Szintlépés: Rossi a BMW gyári pilótája lett
https://formula.hu/parc-ferme/34379
Valentino Rossi 26 világbajnoki szezon után, 2021 végén intett búcsút a MotoGP-nek. A versenypályáktól azonban nem távolodott el, csak kettőről négy kerékre váltott: idén a GT World Challenge Europe versenyein állt rajthoz a Team WRT Audijával. 2023-ban is ugyanitt és ugyanennél a csapatnál fog szerepelni a 43 éves versenyző, csak immár az istálló márkaváltása révén egy BMW M4 GT3-as volánjánál – nemrég a festést is leleplezték –, emellett olyan legendás viadalon is rajthoz áll majd Maxime Martin és Augusto Farfus társaságában, mint a Bathursti 12 órás.
A BMW pedig szemlátomást bízik Rossiban, ugyanis bejelentették, hogy az olasz legenda mostantól a gyári versenyzőjük lesz. Ez egyértelmű szintlépést jelent a Doktor számára, aki így tehát gyári szerződéssel fog rendelkezni. Nem mellesleg ezzel megnőtt az esélye arra, hogy egy erős szereplés esetén – márpedig az eddigi tesztek alapján Rossi bizakodó – a BMW LMDh-modelljét is kipróbálhassa, s akár azzal a legendás Le Mans-i 24 óráson is rajthoz állhasson, amikor a bajorok 2024-ben visszatérnek az Endurance-világbajnokság csúcskategóriájába.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|