NASCAR: Chase Elliott a sérülése ellenére is visszatér a pályára
https://formula.hu/parc-ferme/35293
Nehéz helyzetbe került március elején a NASCAR Cup Series egyik legnépszerűbb pilótája, Chase Elliott. A 2020-as szezon bajnoka ugyanis szabadidejében snowboardozni szokott, a múlt hónapban azonban ennek rossz vége lett, miután a bal lábán eltörött a sípcsontja. Ez egy hosszabb pihenőre kényszerítette őt, teljesen pedig még most sem épült fel, ám ennek ellenére megpróbál rajthoz állni a következő versenyen a Martinsville Speedwayen. A Hendrick Motorsports pilótáját természetesen sokan támadták meg amiatt, hogy épp a szezon közben választott ilyen veszélyes kikapcsolódást, de a kritikusoknak elég frappáns módon választolt.
„Ha nem éled az életedet, akkor a versenyzés teljesen felőröl majd. Élvezni kell az életet, olyan dolgokat művelni, ami kiszakíthat a mindennapi hajtásból, mert a versenyzés nagy teherrel jár. Egy ilyen baleset ráadásul akkor is bekövetkezhetett volna, ha elmegyek futni, vagy csak lefelé jövök a lépcsőn” – mondta Elliott, akit egyébként több versenyzőtársa is védelmébe vett ezzel kapcsolatban.
A 27 éves pilótának viszont nem lesz könnyű dolga. Bár a rehabilitáció jól haladt, elmondása szerint maga döntött úgy, hogy megpróbálkozik a versenyzéssel, egyúttal a műtétjéről és a sérüléséről is elárult pár apróbb részletet. „Három órán át műtötték több részen is a sípcsontomat. A törések főleg a térd körül vannak, nem az alsóbb részeken. Bekerült néhány csavar is, további műtétek pedig nincsenek napirenden, de rosszabbul is járhattam volna, ha mondjuk a keresztszalag sérül. Nem így alakult szerencsére” – mesélte a hétvégi futam csütörtöki sajtónapján. Mivel benne van a pakliban, hogy Elliott nem bírná a terhelést, így továbbra is a helyszínen van és készenlétben áll Josh Berry, aki eddig az oválokon kapta meg helyettesként a 9-es autót.

Nézd meg, ahogy Lorenzo sejk és Al-Attijah kétkerekezik a sivatagban
https://formula.hu/parc-ferme/21375
Jorge Lorenzo, a Repsol Honda motorosa a MotoGP-szezonnyitó Katari Nagydíj felvezetéseként ült be az ország talán leghíresebb sportolója, a háromszoros Dakar-győztes Nasszer Al-Attijah mellé, a ralipilóta saját tervezésű buggyjába.
A homokdűne tetejére teveháton, sejkként megérkező Lorenzo arra kevésbé számított, hogy egy autóban is két keréken fog száguldani, ahogyan tette azt egész életében.
Tavaly drámai futammal kezdődött az IndyCar-szezon
https://formula.hu/parc-ferme/21374
Az utolsó körökig úgy tűnt, hogy az újonc Robert Wickens történelmet ír, és pole-ból indulva megnyeri első futamát a sorozatban, ám a túlzottan optimista Alexander Rossi kirakta a kanadait a pályáról, és Sebastien Bourdais ölébe hullott a győzelem. Vasárnap este startol az új szezon, idézzük fel a tavalyi St. Petersburg-i futam eseményeit az alábbi összefoglaló segítségével!
Bird büntetése után Mortara a Hong Kong ePrix győztese
https://formula.hu/parc-ferme/21373
Sam Bird a futam utolsó körében koccant neki a vezető André Lotterer autójának - a német pár kanyarral később defektett kapott és kiállni kényszerült. Néhány órás várakozás után a versenybíróság meghozta döntését: a brit öt másodperces időbüntetést kapott az incidensért, így egészen a hatodik helyig csúszott vissza. A Hong Kong ePrix győztese így Edoardo Mortara lett, aki saját maga és csapata első sikerét szerezte a sorozatban. A második helyen Lucas di Grassi, a harmadikon pedig Robin Frijns zárt.
A futam összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.
Szerinted jogos a büntetés?
#FórmulaE Momento en el que el coche de #Bird toca al de @Andre_Lotterer y provoca la rotura del neumático trasero derecho pic.twitter.com/q0cHwwGxD6
— Campeones (@Campeonesnet) 2019. március 10.
Bukások, dráma, érzelmek - a Formula-E legizgalmasabb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/21372
A széria Hongkongban rendezte története 50. futamát, mely drámai végjátékának köszönhetően remekül illett abba a sorba, melyet az elmúlt 49 alapján állítottak össze - íme top 10 pillanat az elmúlt öt évből!
Ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV műsorán!
https://formula.hu/parc-ferme/21371
Kapcsoljatok a FIX TV-re 13 órakor, a márciusi Autósport és Formula Magazin Ralihíradóért!

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta
https://formula.hu/parc-ferme/21370
A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.
A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.
Hey guys please read! pic.twitter.com/oVURb8a2kf
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 9.
Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.
You’re lucky I couldn’t find your keys @AlexanderRossi pic.twitter.com/XRoINfwlSg
— Robert Wickens (@robertwickens) 2019. március 10.
Nyitókép: IndyCar Media
Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|