DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

Ijesztő pillanatok után Kyle Busch szinte üzemanyag nélkül nyert Talladegán

A tekintélyes múltra visszatekintő Talladega Superspeeswayen folytatódott a NASCAR Cup Series, ahol Denny Hamlin és Aric Almirola várták az első sorból a zöld jelzést. Az aszfaltcsík elég híres arról, hogy egy apróbb hiba után is óriásit lehet bukni, a nagyobb balesetek pedig most sem maradtak el, ugyanakkor a mezőny sokáig tiszta versenyt futott. A verseny első felében alig volt szükség a sárga zászlóra, igaz amikor Chase Briscoe csúszott be keresztbe a pitroad irányába, az sokaknak esélyt adott. Ennek a sárgának köszönhetően tört előre például a Hendrick Motorsports gárdája a mezőny hátsó részéből, így az első szakaszt végül a 29. helyről induló Chase Elliott nyerte meg, aki a második etapot is elvihette volna, ám ott a leintésnél Almirola az utolsó pillanatokban előzte meg őt.

A végjátékhoz közeledve aztán a 23XI Racing és a Joe Gibbs Racing Toyotái tűntek az egyik legnagyobb esélyesnek, mellettük pedig a Forddal versenyzők különítménye alkotott egy hosszú sort Harrison Burton vezetésével, aki első győzelméért hajtott. Burton álmai aztán a mögötte autózó Noah Gragson lökése miatt törtek össze, ezt a balesetet viszont még további három követte a folytatásban. Öt kör volt még hátra, amikor Joey Logano és Corey LaJoie összeütköztek, így a hosszabbítás következhetett, ami a lehető legrosszabb hír volt az élmezőny jelentős részének. Sokan már ekkor is nagyon kevés üzemanyaggal rendelkeztek, így a például a versenyt ekkor vezető Ryan Blaney, vagy a 17. helyről induló Kyle Busch is kockáztatott azzal, hogy nem jöttek ki tankolni a legvégén, főként úgy, hogy kétszeri hosszabbításra volt szükség, de mégis nekik lett igazuk.

Az első próbálkozásánál ugyanis egy rémisztő baleset borzolta a kedélyeket. Ross Chastain merészen tört volna előre, amikor bement két autó közé, így viszont csak Gragson és a mögöttük érkező Kyle Larson versenyét tette tönkre. Utóbbi ráadásul hálát mondhat az égieknek, hogy megúszta az esetet, mivel visszasodródott a pályára, Ryan Preece pedig akkora erővel csapódott bele, hogy a bukókeret is meghajlott az 5-ös számú versenygépben. Ezek után következhetett a második hosszabbítás, ahol ismét jött egy baleset Bubba Wallace hibája után, ez viszont már a fehér zászló után történt, vagyis a verseny végét, egyúttal Busch győzelmét is jelentette. Mögötte Blaney lett a második, a 10. pozícióból induló Chris Buescher a harmadik, Chase Briscoe pedig a korábbi bakija ellenére is negyedik helyen zárt.  

Közeledik az idénykezdet: szerezd be szezonbeharangozó magazinunkat!

Már csak alig két hetet kell várnunk, és végre elrajtol a koronavírus-járvány miatt kényszerszünetre küldött Formula-1-es szezon. Az Autósport és Formula Magazin március elején megjelent számában minden részletes információt megtalálhattok az összes indulóval, csapattal és pilótával kapcsolatban – és ezt még nem késő beszerezni, ugyanis (mivel az ezt követő három lapszám digitálisan jelent meg, a legutóbbi például ITT érhető el) még az összes Relay és Inmedio üzletben megvásárolható! Ne maradjatok le, szerezzétek be még az évad indulása előtt!

magazin-március

Kiss Norbi Macskaárvaházában forgatott a Félelem Nélkül

 

A kétszeres kamionos Európa-bajnok Kápolnán létrehozott Macskaárvaházát is bemutatta a műsor – az adás IDE vagy a képre érhető el, a vonatkozó rész 9:12-től indul.

macska-kissnorbi-fn

Így torpedózza meg edzőjét Danyiil Kvjat - videó

A végén pedig egy érdekes hasizom-erősítő gyakorlatot is láthatunk a lapozható Insta-posztban:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Good session with @vella_federico ! And some exotic abs training too

Daniil Kvyat (@danydk1) által megosztott bejegyzés,

A téli teszt óta először hajtott pályára 2020-as F1-es autó

Mai tesztjével a Racing Point lett az első Formula-1-es csapat, amely a világjárvány miatti kényszerszünet lezárulásával idei autóval készülhetett a szezonra. Az istálló az egyik médianapját használta el, ennek keretében Lance Stroll 100 kilométert gyakorolhatott Silverstone egyik rövidített nyomvonalán. A gárdának a szokásos ujjgyakorlatok mellett a járványügyi protokollok alkalmazását is kipróbálhatta.

Itt az F1 szurkolói megakvízének második felvonása

A Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája néhány éve indította útjára a Grill the Grid sorozatát, amelyben pilótákat, csapattársakat és csapatfőnököket izzasztottak meg kvízkérdésekkel, most viszont a koronavírus-karanténra való tekintettel a szurkolóknak állítottak össze egy könnyebb és nehezebb kérdésekkel is tarkított válogatást. Méghozzá már a másodikat – kinek hány pontja lett? (A videó átkattintás után indul!)

 

A futamokat sorra törlik, a Toyota mégis tesztelni vitte WRC-csapatát

A rali-vb az a sorozat, amelyben még az őszi futamokat is sorra törölték el a napokban, igaz, nekik legalább három versenyük lement már - ezek alapján Sebastien Ogier és a Toyota áll az élen, de a vb-címet ennyire még nem adják oda, kérdés, hogy hány futamot sikerül még megrendezni. Őszig biztosan nem fog versenyezni a mezőny, de ennyi szünet után a tesztlehetőségeket is ki kell használni - Ogier és a Toyota Finnországban meg is hajtotta a Yaris WRC-ket.

A pilóták közül ki lenne a legjobb F1-es csapatfőnök?

Az F1 hivatalos Instagram-oldala tett közzé egy bejegyzést erről - vajon Hamilton, Vettel, Verstappen, Raikkönen, vagy más lenne a legjobb? A Jelöltek között van még Ricciardo, Magnussen, Norris, Russell, Perez és Kvjat is.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Who would make the best team principal? . #F1 #Formula1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

A digitális F1-es csaták legjava - videó

A szimulátoros bajnokság legjobb pillanatairól készült összeállítás - ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Sainz már beült az irodájába, Russell is bement a munkahelyére

Carlos Sainz osztott meg egy videót egy kerékcsere-gyakorlatról - igaz, az egyik komment is találó, mely szerint vezetés közben ne telefonozzunk! Mindenesetre ő már az "irodájában" ül, de George Russell is bejelentkezett a Williams központjából - vészesen közeledik a szezon!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Making my way to the office! #Carlossainz

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#GR63 back at Grove and straight back to work #WeAreWilliams #WeAreFighting #WeAreRacing #F1 #Formula1 #GR63 #NL6

Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés,

Ricciardo pályára gördült a Renault-val - videó

Daniel Ricciardo 115 kört tett meg egy két évvel ezelőtti Renault-val a Red Bull Ringen - a csapat kétnapos tesztet hajt végre egy korábbi technikával, hogy kicsit visszarázódjon a szezonrajt előtt. Kedden Ricciardo autózhatott egyet a feketére festett Renault-val és a 115 kör azt mutatja, hogy a csapatnak nem volt unalmas napja - szerdán Esteban Ocon kapja meg ugyanezt a lehetőséget.

 

Asszociációs játékot játszattak az F1-es pilótákkal

Többek között arra kellett reagálniuk, hogy mi jut eszükbe, a „barát”, az „alulértékelt”, a „túlértékelt” vagy épp a „balszerencsés” szavakról – hát voltak érdekes válaszok:

 

Leleplezte idei versenygépét a WTCR bajnokcsapata

A svéd Cyan Racing bemutatta a 2020-as Lynk & Co TCR-t, amely apró változtatásokkal a tavalyi megjelenést viszi tovább. A csapatnál Yvan Muller, Thed Björk, Yann Ehrlacher és egy negyedik pilóta versenyez – Andy Priaulx távozik a formációtól.

Ma 78 éves a gyorsaságimotoros-vb történetének legsikeresebb versenyzője

1942. június 16-án született Giacomo Agostini, aki a hatvanas-hetvenes évek motorversenyzésének kiemelkedő alakja volt, és a legtöbb statisztikai mutatóban a mai napig rekordernek számít. Karrierje során összesen 15 világbajnoki címet szerzett a különböző kategóriákban, ebből nyolcat a legnagyobbak között, ahogy a 122 nagydíjgyőzelmét sem tudta még senki felülmúlni (igaz, ebből „csak” 68-at jegyzett az 500-asok között, így a királykategóriára vonatkozóan már Valentino Rossi a csúcstartó).

 

Jules Bianchi autójával díszített szájmaszkot is lehet már kapni

Azok után, hogy a Renault F1-es csapata beszállt a maszkbizniszbe, most már a 2014-es Japán Nagydíjon halálos kimenetelűnek bizonyuló balesetet szenvedő francia pilóta Marussiáját ábrázoló, 15-20-szor használható maszkkal is védekezhetünk a koronavírus-járvány ellen – részletek a posztban:

 

Néhány héten belül harmadszor változik egy hungaroringi verseny időpontja

Ismét módosították az International GT Open, az Euroformula Open és a GT Cup Open Europe közös magyarországi idénynyitójának időpontját: korábban július közepét jelölték ki, nemrég ezt az F1-es Magyar Nagydíj miatt július 23-26-ra módosították, most viszont további két héttel elcsúsztatva az augusztus 9-i hétvégére tolták át. A magyarázat szerint ezzel akarják optimalizálni a naptárukat – tény, hogy így csak két hetet kell várniuk a következő, franciaországi állomásukra –, emellett augusztus elején várhatóan már az utazás is könnyebb lesz az Unión belül.

20-05 GT Cup Hungaroring_1_1

Komoly támogatót szerzett a W Series bajnoka, három-négy éven belül az F1-be jutna

Nagy lépést tett álmai megvalósítása felé Jamie Chadwick, aki 2019-ben a női formulaautós széria, a W Series bajnoka lett, de már előtte is letette a névjegyét többek között a brit GT4-es kategória vagy épp az MRF Challenge megnyerésével. A Williams által fejlesztőpilótaként foglalkoztatott 22 éves hölgyversenyző ugyanis új támogatóra lelt a Rodin Cars és annak multimilliárdos főnöke, David Dicker személyében. Chadwick a BBC-nek elmondta: reméli, hogy az új befektető révén „2023-ra vagy 2024-re” eljuthat a Formula-1-ig.

Egy komoly lépést már most megtett ehhez, hiszen a Prema bejelentette, hogy leigazolta őt 2020-ra, hogy a Formula Regional European sorozatban versenyezzen a színeikben. A sorozat ugyanolyan F3-as autókat használ, mint a W Series (amelynek a 2020-as idényét már le kellett fújni a koronavírus-járvány miatt), ráadásul a Prema érintett a Formula-3-ban és a Formula-2-ben is, így erős szereplés esetén Chadwick végig járhatná a ranglétrát az F1-ig.

chadwick-prema

Talán ez volt Coulthard eddigi legnagyobb dobása a Red Bullnál

Sok őrültséget megcsinált már David Coulthard a Red Bull különleges kisvideóiban, meghajtotta már az F1-es autót sivatagban, hegyi úton, városban, szinte mindenhol - a legnagyobbat viszont talán az szólt, amikor egy felhőkarcoló tetején forgatta meg...

Schumacher nagy előzése, Button győzelme - az őrült Kanadai Nagydíj legjobb pillanatai belülről

Nemrég visszanézhettük a 2011-es Kanadai Nagydíjat, most pedig az F1 készített nekünk egy összeállítást a legjobb belső felvételekből - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Ez a videó tökéletesen megmutatja, mennyire agyonverte a mezőnyt Schumacher 2001-ben

A Racing Statistics YouTube-csatornája ezúttal a 2001-es idényt vette górcső alá, méghozzá a pilótánként élen megtett körök alapján. A negyedik vb-címét éppen nálunk bebiztosító Michael Schumacher csaknem négyszer (!) annyi körön át vezetett, mint a vonatkozó listán második öccse:

 

Videó: Még hogy a Tuk Tuk alkalmatlan terepezésre

Mindannyiunk számára ismerős városnéző közlekedési eszköz a Tuk Tuk névre keresztelt háromkerekű motor, ami Indiában és Dél- Délkelet-Ázsia egyéb országaiban ennél nagyobb szerepet tölt be a hétköznapokban. Arrafelé nemcsak, hogy egész családok közlekednek ilyen járgánnyal, hanem egyesek versenyeznek is velük. Az általában háromszemélyes gép első ránézésre hiába tűnik terepképtelennek, az alábbi videó tanúsága szerint igen is képes megbirkózni a durva földutakkal. Adalék a történethez, hogy a versenyek támogatói között a Red Bull is feltűnik.