DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

Csak egyszer szerepel együtt az F1-gyel az új női nevelősorozat

A W Series (a fotó az ő tavalyi barcelonai versenyükön készült) anyagi nehézségeinek napvilágra kerülése után nem sokkal jelentette be tavaly a Formula-1, hogy F1 Academy néven saját női utánpótlásszériát indít. Most ismertették ennek a 2023-as versenynaptárát, ám némi meglepetésre a hét fordulóból csak egyet rendeznek majd F1-es nagydíjhétvégén: a szezonzárót Austinban. Az idény április végén az ausztriai Red Bull Ringen indul, majd a mezőny ellátogat Valenciába, Barcelonába, Zandvoortba, Monzába és Le Castellet-be.

Mind a hét helyszínen összesen három futamot fognak rendezni: az első és az utolsó 30 perces, míg a középső 20 perces lesz. Két külön 15 perces időmérő határozza meg a rajtsorrendeket: az első kvalifikáció az első verseny, a második a harmadik futam startfelállását dönti el, míg a rövidebb második viadalnak az első időmérő első nyolc helyezettje fordított sorrendben vág neki. A középső verseny kevesebb pontot is ér majd: míg az első és a harmadik a megszokott F1-es pontrendszer alapján jutalmazza a top 10-et, a győztesnek 25 pontot adva, addig a második futamon csak az első nyolc kap bajnoki egységet, a győztes konkrétan 10-et. Azt már korábban is bejelentették, hogy a mezőnyt öt csapat – az F2-ből ismert Prema, ART, Campos, Carlin és MP Motorsport – egyenként három-három autója fogja alkotni, méghozzá Formula-4-es versenygépek Tatuus T421-es vázzal és 165 lóerős Autotecnica erőforrással.

Az F1 Academy versenynaptára:

Április 28-29. Spielberg, Ausztria
Május 5-7. Valencia, Spanyolország
Május 19-21. Barcelona, Spanyolország
Június 23-25. Zandvoort, Hollandia
Július 7-9. Monza, Olaszország
Július 29-30. Le Castellet, Franciaország
Október 20-22. Austin, USA

w-series-barcelona-start-2022

Megmondjuk, mit gondolunk arról, hogy az FIA „csal”!

A Formula Podcast legfrissebb adásaiban több dolgot is kiveséztünk - például azt, hogy mi is van az FIA "csalásával". Az adás erről szóló része 32:57-től hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

„A McLaren gyönyörű autó volt” – Hamilton újra találkozott világbajnok versenygépeivel

Az emlékek ösvényén sétált Lewis Hamilton. Meglátogatta a kiállítótermet, ahol az a hat Formula-1-es konstrukció – egy McLaren és öt Mercedes – sorakozott, mellyel világbajnoki címeit szerezte. Felidézte az emlékeket, melyeket a versenygépek váltottak ki belőle, de a sikerhez vezető útról és versenyzői hitvallásáról is elmerengett.

A videó magyar nyelvű, az AFM Motorsporthíradó adásából:

Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program

Megkezdődnek a hétvégi események pénteken, a MotoGP és az IndyCar kerülhet a főszerepbe:

9:00-9:30 TCR Europe, első szabadedzés

9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

13:00-13?45 DTM, első szabadedzés

14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

14:20-14:50 TCR Europe, második szabadedzés

16:45-17:15 DTM, második szabadedzés

17:00-19:00 Indy500, utolsó edzés

A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

rossi

fotó: dppi

Hamilton a takarítónőnek ajándékozott egy aláírt sapkát

Lewis Hamilton arról posztolt videót, hogy Barcelonában a Mercedes-sapkát viselő "bájos takarító hölgy" számára aláírt egy különleges darabot és oda is adta neki:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This lovely cleaning lady was repping a @mercedesamgf1 cap and I wanted to surprise her with one of the special edition #SpanishGP ones

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Megmutatta idei autóját Szabó Krisztián - nektek bejön?

Mit szóltok Szabó Krisztián idei Hyundai i20-asához? A magyar pilóta ezen a hétvégén kezdi meg az idei WRX-szezont, méghozzá ezzel a technikával: 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HELLO WORLD! How do you like it? #iloveit

Szabó Krisztián (@szabokrisz23) által megosztott bejegyzés,

Hamar megérkezhet az F1-be a Red Bull japán tehetsége

Franz Tost, az Alpha Tauri csapatvezetője szerint inkább előbb, mint később lesz Formula-1-es pilóta a japán Yuki Tsunoda. A Red Bull juniorja újoncként már futamot nyert a Formula-2-ben és többször is a dobogón végzett, a Honda pedig természetesen nagyon szeretné, ha egy japán versenyző lenne az F1-ben - az Alpha Taurinál erre lehet is esély. Sajtóinformációk szerint a Red Bull nem túl elégedett Danyiil Kvjattal, úgyhogy ha van olyan opció, ami több potenciállal kecsegtet, akkor jöhet a váltás. Tost hozzátette: természetesen Tsunodát nem a japán nemzetisége, hanem a tehetsége miatt támogatja a Red Bull-Honda.

tsunoda

fotó: dppi

Alonso elmondta, hogy mi kell neki a vasárnapi Indy500-on

Mivel Fernando Alonso csak a 26. helyről rajtolhat a 33 fős mezőnyben a vasárnapi Indy500-on, ezért szerinte az lesz a lényeg, hogy az autója a forgalomban legyen stabil és gyors. Elmondta, hogy mivel önerőből nem elég gyorsak az élmezőnyhöz, így a beállításokkal és az autón elvégzett módosításokkal próbálnak előnyhöz jutni - szerinte a versenyen gyorsabbak lesznek, mint az időmérőn. Ha tényleg úgy fog menni az autó a forgalomban, ahogy ő azt képzeli, akkor lehet esélye egy jó eredményre - bizakodva tekint a futam elé.

06120001_100

fotó: dppi

Hamilton, vagy Verstappen? Ki az idei év legjobbja eddig?

A Formula-1 hivatalos weboldalának szakírói minden F1-es versenyhétvége után egy 1-től 10-ig terjedő skálán pontozzák az összes pilóta teljesítményét úgy, hogy próbálják kivonni az egyenletből az autó tudását. A Spanyol Nagydíjon Lewis Hamiltont látták a legjobbnak 9,8-as osztályzattal, Max Verstappen kapott 9-est, majd jött Carlos Sainz, Pierre Gasly, Sergio Perez, Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Kimi Raikkönen, Lance Stroll és George Russell.

Hat versenyhétvége után az öt szakértő által átlagban kapott pontok alapján így áll a szezon ranglistája - Hamilton és Verstappen között botrányosan szoros a küzdelem, a 4-6. helyen pedig teljes az egál:

1. Lewis Hamilton 54,8
2. Max Verstappen 54,6
3. Lando Norris 47,8
4-6.. Valtteri Bottas, Carlos Sainz és Pierre Gasly 47,2
7. Charles Leclerc 46,8
8. Daniel Ricciardo 45,2
9. George Russell 44,6
10. Alex Albon 43,6

greats

fotó: dppi

Videó: Hamilton útja a dobogós rekordig

Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíjon aratott győzelmével 156. pódiumát szerezte, ezzel megdöntötte Michael Schumacher vonatkozó rekordját. Az F1 YouTube-csatornája ennek apropójából készített egy összeállítást a hatszoros világbajnok brit dobogóiból (a videó átkattintás után indul!):

 

Bottas jobban tette volna, ha távozik a Mercedestől?

Hiába kezdte győzelemmel a 2020-as idényt, azóta rendre kikap Lewis Hamiltontól Valtteri Bottas, aki a Spanyol GP-t követően igazából már le is mondott az idei vb-esélyeiről. Legutóbbi podcastadásunkban az idő közben a Mercedesszel is hosszabító finnről is szót ejtettünk. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás erről szóló része 9:50-től hallható.

 

 

Videó: Máriapócson feszült egymásnak a ralikrossz magyar mezőnye

Gyorsan zajlik a ralikrossz országos bajnokság, hétvégén már a harmadik forduló következik Ausztriában, Greinbachban a tervezett ötből. Előtte még visszatekintünk a második versenyre, amelyre augusztus elején Máriapócson, a RabócsiRingen került sor. Az AFM Motorsporthíradó jelen volt a helyszínen és megszólaltatta a főszereplőket:

A kor viszonyaihoz alkalmazkodva fertőtlenítőket gyártó cég lett Nagy Dani új támogatója

A hétvégén a franciaországi Paul Ricard versenypályán startol a TCR Európa-kupa szezonja, amelyben egyedüli magyarként Nagy Dánielnek is szurkolhatunk majd. A BRC Racing Team Hyundaiját vezető pilóta néhány nappal az idénykezdet előtt megmutatta új sisakfestését, amelyre egy új szponzor, a fertőtlenítőket gyártó Immunetec is feltűnt. Íme, az új bukó (amelyen a zsiráf nyilvánvalóan Dani magasságára való utalás):

 

Ez nem fér a fejünkbe: gumikacsát árul a Williams

Williams Versenykacsa néven új termék vált elérhetővé az F1-es csapat webshopjában. Egy fekete, csapatfelirattal ellátott fürdőszobai játékról van szó, amit tíz angol fontért (kb. 3900 forint) vesztegetnek. Nem értjük az elgondolást, de talán nem is kell értenünk. Íme.

Duck1_1@2x

 

Az idei szezon rejtett hőse: Pierre Gasly most menti meg a karrierjét?

A Spanyol Nagydíjat kiértékelő podcastadásunkban szót ejtettünk arról a versenyzőről is, akit tavaly egy lebőgést jelentő félszezon után soroltak vissza a Toro Rossóhoz, idén viszont az immár Alpha Tauri névre hallgató istállónál valósággal szárnyal: Pierre Gaslyról. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás erről szóló része 15:06-tól hallható.

 

 

Az ajándékot idén hamarabb megkapta – 33 éves lett Hülkenberg

Sok boldog születésnapot kívánunk Nico Hülkenbergnek, aki 1987-ben ezen a napon született, így bármilyen hihetetlennek tűnik, már 33 esztendős!

A korai ajándék alatt természetesen a Racing Pointnál való váratlan beugrási lehetőségre, pályafutása 180. és 181. nagydíjhétvégéjére gondoltunk.

(A mellékelt képet a versenyző Instagramján találtuk.)

„Az ember ilyenkor elgondolkodik, milyen sérülékenyek is vagyunk ebben a sportban” – gyászban a magyar rali közössége

Több évtizede versenyző tagját veszítette el a hazai ralisport. Tóth Zsolt halála gyászt és megrendülést váltott ki a magyar versenyzőtársakból: Bagaméri László és Turán Frigyes is beszéltek a bennük keletkezett veszteségérzetről.

Csapata, a Clone Rally Team ezzel a videóval búcsúzott Tóth Zsolttól:

Üdv a fedélzeten: a Spanyol Nagydíj legjobb onboardjai

Bottas elszúrt rajtja, Leclerc és Norris csatája, Ocon balesete a Formula-1 szokásos válogatásában. (A videó a YouTube-ra átkattintva indítható el.)

Hivatalos: Új helyszín került be az idei WRC-naptárba

A rali-világbajnokság még nem indult újra a koronavírus miatti szünet után, annyi mentsége van erre a sorozatnak, hogy a leállás előtt már megrendeztek három futamot - a naptár már félig kész volt az utóbbi hetekben és az biztos, hogy új helyszínen, Észtországban indul újra a száguldás szeptemberben. Most viszont hivatalosság vált még egy új helyszín: a korábban az IRC-ben rendszeresen szerepet kapó, Európa egyik legkomolyabb, legnívósabb versenyényen számító belgiumi Ypres Rali is bekerül a naptárba.

Ezzel viszont ez a bizonyos naptár nem bővül, ugyanis a Japán Ralit ezzel egy időben törölték: annak a helyét foglalja el Belgium november 19-22-én, a világbajnokság nyolcadik, egyben utolsó futamaként.

ogesz

fotó: dppi

Hőségben, viharban, életveszélyben: a sportbírók a világ összes tiszteletét megérdemlik!

Móni István a Formula Podcast adásában:

 

Bemutatjuk a WTCR legújabb magyar pilótáját

Boldizs Bencét igazolta le a Túraautó-világkupa rajtrácsára visszatérő Zengő Motorsport egyik Cupra TCR-jébe. De kicsoda a fiatal pilóta, aki pályaversenyzésben, hegyi futamokon és ralikrosszban is megcsillogtatta már képességeit? Elmondta ő maga az AFM augusztusi adásában: