„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Óriási! A Mercedes videóval tiszteleg a Ferrari előtt
https://formula.hu/parc-ferme/16443
A Mercedes-Benz Italia Modenában és Maranellóban forgatta legújabb reklámfilmjét, amelyben burkoltan megköszönte az idei Forma-1-es világbajnoki csatát a Ferrarinak.
"A győzelem értéke az ellenfél nagyságáben rejlik" - írták.
Szavazz, szerinted kik fognak világbajnoki címeket szerezni a következő években!
https://formula.hu/parc-ferme/16442
A Ferrari és a Red Bull idei évben megerősödött fenyegetésével nagy rá az esély, hogy jövőre már hárompólusú világbajnoki csatát lásson a nagyérdemű. Mivel Max Verstappen és Sebastian Vettel 2020-ig elkötelezték magukat jelenlegi csapataik mellett, és valószínűleg Lewis Hamilton is így tesz majd, talán az ő küzdelmük fogja meghatározni a következő éveket az F1-ben.
Most arra kérünk titeket, szvazzatok azokra a pilótákra, akik szerintetek világbajnoki címeket szereznek majd 2020 végéig - a jelenlegi élmenők közül lesz valaki, aki befut, esetleg új versenyzők felemelkedésének leszünk szemtanúi? Ha másra gondoltok a listában szereplő neveken kívül, jelezzétek a kommentek között!

Ferrari-dráma és McLaren-diadal - 19 éve lett először világbajnok Mika Hakkinen
https://formula.hu/parc-ferme/16441
Az 1998-as Japán Nagydíjat a verseny összefoglalójával idézzük fel.
Meghoztuk a legjobb onboard-felvételeket Mexikóból
https://formula.hu/parc-ferme/16440
A videó a "Megtekintés Youtube-on" opcióra kattintva érhető el.
Ezt emelték ki a földből Indianapolisban
https://formula.hu/parc-ferme/16439
Réteges földmintát vettek Indianapolisban, amely lenyűgöző látványt nyújt: a pálya épülése, átalakulása 1909-től napjainkig tükröződik a rétegekben.


Adrian Newey elégedetten csettintene: Íme a legújabb Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/16438
Komoly aerodinamikai remekmű lett a limitált szériás FXX-K Evo, amely motortéren is odapirít: a benzinüzemű és elektromos hajtás összteljesítménye 1050 lóerő, a nyomták 900+ Nm.



A mezőny egyértelműen jelezte, melyik gumit fogja használni Brazíliában
https://formula.hu/parc-ferme/16437
260 gumiszettből 175 lágy keverékű lesz a Brazil Nagydíjon: a rendeléseket leadó csapatok mind túlnyomóan szuperlágyakkal akarnak taktikázni a hétvégén, olyannyira, hogy az Interlagosban legkeményebb közepesből senki sem kért a kötelező szetten felül, a fő különbség pedig az, hogy 8 vagy 9 garnitúra szuperlágyat rendeltek – sőt, a Williams és Renault 10-et.

Ezúttal két Európa-bajnok jött el az Autósport és Formula Magazin stúdiójába
https://formula.hu/parc-ferme/16436
Friss kontinensbajnokok az AFM októberi tv-műsorának stúdióvendégei: a vasárnapi (11 óra, FIX TV) Ralihíradóban ifj. Érdi Tibort láthatjátok, a rali Európa-bajnokság ERC2 kategóriájának idei legjobbját, míg egy héttel később, a Motorsporthíradóban Szabó Krisztián, az immár kétszeres Super 1600-as ralikrossz Európa-bajnok vendégeskedik, aki szerteágazó autósportos ambícióiról is beszélt műsorvezetőnkkel.


Button az F1 után biciklin is a csúcstechnológiát keresi
https://formula.hu/parc-ferme/16435
Új generációs kerépár érkezett meg London utcáira: gazdaságosabb, kényelmesebb és biztonságosabb, mint elődei, a futurisztikus tervezéshez pedig jól passzolt, ha egy F1-es világbajnokot kérnek fel a reklámvideó leforgatására.
The next generation of #SantanderCycles have arrived on London’s streets. @JensonButton highlights the new features pic.twitter.com/zXAlAa5Lp8
— Santander Cycles (@SantanderCycles) October 30, 2017
Október Verstappené: az előző négy futamot a holland hozta a legjobban
https://formula.hu/parc-ferme/16434
Az elmúlt négy versenyhétvégén gyűjtött pontok az F1-ben:
Top 5 points scorers (last 4 races)
— Formula 1 (@F1) 2017. október 31.
80 VER
70 HAM
50 BOT
42 VET
40 RAI
More >> https://t.co/Q7utNGK43s#F1 #MexicoGP pic.twitter.com/Mi4Z992kaN
Emlékszünk még, hogy Baumgartnernek mennyit kellett dolgoznia a Minardiban?
https://formula.hu/parc-ferme/16433
A mai belsőkamerás felvételek után íme egy teljesen más viselkedésű autó: Baumgartner Zsolt és a 2004-es Minardi Barcelonában. Se egy tiszta kigyorsítás, se egy stabilan fordult nyújtott kanyar, se egy nyugodt féktáv - kőkemény feladata volt a magyar F1-es pilótának...
Alonso odaszólt Whitingnak, Vettel Massának - így szólt a rádió Mexikóban
https://formula.hu/parc-ferme/16432
Így szólt a rádió Mexikóban: Vettel reakciója arra, hogy megszerezte a pole-pozíciót valószínűleg még sok összeállításban helyet kap majd.
Verstappen reakciója, amikor Vettel és Hamilton összeütközött mögötte: "Egyszerűen csodálatos". A mérnöke: "Az, egyszerűen.."
Fernando Alonso, amikor Kevin Magnussen visszajött elé a bukótérből: "Sürgősen kell az a pozíció, mert megváltoztatta a versenyt, egyértelmű. Kérlek versenyigazgató, nézd a futamot, kérlek... egyértelmű, hogy itt veszítem el a versenyt."
Vettel, amikor Massa leszorította: "Komolyan, ezt tanuljuk az iskolában, hogy jó móka letolni valakit a pályáról? Előrébb volt az autóm eleje" "Seb, maradj koncentrált" "Az, vagyok, nyugi."
Verstappen mérnöke: "Oké Max, most csak annyi kell, hogy hozd Bottas köreit. "Rendben, úgy lesz.", "Oké, ez pont ugyanolyan kör volt, mint az előző..." "Jaj, hát nagyon sajnálom."
Vettel mérnöke: "Kimi 23 másodperccel van előtted." "Ohh, mamma mia... az egy kicsit túl sok..."
Verstappen a célban: "Micsoda futam, az autó csodálatos volt." Mérnök: "Fantasztikus, de nem tudtál volna kicsit lassabban menni?" "Ja, nagyon sajnálom, csak cirkáltam. Azon gondolkodtam, hogy poénból levágom a pályát, kapok egy ötmásodperces büntetést, hogy kicsit izgalmasabb legyen.
Négyszeres világbajnokok számokban: hogyan teljesített Schumacher, Fangio, Prost, Vettel és Hamilton?
https://formula.hu/parc-ferme/16429
Illusztris társasághoz csatlakozott Lewis Hamilton, ő lett az F1 történetének ötödik négyszeres világbajnoka. Az alábbi videóban összehasonlíthatjuk az öt legenda teljesítményét - Schumachernél és Fangiónál az első négy címet vizsgáljuk. Hány futamot nyertek azokból, amennyin elindultak? Hány futamot nyertek azokban az években, amikor világbajnokok lettek? Hány futam kellett ahhoz, hogy az adott évben bebiztosítsák a bajnoki címüket? Hány éves korukban szerezték meg a negyedik címet?
Raikkönen magasról tett az ugráló DJ-re, inkább ivott
https://formula.hu/parc-ferme/16430
A Mexikói Nagydíj végén DJ Hardwell próbálta felpörgetni a jelenlévőket - Kimi Raikkönennel ez finoman szólva sem sikerült...
Videón Raikkönen pocsék mexikói rajtja
https://formula.hu/parc-ferme/16431
Mintha eltűnt volna az erő a Ferrariból és az első kanyarokban rendre rossz helyre is szorult a finn:
Így áll az F1, Michelisz, Tassi és a többiek - mutatjuk a tabellákat!
https://formula.hu/parc-ferme/16427
Lewis Hamilton világbajnok lett, de Valtteri Bottas még megszerezheti a második helyet, Kimi Raikkönen megelőzheti Daniel Ricciardót, Max Verstappen visszatért az élmezőnybe, Stroll Massa előtt és még megannyi érdekesség az F1-es tabellán. A WTCC-ben is élesedik a harc Michelisz Norbert kizására majd győzelme után, a TCR-ben Tassi Attila is vb-esélyes.
Mutatjuk az összes mérvadó nemzetközi sorozat tabelláját - ezen a linken tekinthetők meg!

fotó: dppi
Kedden F1-es autóba ülhet a Force India tehetsége
https://formula.hu/parc-ferme/16428
A Force India F1-es tesztpilótája, Alfonso Celis kedden is autóba ülhet, hiszen ott marad a hétvégi futam helyszínén, Mexikóban, ahol a Pirelli gumitesztjén vehet részt. "Mexikóban F1-es autót vezetni mindig különleges és nagyon örülök, hogy a csapat engem választott. A teszt teljes mértékben a gumikról fog szólni és keményen fogok dolgozni azért, hogy hasznis visszajelzéseket adjak a mérnököknek. Az autóban töltött idő mindig értékes, szóval folytatom a fejlődésem" - nyilatkozott erről Celis.
A tesztprogramot teljes egészében a Pirelli határozta meg, minden az ő kéréseik szerint zajlik majd.

fotó: dppi
Ha lemaradt volna róla valaki: így nyert Verstappen és így lett újra világbajnok Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/16426
A Mexikói Nagydíj összefoglalója bő öt percben - a videó átkattintás után indul:
Ha Verstappen az első három hely valamelyikéről rajtol, az rossz jel a Ferrarinak
https://formula.hu/parc-ferme/16425
Három eset, amikor Verstappen a legjobb három között rajtolt - három szomorú futam a Ferrarinak...
Megtorpedózták az éllovast a NASCAR-ban, nagy balhé kerekedett belőle
https://formula.hu/parc-ferme/16423
A NASCAR Cup martinsville-i versenyének végén Denny Hamlin hátulról meglökte és kiforgatta a vezető pozícióban levő Chase Elliottot – az utolsó körben Hamlin is belekeveredett a bizarr tömegbalesetbe a leintésnél (a második videó elején). Miközben az összetört autók levonultak a pályáról, a dühös Elliott ráhúzta a kormányt Hamlinre, majd a páros heves kiabálásba kezdett egymással.
A tömeg egyértelműen Elliott oldalára állt a helyi, virginiai születésű Hamlinnel szemben, akit kifújoltak. A vétkes később nyilvánosan kért bocsánatot: megfogalmazása szerint pályafutása során nagyjából tízezer versenyen vett részt, és most először forgatta ki az első helyezettet.