DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

Törés-zúzás és piros zászlók a juniorok időmérőin

A szériák történetében először látogatott el a Formula-2 és a Formula-3 mezőnye Ausztráliába, ahol magyar idő szerint péntek hajnalban az F3 időmérőjével vette kezdetét a versenyhétvége.

Csupán öt perc telt el az időmérőből, máris jött a piros zászló: Josep María Martí sodródott ki a tízes kanyar kijáratánál és csúnyán összetörte a Campost. Az első gyors körök után a Williams akadémistája, Franco Colapinto állt az élre, mögötte a Trident és a Prema fiataljai mutattak még erős tempót. Pár perccel a vége előtt újabb autótörésnek lehettünk tanúi, feltartásra panaszkodott az utolsó kanyarban Kaylen Frederick, aki aztán ennek következtében tette a betonfalba autóját. Ugyanígy tett az időmérő legvégén Nikita Bedrin is, balesete pedig újabb piros zászlót eredményezett, amely miatt sokan nem tudták befejezni gyorskörüket.

Az utolsó percben Gabriele Bortoleto ugrott az élre és szerezte meg a pole-pozíciót a vasárnapi főfutamra, mögüle Grégoire Saucy és a nagyot javító Gabriele Mini indulhat majd. Az első ötöt Leonardo Fornaroli és Zak O’Sullivan egészítik még ki. A holnapi sprintet Sebastian Montoya kezdheti majd az élről.

 Az F2-esek időmérőjére leszakadt az ég Melbourne-ben. A versenyirányítás adott egy esélyt a pilótáknak, de több megforgás és Oliver Bearman autótörése után végül félbeszakították a kvalifikációt a heves esőzés miatt. Egy rövid szünet után zöld zászlót kaptak a csapatok az indulásra, a folyamatosan javuló pályán pedig percenként változott az éllovas kiléte.

A Red Bull-junior Ayumu Iwasa végig remek teljesítményt nyújtott és meg is szerezte a pole-pozíciót, így vasárnap az élről rajtolhat. A bajnoki esélyes Theo Pourchaire-nek nehezen indult a kvalifikáció, de a végére sikerült nagyot javítania, a második helyre jött föl. Csapattársa, Victor Martins végzett mögötte, aki az utolsó percekben falba rakta az autóját, az ezáltal okozott újabb piros zászló pedig sokak esélyét elvette a javításra. Isack Hadjar és Zane Maloney végzett még az első ötben, Bearman pedig a sérült autójával felfért a hatodik pozícióba. A fordított rajtrácsos pole-t Jehan Daruvala szerezte meg.

Új bizniszbe vág az F1-ből dicstelenül távozó Mercedes-főnök

Hosszú idő után újra hallatott magáról Paddy Lowe, aki a Mercedes-dominancia egyik kulcsemberének számított az első években műszaki főnökként, csapatváltását követően azonban eltűnt a süllyesztőben. Három vb-cím után 2017 elején Lowe úgy döntött, új kihívást vállal és a Williamst juttatja vissza a csúcsra. A csapat azonban épp ellenkező előjellel, mélyrepülésbe kezdett, így Lowe két év után távozott az istállótól és 32 év után a Formula-1-ből is. (Pályafutását a Williamsnél kezdte, majd két évtizedet töltött a McLarennél.)

A jelek szerint Lowe végleg lemondott a Formula-1-ről, ugyanis Zero Petroleum néven indított új vállalkozást, amelynek alapítója és igazgatója. A cég célja szintetikus szénhidrogének előállítása, amit a jövő üzemanyagának tartanak.

Fotó: ATP

A legnagyobb bajnokoknak a szemétszedés sem derogál

A Formula-E több versenyzője is prezentálta már, hogy nemcsak a pályán, hanem azon kívül is magukénak érzik a környezettudatosságot. A hetedik szezon januárra tervezett santiagói nyitányának elhalasztása révén pedig a kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne-re is rászabadult némi nem várt szabadidő, amit a francia a tengerparton töltött, ám nem strandolással.

"Elkezdtem összeszedni a strandon az ott hagyott műanyagot, és nagyon rövid idő alatt sokan csatlakoztak hozzám. Egy óra alatt telepakoltuk a zsákokat az emberek által a természetben szétszórt szeméttel. Mi lenne, ha mindannyian így járnánk el? Köszönet azoknak, akik takarítanak és tisztelettudóak" - írta közösségi oldalán egy zsák szemét mellé a DS Techeetah versenyzője.

Nemrég egyébként Sebastian Vettel is beszélt arról, hogy olykor összeszedi a szemetet a felelőtlen embertársai után.

Versenyző még nem örült úgy egy új angol szó megtanulásának, mint Ocon

Nehéz kiejtésű angol szavakat mutogatott a Renault Esteban Oconnak, és bár egy-két esetben megsértődött azon, hogy a csapat ennyire aluledukáltnak gondolja, azért többnyire jól szórakozott, főleg a hedgehog (sün) és a squirrel (mókus) szavak hallatán.

Mentés másként – amikor az F1-esek szembeszálltak a fizikával

Max Verstappen látványos és sikeres ellenkormányzási mozdulataiból biztosan mindenki fel tud idézni legalább egyet, de alighanem arra is sokan emlékeznek, amikor Sebastian Vettel, mintha csak varázsolna, centikre a célegyenes falától forga meg piruettező Red Bullját a Hungaroringen. Az alábbi videó sok ehhez hasonló mozdulatot tartalmaz. 

Epikus pillanatok a rali világából – ez jó sok mindent jelent

Nagy ugratások, még nagyobb mentések, hajszálon múló elütések, ijesztő balesetek és vicces helyzetek egyaránt kerültek ebbe a WRC és más raliversenyek felvételeiből merítő válogatásba.

A számok, amik örökké a Schumacher-Ferrari párost jelentik

Bár Lewis Hamilton már az egyazon csapattal jegyzett sikereket illetően is lehagyta néhány mutatóban Michael Schumachert, a legendás vörös korszak eredményei sohasem merülhetnek hományba. A Ferrari a közösen töltött 11 év eredménylajstromával köszönti 52. születésnapján egykori versenyzőjét. 

EqjxVaOXIAAz71R

A címvédő már az első napon elkolbászolt a Dakaron

A szombati prológ után hivatalosan vasárnap kezdődött meg a 2021-es Dakar Rali a Dzsidda és Bisa közötti 277 kilométeres gyorsasági szakasszal, amely máris komoly kihívás elé állította a résztvevőket. A két hondás esélyes, a tavalyi győztes Ricky Brabec és Joan Barreda Bort már el is tévedtek az alkalommal, az alábbi videóban éppen a helyes irányt igyekszenek megfejteni.

 

Közben a magyar motorosok az első tapasztalatokról beszéltek a Pannon RTV-nek még a prológ után:

Damon Hill szerint Hamilton egy dologban sebezhető, míg például Alonso nem az

Damon Hill, 1996 Formula-1-es világbajnoka szerint az F1-es pilóták nagy része kellően magabiztos ahhoz, hogy ebből az állapotából semmi sem billenti ki. "Vannak olyanok, mint például Fernando Alonso, aki egy villanásnyi gyengeséget sem mutat, ő hihetetlen. Vannak olyanok, mint Daniel Ricciardo, akik egyszerűen csak nagyon jól érzik magukat a bőrükben. Viszont vannak olyan versenyzők, akik egy kicsit sebezhetőnek tűnnek, például ha valami rosszat mondunk - Lewis Hamilton is ide tartozik, de ő olyan tehetséges, hogy ezzel ellensúlyozza" - mondta Hill az In The Pink podcastnek.

00118023_026

fotó: dppi

Még csak az év harmadik napjánál járunk, de máris itt az AFM idei első tv-adása

Vasárnap délben mindenki kapcsoljon a Spíler1 TV-re, hiszen ekkor kerül műsorra az Autósport és Formula magazin első 2021-es adása, benne többek között a Mikulás Ralival, WRC-vel és a Top 50 Magyar Autóversenyző listájával.

afm-spiler-1

Mintha a Toyota kedvéért írták volna a Dakar új szabályát

A 2020-as Dakar Ralit Carlos Sainz nyerte az X-Raid buggyjával, a Toyota pedig egyes hírek szerint azóta lobbizott azért, hogy változtassanak szabályt 2021-re. A Nasser Al-Attiyah révén mindig nagy esélyes csapat ugyanis azt nehezményezte, hogy a kétkerék-meghajtású buggyk a végsebességet tekintve jóval gyorsabbak a Toyota Hiluxoknál - igaz, az X-Raid csapatvezetője azt már hiába mondta, hogy cserébe viszont a lassabb részeken nyilvánvalóan a négykerék-meghajtás az előnyösebb.

A szervezők viszont egyrészt jóval bonyolultabb, kanyargósabb útvonalat csináltak, ami bevallottan a Toyotának kedvez, másrészt pedig az új szabály értelmében minden T1-es (Toyota, X-Raid, illetve a Sebastien Loebékkel támadó Prodrive új autója) autónak maximum 180 km/h óra lehet a végsebessége, amivel limitálják az X-Raid tavalyi előnyeit. A Toyotának persze még ez sem tetszik, ők 170 km/h-t szerettek volna, de elismerik, hogy már ez is abszolút nekik kedvez...

05121001_173 (1)

fotó: dppi

Leclerc és barátnője quadozással kapcsolódik ki

Charles Leclerc és párja, Charlotte Siné quadozással tölti idejét az offszezonban - a monacói pilóta azt írta a fotóhoz, hogy "Lost in Heaven", vagyis "Elveszve a Mennyországban".

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

Így kívánt boldog új évet a Raikkönen család

Kimi Raikkönen azt írta a fotóhoz, hogy ha a gyerekei látják ezt a képet, akkor ne csináljanak ilyet 2035 előtt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés

 

Az első lépés: Marquez újra motoros ruhában

Már lassan fél éve húzódik a tavalyi Spanyol Nagydíjon jobb felkarcsonttörést szenvedő Marc Marquez rehabilitációja: december elején harmadszor is meg kellett műteni a spanyolt, s továbbra is kérdéses, mikor térhet vissza a versenypályákra. A nyolcszoros motoros világbajnok közösségi oldalára feltöltött fotók alapján továbbra is rögzítőt visel a karján, viszont január 1-jén egy olyan kép is felkerült, amelynek szimbolikusan fontos jelentősége lehet: a Repsol Honda versenyzője hónapok óta először vette fel a motoros bőrruháját. „2021 első kívánsága teljesítve: felvettem a bőrruhámat – még ha csak otthon is!” – írta Marquez.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

 

De ha már újévi új öltözékek: arról már beszámoltunk, hogy Valentino Rossi először mutatkozott a Petronas SRT színeiben, de utódja, Fabio Quartararo is váltott már, hiszen gyári yamahás ruhában kívánt boldog új esztendőt:

Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor a Repsol Honda is közzétette az első fotót új igazolásukról, a KTM-től érkező Pol Espargaróról:

Elhatárolódott Mazepin tettétől a Haas távozó szponzora

Az elmúlt hetek legváratlanabb F1-es botránya volt a Haasnál idén bemutatkozó Nyikita Mazepin fogdosós ügye, amely után sokan az orosz menesztését követelték, az amerikai istálló azonban – legalábbis egyelőre – kitart mellette. A Jack & Jones, amely a 2020-as esztendő végéig volt a Haas szponzora, azonban az istállótól való búcsúzás mellett egyúttal el is határolódott a botrányos videót feltöltő Mazepin tettétől:

„A Jack & Jones elhatárolódik a Haashoz érkező Nyikita Mazepin viselkedésétől a hónap korábbi részében posztolt videó kapcsán. A Haasszal való együttműködésünk eleve véget ért volna 2020 végén, a továbbiakban pedig nem kommentáljuk a történteket” – írták a Twitteren megjelent szűkszavú közleményben.

Videó: Így alakult a 2020-as konstruktőri világbajnoki harc

A Racing Statistics YouTube-csatorna készített látványos videós infografikát az F1-es csapatok tavalyi küzdelméről – sőt, olyan összeállítás is készült, amelyben a mezőnyből kiemelkedő Mercedes és Red Bull nélkül ábrázolták ugyanezt:

Vettel és Stroll – az új csapattársak eddigi ütközései

Még nem tudni, milyen lesz a dinamika idén az Aston Martinnál a négyszeres világbajnokként érkező Sebastian Vettel és a csapat tulajdonosához szoros családi szálakkal kötődő Lance Stroll között, mindenesetre a két versenyzőnek a korábbi évekből van már közös történetük és vitáik két eléggé rendhagyó baleset okán.

Első túl közeli találkozásuk a 2017-es Malajziai Nagydíj leintését követően történt, amikor Vettelnek és a williamses Strollnak a levezető körben sikerült összeakadniuk. A kanadai szerint Vettel volt a hibás a Ferrari felfüggesztésének kitörésével járó ütközésben, aki úgy közlekedett, mintha még mindig tartott volna a verseny, a német szerint viszont Stroll volt az, aki nem figyelt, merre is megy éppen. A történtekért végül senki nem kapott büntetést.

 

A másik ütközésükkor, a 2019-es Olasz Nagydíjon Vettel volt a figyelmetlen, aki miután kicsúszott az Ascariban, a pályára visszahajtva koccant neki Stroll autójának. Az már más kérdés, hogy a Racing Pointot nagy nehezen összeszedő kanadai aztán hasonló hibát követett el az érkező Pierre Gaslyvel szemben. A vétség hasonlósága ellenére Vettel stop & go büntetést, Stroll viszont enyhébbet, bokszutcai áthajtást kapott szankcióul, végül pedig még a jobban járt kanadai követelt igazságosságot.

Mesterséges kómában a koronavírus-fertőzött MotoGP-csapatfőnök, de javul az állapota

Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést Fausto Gresini, s a legendás MotoGP-csapatfőnököt emiatt kórházba is kellett szállítani. Alakulata péntek este újabb közleményt adott ki, amelyből kiderült, hogy Gresinit december 30-án szállították át az imolaiból a bolognai kórházba, ahol arra jutottak, hogy túl alacsony a vérében az oxigénszint, ezért mesterséges kómába helyezték. A néhány hét múlva 60 éves egykori világbajnok állapota ugyanakkor a közlemény szerint már valamelyest javulásnak indult, méghozzá olyannyira, hogy az orvosok megkezdték a felébresztési folyamatot. A csapat későbbre újabb tájékoztatást ígért.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

fausto-gresini-motogp-1_1

Ez is valami: Ricciardóra is ráadták már az új gúnyát

A 2021-es szezon nagy csapatváltó kvartettjéből Carlos Sainz után Daniel Ricciardo a második, aki megjelent új szerelésében. Bár a McLarennél még semmiféle hivatalos bemutatását nem ejtették még meg fennállásuk első ausztrál versenyzőjének, január 1-jén a csapat weboldalán Carlos Sainz helyére beköltözött Daniel Ricciardo, azaz kiderült, hogy egy inget már egész biztosan ráadtak valamikor a szezon vége óta. 

EasyCapture1_16

Lenyűgöző alkotások az F1-es csokigyárban

Egy cég, amelynek fő profilja, hogy autósportos tematikában gyárt édességeket: versenyzői sisakok bárkinek a dizájnjával, versenyautók és trófeák is születnek ehető alapanyagból a Racing Chocsnál. Íme néhány kép és videó:

Ennyire szórakoztató az Alfa Romeo versenyzőjének lenni

Az élményt 2020-ban fokozhatta, ha nem kellett a sokszor a Q1-es továbbjutásra is alkalmatlan autóban ülni, mindenesetre a pályán kívül sok vicces anyag készült Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi és Robert Kubica részvételével. Ezekből válogatta most össze a csapat a röhögős pillanatokat.