DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

Kiszállt a promóter, két év után földbe állhat az ETCR

Baljóslatú közleményt adott ki szombaton a Discovery Sports Events, amelyben bejelentette, hogy 2023-ban már nem látja el az ETCR, azaz az Elektromos Túraautó-világkupa promóteri feladatait. Az ETCR 2021-ben indult útjára az első nemzetközi, több márkát felvonultató elektromos túraautós sorozatként, amely az elektromos hajtás mellett rendhagyó lebonyolítással is igyekezett kísérletezni. A második idényben, tavaly már világkupa besorolást kapott az FIA-tól, a 2023-as évadot illetően azonban hosszú hónapok óta nem érkezett semmi hír: sem a versenynaptárról, sem a résztvevőkről nem lehetett tudni semmit.

A Discovery Sports Events a közleményben kiemeli: hónapokon át igyekeztek a felek megállapodni a sport- és szabályrendszerről, még inkább beemelve a szériába a „túraautózás DNS-ét”, ám elmondásuk szerint az erőfeszítések ellenére sem tudják kielégítően garantálni a szükséges feltételeket az új szezon indításához, ezért a DSE a továbbiakban nem látja el a promóteri teendőket. A közlemény annak kapcsán nem fogalmaz egyértelműen, hogy mindez az ETCR megszűnését jelenti-e vagy egy másik promóter veheti át a feladatokat, mindenesetre az Elektromos Túraautó-világkupa hivatalos honlapján pillanatnyilag csak egy fotó érhető el, amelyen a „Köszönet a két lenyűgöző szezonért” felirat áll, szóval alighanem az előbbiről van szó: mindössze két idény után – legalábbis átmenetileg – megszűnhet az ETCR.

Az elektromos szériában amúgy rendre volt magyar érdekeltség: 2021-ben a Zengő Motorsport indította a bajnoki címet szerző Cuprákat, míg 2022-ben Michelisz Norbert itt is rajthoz állt a Hyundaijal a WTCR mellett. A bajnokságot előbb Mattias Ekström, majd Adrien Tambay nyerte.

Nem ezek a túraautózás legjobb hónapjai, hiszen a kvázi a WTCR helyébe lépő TCR Világsorozat részletei is csak lassan állnak össze: bár ott a naptárból már csak egy ausztrál helyszín hiányzik, a mezőnyt illetően viszont eddig csak tíz autó indulása vehető biztosra, versenyzőből pedig csak négyet jelentettek be (a Cyan Racing Lynk & Co kvartettjét).

etcr_1

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu