Pályára viszik a legújabb hypercart
https://formula.hu/parc-ferme/35251
A szezonnyitóról lemaradt és a Le Mans-i rajtlistára sem fért fel, de még az idei szezon során be akar mutatkozni az endurance-világbajnokságban az Isotta Fraschini nevű milánói gyártó saját építésű LMH-autójával. A Tipo 6 LMH Competizione névre keresztelt versenygép a tesztpadon és a szélcsatornán megfelelőnek találtatott, így Maurizio Mediani tesztpilóta kezében kedden és szerdán a római Vallelunga versenypályán megteheti első kilométereit.
Az Isotta motorsportért felelős vezetője, Claudio Berro az Autosportnak elmondta, hogy a shakedownt követően egyenesfutásos teszteket teljesítenek, majd májusban folytatódik a tesztprogram, tartva az ütemtervet, melynek értelmében júliusban Monzában debütálnak majd a világbajnokságban. A Tipo 6 a töréstesztem már átment, a homologizációs folyamat pedig jelenleg is zajlik.
„Jobban vezetek, mint a Mercedesnél” – Bottas
https://formula.hu/parc-ferme/38483
A szerződéshosszabbítás kapujában álló Valtteri Bottas rendkívül elégedett idei formájával, elmondása szerint jobban vezet most, mint a Mercedesnél töltött éveiben.
„Nem érzem azt, hogy bármilyen rossz jelet mutattam volna idén, különösképpen az időmérő edzéseket tekintve. A tapasztalatok révén csak egyre jobbá válik az ember. Konzisztensebb teljesítmény és több magabiztosság – ezek mind a tapasztalattal jönnek” – mondta Bottas.
„Minél több időt tölt valaki a sportban, a problémákat annál több különböző módon lesz képes megoldani, illetve jobban tud alkalmazkodni az autóhoz. Úgy érzem, hogy jobban vezetek, mint a Mercedesnél. Nyilvánvaló módon ez kívülről nem látszik...” – tette hozzá a finn.
Bottas a bajnoki pontverseny 22. helyén áll, csapattársával egyetemben még nem sikerült pontot szereznie az idei kiírásban. A két Stake-versenyzőn kívül egyébként még Logan Sargeant neve mellett áll 0 egység, ismert okok miatt az amerikainak már nem is lesz lehetősége pontot gyűjteni 2024-ben.
Feladta az F1-es álmot a Sauber-junior?
https://formula.hu/parc-ferme/38481
A barbadosi Zane Maloney, aki 2023-ban a Red Bull tartalékosa volt, idén pedig a Sauber akadémistájaként töltött be hasonló szerepet a Stake-nél, nagyon úgy tűnik, hogy lemondott arról, hogy bekerüljön az F1-be, hiszen teljes szezonra szóló szerződést írt alá a Formula–E megújuló csapatával, az ABT Yamaha Lolával, s ennek következtében az F2-es szezonzárót is ki fogja hagyni – pedig a harmadik helyen áll a bajnokságban, s a végső győzelemre is van esélye.
A napokon belül 21. születésnapját ünneplő Maloney remekül kezdte a szezont, s egyes pillanatokban az is felmerülhetett, hogy akár a Sauber egyik jövő évi üléséért is versenybe szállhat, azonban mostanra világos lett, hogy az istálló nem számol vele – hiszen abban az esetben is, ha egy újoncot ültettek volna autóba, inkább választották volna a McLaren brazil tehetségét, Gabriel Bortoletót, mintsem a barbadosit.
A svájci csapat közlése szerint nem történt változás a Maloney-val való kapcsolatukban.
Ricciardo számára az IndyCar még mindig ijesztő
https://formula.hu/parc-ferme/38478
Egyelőre semmilyen információt nem kaptunk azt illetően, hol és hogyan folytatná pályafutását a VCARB csapatától távozó Daniel Ricciardo, akinek ezzel jó eséllyel F1-es karrierje is véget ért. Az ausztrál versenyző a minap, még a hivatalos bejelentés előtt arról beszélt, hogy korábban foglalkozott azzal a gondolattal, hogy más szériában folytassa pályafutását, egyelőre semmilyen döntést nem hozott ezzel kapcsolatban:
„Az IndyCar még mindig megijeszt engem! Elgondolkodtam rajta, mert már két éve is eszembe jutott, amikor tudtam, hogy nem indulok a 2023-as szezonban” – mondta az ausztrál. „Tudom, hogy még mindig versenyző vagyok, hogy még mindig sok tűz van bennem, de lehet, hogy ez a vágy már mással is csillapítható, nem tudom. Majd meglátjuk.”
„Nem akarok tiszteletlen lenni más sorozatokkal szemben, hiszen rajongok a NASCAR-ért és a motorsport számos más formájáért, de mivel már megtapasztaltam a legmagasabb csúcsokat, vajon másban is igazi beteljesülést fogok-e találni? Arra sincs garancia, hogy valami másban is fantasztikus leszek. Vajon az tényleg kielégítő lesz, és megadja nekem azt, amire vágyom? Nem tudom, de valószínűleg inkább nemet mondanék, mint igent” – mondta Ricciardo, aki azt is leszögezte, hogy nem fél a versenyzés nélküli élettől sem.
„Az FIA vezetése azt mondta, fogjuk be a pofánkat” – Ogier is tiltakozik a káromkodásügy miatt
https://formula.hu/parc-ferme/38480
Nagy vihart kavart a múlt heti F1-es Szingapúri Nagydíjon, amikor Max Verstappent közhasznú munkára ítélték, amiért a hivatalos sajtótájékoztatón az „elb*szódott” kifejezést használta – alig pár órával azok után, hogy Mohammed ben Sulayem FIA-elnök egy interjúban kevesebb káromkodást kért a pilótáktól és a tv-közvetítés rendezőitől. Verstappen a szankció elleni tiltakozásul botrányt csinált az időmérő utáni sajtótájékoztatón azzal, hogy egy-két szavas válaszokat adott csak.
Úgy tűnik, hogy mindez nem csak az F1-es versenyzőket bőszítette fel. A WRC hétvégi versenyén, a Chile Ralin ugyanis pénteken Sebastien Ogier is csak rövid válaszokat adott a szakaszok végi interjúi során. A sokszoros világbajnokot egyébként nemrég szintén büntették és bírságolták, amiért az Akropolisz Ralin a versenyirányítást kritizálta. Ogier a nap közbeni szerviz során megindokolta, hogy miért teszi azt, amit:
„Észrevehettétek, hogy ma nem igazán akarok beszélni, azt mondták, hogy jelenleg nem kellene. Nem a legjobb reakció ez, amit csinálok, és nincs ebben semmi személyes a média vagy a rajongók felé, de nagyon kevés eszköz van a kezünkben. Ma nem éreztem úgy, hogy beszélni akarok, és sajnálom azokat, akik jobbat érdemelnének ennél, de az FIA vezetése azt mondta nekünk, hogy fogjuk be a pofánkat. Ez nem csak a raliban van így, de meglátjuk, mit hoz a jövő” – utalt egyértelműen a Verstappen-esetre a Toyota sztárja.
Verstappen: Hosszú az út Las Vegasból Katarba…
https://formula.hu/parc-ferme/38479
Az F1 idei versenynaptárának elosztása meglehetősen aránytalanra sikeredett, különösen ami az előttünk álló időszakot illeti, hiszen miközben az előttünk álló „őszi szünetben” sorozatban három hétvégén nem rendeznek versenyt, az utána következő nyolc hétvégéből csak kettő lesz üres, az is egymás után, azaz két „triple header” zárja a szezont, ráadásul mindkettő az USA-ban kezdődik. Max Verstappen pedig egyáltalán nincs kibékülve ezzel, ahogy annak hangot is adott:
„Mindig is azt mondtam, hogy nagyon sok verseny van a naptárban, de a problémát számomra az utazással az időeltolódás jelenti, főleg Vegas és Katar között” – utalt Verstappen a két egymás utáni hétvégén rendezett nagydíj helyszínei közti 10 órás eltolódásra. „Szinte a világ másik felére repülünk, és szerintem jobban tennénk, ha úgy rendeznénk tripla hétvégéket, hogy azok egy kicsit közelebb vannak egymáshoz. Számomra ennek több értelme lenne, szóval ezt szerintem meg kellene vizsgálnunk.”
„Ha már ennyi futamot rendezünk, akkor legalább biztosítsuk, hogy közelebb legyenek!” – folytatta Verstappen. „De ez persze a jegyeladásoktól függ, végül is egyfajta középutat kell találnunk, nem igaz? Hosszú az út Vegasból Katarba… Aztán persze ha már Katarban vagy, átrepülsz Abu Dhabiba, ez rendben is van, számomra ez nem jelent problémát. Ráadásul a szezon végén, amikor már egy kicsit kimerülsz, könnyebb megbetegedni is, és ezen a hosszú ideig tartó repülés sem segít.”
Larson szívesen tesztelne együtt a többi F1-es pilótával
https://formula.hu/parc-ferme/38477
A McLaren első embere, Zak Brown nemrég beszélt annak lehetőségéről, hogy a magát Max Verstappennél is jobb versenyzőnek tartó Kyle Larsonnak szívesen adnának tesztlehetőséget. Az amerikai versenyző Kevin Harvick podcastjében elmondta, hogy érdekelné a lehetőség, sőt már volt is egy opciója erre, de egyéb teendői miatt nem valósult meg: „Örömmel csinálnám, és úgy hangzik, hogy remélhetőleg lesz is lehetőségem rá. Erre idén is volt lehetőség, csak épp sok minden történt egyszerre.”
„Valószínűleg ezt egy évre vagy még hosszabb időre előre meg kell terveznem” – mondta Larson, de leszögezte, hogy elsősorban nem a Brown által felvetett „autócserés” megoldásban gondolkodik: „Hogy őszinte legyek, inkább egy olyan nyílt teszten tenném, mint például az Abu Dhabi utáni, amikor más versenyzők is a pályán vannak. Szerintem az autócsere is nagyon jó dolog, de nincs mérce, nem tudod felmérni, hogy hol állsz a többiekhez képest.”
„Jó móka lenne ezt megcsinálni Oscarral vagy Landóval vagy bárki mással, de szívesebben szállnék szembe 19 másik autóval, hogy kiderüljön, hogy hol állok az eredménylistán. Nyilván nem hiszem, hogy én lennék a legjobb, de remélem, hogy nem lennék utolsó. Szerintem ez megmutatná, hogy az amerikai oválversenyzők mennyire jók és egyediek, vagy persze ha nagyon rossz lennék, akkor az derülne ki, hogy mennyire rosszak vagyunk.”
Perez három másodperc alatt döntött a folytatásról
https://formula.hu/parc-ferme/38476
Nemrég szárnyra kapott a szóbeszéd, miszerint a „Perez megy vagy marad” kérdésnek maga a mexikói tesz pontot a végére azzal, hogy befejezi a pályafutását, azonban a Red Bull versenyzője a spanyol DAZN-nek elárulta, hogy bár valóban felmerült benne ez a gondolat, pillanatok alatt döntött a folytatásról: „Az elmúlt hat hónapban eszembe jutott, de három másodpercbe telt meghozni a döntést.”
„Végül is feladni lenne a legkönnyebb, csakhogy soha nem bocsátottam volna meg magamnak. Akkor akarom befejezni a karrieremet, amikor én akarom, és nem akkor, amikor valaki azt mondja. Ez a legfontosabb számomra, hogy én dönthessek a jövőmről” – mondta Perez, aki egyúttal azt is aláhúzta, hogy nem vágyik alonsói hosszúságú karrierre: „Egyelőre nagyon motivált vagyok, nagyon szeretném folytatni az F1-ben. Élvezem az egészet, persze leginkább a jó pillanatokat, de megtanulod élvezni a rosszakat is.”
„Egyelőre kétéves szerződésem van, ami hosszú idő, de tudom, hogy a vége egyre közelebb van” – folytatta a mexikói. „Nem látom magam Fernando korában is itt versenyezni, csodálom őt mindazért, amit tesz. Szó nincs arról, hogy ne élvezném, hanem inkább arról van szó, hogy kisgyermekeim vannak, és sokkal több időt szeretnék velük tölteni. Az évi 24 futammal hosszú a naptár, de még legalább két évig itt leszek, viszont nem hiszem, hogy annál sokkal tovább maradnék az F1-ben.”
Marko: A jövőre tekintettel küldtük el Ricciardót
https://formula.hu/parc-ferme/38475
Ahogy arról a Formula Podcast Daniel Ricciardót búcsúztató adásában is szót ejtettünk, Helmut Marko a csapaton, illetve cégen belül azon felek közé tartozott, akik elérkezettnek látták az időt arra, hogy elbúcsúzzanak az ausztráltól. Mindamellett, hogy ennek politikai okai is voltak, Marko doktor a német Motorsport-Totalnak adott interjújában szakmai érveket is felhozott Ricciardo kiakolbólítása mellett:
„Ricciardót úgy hoztuk vissza, hogy esélye volt a Red Bull Racinghez kerülni, ha a Racing Bullsnál megfelelő teljesítményt nyújt. De látnunk kell a nagyobb képet is. Számos jó versenyzőnk van, anélkül, hogy sorba rendezném őket, ott van Hadjar, Lawson és Iwasa is. Tekintettel kell lennünk a jövőre, össze kell tudnunk hasonlítani őket. Hol tart Lawson Yukival szemben? A jövőben hogy nézhet ki a két csapatunk felállása?” – fejtette ki Marko, aki arra is kitért, hogy Ricciardo valamilyen minőségben a Red Bull kötelékében marad-e, a közleményből ugyanis ez nem derült ki:
„Beszéltünk erről, és részünkről egyértelmű az érdeklődés” – mondta Marko doktor. „Ő viszont időt szeretne, hogy átgondolja az egész jövőjét. Nem hiszem, hogy más szériában szeretne versenyezni, ellenben az is kérdéses, hogy ha nem versenyez aktívan, szeretne-e továbbra is eleget tenni a PR-kötelezettségeknek. Ráadásul Ricciardónak rengeteg pénz van a bankszámláján, úgy foglamaznék, hogy az egész életét illetően fontos döntés, hogy hogyan akarja formálni a jövőjét.”
Bastianini körrekorddal nyitott Indonéziában, a vb-aspiránsok a sarkában
https://formula.hu/parc-ferme/38474
A hétvégén az Indonéz Nagydíjjal folytatódik a MotoGP-szezon, pénteken pedig szokás szerint két edzés volt a program a mezőny számára. Amely már a délelőtti gyakorlás során – amelyen Franco Morbidelli volt a leggyorsabb – megfogyatkozott, Miguel Oliveira ugyanis a csuklóját törte egy hatalmas highside bukás következtében, így ő nem tudja folytatni a mandalikai hétvégét.
A már tétre menő délutáni tréningen Enea Bastianini 1:29,630-as körrekorddal végzett az élen, de ezzel is csak századokkal múlta felül a vb-éllovas Jorge Martint, a pramacos csapattársát, Morbidellit, valamint a címvédő Francesco Bagnaiát. Marco Bezzecchi révén kisajátította az első öt helyet a Ducati, amelyek dominanciáját Fabio Quartararo törte meg a Yamahával. Marc Marquez hetedik lett, a top 10-be pedig az egyaránt eleső Pedro Acosta és Fabio di Giannantonio, valamint az apriliás Maverick Vinales fért még be, így ők jutottak be automatikusan a Q2-be. Némi meglepetésre nem voltak messze ettől a Hondák sem, hiszen Johann Zarco és Luca Marini a 11-12. helyen zárt, a két gyári KTM-et és a kétszer is bukó Aleix Espargarót is megelőzve. Folytatás magyar idő szerint szombaton hajnalban az időmérővel, majd reggel 9-től a sprintfutammal.
A pénteki második edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
1. | Enea Bastianini | Ducati | 1'29.630 | |
2. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'29.670 | 0.040 |
3. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'29.709 | 0.079 |
4. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'29.712 | 0.082 |
5. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'29.770 | 0.140 |
6. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'29.844 | 0.214 |
7. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'29.885 | 0.255 |
8. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'29.961 | 0.331 |
9. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'29.986 | 0.356 |
10. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'30.000 | 0.370 |
11. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'30.086 | 0.456 |
12. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'30.096 | 0.466 |
13. | Alex Rins | Yamaha | 1'30.189 | 0.559 |
14. | Brad Binder | KTM | 1'30.203 | 0.573 |
15. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'30.305 | 0.675 |
16. | Jack Miller | KTM | 1'30.411 | 0.781 |
17. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'30.443 | 0.813 |
18. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'30.607 | 0.977 |
19. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'30.792 | 1.162 |
20. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'30.895 | 1.265 |
21. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'30.998 | 1.368 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
F1-es autóba ültetheti Verstappen „kihívóját” a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/38473
Néhány héttel ezelőtt nagy visszhangot váltatott ki a korábbi NASCAR-bajnok Kyle Larson nyilatkozata, melyben arról beszélt, hogy összességében jobb versenyzőnek tartja magát, mint Max Verstappent, és formulaautókon kívül minden más szakágban legyőzné a háromszoros F1-es világbajnok hollandot. Nos, elképzelhető, hogy valamikor belekóstolhat majd a Formula-1-be Larson, a McLaren ugyanis nyitott rá, hogy egy hasonló tesztlehetőséget szervezzen neki, mint néhány éve, amikor Jimmie Johnson és az akkor náluk szereplő Fernando Alonso autót cserélt egy nap erejéig:
„Beszélgettünk róla” – árulta el Zak Brown McLaren-vezér Kevin Harvick Happy Hour podcastjében. „Mint azt el tudjátok képzelni, Kyle határozottan a mi menetrendünk között akarja megcsinálni, ami februártól decemberig tart, míg a NASCAR-é februártól novemberig. Meg kell találnunk azt az intervallumot. Anno sikerült Jimmie Johnsonnal és Fernandóval Bahreinben. Az remek móka volt. Szeretném egy F1-es autóban látni Kyle-t. Beszéltünk már róla, és szerintem meg is fog majd történni.”
Brown azt is megjegyezte, hogy a McLaren F1-es pilótái közül Oscar Piastri már jelezte felé az érdeklődését a NASCAR iránt, így ha Larsonnal is hasonló autócsere szerveződne, mint Johnsonnal és Alonsóval, akkor az ifjú ausztrál jöhetne ehhez szóba.
Privát képek és videók közzétételével zsarolták Schumacher családját
https://formula.hu/parc-ferme/38472
A német ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a gyanú szerint részt vettek a Michael Schumacher családja elleni zsarolásban – számolt be róla a RacingNews365.com szakoldal. A zsarolás fő vádlottja egy 53 éves férfi, aki állítólag azzal zsarolta a hétszeres F1-es világbajnok családját, hogy a 2013-as síbalesete óta a nyilvánosság elől eltűnő exversenyzőről készült privát fotókat és videókat tesz közzé a dark weben, hacsak nem fizetnek neki 15 millió eurót.
A másik gyanúsított felelt az említett képek beszerzéséért, ő állítólag 2021-ig a Schumacher család biztonsági őreként dolgozott, és a vádak alapján „öt számjegyű összegért” adta el az anyagokat a fő vádlottnak. A harmadik gyanúsított az első vádlott 30 éves fia, aki egy hamis, lekövethetetlen e-mail-címet hozott létre, amelyen keresztül zsarolták Schumacheréket. A tudósítás szerint mindhárom férfire hosszas börtönbüntetés várhat.
fotó: DPPI
Új aszfalt a COTA-n: idén már nem lesz pattogós az austini F1-es pálya?
https://formula.hu/parc-ferme/38471
Évek óta dobálós, rossz minőségű aszfalton versenyeztek a különböző sorozatok Austinban, a COTA versenypályán, ahol az őszi szünet után, októberben folytatódik majd az F1-es szezon. Tavaly emlékezetes módon Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t ki is zárták utólag az USA Nagydíjról, mert a megengedettnél jobban elfogytak a kopóelemek a Mercedes és a Ferrari aljáról a túl sok odaverődés miatt, amire ráadásul a sprintformátum miatt nem is tudtak megfelelően felkészülni a csapatok.
Az idei évre ez változhat: nagyszabású aszfaltozás zajlik éppen Texasban, a versenyre vadonatúj lesz a réteg a pályán, ezzel tervezik megoldani az eddigi problémákat, és egy jóval simább felületen, bukkanók, úthibák nélkül szeretnék lebonyolítani a hétvégét.
A csapatoknak így minden bizonnyal más alapbeállításokkal kell majd megérkezniük Austinba, és az új aszfalt feltérképezésére (hasmagasság, futóműhangolás, gumikezelés, stb. szempontjából) alig egy órájuk lesz, hiszen ezúttal is sprintfutamot bonyolítanak majd le az amerikai pályán.
fotó: COTA
„Talán elkezdek hegyet mászni” – Ricciardo az F1 utáni életről
https://formula.hu/parc-ferme/38470
Bár szerda kora délután még mindig nem erősítették meg, de minden jel arra utal, hogy a vasárnapi Szingapúri Nagydíj volt Daniel Ricciardo utolsó futama a Formula-1-ben. Az ausztrál a versenyt követően a könnyeivel küszködve nyilatkozott – de vajon mit tervez az F1 utáni életével? Erről egyelőre maga a pilóta sem tudott biztosat mondani a Sky F1-nek nyilatkozva, hangsúlyozva a száguldó cirkusz fárasztó voltát és a karrierje szépségét:
„Nem tudom. Ez kimerítő. Mindannyian tudjuk, hogy kimerítő. Nézd, ha ennyi volt és a dolgok nélkülem mennek tovább, akkor szerintem először is adok magamnak időt, hogy kitaláljam, mi következik. Hálás vagyok a pályafutásomért is. Már az is egy álom volt, hogy eljutottam az F1-be, nem beszélve arról, hogy több mint egy évtizedig itt voltam és győzelmekért harcolhattam. Nem akarok úgy visszatekinteni, hogy ’ó, szegény én’. Nagyszerű volt, és talán most valami más jön. Talán a továbbiakban hegyet mászok vagy valami.”
Erősorrend: Norris már Verstappen nyakán
https://formula.hu/parc-ferme/38469
A Formula Podcast futamértékelő adásainak állandó eleme a pontozás: a műsor két szereplője, Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező magyar újságíró, valamint Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője a mezőny minden tagjának hétvégi teljesítményét 1 és 10 pont között értékelik. A pontozás során az elért eredmény mellett a körülmények, az autóban rejlő lehetőségek, a csapattárshoz viszonyított teljesítmény, az elkövetett hibák mennyisége és az összbenyomás is szerepet játszanak. Kerek 10-est csak a tökéletes vagy ahhoz nagyon közeli versenyhétvége érdemelhet, a 6-os az átlagos teljesítmény, míg 3-tól lefelé már az F1-ben évente csak néhány alkalommal látható botrányos produkciókat értékeljük.
A Szingapúri Nagydíj után Lando Norris még tovább közeledett Max Verstappenre, a két vb-aspiráns átlagos pontszáma között már csak két tized a különbség, de nincs messze tőlük a világbajnoki tabellán is a dobogó alsó fokáért harcoló Oscar Piastri és Charles Leclerc sem. Hátrébb pedig azt emelhetjük ki, hogy Sergio Perez visszacsúszott Valtteri Bottas mögé.
Itt látható az F1-es versenyzők erősorrendje az eddigi 18 nagydíj alapján – az összesítésbe csak azok kerültek be, akik legalább négy futamon rajthoz álltak:
A Formula Podcast Szingapúri Nagydíjat kiveséző futamértékelő értékelő adását – benne a pilóták most hétvégi produkciójára adott pontszámokkal – itt tudjátok meghallgatni:
Rosberg szerint szebb búcsút érdemelt volna Ricciardo
https://formula.hu/parc-ferme/38468
Nico Rosberg véleménye szerint Daniel Ricciardo (minden valószínűség szerint) utolsó F1-es versenye nem méltó módon alakult múlt hétvégén Szingapúrban.
„Ő egy szép búcsút érdemelne, hiszen ez volt az utolsó hétvégéje. Hivatalosan ez még nincs is megerősítve, szóval nem túl szerencsés a helyzet. Ennél jobbat érdemelne” – mondta Rosberg.
„Nem méltó módon alakult Daniel pályafutásának a vége, de ugyanez elmondható Sebastian Vettelről is. A sportban töltött utolsó pillanatok örökre az emberrel maradnak – számomra nagyon fontos volt, hogy ez megfelelő legyen. Másrészről persze tudom, hogy sok embernek nem tetszett a visszavonulásom, hiszen élvezték a Lewisszal való csatánkat. Saját magam és a családom számára viszont ez volt a jó döntés” – tette hozzá 2016 F1-es világbajnoka.
Alonso: A Ferrarinak kellett volna nyernie Szingapúrban
https://formula.hu/parc-ferme/38467
A Szingapúri Nagydíjon hetedik rajtkockából induló, nyolcadikként célba érő Fernando Alonsót mindkét Ferrari átlépte a futam folyamán: Charles Leclerc a pályán, Carlos Sainz a bokszban. A kétszeres világbajnok nem érzi ezt kudarcnak, egy merész kijelentéssel illusztrálta, mennyire nem volt egy ligában a városi pályán a vörös autókkal:
„A Ferrariknak szerintem meg kellett volna nyerniük ezt a futamot. Talán ők voltak a leggyorsabb autó a hétvége folyamán, tehát nem velük versenyeztem” – jelentette ki Szingapúrban Alonso.
Nemhogy a Ferrarikkal nem volt versenyben, de még a nyolcadik helyét – első volt a lekörözöttek között – is túlteljesítésnek érzi:
„Normál esetben kilencedik és tizedik hely az elérhető, a nyolcadik kicsivel még a legjobb álmainkat is felülmúlja. Jó pontok, de egy kört kaptunk és nem volt nagyszerű a tempónk, az autót egész hétvégén nehéz volt vezetni. Szóval igen, szerencsések voltunk, hogy pontot szereztünk, lehettünk volna 15. helyen is ugyanezzel az érzéssel. Szerintem 15-16. helyen kellett volna végeznünk, ehhez képest nyolcadikak vagyunk, két másodperccel egy Ferrari mögött. Nem tudom, képes lennék-e ennél többre” – mondta Alonso.
Fotó: Aston Martin
Wolff is megszólalt Ricciardo leggyorsabb köre kapcsán
https://formula.hu/parc-ferme/38466
Kisebb vitákat váltott ki a Formula-1-es Szingapúri Nagydíj után az, hogy a verseny hajrájában a Visa Cash App RB kihívta a bokszba Daniel Ricciardót, aki friss lágy gumikon megfutotta a leggyorsabb kört az utolsó helyen haladva, ezzel elorozta azt Lando Norristól, aki így eggyel kevesebb ponttal közeledett Max Verstappenre. A McLaren-vezérkar nemtetszését fejezte ki ennek kapcsán, Zak Brown ismét rámutatott, hogy nem fair, hogy a Red Bull esetén két csapat van egy tulajdonos kezében – jóllehet, az Instagram-posztja alapján aztán megbeszélték a dolgokat Christian Hornerrel.
Mindenesetre Szingapúrban a Mercedes F1-es főnöke, Toto Wolff véleményét is kikérték az üggyel kapcsolatban, de szerinte mindez nem volt nagy dolog: „Úgy vélem, minden stratégiát be kell vetned, ami a rendelkezésedre áll. Nem gondolom, hogy piszkos játék lett volna. Egyáltalán nem volt az. Egyetlen ponton is eldőlhet a bajnokság, és a szabályok keretein belül maradtak. A versenyzők sem voltak sportszerűtlenek egymással.”
IndyCar-autót tesztel az F1-ből elküldött Sargeant
https://formula.hu/parc-ferme/38465
Logan Sargeant bő másfél évet töltött el a Williams Formula-1-es alakulatánál, ám a nyári szünetet követő Holland Nagydíj után a grove-i istálló úgy döntött, lecseréli őt Franco Colapintóra, így a fiatal amerikai kalandja a száguldó cirkuszban alighanem véget ért. Máshol azonban megnyílhatnak előtte kapuk – és a Williams is jelezte, hogy továbbra is segíteni fogja őt –, így például akár az IndyCarban is, ahol a RACER szaklap beszámolója szerint novemberben tesztelni is fog.
Sargeant a Meyer Shank Racing egyik autóját fogja vezetni a The Thermal Club pályán, amely idén még bajnokságon kívüli futamnak adott otthont, jövőre viszont már a szezon tényleges részét képezi majd. Bár a Meyer Shank és a velük technikai kapcsolatra lépő Chip Ganassi Racing ülései már elkeltek 2025-re, egy esetleges jó szereplés azért még adhat lehetőségeket Sargeant számára.
Norris a leggyorsabb körről: Így megy ez az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/38464
A Szingapúri Nagydíj hajrájában kibontakozó „leggyorsabb kör-ügyről”, melyet illetően a McLaren kérdéseket vetett fel, Christian Horner viszont úgy nyilatkozott, hogy nincs itt semmi látnivaló, természetesen a futamgyőztes Lando Norrist is megkérdezték, aki emiatt a „tervezettnél” eggyel kevesebb pontot tudott faragni a hátrányán Max Verstappennel szemben. A brit versenyző úgy érzi, esélye sem volt gyorsabb kört futni, mint a verseny végén alig használt lágy gumival és üres tankkal tette az ausztrál:
„Szép volt, Daniel” – kezdte. „Nem is tudom… Semmit sem tudok tenni, jó neki. Mindent megtettem, hogy megpróbáljak gyorsabb kört menni, amikor a gumik jó állapotban voltak, de mindig nem sikerülhet. Az elmúlt néhány hétvégén mindent megtettem ezért, és többször sikerült is [az előző három leggyorsabb kör az övé lett – a szerk.], de nem tudok a kemény gumin az etap közepén legyőzni egy új lágy gumival versenyző srácot. Ez van, ilyen az élet.”
Bár csapatával ellentétben nem kezdett vádaskodásba, Norris is egyértelművé tette, hogy a VCARB szerinte is a Red Bull kezére játszott a kerékcserével: „Így megy ez az F1-ben, nem is tudom, talán már születésem előtt is így volt. Nincs miért panaszkodnom” – mondta, majd hozzátette: „Szóval igen, ez volt a logikus dolog, az okos húzás a részükről. Örülök Danielnek, ennyi.”
Horner: Ricciardo bónuszt kapott a leggyorsabb körért
https://formula.hu/parc-ferme/38463
A minden valószínűség szerint az F1-től tegnap elbúcsúzó Daniel Ricciardót a verseny hajrájában kihívta egy extra kerékcserére a csapata, aminek köszönhetően meg tudta futni a Szingapúri Nagydíj leggyorsabb körét, s ezzel megfosztotta Lando Norrist az ezért járó extra ponttól. A VCARB lépése nem aratott osztatlan sikert a McLarennél, s Zak Brown azt is felvetette, hogy felül kellene vizsgálni a Red Bull két istállójának együttműködését.
Christian Horner ezzel szemben úgy érzi, hogy nincs itt semmi látnivaló: „Az RB végrehajtott egy kiállást a verseny végén, hogy megfussák a leggyorsabb kört. Ez ennyi és nem több” – mondta Horner a SiriusXM mikrofonja előtt. „Korábban Kevin Magnussené lett volna a leggyorsabb kör, ha nem hagyja el a pályát, és neki Ferrari-motorja van. Minden csapat független! Ezt mindig szóba hozzák majd, mert azonos tulajdonban van a két csapat, szóval elkerülhetetlenül felmerülnek kérdések…”
„De azt se feledjük el, hogy ő bónuszt kap a leggyorsabb körért” – zárta le a kérdést a maga részéről Horner.