DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 22. kedd

Újabb versenyt hagy ki Bastianini, Petrucci ugrik be a helyére

Enea Bastianini még a március végi szezonnyitó Portugál GP-n szenvedett vállsérülést, amelyből a múlt hétvégi jerezi futamon próbált meg visszatérni, ám az edzések után mégis a visszalépés mellett döntött, mivel fájdalmai voltak és nem érezte az erőt a vállában. A Ducati versenyzője az orvosi csapatával konzultálva most úgy határozott, hogy nem próbál meg elindulni a MotoGP jövő hétvégén esedékes Francia Nagydíjon, hogy további egy hónapig gyógyulhasson a júniusi hazai futamáig. „Sajnálom, hogy nem tudok rajthoz állni Le Mans-ban, ahol tavaly fantasztikus győzelmet arattam, de még mindig nem épültem fel teljesen. Le Mans után viszont lesz egy háromhetes szünet, amelyben mindent meg fogok tenni, hogy időben meggyógyuljak a mugellói hazai versenyemig” – fogalmazott Bastianini.

A Ducati egyúttal azt is bejelentette, hogy Franciaországban Danilo Petrucci ülhet fel a gyári motorjukra. Petrucci két évig versenyzett a bolognaiak gyári istállójánál, s épp Le Mans-ban is szerzett velük futamgyőzelmet. Jelenleg a Superbike-vb-n erősíti a Ducati egyik alakulatát, a Barni Racinget. „Örömmel térek vissza a MotoGP-be, még ha sajnálom is, hogy Eneának újabb versenyt kell kihagynia. Megtiszteltetés lesz kipróbálni a világbajnok motort és újra felhúzni azt az overallt, amit már viseltem korábban” – mondta el az olasz. Aki egyébként nem az egyetlen helyettes lesz Le Mans-ban, hiszen az újfent megsérült Miguel Oliveirát pedig Lorenzo Savadori fogja pótolni az RNF Apriliánál.

motogp-petrucci

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu