Törés-zúzás és piros zászlók a juniorok időmérőin
https://formula.hu/parc-ferme/35163
A szériák történetében először látogatott el a Formula-2 és a Formula-3 mezőnye Ausztráliába, ahol magyar idő szerint péntek hajnalban az F3 időmérőjével vette kezdetét a versenyhétvége.
Csupán öt perc telt el az időmérőből, máris jött a piros zászló: Josep María Martí sodródott ki a tízes kanyar kijáratánál és csúnyán összetörte a Campost. Az első gyors körök után a Williams akadémistája, Franco Colapinto állt az élre, mögötte a Trident és a Prema fiataljai mutattak még erős tempót. Pár perccel a vége előtt újabb autótörésnek lehettünk tanúi, feltartásra panaszkodott az utolsó kanyarban Kaylen Frederick, aki aztán ennek következtében tette a betonfalba autóját. Ugyanígy tett az időmérő legvégén Nikita Bedrin is, balesete pedig újabb piros zászlót eredményezett, amely miatt sokan nem tudták befejezni gyorskörüket.
Az utolsó percben Gabriele Bortoleto ugrott az élre és szerezte meg a pole-pozíciót a vasárnapi főfutamra, mögüle Grégoire Saucy és a nagyot javító Gabriele Mini indulhat majd. Az első ötöt Leonardo Fornaroli és Zak O’Sullivan egészítik még ki. A holnapi sprintet Sebastian Montoya kezdheti majd az élről.

Az F2-esek időmérőjére leszakadt az ég Melbourne-ben. A versenyirányítás adott egy esélyt a pilótáknak, de több megforgás és Oliver Bearman autótörése után végül félbeszakították a kvalifikációt a heves esőzés miatt. Egy rövid szünet után zöld zászlót kaptak a csapatok az indulásra, a folyamatosan javuló pályán pedig percenként változott az éllovas kiléte.
A Red Bull-junior Ayumu Iwasa végig remek teljesítményt nyújtott és meg is szerezte a pole-pozíciót, így vasárnap az élről rajtolhat. A bajnoki esélyes Theo Pourchaire-nek nehezen indult a kvalifikáció, de a végére sikerült nagyot javítania, a második helyre jött föl. Csapattársa, Victor Martins végzett mögötte, aki az utolsó percekben falba rakta az autóját, az ezáltal okozott újabb piros zászló pedig sokak esélyét elvette a javításra. Isack Hadjar és Zane Maloney végzett még az első ötben, Bearman pedig a sérült autójával felfért a hatodik pozícióba. A fordított rajtrácsos pole-t Jehan Daruvala szerezte meg.
Két éve katasztrofális rajtja volt Hamiltonnak
https://formula.hu/parc-ferme/23530
Lewis Hamilton 2017-ben is hasonló helyzetben érkezett Mexikóba mint idén: mindössze karnyújtásnyira volt az újabb világbajnoki címtől. A rajtja azonban borzasztóan alakult, Sebastian Vettel, miután Max Verstappennek nekiment, hozzáért az ő hátsó kerekéhez is, defektet okozva ezzel. A feszültség néhány pillanatra a tetőfokára hágott, ám a brittől ez sem tudta elvenni a végső győzelmet, a kilencedik helyen végezve is az ő kezébe került a cím.
A broken wing for Vettel, a punctured tyre for Hamilton...
— Formula 1 (@F1) October 25, 2019
The title rivals had a nightmare start to their title showdown in 2017 #MexicoGP #F1 pic.twitter.com/sMqSGRgiys
A magyar ERC-fordulót is közvetíteni fogja az M4 Sport
https://formula.hu/parc-ferme/23529
A rali szerelmesei számára örömteli hír látott napvilágot, miszerint az ingyenesen fogható M4 kibővítette együttműködését a Eurosport Events szervezőivel, így az érdeklődők napi összefoglalót láthatnak a november 8-10. között Nyíregyházán tartandó, az ERC bajnoki címéről döntő Rally Hungary eseményeiről, valamint annak kulisszatitkairól is. Ez nem minden, ugyanis a csatorna 2020-ban az ERC összes futamára kiterjeszti a közvetítést, minden versenynapról összefoglalókkal fog jelentkezni.
Az ERC idei bajnoki címe a brit Chris Ingram, a lengyel Lukasz Habaj és az orosz Alexej Lukjanuk között dől el. A magyar színeket Herczig Norbert és ifj. Érdi Tibor képviseli.

Michelisz hétvégéje egy csapásra még rosszabb lett
https://formula.hu/parc-ferme/23528
Öt versenyzőt is megbüntetett az FIA a WTCR japán fordulójának pénteki napján. Michelisz Norbert, Augusto Farfus, Gabriele Tarquini, Nestor Girolami és Daniel Haglöf is "indokolatlanul lassan" haladt a második szabadedzésen, ezért mindannyian három rajthelyes büntetést, valamint egy büntetőpontot és 500 eurós pénzbírságot kapnak. Sebességük 26-30 km/h volt, amit a szövetség potenciálisan veszélyesnek írt le.
A hátrasorolás a hétvége első, szombati futamát érinti, a vasárnapi két fordulóra nincs hatással. Girolami így a hatodik, Tarquini a kilencedik, Michelisz a tizenhetedik, Farfus a huszonhatodik, Haglöf pedig a huszonkilencedik helyről várja a holnap hajnali rajtot. Az időmérők összefoglalója itt, a hétvége programja pedig itt érhető el.

Mexikóban járnak, tacót csináltak
https://formula.hu/parc-ferme/23527
A Red Bull F1-es csapata minden versenyhétvégén szervez valamilyen érdekes helyi programot a pilótáinak, legyen az amerikai focizás egy stadionban, favágás egy erdőben vagy jelen esetben tacokészítés mexikói szakácsokkal.
First up @alex_albon Time to get shredding @redbullMEX #MexicoGP pic.twitter.com/4n1EWxrI72
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) October 24, 2019
Learning from the expert at the taqueria #MexicoGP #F1 pic.twitter.com/3YHK552vHU
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) October 24, 2019
Norris megint vagány sisakkal állt elő
https://formula.hu/parc-ferme/23526
Néhány nagydíjjal Valentino Rossi-stílusú monzai dizájnja után ezzel a sisakfestéssel versenyez a McLaren újonca:
There's cool lids, and then there's this one. #MexicoGP @LandoNorris pic.twitter.com/0lkDtnRQY4
— McLaren (@McLarenF1) October 24, 2019
Sainz odalépett, ő pedig az anyósülésen rappelt
https://formula.hu/parc-ferme/23524
Carlos Sainz utasa egy rapper, ASAP Ferg volt az utcai McLarenben: mások kiabálnak vagy sikoltoznak ebben a helyzetben, ő táncolgatott és rappelt az anyósülésen. A videó még a Hungaroringen készült, de most került fel az F1 csatornájára, és a YouTube-ra kattintás után indul.
Hamilton visszaküldte Mercedeseit, év végére karbonsemleges lesz
https://formula.hu/parc-ferme/23525
Lewis Hamilton célja, hogy a 2020-es év kezdetére karbonsemlegessé váljon. A Mexikói Nagydíj sajtótájékoztatójának egyik központi témája volt az ötszörös világbajnok környezettudatos ténykedése, amely a hírek középpontjában szerepelt, Fernando Alonso például kritizálta.
„Azon vagyok, hogy az év végére karbonsemleges legyek. Senkinek sem engedem az irodámban, sem a háztartásomban, hogy műanyagokat vásároljon. A repülőmet egy éve adtam el. Az étrendemet is megváltoztattam, ami drasztikus különbség” – mondta Hamilton a sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is részt vett.
A brit tekintélyes autógyűjteménye is átalakult: „Otthon van egy új elektromos Smartom. Számos autómat eladtam. Szerencsés vagyok, hogy van egy jó pár autóm szerte a világban. Az Államokban három Mercedest tartok például, melyeket visszaküldtem, hogy EQC-t kapjak helyettük. Londonban van egy Maybachem, melyet szintén tervezek lecserélni. Ha jól tudom, év vége felé jön ki egy hibrid Maybach” – sorolta Hamilton.

Emlékeztek, amikor Maldonado 10 másodperccel kiugrott a rajtnál? Mi sem, de Albon igen!
https://formula.hu/parc-ferme/23523
Alighanem a legviccesebb részlet Alexander Albon és Max Verstappen legújabb F1-es vetélkedőjéből. A két Red Bull-pilótának egy gyerekrajzból kell felismernie egy pályát, a feladat azonban pofonegyszerű. Monza összetéveszthetetlen, így csak a gyorsaság dönt kettőjük közül. Verstappen azonnal megnyomta a dudát, csapattársa azonban azzal gyanúsítja, hogy jelzése túl korai volt, "kiugrott a rajtnál". "Olyan volt, mint [Pastor] Maldonado Spában, amikor valami 10 másodperccel előbb elindult!" - viccelődött erős túlzással a 2012-es Belga Nagydíj rajtjával a thai versenyző. Verstappen szerint a vád nem helyénvaló, ő sokkal inkább Valtteri Bottas 2017-es spielbergi rajtjához hasonlította reakcióidejét. Emlékezetes, hogy a finn abban az évben a lehető leggyorsabb, de még szabályos elrugaszkodást mutatta be a pole-ból indulva.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonYou've seen jump starts on track... now it looks like they're making their way to Grill The Grid
Immár a saját szemünkkel láthatjuk, hogy a versenyzők nem szívbajosak vezetés közben
https://formula.hu/parc-ferme/23522
A MotoGP innovációját Maverick Vinales próbálhatta ki elsőként a hétvégén Motegiben. Ő kapta meg azt a pulzusszámmérőt, ami által immár a nézők is nyomon követhetik a szívverésének alakulását. Bár nem versenyen, hanem szabadedzésen készült a videón látható mérés, azért a száguldás közbeni 115 körüli érték így sem rossz - a parkban békésen sétálgatók közül is sokan örülnének ilyen értéknek. Érdekesség, hogy a világszintű új adatvédelmi szabályok miatt Vinalesnek a híres-hírhedt GDPR-nyilatkozatot is alá kellett írnia, amivel hozzájárult, hogy egy ilyen személyes adatot, mint a szívverése, közzétehetnek ország-világ számára.
Honoured to be able to be the first one to use this @MotoGP pioneering technology that shows my heart rate while racing. Having an amazing time at Yamaha's home GP surrounded by so many awesome fans! QP-P4 and ready for tomorrow! #12gang @YamahaMotoGP pic.twitter.com/tzUiqHNxcV
— Maverick Viñales (@mvkoficial12) October 19, 2019
Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!
https://formula.hu/parc-ferme/23520
A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Bottas természetfotósnak is elmehetne
https://formula.hu/parc-ferme/23519
Nem ez az első alkalom, hogy Valtteri Bottas művészi érzékével kérkedik, és milyen jól teszi! Legutóbb a Seychelles-szigeteken járt, ott készültek az alábbi, jól beállított képek.
Few snaps from last week pic.twitter.com/v7oBX0xrhn
— Valtteri Bottas (@ValtteriBottas) October 23, 2019
A legutóbbi kettős kizárás fájdalmasabb volt, mint a Renault-é
https://formula.hu/parc-ferme/23518
Utoljára több mint nyolc éve, a 2011-es Ausztrál Nagydíjról zártak ki csapatot úgy mint most a Renault-t. Akkor a Sauber akadt fenn az FIA szűrőjén, a svájci csapat mindkét autóján szabálytalannak minősítették a hátsó szárny egyik elemét. Sergio Perez egy hetedik, Kamui Kobayashi pedig egy nyolcadik helyet veszített ezzel. Év végén az istálló 44 ponttal a hetedik helyen zárta a konstruktőri bajnokságot.

Balesete óta először állt lábra Correa
https://formula.hu/parc-ferme/23517
Közel két hónapja fekszik kórházban a szeptember elején horrorisztikus balesetet elszenvedett Formula-2-es pilóta, Juan Manuel Correa, akinek jobb lábát egy tizenhét órás műtéttel mentették meg az orvosok. A videó tanúsága szerint a rehabilitáció lassan, de biztosan halad, hiszen a Sauber juniorja tegnap végre lábra tudott állni.
Pereznél jobb idegenvezető nincs a mexikói pályán
https://formula.hu/parc-ferme/23516
Egy kör a 17 kanyart számláló Autdromo Hermanos Rodriguezen – Sergio Perez kommentárjával. (A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)
Horner: A versenyzőapukák néha túlizgulják a dolgokat
https://formula.hu/parc-ferme/23515
Max Verstappen apja, az egykor szintén Formula-1-ben versenyző Jos Hollandiában tévéadásban sürgette a Red Bullt: össze kell kapnia magát, vagy a 2020-as is eltékozolt szezon lesz, hasonlóan az ideihez. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke visszaszúrt az izgága apának:
„Max egészen más karakter, mint az apja. Jobban látja az összképet. Járt Sakurában, ahol látta, mi érkezik a későbbiekben és hogy mennyire elkötelezett a Honda a motor fejlesztése, az F1 iránt. Ő látja, mi történik a gyárban, a versenyzőapukák pedig, véleményem szerint, sajnálatos módon néha kissé túlizgulják a dolgokat” – idézi az Autosport Hornert, aki szerint a pletykákkal ellentétben Verstappennek esze ágában sincs elhagyni a csapatot, miután szerződése lejárt.

Maranellóban járt, Ferrarit vezetett Nico Rosberg
https://formula.hu/parc-ferme/23514
A Scuderia főhadiszállásán a retrójellegű Ferrari Monza SP1-et próbálta ki 2016 – Mercedes-alkalmazású – világbajnoka, a teszt azonban nem maradhatott titokban, Instagramra került ki róla egy lesifotó. Az autóra felszerelt kamerákból feltételezhető, hogy az együléses rövidesen a német YouTube-csatornáján is visszaköszön.

Hat szerencsés országban Twitchen nézhetik a Mexikói Nagydíjat
https://formula.hu/parc-ferme/23513
Online és ingyenesen a hétvégi mexikóvárosi verseny minden felvonását közvetíti a népszerű, játékokra specializálódott streamoldal, a Twitch, hat európai országban: ezek Németország, Svájc, Luxemburg, Dánia, Norvégia és Svédország.
A különleges közvetítésbe helyi influenszerek is beszállnak, valamint extra, Twitchről ismert interaktív funkciók lesznek elérhetők. A megállapodással a Formula-1 hangsúlyozza, innovatív és új nézők felé nyit – a rendhagyó stream azonban csak egy hétvégére szól.

53 éves lett a végtelen lelki erő mintapéldája
https://formula.hu/parc-ferme/23512
Ma ünnepli születésnapját a kétszeres CART-bajnok, egykori Formula-1-es pilóta és paralimpikon, Alex Zanardi, akinek tiszteletére ezt a rövid videót osztjuk meg, rendhagyó módon mellőzve a technikai sportokat.
Vettel ezt a Mexikói Nagydíjat biztosan kitörölné az emlékei közül
https://formula.hu/parc-ferme/23511
Defekt, megpördülés, elrontott előzés - a 2015-ös mexikói futam egészen biztosan nem tartozik a ferraris pilóta kedvencei közé. A videó Youtube-ra átkattintás után indul el.
Mexikóban kimaxolták a DRS-zónák számát
https://formula.hu/parc-ferme/23510
A pilótáknak egy körön belül háromszor is lehetősége lesz nyitott hátsó szárnyat használni a hétvégi Mexikói Nagydíjon - derült ki az FIA közleményéből. Korábban a célegyenesben, valamint a hármas-négyes kanyar közötti egyenesben volt erre lehetőség, míg a pálya második felében önerőből csatáztak a versenyzők.
Ez az idei évre megváltozik, ugyanis a tizenegyes kanyar utáni rövid egyenes is DRS-zónává válik. Ennek mérőpontja két kanyarral hátrébb, a kilencesnél lesz. Az első két zóna mérőpontja azonos marad, ezt a tizenötös kijáratánál helyezik el.
