DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 22. péntek

Ilyen lesz a kísérleti időmérő az F1-es Magyar Nagydíjon

Eredetileg Imolában debütált volna a gumik szempontjából egy csavarral megspékelt kísérleti kvalifikáció, ám az áradások miatt törölték az Emilia-romagnai Nagydíjat, így pedig végül a Hungaroringen láthatjuk először az újítást. Mint azt a Pirelli közleményében Mario Isola motorsportfőnök is elmondta, ennek lényege, hogy a Q1-ben kötelezően a kemény, a Q2-ben a közepes, a Q3-ban pedig a lágy keverékű abroncsokat kell használniuk a pilótáknak. A show megfűszerezése mellett ennek takarékossági okai is vannak, hiszen így a szokásos 13 helyett csak 11 szett gumit visz a Magyar Nagydíjra a Pirelli. A kísérleti időmérő tehát nálunk debütál és Monzában is láthatjuk majd, az itteni tapasztalatok alapján dönt majd arról az F1, hogy 2024-ben sűrűbben alkalmazzák-e a rendszert.

Más téren is újít viszont a Pirelli a Magyar Nagydíjra, ugyanis a 2022-es versenyhez képest lágyabb gumikiosztást választott: konkrétan a három legpuhább, azaz a C3-as, a C4-es és a C5-ös opciót szállítja a Hungaroringre. Pedig Isola is kiemelte, hogy a rendszerint magas hőmérséklet és a sok kanyar megterheli az abroncsokat, hiszen a lassú tempó miatt Monacóhoz hasonló leszorítóerő-mennyiségű beállításokat választanak a csapatok. „A sok lassú kanyar révén az egyik kulcstényező a jó teljesítményhez a kigyorsítási tapadás, a legnagyobb kockázata pedig a gumik túlmelegítésének van. Általában ez a verseny a stratégiáról és a gumikopásról szól” – fogalmazott Isola. A közlemény szerint a legtöbbször a kétkiállásos taktika a preferált a Hungaroringen, bár tavaly a többség három kiállást teljesített a VSC- és a biztonsági autós fázis révén, s az összes keveréket használták is.

f1-pirelli_2

fotó: DPPI

Sainz talán elirigyelte Leclerc rap albumát

Charles Leclerc nemrég egy olyan képet posztolt az Instagramján, amelyhez azt kommentelte, hogy "a rap albumunk borítója már kész van" - nos, talán ezt irigyelte el Carlos Sainz, aki akkora nyaklánccal pózolt, amelyet leggyakrabban éppen rappereken szoktunk látni...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lil Chili ft. Chiquiliquatre in da house!

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

Tanuljunk életbölcsességet Alonsótól

"Hisszük, hogy ha valami megrémít, de ugyanakkor boldoggá tesz, akkor azt meg kell ragadni. Ez a lényege a kalandnak, az élet pedig egy nagy kaland" - posztolta az alábbi képhez Fernando Alonso a közösségi oldalán.

kimoa_2

Te milyen gyorsan tudnál elrajtolni?

A Renault egy Twitter-posztban "méri" a reakcióidőnket a piros lámpák kialvása után.

 

Di Grassi szerint elektromos autóval valósítható meg a tökéletes fánk

A Formula-E 2016/17-es bajnoka, az elektromos autózás szószólója „ez a világ legtökéletesebb fánkja?” címmel osztotta meg az alább videót: így driftel egy helyben egy négy elektromotorral felszerelt, összesen 1280 lóerő teljesítményre képest autó, a Schaeffler 4e Performance névre hallgató koncepciója.

A megosztott videó egyébként nem új, hanem egy évvel ezelőtti: a volán mögött Di Grassi Formula-E-s csapattársa, Daniel Abt ült.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Is this the World most perfect

Harminc éve hunyt el, de valamennyi ferraris szívében tovább él

Enzo Ferrari emlékezik a Scuderia. A legendás alapító 90 éves korában, 1988. augusztus 14-én hunyt el.

Vettel és Leclerc egymást interjúvolták meg

A Volán mögött elnevezésű videósorozat második részét osztotta meg a Ferrari a Twitteren, melyből kiderül, hogy Vettel igazából elég jól beszél olaszul, csak titkolja, de az is, melyikük próbálta már ki az F2004-est, Schumacher utolsó világbajnok autóját.

 

AFM ralihíradó: Finn Rali

A Finn Ralival tért vissza a nyári szünetről a Rali-világbajnokság mezőnye, és úgy fest, hogy a pihenő alatt semmi sem változott: ahogy az egész szezonban, úgy most is Ott Tanak száguldott a leggyorsabban, és ezúttal a technika sem köpött bele a levesébe.

Bottas raliautót tesztelt Németországban

Valtteri Bottas tesztelhette a minap az M-Sport Ford Fiesta WRC-járművét, mellyel jól elszórakozott, miközben megcsúszások és egyéb hibák is tarkították a finn Formula-1-es pilóta szárnypróbálgatásait.

Így tegyünk tönkre egy gyönyörű tájképet

Bemutatja: Lando Norris.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hi there, just ruining a nice pic...

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

 

Minimum tekintélyt parancsoló az IndyCar háromszög-pályája belső kamerából nézve

James Hinchcliffe autójába ülhetünk be Poconóban az IndyCar Twitter-bejegyzésében. Tavaly egyébként itt szenvedett súlyos balesetet Hinchcliffe csapattársa, Robert Wickens.

 

Robert Wickens műtétje után visszatért a rehabilitációhoz, és továbbra is lenyűgöző, amit művel

Azok után, hogy egy fertőzés miatt egy hónapja újra műteni kellett a tavaly Poconóban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai IndyCar-versenyzőt, a baleset után lábadozó versenyző visszatért a rehabilitációhoz, most először végigcsinálva legutóbbi műtétje után a 30 perces munkát az AlterG nevű eszközzel, és jó látni, hogy egyre magabiztosabban tud járni.

 

Ha már balkezesek világnapja van... melyik a legmenőbb balos kanyar az F1-es versenynaptárban?

Az F1 Twitterén a török nyolcas kanyar, illetve Suzukából a 130R merült fel két opciónak. Ezek közül lenne valamelyik?

Esetleg a belgiumi Pouhon vagy az orosz hármas kanyar lenne az?

 

George Russell még a nyári szünetben is gyötri magát

A Williams újonc F1-es pilótája annyit írt az alábbi videójához, hogy "Reggel"...

 

Videó: Hamilton kosarazással kapcsol ki

Az F1-es címvédő egyik haverjával kosarazott a nyári szünetben, amiről közzé is tett egy videót:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Summer jam @fencer #hypeman

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Korábbi holland futballsztárral golfozik, teniszezik, kosárlabdázik Max Verstappen

Legalábbis az alábbi reklámvideóban, ahol Ruud Gullittal csapnak össze:

 

Bukás, mentőhelikopter, tüdőzúzódás: hazaengedték a sérült motorost

Mirt hazaengedték a kórházból: Joan Mir múlt hétfőn a brnói teszten bukott hatalmasat, amely után előbb a pálya orvosi központjából kezelték, majd helikopterrel a közeli kórházba szállították. A suzukisnál tüdőzúzódást diagnosztizáltak, ezt leszámítva viszont a közlemények szerint megúszta súlyos sérülés nélkül az incidenst. Mirt pénteken szállították át Barcelonába, ahol a kezelését a MotoGP orvosa, Dr. Angel Charte felügyelte. A vizsgálatok során megállapították, hogy a spanyol versenyző tüdeje továbbra is be van gyulladva a zúzódások miatt, ezért a hétvégére is bent tartották a kórházban. Hétfőn azonban az orvosi csapat végre hazaengedte Mirt, aki így otthon folytatja a rehabilitációt a jövő heti újabb vizsgálatig, amelyen eldőlhet, hogy indulhat-e a motoros a Brit Nagydíjon.

666px_1797_1163

forrás: P1Race.hu
fotó: Suzuki Racing

Videó: Albon eddigi legszebb F1-es megmozdulásai

Még csak pár versenyt futott a királykategóriában, máris beülhet egy topautóba. Az eddigiekről az F1 készített egy rövid videót, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kisfiával égette a gumit győzelme után a NASCAR-sztár

Kevin Harvick tavaly is fiával, Keelannel ünnepelt, idén erre még rátett egy lapáttal, és a győzelem utáni szokásos gumiégetésre, a Burnoutra őt is beültette maga mellé az autóba. A fiú arckifejezését látva nem volt ez rossz döntés. Pláne, hogy a győztes által begyűjtött kockás zászló is az övé lett...

 

Ha egy kérésünk lehet, akkor Albon és Leclerc innentől az F1-ben is vívjon ilyen csatákat

Ezt az F2-es pengeváltást 2017-ből élmény nézni.

 

Honnan került elő a magyar rali legújabb tehetsége?

Dudás Gergő nemrég került bele a rali vérkeringésébe, idén viszont vezeti az ORC értékelését és abszolútban is ott van az élmezőnyben. Ő volt az AFM legutóbbi stúdióvendége: