DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

NASCAR: William Byron és a Hendrick Motorsports elképesztő dominanciát mutatott be Las Vegasban

A Las Vegas Motor Speedway adott otthon a Cup Series idei harmadik versenyének, ahol Joey Logano és William Byron várhatták az első sorból a futam kezdetét jelentő zöld jelzést, míg mögöttük Ryan Blaney és Ty Gibbs foglalhattak helyet a második sorban. Bár a felállás elég vegyesnek tűnt, nem kellett sokat várni, hogy a Hendrick Motorsports pilótái kerüljenek oda az elejébe. Byron mellett a 2021-es bajnok, Kyle Larson, valamint Alex Bowman is kiváló tempóra volt képes szinte az egész futamon, a 9-es autó viszont már az elején a mezőny hátsó részében volt. Ennek oka, hogy ezúttal Josh Berry vezette azt beugróként, mivel Chase Elliott snowboardozás közben eltörte a bal sípcsontját, ami azonnali operációt igényelt, így most otthonában lábadozik.  

Ami a futam további kimenetelét illeti, az első két szakasz szinte teljesen nyugodt volt, Byron pedig mindkettőt behúzta, de az utolsó etap már jóval izgalmasabban alakult. A szakasz elején Logano falazása után jött egy sárga, ami alatt Denny Hamlin bevállalva egy kockázatos taktikát, mindössze két kereket cserélt, ezzel azonban egy idő után elég szépen feltartotta a mezőnyt. Heves csaták alakultak ki, végül többen is átrágták magukat, a Hendrick autói mellett pedig már Christopher Bell, Martin Truex Jr. vagy éppen Bubba Wallace Toyotáival is számolni kellett.

A végére Larsonnak ugyan sikerült meglépnie a mezőnytől, ekkor azonban Aric Almirola is találkozott a fallal néhány körrel a leintés előtt, így a hosszabbítás döntött. Mivel ezt megelőzően szinte mindenki kiment kereket cserélni, Truex Jr. az élre került, ám vezető pozícióját nem sokáig tudta megtartani, hiszen az újraindítás pillanataiban Byron ezt hamar elvette tőle, innen pedig már senki sem állította meg a fiatal pilótát. A 25 esztendős versenyzőnek az utolsó másodpercekben szerencséje is volt, mert bár mögöttük történt egy nagyobb baleset, ez már kevesebb, mint félkörrel a vége előtt történt, vagyis könnyedén beérhetett a célba, megszerezve karrierje ötödik győzelmét a kategóriában. A Hendrick csapatának örömét teljessé teheti, hogy a második helyen Larson, a helyen pedig Bowman futott be, így elhozták az első három helyet. További eredményekért ide kell kattintani.

Folytatás a Phoenix Racewayen március 12-én.

Motorsporthíradó: Visszatekintés a szezonra és TOP50

Tartalom:

Visszatekintő a 2019-es autósportszezonra

Új helyszínen került sor a harmadik TOP50 gálára

Így készül a TOP50 legjobb magyar autóversenyző listája

WTCR: Michelisz Norbert történelmi sikere

Videó: Alonso felborult, összetörte a Toyotát

Az utóbbi napok remek teljesítménye után a 10. szakaszon hibázott a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso: az élete első Dakarját teljesítő spanyol pilóta egy homokdűnét mért el, és tetőre tette a Toyotát. A kár és a veszteség jelentős, elveszítette a szélvédőjét, és azóta több mint egy órát bukott.

 

EOTcXfJXUAARvzU

Hétvégén jön a Formula-E szezonjának következő futama - íme a program

Most szombaton rendezik a Formula-E 2019/2020-as szezonjának harmadik futamát - a helyszíneket tekintve viszont ez még csak a második lesz, hiszen novemberben Szaúd-Arábiában dupla versennyel indult az idény. Most Chilébe látogat a mezőny a Santiago E-Prix-re - íme a program:

Szombat

12:00-12:45 Első szabadedzés
14:15-14:45 Második szabadedzés
16:00-17:05 Időmérő és Super Pole
20:00-20:50 Futam

fe_4

fotó: dppi

Csokit fog reklámozni Ericsson autója az IndyCarban

A Formula-1-ben öt szezont töltő Marcus Ericsson második évére készül az IndyCarban, csapatváltás után a Schmidt Peterson Motorsports (amely 2020-ban a McLarennel egyesíti erőit) helyett már a Ganassinál. Ericsson szélvédővel felszerelt, 8-as rajtszámú, Honda-motoros autója a sportágban megszokott módon saját színeket kapott, melyeket új főszponzor kölcsönöz: a Huski Chocolate, amely egy csokoládés italokat gyártó svéd cég.

A márka tavaly lépett be a magas szintű autósportba a McLaren szponzoraként, egy futamon, az USA-ban – fontos piac a cégnek – pedig az Alfa Romeón is feltűnt, ahol Ericsson tartalékpilóta volt tavaly. Ezt a pozíciót Robert Kubica vette át, korábbi nyilatkozata alapján valamilyen kapacitásban azonban a svéd is marad az alakulatnál.

Íme az F2-es dokumentumfilm ajánlója

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az F1-es dokumentumsorozat után most már az F2-ről is készítettek egyet: az ötrészes mű Chasing the Dream, vagyis Az álom üldözése alcímen jelent meg, és január 2-tól elérhető a Formula-1 hivatalos oldala alatt működő F1TV-n. Ehhez viszont előfizetésre van szükség: a leírás szerint elég az olcsóbb, F1TV Access nevű kategóriára regisztrálni, amelynek egy hónapos költsége 3 euró.

A dokumentumfilm végigköveti Nyck de Vries és Nicholas Latifi bajnoki harcát, figyelmet szentel Mick Schumacher bemutatkozásának, és megemlékezik a spái balesetben életét vesztett Anthoine Hubert-ről is.

A Formula-1 most közzétett egy hangulatcsináló videót is hozzá - ez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Alonsónak a Dakaron egészen újfajta kerékcserét kellett megtanulnia

Például a csapattársak közötti, segítségnyújtáson alapuló kerékcserét: a spanyolt itt Nasser Al-Attiyah állította meg, a felvételek alapján azért, hogy kisegítse őt egy kerékkel. Ez a fajta csere is meg van egy perc alatt.

Valentino Rossi a bizonyíték rá, hogy a halhatatlanok is öregednek

Amikor a bölcsek azt mondják, hogy a gyerekek észrevétlenül nőnek fel, valami ilyesmire gondolhatnak, mint ami ebben a videóban lepörög.

Már kenik az utolsó aszfaltréteget Hanoiban

Április első hétvégéjén, a 2020-as szezon harmadik állomásaként érkezik a Formula-1 mezőnye Hanoiba az első Vietnámi Nagydíjra. Ahol egyelőre még nincs min versenyezni, de a tervek szerint ezen hét végére már lesz: hétfőn megkezdték az utolsó aszfaltréteg lefektetését, amivel minden nap egy kilométert szeretnének haladni, így péntekre már teljes hosszában pompázhat a futófelület a kelet-ázsiai főváros friss F1-es pályáján.

1578569066_duongdua_06

1578568966_duongdua_03

1578630224_IMG-49253865b21150169acde0149d51061b-V

1578630175_IMG-619211b806b159f9bf5d611652387a2a-V

Miért maradnak le a TOP50 magyar autóversenyző listáról olyanok, akik úgy gondolják, hogy rajta kellene lenniük?

Milyen szempontok alapján áll össze az Autósport évkönyv jól ismert rangsora, és egyáltalán kik ezek az emberek, akik feljogosítva érzik magukat annak eldöntésére, hogy valaki 48. legyen a 47. helyett? A könyv társszerzője, Gellérfi Gergő megválaszol minden kérdést, ami az érdeklődőkben felmerülhet Magyarország legösszetettebb autósportos toplistája kapcsán.

Alonso: Nem egy Eau Rouge, de...

Az alábbi videót osztotta meg a Dakaron szereplő Fernando Alonso azzal, hogy "nem éppen egy Eau Rouge F1-es autóval, de azért nyomjuk":

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Not exactly as “Eau rouge” at Spa with the @f1 , but we keep pushing ! #dakar #f1 #dunes #desert

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés,

Előzések, csaták, rajtok: ezek voltak az évtized legjobb belsőkamerás felvételei?

Szubjektív válogatás - akár ezek voltak a legszebbek, akár nem, jó felidézni őket...

Raikkönen egy utcai Alfával is végigment a monacói pályán, a végén a felesége várta

Egy Alfa Romeo-reklám Raikkönenékkel - Kiminek most van ideje körbenézni Monacóban...:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Quality time on set with the wife, thanks @alfaromeoofficial

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Ami késik, nem múlik - nyugtatta meg Ábrahám Károlyt lapunk főszerkesztője

A magyar autókrosszért - a hétvégén a díjátadó ünnepségen megkapta Ábrahám Károly is a trófeáját, ami a TOP50 magyar autóversenyző gálán nem tudott átvenni.

82154870_10157026888162066_3940445929290596352_o

82003605_10157027114312066_5037784071686586368_n

Norris „véletlenül” elkotyogta a McLaren-bemutató időpontját

Jó, hát ilyen bejelentésmód még úgyse volt, de nagyon illik a McLaren jelenlegi arculatához és a mezőny legfiatalabb versenyzőjéhez. Lando Norris megejtett egy videós bejelentkezést, ami teljesen hétköznapinak tűnt, míg a végén meg nem történt az a bizonyos közjáték, amikor a brit "gyanútlanul" belesétált egy tanácskozásba: "Mi a megbeszélés témája? Az autóbemutató? Nagyszerű! Hallottam, hogy február 13-án lesz. Ööö... nem? Zak mondta, hogy 13-án..."

No, mindenesetre most már ezt is tudjuk, és a Ferrari február 11-i, meg az Alpha Tauri február 14-i bemutatója közé beírhatjuk a McLarenét is!

uqX3pPYa

Négy kategóriában, köztük a legjobb filmek között is jelölték Az aszfalt királyait Oscar-díjra

 Nyilvánosságra hozták a 92. Oscar-díjátadó jelöltlistáját, amelyben ezúttal van autósportos érdekeltség, hiszen a 2019-ben bemutatott, a Ford és a Ferrari Le Mans-i csatáját megfilmesítő Az aszfalt királyai is esélyes az aranyszobrocskára, ráadásul négy kategóriában is.

A Ford v. Ferrari a főkategóriában, a legjobb filmek között is bekerült az esélyesek közé, de emellett jelölt lett a legjobb vágás, a legjobb hangvágás és a legjobb hangkeverék kategóriájában is.

A legjobb filmek között különösen erős, kilenc esélyesből álló mezőny gyűlt össze, ahol James Mangold alkotásának olyan remek filmek a kihívói, mint a Joker, az 1917, Az ír vagy az Élősködők.

A 92. Oscar-gálát február 9-én rendezik. 

EOKmA28WsAIfl5J

Ki a jobb a DTM két kétszeres bajnoka közül?

A 2020-as szezonban René Rast az Audi, Marco Wittmann a BMW táborát erősíti. Ők az elmúlt tíz év egyedüli kétszeres bajnokai, Rast 17 futamgyőzelemmel és 13 pole-pozícióval, Wittmann 15 győzelemmel és 14 rajtelsőséggel rendelkezik. Mi hozzátennénk, Rast három, Wittmann hét szezon leforgása alatt gyűjtötte ezeket az eredményeket.

Briatore tanácsa Verstappennek: Tanuld meg befogni!

A korábbi csapatvezető, Flavio Briatore arról formált véleményt, hogy a Hondával és a 2023 végéig szerződést hosszabbító Max Verstappennel felvértezve a Red Bullnak jók a kilátásai középtávra nézve. A holland versenyzői kvalitásait elismeri, de rámutat, személyiségének van még miben fejlődnie:

„Gyorsan vezet, és tudja, hogyan fejlődhet folyamatosan, ráadásul gyakran ellopja a show-t. Ugyanakkor Verstappennek meg kell tanulnia befogni a száját. Kimaradhatott volna a balhéból, amikor csalásról esett szó. Először is, nem az ő dolga ilyen megállapításokat tenni, másodszor az egész sztori tévúton járt” – mondta az Autosportnak Briatore, arra az epizódra utalva, mikor Verstappen csalást kiáltott a Ferrarira.

Hamilton John Wickként lövöldöz bábukra új posztjában

Lewis Hamilton mindig is szerette az akciófilmeket, ezért elment a lőtérre, ahol Keanu Reeves is gyakorol a John Wick-filmekre – olvasható az Intagram-videó leírásában. Hamilton előkapja a pisztolyt, és valóban akciósztárokhoz mérhető gyorsasággal lő a bábukra és céltáblákra, majd cserél tárat.

12 millió követővel rendelkező YouTuberrel autózott Norris

Casey Neistat szponzorált videójában tűnt fel Lando Norris, a Las Vegasban készült felvételen pedig egy McLaren is szerepet kapott. Casey Neistat csatornája közel 12 millió feliratkozóval rendelkezik: ehhez képest a Formula-1 egyre népszerűbb YT-fiókját 3 millióan követik.

Tokióban mutatkoztak be a Toyota új WRC-pilótái

A ralivilágbajnokság címvédő gyártója, a Toyota Gazoo Racing WRT a Tokiói Autószalonon tartotta nagyszabású bemutatóját megújult triójával: a két hete még nálunk, a Szilveszter Ralin induló Kalle Rovanpera, Elfyn Evans és a hatszoros világbajnok Sebastien Ogier is új szerzemény. A programhoz egy kis driftelés is tartozott. A csapat rövidesen indulhat is Japánból Monte-Carlóba, ahol január 23-26-án a WRC évadnyitó raliját tartják.