Nyolcfutamossá bővíti naptárát, kukázza az LMP2-t a WEC 2024-ben
https://formula.hu/parc-ferme/35788
A Le Mans-i 24 órás kvázi szünnapjának számító pénteken tartott sajtótájékoztató keretében a szervezők bemutatták az Endurance-világbajnokság jövő évi versenynaptárát. Az az ideinél eggyel több, azaz nyolc fordulóból fog állni, de nemcsak a versenyek száma, hanem a helyszíneik is változnak. A szezonnyitót Katarban fogják rendezni március elején, egy héttel a MotoGP ottani nyitánya előtt, méghozzá az ország függetlenedése éve előtt tisztelegve 1812 km-es (vagy maximum tízórás) távon. Utána jön az olasz verseny, amelynek viszont nem Monza, hanem Imola fog otthont adni, majd következik hagyományosan a Le Mans-i főpróbának számító spái 6 órás, június 15-16-án pedig maga a Le Mans. Ezután két visszatérő helyszín, Interlagos és Austin következik, végül pedig Fujiba és Bahreinbe látogat majd a mezőny. Kikerült a naptárból az említett Monza mellett Sebring és Portimao is.
A WEC 2024-es versenynaptára:
| Március 2. | Losail, Katar | 1812 km vagy 10 óra |
| Április 21. | Imola, Olaszország | 6 óra |
| Május 11. | Spa-Francorchamps, Belgium | 6 óra |
| Június 15-16. | Le Mans, Franciaország | 24 óra |
| Július 14. | Interlagos, Brazília | 6 óra |
| Szeptember 1. | Austin, Egyesült Államok | 6 óra |
| Szeptember 15. | Fuji, Japán | 6 óra |
| November 2. | Szahír, Bahrein | 6 óra |
A másik fontos bejelentés pénteken az volt, hogy a korábban megszellőztetett híreknek megfelelően száműzik az LMP2-es géposztályt a WEC-ből. Az indoklás szerint kell a hely az egyre bővülő Hypercar géposztály indulóinak, ahol 2024-ben a jelenlegi mezőnyhöz csatlakozik még a tervek szerint az Alpine, a BMW, a Lamborghini és az Isotta Fraschini is. Az ACO azt ugyanakkor hozzátette, hogy „minimum 15 helyet” így is fenntartanak az LMP2-esek számára a Le Mans-i 24 óráson. Arról, hogy miért nem feltétlenül jó ötlet a kategória kukázása, itt írtunk korábban.

A 2019-es szezon is adott egy nevezőt „az évtized versenye”-kategóriába
https://formula.hu/parc-ferme/24106
Twitteroldaluk véleménye szerint komoly induló ebben a kategóriában a 2019-es német futam.
Best race of the decade? Plenty of you picked this classic... from just 5 months ago #F1 pic.twitter.com/F30WaybT3d
— Formula 1 (@F1) December 27, 2019
Még több kép arról, hogy nézett ki az F1 mezőnye az évtized elején
https://formula.hu/parc-ferme/24105
A mezőny fiatalabb generációjáról nyilván még hamvas gyerekkori képek kerültek elő.
2010 ➡︎ 2019
— Formula 1 (@F1) December 27, 2019
Ah, bless #F1 pic.twitter.com/tDRbIpVQRA
Jacques Villeneuve csapatot indít
https://formula.hu/parc-ferme/24104
Tudtad, hogy Jacques Villeneuve-nek és gyerekkori barátjának, Patrick Lemarie-nak fiatal versenyzőkkel foglalkozó akadémiája van? Nos, ezt az akadémiát megtámogatandó most egy csapatot is indítanak, méghozzá a NASCAR Euro Series nevű betétsorozatában. A csapatot Villeneuve, Lemarie, illetve az újonc belga 17 éves Simon Pilate alkotja majd, közülük Villeneuve-é lesz az ötös rajtszámú autó, Lemarie, illetve Pilate pedig a #6-oson osztozik majd.
„Mivel Patrickkal nyolcéves korunk óta ismerjük egymást, még a BAR tesztversenyzője is volt annak idején, így ez egy magától értetődő lépés számunkra. Ráadásul lesz egy fiatal versenyzőnk, aki számára az Euro NASCAR gép egy nagyon jó alap lesz a tanuláshoz. Mivel pedig két autónk van, a versenyzőink között egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat alakulhat majd ki” - fogalmazott 1997 F1-es világbajnoka.
Kép forrása: euronascar.com
Kik szerezték a legtöbb pontot 2010 és 2019 között?
https://formula.hu/parc-ferme/24103
Aligha lep meg sokakat, hogy a lista első két helyén Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerepel, hiszen ők ketten domináltak az utóbbi tíz évben (szerencsére épp 2010-től van érvényben a mostani pontrendszer – leszámítva az idén bevezetett leggyorsabb körös bónuszt –, így nem kell átszámolgatni semmit). A brit 315 egységgel előzi a németet, a Mercedes Red Bullénál hosszabb dominanciáját viszont az is jól jelzi emellett, hogy a harmadik helyen az a Nico Rosberg áll, aki három éve már nem is aktív – sőt, Valtteri Bottas is ötödik, épp csak elmaradva Fernando Alonsótól.
Ezért ülhetett fel Norbi király a WTCR trónjára
https://formula.hu/parc-ferme/24102
A magyar autósport történetének legnagyobb sikerét érte el Michelisz Norbert azzal, hogy elsőként vált FIA világkupagyőztessé, így magazinunk legfrissebb számában természetesen erről is szót ejtettünk: alaposan körbejártuk, minek is köszönhetően ért fel épp most a csúcsra a bő egy évtizede még csak szimulátorokon versenyző himesházi pilóta.

Kedved támadt egy kis autósportos kvízjátékhoz így a két ünnep között?
https://formula.hu/parc-ferme/24101
Akkor szerencséd van, hiszen nekünk nem is kis, hanem Nagy Autósport-kvízünk van! Ezt IDE vagy a képre kattintva érheted el, további tematikus kvízeinket pedig a felső menüsor megfelelő pontja alatt.
Hatalmas borulások a WRX 2019-es szezonjából
https://formula.hu/parc-ferme/24100
A ralikrossz-vb idénye is tartogatott néhány látványos balesetet – íme, egy tízes összeállítás belőlük:
Hamilton a legjobb európai sportoló 2019-ben
https://formula.hu/parc-ferme/24099
Lewis Hamilton végzett az élen az európai hírügynökségek – magyar részről az MTI – szokásos év végi szavazásán, amelyen a 2019-es év legjobb európai sportolóira lehetett voksolni. Az idén már hatodik Formula-1-es vb-címét szerző brit harmadszor lett első a szavazáson (korábban 2014-ben és 2017-ben nyert), ezúttal a két Grand Slam-győzelemig és év végi világelsőségig jutó teniszezőt, Rafael Nadalt, valamint az elmúlt télen zsinórban nyolcadik összetett világkupáját nyerő és azóta visszavonult alpesi sízőt, Marcel Hirschert előzte meg. A listának volt még egy technikai sportos vonatkozása is a MotoGP-t Hamiltonhoz hasonlóan domináló Marc Marquez révén, aki a norvég atlétával, Karsten Warholmmal holtversenyben hetedikként zárt. Végül ejtsünk szót Hosszú Katinkáról is, aki pedig 13. lett a listán, egyedüli magyarként beverekedve magát az élbolyba.

SZAVAZZ: Melyik volt idén a legjobb verseny az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/24098
Szerkesztőségünk már megszavazta a 2019-es szezon legjobb futamát, most rajtad a sor, hogy véleményt nyilváníts:
Videó: A legvadabb ünneplések a MotoGP 2019-es idényében
https://formula.hu/parc-ferme/24096
Volt néhány verseny, amelynek végén igencsak elszabadultak az érzelmek… (A videó a YouTube-ra átkattintva indul!)
Magyarország is szerepel „Amerika kapitány” bakancslistáján
https://formula.hu/parc-ferme/24095
Többek között ez is kiderül az 1978-as Formula-1-es világbajnokkal, Mario Andrettivel készült interjúnkból, amelyet az AFM nemrég megjelent legfrissebb számában olvashattok – sok más érdekesség mellett.

Így változtak a pilóták az utóbbi évtizedben
https://formula.hu/parc-ferme/24094
Három fiatal, Max Verstappen, Pierre Gasly és George Russell, valamint egy veteránt, Kimi Raikkönen az alanya az alábbi időutazós összeállításnak.
2010 2019
— Formula 1 (@F1) December 26, 2019
Just look at them! (Yes, even you Kimi!) #F1 pic.twitter.com/XRPyrmKG8a
Montázs: Így töltötték a pilóták a karácsonyt
https://formula.hu/parc-ferme/24093
Családdal, barátokkal, háziállatokkal teltek az ünnepek a Formula-1 versenyzői számára. Lando Norris most is kitett magáért, ő egyenesen a Télapóként ábrázolta magát.

Ez az idei év legjobb F1-es karácsonyi üdvözlőlapja
https://formula.hu/parc-ferme/24092
Vettel és Leclerc egymással viaskodik, Bottas rendszerfrissítést végez, Ricciardo avokádónak öltözve feszít - a The Circus készített készített egy különleges üdvözlőlapot az F1-es mezőnyről.
.jpg)
Ezek voltak a Formula-2-es szezon legszebb előzései
https://formula.hu/parc-ferme/24091
A Racing Pointnál nagyot dobtak karácsonyi üdvözlő-témában is
https://formula.hu/parc-ferme/24088
Tudjuk, hogy a Racing Point social media-felelősei a legjobbak közé tartoznak a maguk szakterületén... Nincs ez másként karácsony-tematikájú posztjukkal sem, amely szerény véleményünk szerint erős versenyző a legjobb karácsonyi üdvözlések kategóriájában. A karácsonyfához való fenyőt szállító Racing Point egy kellemesen elborult koncepció.
Merry Christmas to you all!
— SportPesa Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) December 25, 2019
From all of us here at SportPesa Racing Point F1 Team, we wish you a very lovely festive day! ☃ #MakeItCount #F1 pic.twitter.com/iTHWrISFth
Eladta leányvállalatát a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/24090
A Williams Advanced Engineering a Williams Group technológiai szolgáltató részlege: 2011-ben indult, mára 300 alkalmazottjával különböző projektekkel az autósport, autóipar, repüléstechnika, sőt egészségügy területén is érdekelt. Például ez a cég látta el akkumulátorokkal a Formula-E-t a negyedik szezonig.
A mostani megállapodás értelmében az anyavállalat elengedte a technológiai cég kezét: a Williams Grand Prix Holdings eladta többségi tulajdonrészét az EMK Capital magántőke-befektető társaságnak. A Williams kezében kisebbségi tulajdonrész maradt. A tranzakció nincs hatással az F1-es csapat, a Williams Grand Prix Engineering tulajdoni eloszlására.

Így fog kinézni egy olasz sportlap szerint a 2020-as Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/24089
A 671-es munkacímen futó jövő évi F1-es versenygépről látványtervet közölt a Gazzetta dello Sport. Megújul az autó első felfüggesztése és orra, a felszín alatt pedig a V6-os motor alakul át, elsősorban az égéstér és az ERS vezérlése. A 2020-as autó bemutatását február 11-re tűzték ki.

Forrás: La Gazzetta dello Sport
A Mercedes szerelőitől a joviális nyugdíjasok karácsonyi ünneplése sincs biztonságban
https://formula.hu/parc-ferme/24087
A Mercedes zseniális Instagram-videójában azt láthatjuk, ahogy az előtérben egy nyugdíjas pár ropja a karácsonyi zene ütemeire, és a nézőközönségük is főleg korukbeliekből áll... aztán egyszer csak megjelenik néhány szerelő a csapattól, hogy eloltsa a kandalló tüzét, hiszen számukra nincs annál károsabb dolog, mint amikor a környékükön ég valami.
Mi lenne, ha a Mikulás észak-amerikai autóversenyző lenne?
https://formula.hu/parc-ferme/24086
Saját csapata lenne North Pole Racing néven, ő lenne a saját csapat versenyzője is, és még karácsonyfát is vinne magával autója tetején. Legalábbis a NASCAR Twitter-posztjának elképzelése szerint.
"Four tires and fuel for Saint Nick!"
— NASCAR (@NASCAR) December 25, 2019
We wish you a very Merry Christmas! pic.twitter.com/UNoKFO06a1
