DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

Törés-zúzás és piros zászlók a juniorok időmérőin

A szériák történetében először látogatott el a Formula-2 és a Formula-3 mezőnye Ausztráliába, ahol magyar idő szerint péntek hajnalban az F3 időmérőjével vette kezdetét a versenyhétvége.

Csupán öt perc telt el az időmérőből, máris jött a piros zászló: Josep María Martí sodródott ki a tízes kanyar kijáratánál és csúnyán összetörte a Campost. Az első gyors körök után a Williams akadémistája, Franco Colapinto állt az élre, mögötte a Trident és a Prema fiataljai mutattak még erős tempót. Pár perccel a vége előtt újabb autótörésnek lehettünk tanúi, feltartásra panaszkodott az utolsó kanyarban Kaylen Frederick, aki aztán ennek következtében tette a betonfalba autóját. Ugyanígy tett az időmérő legvégén Nikita Bedrin is, balesete pedig újabb piros zászlót eredményezett, amely miatt sokan nem tudták befejezni gyorskörüket.

Az utolsó percben Gabriele Bortoleto ugrott az élre és szerezte meg a pole-pozíciót a vasárnapi főfutamra, mögüle Grégoire Saucy és a nagyot javító Gabriele Mini indulhat majd. Az első ötöt Leonardo Fornaroli és Zak O’Sullivan egészítik még ki. A holnapi sprintet Sebastian Montoya kezdheti majd az élről.

 Az F2-esek időmérőjére leszakadt az ég Melbourne-ben. A versenyirányítás adott egy esélyt a pilótáknak, de több megforgás és Oliver Bearman autótörése után végül félbeszakították a kvalifikációt a heves esőzés miatt. Egy rövid szünet után zöld zászlót kaptak a csapatok az indulásra, a folyamatosan javuló pályán pedig percenként változott az éllovas kiléte.

A Red Bull-junior Ayumu Iwasa végig remek teljesítményt nyújtott és meg is szerezte a pole-pozíciót, így vasárnap az élről rajtolhat. A bajnoki esélyes Theo Pourchaire-nek nehezen indult a kvalifikáció, de a végére sikerült nagyot javítania, a második helyre jött föl. Csapattársa, Victor Martins végzett mögötte, aki az utolsó percekben falba rakta az autóját, az ezáltal okozott újabb piros zászló pedig sokak esélyét elvette a javításra. Isack Hadjar és Zane Maloney végzett még az első ötben, Bearman pedig a sérült autójával felfért a hatodik pozícióba. A fordított rajtrácsos pole-t Jehan Daruvala szerezte meg.

Utolsó hazai futamán kitett magáért az 59 éves Tarquini

Hazai versenyhétvégéje, a WTCR olasz fordulója előtt jelentette be visszavonulását Gabriele Tarquini. A Hyundai rutinos versenyzője kitett magáért az Adria Raceway-n: a 12. rajthelyről hét pozíciót javított a második futamon. Az elsőkörös dulakodásból jól jött ki, majd miután csapattársa, Michelisz Norbert elengedte, a bajnokesélyes Esteban Guerrierit is maga mögé tudta utasítani az ötödik helyért – a végén úgy tűnt, a nagy öregek csatája is kibontakozik Yvan Mullerrel, de ez az összecsapás végül elmaradt, mivel elfogytak a körök.

A gokartozást 1976-ban kezdő Tarquni pályafutásából egyetlen verseny maradt, a WTCR szezonzárója Szocsiban három hét múlva.

 

A kékek hétvégéje: A WTCR-futamok összefoglalói

A szezon során először duplázott egy márka a Túraautó-világkupán: Santiago Urrutia pályafutása harmadik győzelmét aratta a nyitófutamon a Lynk&Cóval, Yann Ehrlacher pedig délutáni győzelmével tett nagy lépést a bajnoki cím felé az Adria Racewayn-n.

 

Összegraffitiztek egy falat Alonsóék

A mexikóvárosi hétvégén új külsőt kapott az Alpine garázsfala: egy graffitiművész, Felipe Pantone fújta le az eredetileg fekete felületet – segítséget is kapott, személyesen Fernando Alonsótól és Esteban Ocontól. A végeredmény a poszt végén látható.

 

 

Ekkorra várható Bottas csapattársának bejelentése

A finn pilóta már bő két hónapja tudja, hogy az Alfa Romeónál folytatja jövőre. A bejelentéscunami közepette mindenki azt várta, hogy egyszer s mindenkorra el is dől minden ülés sorsa abban a pár napban, az Alfa azonban gondolkodási időt kért. Most Frederic Vasseur csapatfőnök elárulta, mikor kerül a helyére az utolsó kirakósdarab. „Mint tudják, az elmúlt hetekben egy halom dolgunk volt. Most a helyzet már egy kicsit letisztult, hamar döntünk majd. Nem tudom, hogy Brazília előtt vagy után, de az biztos, hogy az elkövetkező néhány napban. Abu Dhabiban már be szeretnénk ültetni az autóba a jövő évi versenyzőnket” – jelentette ki.

Az ülésért a jelenlegi versenyző, Antonio Giovinazzi mellett a hírek szerint Guanyu Zhou és Oscar Piastri is meccsben van.

Mexikóban sem maradunk különleges dizájnok nélkül

Ahogy az már megszokottá vált, a pilóták időnként megváltoztatják a sisakfestésüket valamilyen egyedi alkalomból kifolyólag. Austinban rengetegen döntöttek a változtatás mellett, ám Mexikóban is találunk olyan versenyzőket, akik nem a megszokott dizájnt használják a hétvégén. Összesen négyen álltak elő valamilyen újdonsággal, a hazai pályán versenyző Sergio Perez, valamint Lando Norris, Sebastian Vettel és George Russell sisakját érdemes különösen figyelni a közvetítések során, de az F1 is készített egy nagyszerű összeállítást mindezekről.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Ez a kör ért Bottasnak két díjat is

Íme belső kamerából a kör, mellyel a finn pilóta az első rajtkockába kvalifikált, és ezáltal egy mini Pirelli és Fangio-sisak is ütötte a markát.

A videó a képre kattintva indul!

Drámai ütközés után világbajnok újoncként Pedro Acosta!

Pedro Acosta idén mutatkozott be a Moto3-as világbajnokságon, s rögtön parádés eredményekkel indított: az idénynyitón második lett, majd zsinórban három győzelmet aratott. Ezzel összetettben is tetemes előnyre tett szert, amely azonban olvadni kezdett a szezon második felében a kiváló formába lendülő Dennis Foggiának köszönhetően. A hétvégi Algarve-i Nagydíjra 21 pontos előnnyel érkezett a 17 éves spanyol, azaz öt ponttal kellett többet szereznie olasz kihívójánál.

A portimaói verseny pedig hozta a várt izgalmakat: ide-oda változott az állás a futam során, Acosta a 14. helyről felzárkózva csatázott a győzelemért. Az utolsó kör elején a KTM Ajo versenyzője át is vette a vezetést Foggiától, a dráma pedig ekkor történt meg: a jövőre már a MotoGP-ben szereplő Darryn Binder nekiment az olasznak, aki így a balesetbe szintén belekeveredő Sergio Garciával együtt elesett (a dél-afrikai vétkest végül kizárták a futamról). Ezzel pedig a győzelmet megszerző Acosta bebiztosította a világbajnoki címet: Loris Capirossi 1990-es sikere óta először sikerült ez egy újoncnak – és csak néhány héten múlt, hogy nem tudta megdönteni a legfiatalabb világbajnok rekordját is!

acosta

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Bottas már fel is próbálta legújabb díját

Mexikóvárosban a pole-pozíciós idén nemcsak Pirelli-gumit kapott, hanem a Fangio Díjat is. Az ötszörös világbajnok éppen hetven évvel ezelőtt, 1951-ben szerezte első világbajnoki címét, a különleges trófeával pedig az emléke előtt szeretnének tisztelegni.

Az időmérőt megnyerő Valtteri Bottas Jackie Stewarttól vehette át meghatódva, és bár nagy becsben tartja, autóversenyzőként nem volt rest közelebbről szemügyre venni.

 

Russell és Latifi semmit, Raikkönen megrovást kapott

Három versenyzőt is vizsgált az FIA az időmérő után, mindhármukat bokszutcai ügyek miatt. George Russell és Nicholas Latifi amiatt került a versenyfelügyelők látókörébe, hogy a Lance Stroll balesete miatti piros zászló után, az újraindítás előtti percekben nem megfelelő pozícióban álltak a garázsból kihajtva. A gyorsítósávba, versenytársaik mögé kellett volna besorolniuk, ők azonban inkább voltak mellettük, mint mögöttük. Az FIA végül elfogadta indoklásként a tényt, miszerint a Williams-garázs elhelyezkedése ezt gyakorlatilag lehetetlenné teszi, így nem kapott büntetést egyik pilóta sem.

Kimi Raikkönennek is jelenése volt, aki Stroll balesete után cikázott a bokszutcai vonalon, majd ennek eredményeképp még egy extra kört is teljesítenie kellett a piros zászló meglendülése után. A Jégember végül megrovást kapott, a másodikat nemcsak ezen a hétvégén, de az egész évben is.

Videó: Ez történt a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén

Ha valaki lemaradt volna, akkor a képre kattintva visszanézheti a legfontosabb pillanatokat a mexikóvárosi időmérő edzésről, kezdve Lance Stroll balesetétől egészen a Q3-as fordulatig, amire maguk a résztvevők sem nagyon számítottak.

Délelőtt WTCR, délután MotoGP, este F1 – itt a vasárnapi menü

Szinte egész nap lesz autó-motorsport ma is: Mexikóvárosra (F1), Portimaóra (MotoGP) és az Adria Racewayre (WTCR) lesz érdemes odafigyelni – mutatjuk a programot:

10:15 WTCR, első futam (Eurosport 2, Sport2)
12:15 WTCR, második futam (Eurosport 2)
12:20 Moto3, futam (Aréna4)
14:00 MotoGP, futam (Aréna4)
15:30 Moto2, futam (arena4plus.network.hu)
20:00 Formula-1, futam (M4 Sport)

f1-mexico-dppi

Rossi: Jövőre GT-autók, aztán irány a Hypercar kategória?

Valentino Rossi a szezon végén visszavonul a MotoGP-től és a motorversenyzéstől: alig egy hét választja el attól, hogy 26 év után befejezze karrierjének ezt a szakaszát. A versenypályáktól azonban nem távolodik el, hiszen mint azt már korábban elmondta, a jövőben autókkal fog versenyezni. Először is rajthoz áll féltestvérével, Luca Marinivel és jó barátjával, ’Uccio’ Saluccival a Gulf 12 óráson egy Ferrarival (ezen a versenyen arattak már kategóriagyőzelmet is korábban). Rossi elmondta, hogy számára ez a viadal csak móka, utána viszont már komolyabb projektbe fog belevágni – az azonban még kérdéses, hogy pontosan milyenbe. Portimaóban arról beszélt, hogy biztosan GT-autó volánjánál látjuk 2022-ben, de utána akár az endurance-vb új Hypercar kategóriájában is feltűnhet – ha eléggé gyorsnak bizonyul.

„Fontos időszak ez a GT- és az endurance-versenyzés számára, mert jön az új Hypercar kategória, 2023-ban pedig minden nagy név és gyártó – a Ferrari, a Porsche, az Audi – versenyezni fog ott” – nyilatkozta ennek kapcsán a kilencszeres világbajnok motoros, akit a Crash.net szaklap idéz. „Jövőre GT-autókkal fogok versenyezni. Még nem tudom, melyik bajnokságban, mert lehet a WEC, de akár a European Le Mans Series vagy az International GT Challenge is. El kell döntenünk ezt és azt is, hogy milyen autóval, aztán fel kell mérnünk, milyen szinten állok és milyen a tempóm, mert nyilván szeretnék az LMP2-ben vagy a hiperautókkal menni, de ott nagyon magas szintűek a pilóták. Szóval nem tudom, elég gyors vagyok-e, jövőre meglátjuk.”

rossi-2021-dppi

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Yann Ehrlacher nyerte a WTCR adriai időmérőjét

Utolsó előtti hétvégéjéhez érkezett el a WTCR 2021-es szezonja, melyet az olaszországi Adria International Racewayen bonyolítanak le. A hétvége legnagyobb sztorija eddig egyértelműen Gabriele Tarquini bejelentése, a veterán olasz pilóta ugyanis pénteken erősítette meg, hogy visszavonul az idény végén, szombaton viszont már köridőké volt a főszerep. Nem volt könnyű dolga a pilótáknak, mivel nem igazán volt felgumizva a pálya, így a kevés tapadás miatt az első percek gyakorlatilag csak az abroncsok melegítésével teltek el.

A Q1-nek végül Hyundai lett az egyik nagy vesztese, mivel Jean-Karl Vernay csak a 13. helyet szerezte meg vasárnapra, Tarquini pedig ugyan továbbjutott, az első szakasz végén a sóderágyban kötött ki, ezzel korán véget ért számára az edzés. A folytatás végül a Lynk&Co és az Audi számára alakult igazán jól, előbbi márka három, utóbbi kettő autót adott a Q3-ra, ahol végül Yann Ehrlacher volt a leggyorsabb, mögötte Frédéric Vervisch, Thed Björk, Gilles Magnus és Yvan Muller zárták a legjobb ötöt.

Ami a magyar versenyzőket illeti, Michelisz Norbert a hetedik, Tassi Attila a 11. Boldizs Bence pedig a 18. helyen zárt.

Folytatás holnap 10:15-től az első futammal.  

Már megrendelheted a 2022-es F1-es lapozható falinaptárunkat!

A korábbi nagy érdeklődés okán szerkesztőségünk idén is elkészítette a jövő évre szóló, A3-as méretű, lapozható Formula-1-es falinaptárat, amelyben a 2022-es F1-es futamok időpontjait is feltüntettük. A naptár IDE vagy a képre kattintva rendelhető – viszont ha MotoGP-s falinaptárunkkal együtt rendeled meg, azt akciósan teheted meg ITT!

F1-naptar

A McLaren szerint Hamilton az ő szurkolójuk, a Mercedes szerint lol

A Mercedes Twitter-oldala posztolt egy képet Lewis Hamiltonról, amelyen a világbajnok narancsszínű napszemüveget visel. Az Aston Martin oldala bekommentelt a fotó alá és megkérdezte a McLarent, hogy akkor ez most hivatalosaj papajaszínűe. A wokingiak pedig vették a lapot és hozzászóltak, hogy igen, megerősítik, ez papaja, úgyhogy Lewis Hamilton McLaren-szurkoló. A Mercedes válasza: lol.

na_1

Szenzációs új „vállkamera” debütált a MotoGP-ben – videó!

Újítással jelentkezett az Algarve-i Nagydíj közvetítésében a Dorna: Alex Rins bőrruhájára, a válla környékére szereltek fel egy kamerát, amelynek köszönhetően új nézőpontból láthattuk a suzukis motorozást az edzések során. A közönség tetszését elnyerte az új kamera, viszont többen is felhívták rá a figyelmet, hogy túl sok titkot is elárul, így például közelről látható volt a műszerfal és hogy miképp működtetik a magasságállító eszközt a suzukisok – emiatt Francesco Bagnaia például éppen ezért nem is szívesen viselné. Mindenesetre itt egy hosszabb felvétel Portimaóból a „vállkamera” szemszögéből:

 

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Kiss Norbi, Rally Hungary, WRX – jön a legfrissebb tv-műsorunk!

A hónap első szombatja van, ez pedig nem jelenthet mást, mint hogy érkezik a Spíler TV-re az Autósport és Formula Magazin műsorának legfrissebb adása. Stúdióvendégünk Kiss Norbert, aki a felvétel óta megnyerte harmadik Eb-címét a kamionosok között, de lesz szó a Rally Hungaryről, a WRX-ről, a WRC-ről és egy csipetnyi az F1-es Mercedesről is – ha nem akartok lemaradni, kapcsoljatok 11 órakor a Spíler 1-re!

autosport-es-formula-musor-spiler-logo

Ez történt pénteken Mexikóban – videók

Aki lemaradt róla, most bepótolhatja, hogy mi minden történt a 2021-es Mexikóvárosi Nagydíj két pénteki szabadedzésén, amelyeket előbb Valtteri Bottas, majd viszonylag nagyobb előnnyel Max Verstappen zárt az élen. A videók a képekre kattintva tekinthetők meg!

Az első szabadedzés összefoglalója:

A második szabadedzés összefoglalója:

Olyan nagydíj „maradását” jelentette be az F1, amely zsinórban három éve marad ki a naptárból

Szombaton hajnalban rövid közleményben jelentette be a Formula-1, hogy 2025-ig meghosszabbították a Kínai Nagydíj szerződését, így elvileg további három évig láthatjuk majd a mezőnyt Sanghajban versenyezni. Az „elvileg” szó természetesen a koronavírus-járvány miatt szükséges, hiszen legutóbb 2019-ben versenyzett Kínában az F1: tavaly az első futam volt, amelyet a pandémia miatt lefújtak, s ugyanerre a sorsra jutott az idei kiírás, sőt végül a 2022-es versenynaptárban sem kapott helyet (bár a híresztelések szerint „tartalékként” számíthatnak rájuk a szervezők, ha egy másik helyszín kiesne) az ázsiai ország továbbra is szigorú intézkedései miatt (jelenleg a februári téli olimpián kívül nemigen rendeznek más sporteseményt Kínában). Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója is elmondta: sajnálják, hogy nem szerepel a sanghaji verseny a jövő évi menetrendben, de amint a járványkörülmények lehetővé teszik, újra ellátogatnak az országba.

f1-sanghaj-start-dppi

WTCR, MotoGP, WEC-futam, majd este jön az F1 - íme a szombati program

Egész nap motorsportot nézhetünk a szombati nap folyamán - íme a menetrend a tv-közvetítésekkel együtt.

Szombat

9:30-10:15 WTCR, első szabadedzés

10:55-11:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)

12:00 WEC, nyolcórás futam (első és utolsó két óra, Eurosport 2)

12:30-13:00 WTCR, második szabadedzés

14:30-15:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)

15:10-15:50 MotoGP, időmérő (arena4plus.network.hu)

15:30-16:25 WTCR, időmérő

18:00-19:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (19:30-tól M4 Sport)

21:00-22:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

A hétvége teljes menetrendje itt olvasható!

00121037_152

fotó: dppi