DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

F2: Először győzött a mezőny veteránja, rögtön dobogós az F3-as bajnok

Drámainak és körömlerágósnak nem nevezhető, de eseménydús futammal indult a Formula-2 szezonja: a 23 körös sprinten egyetlen baleset sem történt, de számos párharc vetített előre egy izgalmas évadot. Mindebből kimaradt a fordított rajtrácsos pole-pozícióból induló Ralph Boschung: a mezőny veteránja pályafutása első győzelmével kezdte hatodik szezonját, egy egészen sima sikerrel.

Az időmérőn szárnyaló, de ennélfogva kilencedik-tizedik pozícióból kezdő ART-k gondoskodtak a legtöbb akcióról a futam első felében: az F3-as bajnok Victor Martins ment meggyőzőbben, több roham után a második helyet is elvette Ayumu Iwasától – csak az utolsó előtti körben előzte meg őt a bajnokcsapat MP Motorsport új igazolása, Dennis Hauger.

Iwasa végül negyedik lett – Martins csapattársának, Pourchaire-nek egy ponton kinézett a dobogó is, a bajnokság fő esélyesének tartott francia azonban elfogyott a futam második felére, ötödik lett, de legalább megakadályozta Jehan Daruvalát, hogy az MP Motorsport indiaija az utolsó körben lemásolja Hauger késői előzését.

Tíz újonc szerepel az F2-es mezőnyben, akik közül a harmadik Martins mellett végül csak a hetedik Kush Maini szerzett pontot. Pedig a futam elején ennél jobbnak tűntek a kilátások, de a második pozícióból kezdő Roman Stanek csak 13. lett, a harmadiknak induló Arthur Leclerc pedig esélytelen volt a pontszerzésre elrontott rajtprocedúra miatt kapott stop-and-go büntetésével. Váratlanul gyengén indult a szintén bajnokesélyesként kezelt Jack Doohan szezonja, aki csak 11. helyen végzett, miután rosszul választott gumit, a kemény keveréket.

Az F2-es sprintfutam eredménye: 

  Versenyző Csapat Hátrány
1 Ralph Boschung Campos Racing  
2 Dennis Hauger MP Motorsport 10.8
3 Victor Martins ART Grand Prix 16.1
4 Ayumu Iwasa DAMS 24.4
5 Theo Pourchaire ART Grand Prix 29.7
6 Jehan Daruvala MP Motorsport 30.9
7 Kush Maini Campos Racing 41.5
8 Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 43
9 Zane Maloney Rodin Carlin 44.1
10  Juan Manuel Correa Van Amersfoort Racing 48.5
11 Jack Doohan  Virtuosi Racing 49.2
12 Arthur Leclerc DAMS 50.1
13  Roman Staněk Trident 50.6
14  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 52.2
15  Oliver Bearman Prema Powerteam 53.7
16 Clement Novalak Trident 54.6
17 Frederik Vesti Prema Powerteam 54.6
18 Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:04.4
19  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:08.7
20 Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:13.3
21 Amaury Cordeel  Virtuosi Racing 1:13.8
22 Richard Verschoor Van Amersfoort Racing 55.5

A Vettel-Leclerc eset előfutárai: a legemlékezetesebb csapattársak közötti ütközések

A Formula-1 válogatásvideója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

7800 km: Ez lesz a Dakar 2020-as útvonala

Bemutatták a Dél-Amerikából Szaúd-Arábiába költöző Dakar Rali 2020. januári útvonalát: a verseny lényegében lefedi a sivatagi ország egész területét, Dzsiddából rajtol, érinti a fővárost, Rijádot (itt lesz a pihenőnap), majd a közelmúltban felhúzott városban, Kiddijában ér véget. 12 versenynap, 5000 kilométer szelektív, összesen 7800 kilométeres táv.

Kis híján az aszfalton koppant Hamilton különleges sisakja

A Brazil Nagydíj leintését követően Lewis Hamilton kissé hanyagul pakolta le a felszerelését autója kerekére, így az egyedi, Brazília és Senna előtt tisztelgő fejvédő a talaj felé vette az irányt. Egyedül egy szemfüles szerelőnek köszönhető, hogy nem az aszfalton végezte.

Fotó: DPPI

A Ford nincs oda az Aszfalt Királyai filmért

Ezekben a napokban nehéz nem tudomást venni az 1966-os Le Mans-i viadalt feldolgozó film ajánlóiról, reklámjairól és jeleneteiről, feltűnő módon azonban pont a Ford online felületei azok, amelyek egyetlen említést sem ejtettek a novemberben debütált népszerű alkotásról. Egyedül a Motorsportnak küldött közelményük szól a filmről, ez sem éppen éljenző módon. 

"A Ford GT 1966-os sikere történetünk egyik büszke pillanata. Nagyszerű, hogy a film szórakoztató módon emlékezik meg erről az eseményről, de reméljük, a közönség tisztában van vele, hogy még a megtörtént eseteken alapuló filmek is némileg túlzóak."

A Ford talán Leo Beebe karakterének megformálásában talált kivetnivalót, aki a filmben szembeszállt Ken Milesszal. A gyártó egyébként nem is vett részt a film megalkotásában, mindössze archív felvételekkel járult hozzá a létrejöttéhez.

fordgt40yrs

Fotó: DPPI

A Red Bull már a 2120-as F1-s szezonra készül

Egy extrém ötlettel állt elő a Red Bull F1-es csapata, miután Brazíliában tovább javította a leggyorsabb bokszkiállás rekordját, így közelebb került az elmélti határhoz: 20 másodperc az új cél, súlytalanságban. Csütörtökön minden kiderül.

Extra hosszú videón a Brazil Nagydíj legjobb fedélzeti kamerás felvételei

"Ha próbáltuk volna, sem lehetne rövidebb" - kommentálta az F1 Youtube-csatornája a Brazil Nagydíjról készült 12 perces összeállítást. Ehhez már érdemes elgondolkodni egy adag popcorn kipattogtatásán.

Bottas Leclerc sorsára juthat

Kérdéses, hogy használható-e Valtteri Bottas Brazíliában elfüstölt erőforrása, a régebbi motorjai pedig mind erősen használtak, így könnyen előfordulhat, hogy a finn rajtbüntetéssel vág neki a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjnak.

A Mercedes pilótája a múlt hétvégi interlagosi futamon szenvedett el műszaki hibát - a belsőégésű motorja először elkezdte enni az olajat, majd az 51. körben egyszerűen leállt. James Allison, a csapat technikai igazgatója a Motorsportnak elárulta, még ők sem tudják, megmenthető-e az egység. Előbb hazaszállítják az angliai Brixworth-be, ahol darabokra szedik. Döntés jövő hét első napjaiban várható.

Mivel a régebbi erőforrásokat nem szívesen szerelné vissza a Mercedes, Bottas könnyedén Charles Leclerc sorsára juthat, aki a Brazil Nagydíjra kapott egy új erőforrást, valamint egy ezzel záró tízhelyes rajtbüntetést.

Fotó: DPPI

bottas-brazil-action-20191

Magyarország legfiatalabb formulaautós versenyzője mindössze 14 éves

A hazai autósport követői már biztosan hallottak Szomszéd Laliról, aki 12 éves kora óta versenyez felnőttek között, idén pedig formulaautóra váltott az országos bajnokságban. A 14 éves pilóta az AFM stúdiójában járt:

Egy tipikus versenynap Szomszéd Lali idegenvezetésével, ugyancsak a Motorsporthíradó adásából:

 

Így szólt a csapatrádió Interlagosban

A Formula-1 szokásos válogatása a Brazil Nagydíj rádióüzeneteiből ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva elérhető!

Így vágott át a mezőnyön és lett dobogós a 20. helyről Carlos Sainz

Egyáltalán nem csak a szerencsének köszönheti interlagosi bravúreredményét a McLaren spanyolja - igen, kellettek hozzá az élcsapatok betlijei is, de ettől még szenzációs, ahogy átgázolt a komplett mezőnyön, több szép előzést bemutatva. Itt visszanézhetjük mindezt:

 

Női mérnök vette át a konstruktőri trófeát a dobogón

A Red Bull egy hölgymunkatársat küldött a díjátadóra Max Verstappen társaságában a Brazil Nagydíjon, akinek kiléte még sokat látott kommentátorokon is kifogott. A konstruktőri trófeát átvevő nő a csapat senior stratégiai mérnöke, Hannah Schmitz volt: ő számolta ki, hogy Verstappen bokszkiállása az 52. körben optimális választás lenne. Ebből kifolyólag a csapat megszerezte a győzelmet.

„Minden elismerést megérdemel Hannah ezen a napon. Ő javasolta a stratégiát. Vakmerő választás volt, hiszen tudtuk, hogy Hamilton az ellenkezőjét fogja tenni. Az agresszív manőver azonban végül kifizetődött. Ezért küldtük őt a dobogóra. Dolgozó anyuka, aki nevetségesen sok órát vezet, hogy munkába érjen, mindent belead. Erről szól a csapatmunka” – beszélt a stratégáról Christian Horner csapatfőnök.

Szabó Krisztián és Bessenyey Zoltán ellen versenyezhet Billy Monger

Az elektromos terepralinak megfelelő Extreme-E nevű sorozat több ismert nevet is közzétett, akik versenyzési szándékukat jelezték a széria felé, a listán pedig két magyart is találhatunk: Szabó Krisztián, mint nemzetközi ralikrossz-sztár, Bessenyey Zoltán pedig mint korábbi rali Európa-bajnok. Rajtuk kívül itt versenyezhet a lábamputációja után már visszatérő Billy Monger, de olyanok is jelezték részvételi szándékukat, mint Sebastien Ogier, Karun Chandhok, Timmy Hansen, Timo Scheider, Lucas di Grassi, Nelson Piquet Jr., Andre Lotterer, Bruno Senna, Jerome D'Ambrosio, Daniel Abt, Oliver Turvey, Chris Ingram, vagy Jamie Chadwick. A sorozatban induló csapatok közülük választhatnak majd pilótákat.

Az Extreme-E-ben elektromos SUV-k fognak versenyezni és a cél az, hogy a klímaváltozás ellen harcoljanak - olyan terepekre viszik az autóversenyt, ahol ez már erősen érezteti a hatását.

extreme

Új frizurát villantott Hamilton

Az F1-es világbajnok egy olyan képet töltött fel az Instagramjára, amelyhez hasonlót eddig nem sokat láttunk, legalábbis ami a frizuráját illeti.

pf hamilton

Így válogattak a csapatok gumikat a szezonzáróra

Nem jellemzi nagy változatosság az Abu Dhabi Nagydíj gumiválasztásait: 1-2 kemény, 2-4 közepes és 8-9 lágy keveréket táraztak be a csapatok. Egyforma stratégián van Hamilton és Leclerc (2-3-8), valamint Vettel és Bottas (1-4-8). A két Red Bull-pilóta eggyel több szuperlágyat választott (1-3-9).

Ha lemaradtál róla, visszanézheted a novemberi Motorsporthíradót

Tartalom:

Stúdióvendégünk Szomszéd Lali, Magyarország legfiatalabb fromaautó versenyzője

Tudósítás a ralikrossz szakág máriapócsi szezonzárójáról

Beszámoló a gyorsasági-ob hungaroringi fináléjáról

Így zárta az évet a Mogul Racing Team 

Ken Block egy közel 1000 lóerős szörnyeteggel ment neki Kína egyik legveszélyesebb útjának

A showman a 914 lóerős Ford F-150 Hoonitruckkal vágott neki a világ egyik legveszélyesebb útjának Kínában, íme a Climbkhana 2:

F1-es rekordott döntött az interlagosi dobogó

23 év, 8 hónap és 23 nap - ennyi volt az átlagéletkora a Brazil Nagydíj három dobogós helyezettjének, ami új rekordot jelent a Formula-1 történetében. Az eddigi csúcsot a 2008-as monzai pódium tartotta, amikor Sebastian Vettel első győzelmét arra Heikki Kovalainen és Robert Kubica előtt. Érdekesség, hogy az F1-es történelem harmadik legfiatalabb dobogójára is idén került sor: Ausztriában Max Verstappen, Charles Leclerc és Valtteri Bottas alkotta a top hármat.

pod

fotó: dppi

Verstappen könyörtelen volt a dobogón

A szokásos "pezsgővideó" megmutatja, hogy Max Verstappen bőséggel "megkínálta", akit csak tudott.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

How sweet did that champagne taste @pierregasly? . #F1 #Formula1 #Gasly #Verstappen #BrazilGP #Champagne #Podium @champagne_carbon_official

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Mikor járt utoljára ilyen magasan az Alfa és mikor tűnt el utoljára ennyire a Mercedes-Ferrari páros?

A két Ferrari ütközése, illetve a Mercedesek problémái után a következő pontszámokat gyűjtötték a csapatok a Brazil Nagydíjon:

pf1_12

Vettelre 2010-ben sem volt büszke a csapata

A Ferrari Brazil Nagydíjon történt kettős kieséséhez hasonló helyzetet élt át a Red Bull 2010-ben, amikor Sebastian Vettel Mark Webbert támadta meg az első helyért. A páros ugyanúgy ütközött össze, ahogy a vörösök tegnap: Vettel kissé ráhúzott csapattársára, ezzel kis túlzással mindkettejük versenyének véget vetve. Ő kiesett, Webber a harmadik helyen ért célba.