóját narancssárgára és ráírta, hogy McLaren? Még március közepén sem tudtuk volna elképzelni, hogy lesz egy ilyen videóválogatás, de íme Norris, Leclerc, Albon és Russell legemlékezetesebb őrültködései a 2020-as év eddigi legfontosabb vadászmezején: különféle számítógépes játékokban.

Minden nap egy kép Kimi Raikkönenről, amíg el nem kezdődik a szezon

A lájkvadászat legolcsóbb húzását, és egyúttal leghatékonyabb módszerét választotta az Ausztrál Nagydíj Twitter-profilja a kényszerszünetre. A képlet nagyon egyszerű: amíg el nem startol a 2020-as F1-es szezon (ami náluk az utolsó pillanatban meghiúsult március közepén), minden nap megosztanak egy különböző fényképet Kimi Raikkönenről, lehetőleg olyat, amin valami furcsa élethelyzetben találjuk. A repertoár az ő esetében a legszélesebb a mezőnyből, hiszen F1-es karrierje idestova két évtizede, 2001-ben indult. A kampány máris előbányászott elfeledett gyöngyszemeket, és jelen állás szerint egészen a július 5-i Osztrák Nagydíjig tartani fog, szóval még most sem késő elkezdeni követni az oldalt a napi Raikkönen-betevőért. 

Ők voltak a legsikeresebb F1-es pilóták, akik sosem nyertek futamot

Ilyen listával ritkán találkozunk: a Racing Statistics Youtube-oldal arra volt kíváncsi, kik a legjobb pilóták azok közül, akik sosem nyertek futamot a Formula-1-ben. A 2019-es pontrendszerrel számolva összesítették az eredményeiket, így állt össze az alábbi 50-es lista.

„Ez volt életem egyik legjobb előzése”

Sergio Perez brilliáns húzására emlékezett vissza a Formula-1 Twitteren. A mexikói pilóta a szezon utolsó futamának utolsó kanyarjában csalta tőrbe Lando Norrist, majd fékezte őt ki kívülről.

A Pannónia-ringen már beindult az élet

A kormány lazító intézkedéseinek köszönhetően a pálya vasárnap hosszú idő után újra pályanapot tartott.

Videó: Hat alkalom, amikor bemutatón tört az F1-es autó

Versenyautót törni sosem felemelő érzés, de gondoljunk bele annak a pilótának a helyzetébe, aki egy 1985-ös Lotussal balesetezett a goodwoodi Sebességfesztiválon. Hat ilyen pillanatot gyűjtöttek össze ebben a videóban.

De miért ismételték az 1982-es Monacói Nagydíjat?

A verseny, amit senki sem akart megnyerni - néhány napja többek között mi is így hivatkoztunk arra az őrületes futamra, amit az F1 ezen a héten elővett ismétlésre. Akinek nem vette be a gyomrát egy közel 40 éves futam végignézése, annak is érdemes megtekintenie a leintés előtti utolsó három kört, mert ennyi drámára ilyen rövid idő alatt még az F1-ben is csak szökőévente van példa.

Sophia Flörsch kiakadt a W Series szervezőire

A fiatal versenyzőnő soha nem szívlelte, hogy az autósportban erős szerepet játszik a nemi szegregáció, hiszen ő egyenlő feltételek között szeretné megmutatni, mire képes. Most is ezen véleményének adott hangot Twitteren, miután a kizárólag női pilótákat tömörítő W Series bejelentette, hogy a szerveződő virtuális bajnokságát kizárólag a gyengébbik nem számára indítja el. Flörsch erre reagálva egy viccnek nevezte a kezdeményezést, és felhívta versenyzőtársai figyelmét arra, hogy számos e-sport bajnokság létezik, amiben férfiak és nők együtt vehetnek részt.

Most a valósággal is összemérhetjük az F1 2020-at

Nyáron jön az új F1-es játék, a betekintést megkaptuk, elindultak az összehasonlítgatások - például egy valós F1-es körrel:

Lassan az F1-es mezőny fele streamernek áll

Romain Grosjeannak köszönhetően újabb névvel gazdagodott az F1-es Twitch-felhasználók tábora, ami immár hét főt számlál: Lando Norris, Charles Leclerc, Max Verstappen, George Russell, Nicholas Latifi, Alex Albon és Grosjean. A francia pilóta Instagramon jelentette be, hogy az első élőben közvetített virtuális futama ma délután három órakor kezdődik. Reméljük, hogy a chatelők ezúttal nem mennek le alpáriba.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BMW 120 cup series tomorrow

Bottas és kedvese egy 200 kilométeres biciklitúrára indult

Valtteri Bottas arról posztolt közösségi oldalán, hogy párjával, Tiffany Cromwell-lel egy 203 kilométeres biciklitúrát teljesített, elmentek egészen az orosz határig. Tényleg keményen készül...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Beautiful 203km ride from Nastola to the Russian border with @tiffanycromwell today... why not #VB77 #fromwhereiride #training #friday

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés,

14:00-tól 1996-os Spanyol Nagydíj, 19:00-tól virtuális F1-es futam az M4 Sporton

Ma 14:00-tól az 1996-os Spanyol Nagydíjat közvetíti újra az M4 Sport, este pedig jön a szokásos virtuális futam - a helyszín szintén Spanyolország, a kezdési időpont pedig 19:00. A fiatal szimulátor-sztárok most is ott lesznek a mezőnyben, de több más sportágból érkező klasszis szerencsét próbál.

box

fotó: Boxutca

A McLaren pénzt kért a brit kormánytól, de nem kapott

A koronavírus negatív gazdasági hatásai miatt 150 millió fontos kormányzati kölcsönt szeretett volna kapni a McLaren, a kormány azonban arról tájékoztatta a céget, hogy visszautasítja ezt a kérelmet, nem segíti a wokingiakat. A McLaren nagyjából négyezer embert foglalkoztat, most viszont jelentős részüknek nem tud fizetést adni, ezért kellene nekik valamilyen megoldás rövid távon ahhoz, hogy működjön az üzlet - a bankokkal és a befektetőkkel is egyeztetnek, de a kormányban is bíztak. Egyelőre hiába.

mclaren_7

fotó: dppi

Újabb játékot fedeztek fel Leclerc-ék: így nyomták az F1-esek a Rocket League-ben

A Formula-1-es mezőny fiatal generációja már nem csak F1-es játékokra szorítkozik az idő eltöltése érdekében a karanténidőszak alatt: többször játszottak már például lövöldözős játékokkal is. Most a Rocket League került sorra, amelyben autókkal kell gólt szerezni – és a videó tanúsága szerint igencsak jól szórakozott vele Charles Leclerc, Alexander Albon, Lando Norris és George Russell:

 

Elengedés, autóátadás és életmentés – az F1 legsportszerűbb pillanatai

A Formula-1 általában a versengésről és a rivalizálásról szól, olykor viszont előtérbe kerül a sportszerűség is. A száguldó cirkusz hivatalos YouTube-csatornájának legújabb videója ezekből készített egy összeállítást, kezdve Lewis Hamilton gesztusától Ayrton Senna hősiességén át egészen a Niki Lauda életét megmentő pilótákig (a videó átkattintás után indul!):

 

Kevesen doppingolnak a motorsportban, de az egyikük Max Verstappen nagybátyja

Felkutattuk a technikai sportok ismert és kevésbé ismert drogbotrányait, amelyekből több volt, mint gondolnánk: van köztül három F1-es múltú pilóta ebből az évszázadból, egy szakajtónyi brazil és még Verstappen nagybátyja, Anthony Kumpen is, akit négy évre elmeszeltek. A dopping és az autó-motorsportok különös viszonyáról olvashattok részletesen az Autósport és Formula Magazin legújabb számának 58. oldalán, amely digitális változatban, térítésmentesen mindenki számára elérhető weboldalunkon.

Az Autósport és Formula Magazin 2020. májusi számának online megtekintéséhez kattints ide!

202005_resize