DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 13. csütörtök

Giovinazzi is bekerült a Ferrari Hypercar-csapatába

Bejelentette hatfős LMH-felállásának névsorát a Ferrari: a csapatba legnagyobb névként bekerült az F1-es tartalékpilóta, a 62 nagydíjon rajthoz állt Antonio Giovinazzi. Az olasz az #51-es rajtszámú Ferrari 499P legénységének tagja lesz Alessandro Per Guidi és James Calado mellett, az #50-es egységet pedig Miguel Molina, Antonio Fuoco és Nicklas Nielsen kormányozza a 2023-as WEC-szezonban.

Bár ő a húzónév, fonák módon az endurance-versenyzésben Giovinazzi a legkevésbé tapasztalt a hatosból: csupán ötször állt rajthoz az LMP2-es kategóriában több sorozatot is tekintetbe véve, gyári Ferrarival pedig egyszer versenyzett csak a szakágban, a 2018-as Le Mans-i 24 óráson a Ferrari 488 GTE Evóval. A másik öt versenyző a márka GT-pilótái közül került ki, a legsikeresebb Pier Guidi és Calado, akik közösen háromszor megnyerték a világbajnoki címet a GT-ben, 2017-ben, 2021-ben és 2022-ben.

A szintén Ferrari-kötelékbe tartozó Davide Rigon, Alessio Rovera és Daniel Serra is esélyesek voltak, de ők végül nem kaptak ülést. A Hypercar-projekt a Ferrari nagy visszatérése a hosszútávú prototípus-versenyzésbe, a márka utoljára 1973-ban indult a Sportautó-világbajnokságon a legendás 312 PB-vel.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu