DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

Két nő is lesz az Alpine akadémiájában, új tartalék a csapatnál

Tovább bővült a franciák eleve népes versenyzői programja: a csütörtöki bemutatón jelentették be, hogy Sophia Flörsch csatlakozik az utánpótláshoz. A DTM-et és WEC-t is megjárt 22 éves német hölgypilóta idén 2020 után újra a Formula-3-ban versenyez a Charouzzal, Otmar Szafnauer pedig kiemelte, minden támogatást megkap tőlük, melyet a többi akadémista, használhatja a szimulátort és akár korábbi autóba is beülhet.

Az Alpine-nak volt már egy női akadémistája, az F1 Academyben induló Abi Pulling: a csapat Rac(H)er nevű programja kifejezetten a hölgyversenyzőkre irányul, ebbe illeszthető Flörsch leigazolása, valamint egy új gokartos program elindítása hat 10-13 év közötti lánnyal. Csak a hír időzítése meglepő: csupán két nappal korábban került sor a nagy bejelentésre, amely során nyolc akadémistát megneveztek.

Egyúttal kijelölték a 2023-as tartalékpilótát is: nincs meglepetés, az előző szezon végén két szabadedzésen is résztvevő Jack Doohan kapta meg a pozíciót, amely Oscar Piastri távozásával üresedett meg. Doohan nem tudott megjelenni a bemutatón, mivel a bahreini Formula-2-es teszten vesz részt: második szezonjában, a Virtuosi versenyzőjeként a bajnoki cím egyik favoritja.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu