A fogadóirodáknál még így is Verstappen az egyik legesélyesebb a győzelemre
https://formula.hu/parc-ferme/35058
2022-höz hasonlóan idén is Sergio Perez szerezte meg a pole-pozíciót Dzsiddában, ezúttal azonban nem lesz ott a közvetlen közelében Max Verstappen és Charles Leclerc sem, akik végül a győzelemért harcoltak a tavalyi futamon. A vb-címvédő alatt a Q2-ben állt meg a Red Bull, így csak a 15. helyről vág majd neki a Szaúd-arábiai Nagydíjnak, azonban ennek ellenére is favoritnak számít a fogadóirodáknál Max Verstappen a futamgyőzelemre. Az első számú esélyes természetesen az energiaitalosok pole-ból induló pilótája, Sergio Perez, az ő győzelme nagyjából 2,20-szoros pénzt kínál, de szorosan mögötte jön a listán a 15. helyről rajtoló Max Verstappen sikere, mindössze 2,40-es oddszal. A harmadik esélyes Fernando Alonso az Aston Martinnal, az ő sikere öt és félszeres pénzt hozna a konyhára, a többiek győzelmével pedig már-már bankot lehetne robbantani.
Találkozik a tiltakozó F1-es dolgozókkal a Renault vezére
https://formula.hu/parc-ferme/38438
Mint arról már többször számoltunk, a Renault F1-es motorrészlegén, Viryben dolgozók nemtetszésüket fejezték ki annak kapcsán, hogy az Alpine vezetése azt tervezi, hogy megszünteti a saját erőforrás gyártását és 2026-tól ügyfélcsapattá – vélhetően a Mercedesszel lépnének együttműködésre – válnának a Formula-1-ben. A dolgozók a bázisukon, valamint az Olasz Nagydíj hétvégéjén is tiltakozásokat szerveztek, mondván, hogy hatalmas csapás lenne a francia technológia számára a csaknem fél évszázados múltra visszatekintő Renault-motorrészleg bezárása, és azt is állítják, hogy a 2026-os projekt sokkal jobban áll, mint azt sokan hiszik.
A dolgozók a társadalmi és gazdasági tanácsukon keresztül találkozót kértek Luca de Meo Renault-vezérigazgatótól, hogy megvitassák a terveket, miután úgy érezték, a felsővezetés nem hallgatta meg őket. Nos, a tanács kedden közleményben jelezte: De Meo belement a találkozóba, amelyre most pénteken, szeptember 20-án kerül sor. Hozzátették: a dolgozók üdvözlik, hogy a vezérigazgató pozitívan fogadta a kérésüket.
Maga De Meo amúgy nemrég úgy nyilatkozott, hogy nem született még végső döntés a motorprogramjuk kapcsán, és bár költségvetési szempontból egyértelműen előnyös lenne az ügyfélcsapattá válás, más szempontokat is mérlegelnek. A Motorsport értesülései szerint belső körökben szeptember végi határidőt szabtak a döntésnek.
Perez apja rosszul lett és kórházba került az Azerbajdzsáni Nagydíj után
https://formula.hu/parc-ferme/38437
A mexikói El Heraldo lap szerint a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíj után eszméletlen állapotban találták otthona fürdőszobájában Antonio Perezt, Sergio Perez édesapját. A 65 éves mexikóit azonnal kórházba szállították, ahol az értesülések szerint azt állapították meg nála, hogy a tünetei szívinfarktusra utalnak.
Az idősebb Perez ügynöke arról adott tájékoztatást, hogy az állapotát stabilizálták, de a mexikóvárosi kórház intenzív osztályán marad.
Arról egyelőre nincs megerősítés, hogy a szívinfarktusnak mennyi köze volt ahhoz, hogy fia az utolsó körben, a dobogóért csatázva ütközött Carlos Sainzcal, így végül az idei legjobb hétvégéjét pont nélkül zárta Bakuban.
fotó: Red Bull Content Pool
„A Sauber nem egy rossz autó, csak a többiekhez képest az”
https://formula.hu/parc-ferme/38435
Az F1 egyik első számú megmondóembere, Jacques Villeneuve egykori csapatáról, a mezőnyben egyedüliként pont nélkül álló, messze az erősorrend legalján található Sauberről beszélve rámutatott arra, hogy mivel a mezőny talán sűrűbb, mint valaha, az utolsó helyük ellenére sincsenek annyira lemaradva, mint az ő pályafutása idején egyes istállók. Sőt…
„Az a vicces a Sauberrel kapcsolatban, hogy nagyjából minden kvalifikáción és nagyjából minden versenyen hátul vannak, de ha megnézzük az időeredményeket, a mezőny olyan szoros, hogy csak egy, talán másfél másodperccel maradnak el a pole-tól. Szóval önmagában ez sem egy rossz F1-es autó, csak mindenki máshoz képest az.”
„A kilencvenes években nagyon elégedettek lehettek volna ezzel, amikor az utolsó helyen végző srácok hátránya öt másodperc is volt” – mondta Villeneuve, aki egyúttal kritikával is illette a csapatot, akikről úgy érti, csak ki akarják húzni a jövő év végéig: „Egyszerűen csak túlélnek, amíg az Audi át nem veszi a csapatot. Nem úgy tűnik, mintha sokat tennének bele az autóba, nem is igazán próbálnak versenyképesek lenni, szóval nem sok mindent lehet mondani róluk.”
Schumacher rajta van a Sauber listáján
https://formula.hu/parc-ferme/38436
Bár Valtteri Bottas a minap úgy nyilatkozott, hogy 99 százalékig biztos abban, hogy ő kapja a 2025 végén Audivá alakuló Sauber szabad ülését a következő szezonra, s az esélylatolgatások szerint a finn vagy esetleg az F2 listavezetője, Gabriel Bortoleto lehet a befutó, Mattia Binotto a Sky Deutschland kamerái előtt olyan nyilatkozatot tett, ami bizakodással töltheti el Mick Schumacher rajongót.
Amikor a csapathoz nemrég kinevezett olasz szakembert arról kérdezték, szóba jöhet-e a fiatal német náluk 2025-re, Binotto úgy felelt, hogy rajta van a listájukon – igaz, korántsem egyedül: „Nagyon jól ismerem őt, hiszen a Ferrari akadémiájáról jött. Tudom, milyen erős tud lenni, s hogy mire képes. Rajta van a listánkon, ahogy sokan mások is” – mondta, majd hozzátette:
„Nem kell igazán sietnünk, de úgy lenne korrekt, ha hamar döntenénk, egyrészt a csapattal szemben, hogy legyen egy világos perspektíva előttük, másrészt az érintett versenyzőkkel szemben is. Szóval remélhetőleg még szeptember vége előtt megszületik a döntés.”
Mivel a VCARB a Szingapúri Nagydíj utánra ígérte a 2025-ös felállás bejelentését, könnyen lehet, hogy még ebben a hónapban helyére kerül minden kirakósdarab a jövő évet illetően.
Colapintót megpróbálják bejuttatni az Audihoz!
https://formula.hu/parc-ferme/38434
A Holland Nagydíj után kiakolbólított Logan Sargeant helyére ülő Franco Colapinto két F1-es hétvége alatt többet mutatott és több pontot szerzett, mint a Williams második számú autójának tulajdonosai az elmúlt három évben összeadva, így aztán a közvéleményt elkezdte foglalkoztatni, mi lesz az argentin jövője, akinek csak a szezon végéig szól a szerződése, hiszen a Williams 2025-ös párosa már megvan.
James Vowles csapatfőnök gyorsan leszögezte, hogy természetesen nem változatnak a terveiken: „Úgy gondolom, hogy így is Albon és Sainz a megfelelő felállás a Williams számára, továbbra is fejlődünk, és hamarosan a bajnoki címért akarunk harcolni. Mindazonáltal hihetetlenül büszke vagyok arra, amit Franco elért” – mondta Vowles, s a holland Formule 1 Magazine számára azt is elárulta, hogy megpróbálnak helyet szerezni számára a Saubernél, azaz a leendő Audinál:
„Természetesen továbbra is a Williams-család tagja marad, de remélem, hogy ezután is versenyezni tud valahol. Szeretnék Colapintónak egy ülést adni 2025-re, ideális esetben a Formula–1-ben. Reálisan nézve csak egy csapat maradt, majd meglátjuk, hogy ott mit tudunk intézni. Colapinto két verseny alatt megmutatta a világnak, hogy megérdemel egy helyet az F1-ben. Meglátjuk, milyen lehetőségeink vannak az Audinál, és hogy megtaláljuk-e a módját, hogy együtt tudjunk dolgozni.”
Formula1.5 – Alonso és a Williamsek
https://formula.hu/parc-ferme/38433
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2024-es szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből azt a négy csapatot, mely az összes idei győzelmet és dobogót megszerezte, s rendre elhoz hat-hét helyet az első nyolc közül?
Újabb rajtelsőség és újabb győzelem a másodosztályból kiemelkedő Fernando Alonso számára, a bakui hétvége legnagyobb nyertese természetesen az előnyét tovább növelő spanyol volt, rajta kívül pedig a Williamsnek volt különösen jó futama,hiszen Alex Albon újabb remeklésével felvette a harcot Ricciardóval és Gaslyval, de akár a négy futam alatt négy pontot szerző Tsunoda is elérhető lehet a számára – Colapinto újabb remeklése pedig azt eredményezte, hogy a második számú Williams két versenyzőjének pontjait összeadva máris felülmúlták Bottast, és közelítenek Zhoura.
A pole-t félkövér, a leggyorsabb kört dőlt betű jelöli, az utóbbiért járó pont a táblázatban a helyezésért járó ponthoz hozzáadva szerepel.
Erősorrend: Zárul az olló az élen
https://formula.hu/parc-ferme/38432
A Formula Podcast futamértékelő adásainak állandó eleme a pontozás: a műsor két szereplője, Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező magyar újságíró, valamint Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője a mezőny minden tagjának hétvégi teljesítményét 1 és 10 pont között értékelik. A pontozás során az elért eredmény mellett a körülmények, az autóban rejlő lehetőségek, a csapattárshoz viszonyított teljesítmény, az elkövetett hibák mennyisége és az összbenyomás is szerepet játszanak. Kerek 10-est csak a tökéletes vagy ahhoz nagyon közeli versenyhétvége érdemelhet, a 6-os az átlagos teljesítmény, míg 3-tól lefelé már az F1-ben évente csak néhány alkalommal látható botrányos produkciókat értékeljük.
Max Verstappen idei leggyengébb hétvégéje nyomán tovább zárult az olló a lista első négy helyezettje között, miután Oscar Piastri a tavalyi Brit Nagydíj után másodszor kapott kerek tízest tőlünk. A legalacsonyabb pontszám ezúttal Bottasé lett, így ennek, valamint saját remeklésének köszönhetően Perez elmozdult az utolsó hármasból.
Itt látható az F1-es versenyzők erősorrendje az eddigi 17 nagydíj alapján – az összesítésbe csak azok kerültek be, akik legalább négy futamon rajthoz álltak.
A Formula Podcast Olasz Nagydíjat értékelő adását – benne a pontszámokkal – itt tudjátok meghallgatni:
Marko elárulta, mikor jelentik be a Visa RB második 2025-ös F1-es pilótáját
https://formula.hu/parc-ferme/38431
A 2026-tól az Audi gyári csapatává váló Sauber második ülése mellett hivatalosan egyetlen kérdőjel akad még a Formula-1 2025-ös rajtrácsát illetően: hogy ki lesz Yuki Tsunoda csapattársa a Visa Cash App RB-nél. A két fő jelölt természetesen az ülést jelenleg birtokló Daniel Ricciardo, valamint a Red Bull hivatalos tartalékja, a tavaly már néhány futamra beugró Liam Lawson – bár érintőlegesen az F2-es bajnoki címért harcoló Isack Hadjart is meg kell említeni. Hivatalos bejelentés még nem történt, viszont Helmut Marko szerint már nem kell sokáig várnunk rá:
„Van elképzelésünk, csak várjatok Szingapúrig. Az még mindig szeptember, és akkor majd tisztább lesz a kép. Ott világossá fog válni, mi lesz a sorsa a második ülésnek a Visa RB-nél” – nyilatkozta a Viaplay kamerái előtt. Marko később a Motorsportnak megerősítette, hogy a bejelentésre valamikor a Szingapúri Nagydíj után, de még az októberi USA Nagydíj előtt fog sor kerülni.
A legjobb esélye egyébként Lawsonnak van az ülésre, már csak azért is, mert Marko néhány hete úgy fogalmazott, hogy az egyik autójukban fog ülni az új-zélandi – jóllehet, Christian Horner csapatfőnök utána igyekezett finomítani a tanácsadó szavait azzal, hogy szerinte a szakember csak annyit mondott, hogy F1-es ülése lesz a pilótának, és akár kölcsön is adhatják (kizárásos alapon a Saubernek/Audinak, ahol korábban állítólag fel is merült a neve). Lawson viszont olyannyira favorit, hogy utazó tudósítónk, Mészáros Sándor szerint arra is van esély, hogy már Szingapúr után leváltja Ricciardót az idény hátralévő futamaira – erről a Formula Podcast friss bakui futamértékelő adásában is szó esett:
Magyar második hely az FIA gokart világkupán
https://formula.hu/parc-ferme/38430
Kovács Zsombor a fantasztikus második helyet szerezte meg a hétvégén Angliában rendezett FIA gokart világkupán az OK-N kategóriában – adta hírül az MNASZ Facebook-oldala a KMS Europe fiatal versenyzőjének eredményét.
Stella: Félig Lando nyerte meg ezt a futamot Oscarnak
https://formula.hu/parc-ferme/38428
Az Azerbajdzsáni Nagydíj első etapjában Charles Leclerc vezetett, a végül győzelmet szerző Oscar Piastri pedig második helyen haladt, viszont az ausztrálnak hátrafelé is kellett figyelnie: Sergio Perezre, aki a 14. körben tett egy elévágási kísérletet. Piastri csak a 16.-ban reagált, a kétkörös különbség pedig magában hordozta a kockázatot, hogy a Red Bull mögé tér vissza a bokszkiállás után.
Itt jött a képbe a másik McLaren segítsége: Perez a hozzá képest egy kiállás mínuszban levő Lando Norris mögé esett vissza, aki a csapat kérésére – nem kifejezetten a fair play szabályai szerint – lassította a mexikóit, éppen annyira, hogy Piastri kiautózhassa a kellő különbséget. Ez a fél győzelmet jelentette az ausztrál számára Andrea Stella csapatfőnök megfogalmazása szerint:
„Perez elévágása hatékony volt, Lando segítsége nélkül Oscar elé kerülhetett volna a kiállással, akkor pedig egészen más futam bontakozott volna ki” – mondta a sajtónak Bakuban Stella. „Ezért úgy gondolom, Oscar győzelmének az ötven százalékán Lando osztozik. Ez is azt mutatja, hogy a versenyzéshez csapatként állunk hozzá.”
„Voltak beszélgetések a hétvége előtt, hogy milyen esetekben lennénk részlehajlók ilyen vagy olyan irányba. De minden hétvégét úgy közelítünk meg, hogy igyekszünk a csapat eredményét maximalizálni, és ha egyik versenyzőnek segítségre van szüksége, akkor a másik versenyző megteszi neki” – mondta a konstruktőri világbajnokság vezetését átvevő McLaren csapatfőnöke.
Power biztonsági öve korán eldöntötte: Palou háromszoros IndyCar-bajnok!
https://formula.hu/parc-ferme/38429
A hétvégén rendezték az IndyCar 2024-es szezonzárójának fináléját Nashville-ben, amelyre hárman érkeztek meg matematikai eséllyel a bajnoki címre, ám a start pillanatában Scott McLaughlin már ki is szállt a küzdelemből, hiszen a rajthoz állás legalább öt pontot már garantált Alex Palounak. A 33 egységnyi hátrányban lévő Will Powernek azonban lehetett volna némi sansza a fordításra, főleg azok után, hogy ő a negyedik, míg a spanyol éllovas egy motorcsere után csupán a 24. helyről vághatott neki az oválversenynek.
Az összetett elsőség sorsa azonban gyorsan eldőlt, ugyanis alig néhány kör után Powernek ki kellett állnia a bokszba: mint kiderült, a biztonsági övével adódtak gondok – elmondása szerint nem is csak meglazult, hanem egyszerűen kicsatolt –, és mire azt megoldották, már ötkörös hátrányba került. Innentől pedig Palounak már semmi extrát nem kellett csinálnia, a 11. helyen befutva is kényelmesen bebiztosította karrierje harmadik bajnoki címét az IndyCarban – mindezt négy évad leforgása alatt, 27 évesen!
A versenyt eközben Colton Herta nyerte, akinek egyfelől ez volt az első győzelme oválon, másfelől ezzel Powert és McLaughlint átugorva ő végzett a bajnokság második helyén. Az amerikai pilóta a hajrában Pato O’Wardot utasította maga mögé, míg a harmadik helyen Josef Newgarden ért célba. A futamon több baleset is történt amúgy: Felix Rosenqvist, Katherine Legge és Marcus Ericsson is közelebbi kapcsolatba került a fallal. A verseny videós összefoglalója az alábbiakban tekinthető meg:
Cryptocurrency - Bitcoin: Earn $5,000 a day by participating in CrytocoinMiner
https://formula.hu/parc-ferme/38495
According to the interview, Charlotte specializes in photovoltaic panel installation and started a cryptocurrency mining business in his cellar five years ago. He made the most important fortune in his life when he first participated in cloud mining. With a kind heart, he wanted to promote this easy way of making money so that more people could participate and make money easily. However, due to the high cost in the later stage and the fact that he was not a professional maintenance staff, he had to terminate his cloud mining capital road.
He saw an ad for CrytocoinMiner on his browser by chance and joined. He was given $10 when he registered. He was skeptical at first and observed for a long time, but he found that the platform really kept its promises, the funds were safe and immediately received, and no fees were deducted/charged from him. Only then did he feel relieved. He said: "I have already earned back my principal. Now I am using the commissions I earn to invest repeatedly, so that the commissions can help me earn more commissions."
What are CrytocoinMiner? Are they safe?
This is a company founded in 2018. They designed a simple and easy-to-use page so that miners with or without experience can quickly get started, which also quickly made their global membership exceed 3.7 million. They are a company regulated by the FCA (Financial Conduct Authority) and operate under the supervision of the LSE (London Securities and Exchange Commission) and ASIC (Australian Securities and Investments Commission). The FCA regulates financial services, companies and markets and treats consumers fairly. According to statistics, the company contributes about 4.5% of the global hash rate.
So how do we join CrytocoinMiner?
Just visit their official website, click to register, follow the steps and set it up. If you don’t understand anything, you can watch their tutorials or directly consult the 24-hour online customer service.
How much does it cost for CrytocoinMiner to help me make money?
1. You can make money as soon as you register. You will get $10 for free when you register, and you can also get 3% daily interest income by signing in every day.
2. Buy contracts for higher returns. CrytocoinMiner has launched a variety of computing power contracts with a daily interest rate of up to 3%.
For example, the following contracts pay interest on a daily basis:
Example: With an investment of $10,000, you can purchase $10,000 worth of BTC [Advanced computing power] with a 50-day contract period and a contract daily interest rate of 1.75%.
The amount of passive income you can get every day after purchase = $10,000*1.75%=$175.
After 50 days, your principal and income = $10,000+$175*50=$10,000+$8,750=$18,750
(The computing power value of the contract is different, the investment amount and period are different, and the income is also different. Please log in to the CrytocoinMiner official website to view more contracts)
3.Affiliate Program
Invite your friends to make money in CrytocoinMiner, and you can get a cash reward of 3% of their investment amount;
If your friends invite their friends to invest again, you can also get a cash reward of 1% of their investment amount.
Warm reminder: CrytocoinMiner's innovative business has been imitated by some companies since its launch, and even used to create scams. Please be careful to identify it. If you want to participate in our money-making business, please participate through our official website CrytocoinMiner.com or download it to participate.
Company Website: CrytocoinMiner.com
Company Email: info@crytocoinminer.com
Company Address: 1 Plough Lane Plough Lane, Stoke Poges, Slough, United Kingdom
Hat versenyzőt is vizsgálnak a bakui futam után – a McLarent külön is berendelték
https://formula.hu/parc-ferme/38427
Nem tekinthető véglegesnek az Azerbajdzsáni Nagydíj eredménye, miután a stewardok tömegesen küldtek ki meghívókat a mezőny tagjainak. Az ötödik helyezett Max Verstappent, valamint a pontzónán kívül végző Nico Hülkenberget, Pierre Gaslyt és Esteban Ocont azonos indoklással, a VSC-szabályok megszegésével rendelték be. A négy versenyző előzhetett az utolsó körökben, a virtuális biztonsági autó hatálya alatt – Lewis Hamilton jelentette is, hogy Hülkenberg megelőzte őt a tilalom ellenére.
Carlos Sainznak és Sergio Pereznek is jelenése lesz, őket az utolsó előtti körben történt ütközésük miatt hívták be. Meghallgatásukra közép-európai idő szerint 15:30-kor kerül sor.
Csapatként a McLarent is berendelték a stewardok: az FIA oldalára feltöltött dokumentumok alapján a gyanú szerint a csapat személyzete és felszerelése a bokszutcában volt, amikor nem lehetett volna – az előírások szerint a csapattagok csak közvetlenül a bokszkiállás előtt tartózkodhatnak a bokszutca területén, ahonnan a munka befejeztével rögtön távozniuk kell.
Videó: Óriási balesettel indult az F2-es bakui főverseny
https://formula.hu/parc-ferme/38426
Rendkívül látványos rajtbalesettel indult az F2-es főverseny Bakuban: Kush Maini tulajdonképpen a rajtrácson ragadt a piros lámpák kialvását követően, Oliver Goethe és Josep Maria ’Pepe’ Marti pedig nem tudta elkerülni az ütközést Maini autójával.
Pepe Marti autója egy ideig fejtetőn csúszott – a balesetben azonban szerencsére senki nem sérült meg. Az incidenst követően piros zászlóval meg kellett szakítani a versenyt, melyet az újraindítást követően Richard Verschoor nyert Victor Martins és Andrea Kimi Antonelli előtt.
Massive crash at the start of the F2 feature race. pic.twitter.com/n891OkOYez
— Racing News (@RacingNews__) September 15, 2024
A bokszutcából rajtolhat Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/38425
Lewis Hamilton autójában erőforrás-elemeket cseréltek a Mercedesnél az időmérő edzést követően. Mivel Hamiltonnak ez már az idei ötödik erőforrása lesz, így a szabályok értelmében büntetésben részesült, és csak a bokszutcából vághat neki a bakui futamnak.
Az Azerbajdzsáni Nagydíj frissített rajtrácsa ide kattintva érhető el.
Bírságot kapott a Williams a bizarr Albon-eset miatt, Russellt megrótták
https://formula.hu/parc-ferme/38424
Furcsa jelenetet hozott a Q3 hajrája a Williamsnél, Alexander Albon autóján ugyanis fent maradt a légbeömlőt hűtő eszköz. Mint azt a thai-brit pilóta elmondta: mindezt a sietség okozta, mivel nem akartak lemaradni a többiekről, hogy szélárnyékot vehessenek a többiekről. A RaceFans.net által közzétett videón látszik is, hogy a Williams úgy engedte ki az autót a garázsból, hogy még az egyik szerelő dolgozott rajta, akinek szerencséje is volt, hogy nem esett baja az incidensben:
A Williams mechanic was extremely fortunate to avoid being hit by @alex_albon's car when it was released from their garage with an airbox cooler still in place during qualifying.#F1 #AzerbaijanGP #RaceFans pic.twitter.com/eRQcZgpTKk
— RaceFans (@racefansdotnet) September 14, 2024
A felügyelők veszélyes kiengedés miatt vizsgálták a grove-i istállót, amely végül 5000 eurós bírságban részesült a történtek miatt. A stewardok indoklása szerint Albon az első lehetőségnél, a bokszkijáratnál meg is állt, az az azonban már „nem szokványos”, hogy ledobta az autójáról az eszközt. Ugyanakkor elfogadták a Williams azon érvelését, hogy ez volt a „legkisebb rossz” opció annak érdekében, hogy megzavarják a többiek időmérőjét – és ki is hangsúlyozták, hogy ha ez további veszélyhelyzetet teremtett volna, további szankciót is foganatosítottak volna.
Albon és a végül kizárt Pierre Gasly mellett a harmadik utólagos vizsgálat George Russellt érintette, akit azért idéztek be, mert nem lassított eléggé sárga zászlós jelzésnél a Q1-ben. Ez akkor történt, amikor Carlos Sainz meglátogatta a 2-es kanyar bukóterét. A felügyelők megrovásban részesítették a Mercedes-pilótát, aki így megtarthatja az ötödik helyét a rajtrácson. A stewardok úgy ítélték meg, hogy Russell már épp kanyarodott be, amikor megjelent a sárga jelzés, így nem tudott volna észszerűen reagálni rá vagy megváltoztatni a féktávját. A megrovásra azért volt szükség, mert a kanyar után viszont normál módon gyorsított ki a brit, noha a sárga szakasz végét jelző zöld LED csak későbbi részen villogott.
Gaslyra kizárás várhat, Albont és Russellt is vizsgálják
https://formula.hu/parc-ferme/38423
Bajban lehet a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjét a 13. helyen záró Pierre Gasly: az FIA által közzétett dokumentum szerint ugyanis a francia Alpine-jában átlépte a megengedett értéket a pillanatnyi üzemanyag-átfolyás mértéke. Márpedig ez a technikai szabályokba ütközik, így az esetet jelentették a felügyelőknek. Rendszerint az ilyesfajta kihágás a pilóta kizárásával szokott járni, így alighanem ez várhat Gaslyra is.
Ilyen súlyos szankcióra aligha számíthat, de vizsgálat alá vonták Alexander Albonékat is: a Williams a Q3 végén engedte ki úgy a thai-brit pilóta autóját, hogy azon rajta maradt a légbeömlőt hűtő alkatrészt, és ezt „nem biztonságos kiengedésnek” ítélhetik meg a stewardok.
FRISSÍTÉS: Az időmérő vége után két órával az FIA jelezte, hogy George Russellt is beidézik, mivel állítólag a Mercedes britje nem lassított eléggé sárga zászlók hatálya alatt a Q1 során.
Megbüntették a Saubert, Zhou a rajtrács végéről rajtol
https://formula.hu/parc-ferme/38422
A rajtrács végéről vághat neki az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjnak Guanyu Zhou: több motorelemet is kicserélt a kínai autójában a Stake, amelyekkel már túllépte az egy szezon alatt felhasználható darabszámokat.
Az új akkumulátor és vezérlő elektronika húsz rajthelyes büntetést eredményezne, így biztosan a rajtrács végére szorul.
„Valtteri az egyik a listánk tetején, de van más opciónk is” – Sauber
https://formula.hu/parc-ferme/38421
A Red Bullnál várható mozgolódásokat és Liam Lawson potenciális érkezését leszámítva már csak a Sauber/Stake második ülése kiadó a 2025-ös F1-es rajtrácson, a döntést viszont komplikálja, hogy a hinwili alakulat 2026-tól már az Audi gyári partnere lesz, így ebből a szempontból is vizsgálják a választást a vezetők, mindenekelőtt a projekt élére nemrég kinevezett Mattia Binottót. Az ülést jelenleg birtokló Valtteri Bottas csütörtökön Bakuban roppant optimistán nyilatkozott a jövője és az esélyei kapcsán, miközben sajtóértesülések szerint egyre jobb a sansza a Formula-2-ben vitézkedő McLaren-junior Gabriel Bortoletónak is.
A csapatvezetők pénteki sajtótájékoztatón Alessandro Alunni Bravi, a Sauber csapatképviselője nem is kerülhette ki a pilótaválasztást érintő kérdést, de szerinte Binotto már vizsgálja a lehetőségeket: „Monzában is mondtuk, hogy ő veszi át az ilyen döntések irányítását, és az egyik legfontosabb a versenyzők kérdése. Megvizsgálunk minden lehetőséget, hogy mi a legjobb egyensúly a rövid távot illetően, ami a tapasztalatot jelenti, és a közép- és hosszú táv kapcsán, ami talán egy fiatal tehetséget. Mindkét oldalon vannak potenciális jelöltek. Valtteri erős versenyző a csapatunk számára, nagyon jól ismerjük őt, már három éve velünk. Természetesen ő az egyik a listánk élén, de vannak más lehetőségek is. Megnézzük a pro és kontra érveket. Mattia nemcsak 2025-öt, hanem az Audi F1-es projektjének közép- és hosszú távú stratégiáját is szem előtt tartva fog döntést hozni” – fogalmazott Bravi, hozzátéve: nem kell sietniük, hiszen az utolsó elérhető ülésről van szó, de a „következő hetekben” meg fog születni a döntésük.
Döntöttek a felügyelők a Sainz–Perez incidensben – videó
https://formula.hu/parc-ferme/38420
Már pénteken is sort kellett keríteni egy vizsgálatra a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon: a második szabadedzésen Sergio Perez érte utol a lelassító Carlos Sainzt a 13-as kanyarban, akit el kellett kerülnie a mexikóinak. A stewardok beidézték magukhoz a két pilótát, a Ferrari versenyzője azonban megúszta egy figyelmeztetéssel a lentebbi videón is látható esetet.
Mint a felügyelők az indoklásukban fogalmaznak: alapesetben a szabadedzéseken történő feltartásokat nem is szokták vizsgálni, hacsak nem veszélyes az eset, márpedig most Pereznek most bele kellett emelnie a gázba és jobbra kellett mozdulnia a pálya egy gyors szakaszán. A meghallgatáson Sainz elismerte, hogy látta a tükörben a Red Bullt és a csapata is értesítette róla, de túlságosan el volt foglalva a műszerfalán megjelenő figyelmeztető jelzésekkel, így rosszul mérte fel a rivális autó közeledését. Perez elmondta: bár el kellett vennie a gázt, de végig jól látta az előtte zajló eseményeket, ezért az nem vált különösebben veszélyessé – ahogy azt is számításba vették a stewardok, hogy bár későn, de Sainz megkezdte a félreállást a mexikói útjából.
de l'accrochage entre Sainz et Perez
— CANAL+ F1® (@CanalplusF1) September 13, 2024
L'incident est noté #AzerbaijanGP #F1 pic.twitter.com/fWq14VmNQ0