DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Masi nyitott a párbeszédre és találkozásra, Wolff és Hamilton nem

A nem kis részben a téves versenyigazgatói döntése miatt botrányos végjátékot hozó 2021-es évadzáró Abu Dhabi Nagydíj óta először tűnt fel az F1-es paddockban Michael Masi, aki a betéteseményként szolgáló helyi Supercars bajnokság vezetésében tölt be fontos szerepkört. Természetesen a helyszínen nem kerülhette ki a másfél évvel ezelőtti történésekre vonatkozó kérdéseket sem, és mint elmondta, attól sem zárkózik el, hogy az akkor hátrányosan érintett Mercedes embereivel találkozzon: „A döntés az övék. Mindig is azt a nézetet képviseltem, hogy nyitva állnak az ajtók mindenki előtt, amióta megérkeztem az F1-es paddockba, s ez így is marad” – fogalmazott Masi a News Corpnak.

Úgy fest azonban, hogy a másik fél nem nyitott erre. Lewis Hamilton már csütörtökön elmondta, hogy nem fogja megkeresni Masit: „Nem. Csak a saját jövőmre koncentrálok: arra, hogy újra győzhessek. Nincs mit mondanom” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok, de a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is hasonlóan reagált arra a kérdésre, tervez-e találkozni a volt versenyigazgatóval: „Nem. Ez a múltban történt, egy nagyon kellemetlen időszakban.”

f1-masi

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu