DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 3. kedd

Formula-E: Bejelentette jövő évi párosát a Maserati

Hivatalosan is megerősítették, hogy a következő szezonban Edoardo Mortara és Maximilian Günther erősítik majd a Maserati alakulatát, amely újonnan csatlakozik az elektromos szériához. Az olasz márka a Venturi helyét veszi át a rajtrácson, és két tapasztalt versenyzővel vághatnak majd neki az idénynek. „A Maseratihoz való csatlakozás egy kiváltság. Félig olaszként nagy öröm, hogy itt lehetek, alig várom, hogy elkezdhessem a versenyzést Mexikóban” – árulta el a bejelentés után Mortara, akinek újdonsült csapattársa szintén pozitívan várja, hogy január 14-én egy új korszak induljon el a bajnokságban, ahol Gen3-as autó is bemutatkozik. „A Maserati egy nagy és híres márka, így biztosan megpróbáljuk a nevet oda juttatni, ahová való, vagyis a csúcsra. Nagyon keményen fogunk nyomulni az új Gen3-as autóval, ami nyilvánvalóan nagyon izgalmas és rengeteg kihívást tartogat” – tette hozzá Günther, aki a Nissantól érkezett az istállóhoz.

Videó: Baumgartner Zsolt Michelisz Norbert autója ellen Melbourne-ben

Érdekes „összecsapásra” került sor az Ausztrál Nagydíj helyszínén: az utcai Hyundai i30, ugyanennek az autónak a TCR-változata – amely modellel többek között Michelisz Norbert is versenyez a WTCR-ben – és a Minardi kétüléses F1-es versenyautója „versengett” egymással egy körön az Albert Parkban, utóbbit pedig szokás szerint hazánk egyetlen Formula-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt vezette.

 

Olvasónk rárakta a Barátok közt főcímdalát az új F1-es intróra

Úgy tűnik, reneszánszukat élik az ilyesfajta mixek: nemrég a Pokémont vegyítették a tavalyi Formula-1-es főcímmel, most pedig a már több mint húsz éve futó magyar sorozat közismert főcímdalával vegyítette az új intrót olvasónk – mutatjuk a végeredményt:

 

Nézd meg itt az Ausztrál Nagydíj összefoglaló videóját!

A videó a "Megtekintés YouTube-on" opcióra kattintva érhető el.

Így előzte meg Verstappen Vettelt a harmadik helyért

Videón a holland dobogót érő manővere:

Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló

Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója:

 

Bottas: Aki kételkedett benne, b****a meg!

Az Ausztrál Nagydíj győzteséből a tavalyi év rejtett feszültségei is felszabadulhattak a levezető körön, amikor a versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez visszavágás volt a tavalyi évért. "Aki kételkedett benne, b****a meg!" - válaszolt nyersen a finn, majd Toto Wolff köszöntötte a pilótát: "Valtteri, ez visszatérés!"

Videón Ricciardo ijesztő incidense a rajtnál

Az Ausztrál Nagydíjat szerencsére megúsztuk baleset nélkül, de nem sokon múlt, hogy már az első métereken összetört autókat lássunk: 

A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Így alakultak a gumistratégiák az Ausztrál Nagydíjon

A leghosszabb első etapot Pierre Gasly, a leghosszabb másodikat Kimi Raikkönen teljesítette - noha a finn korai kiállása kényszerű volt, végül négy ponttal gazdagodott.

Ki nyerte Rosberg és Massa gokartversenyét?

2016 Formula-1-es világbajnoka újabb vloggal jelentkezett, ezúttal egy monacói beltéri elektromos gokartversenyről, amelyen többek között ő és egykori F1-es riválisa is részt vett. A videóból kiderül, ki bizonyult gyorsabbnak, kinek a gatyája szakadt el a nagy erőlködésben, és milyen is Le Mans-i rajttal megkezdeni egy gokartfutamot:

 

Ma 13 órakor AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n!

Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV

A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Magyar sportbíró segít az Ausztrál Nagydíjon

Több honfitársunk mellett Hetyey Júlia sportbíróként dolgozik ezen a hétvégén a melbourne-i Albert Parkban:

Két keréken érkezett az F1 két főkolomposa a nyitányra

Kollégáink jelentik a helyszínről:

Verőfényes napsütésben, tomboló rajongók sorfala között, négy helyett egyelőre két keréken érkezett az évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére, a melbourne-i Albert Parkba az F1 jelenlegi két fenegyereke, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Az idény első összecsapására hangoló két pilóta ezen a hétvégén is imádja a kétkerekű közlekedési alkalmatosságokat: a Mercedes versenyzőjénél tavaly is számos alkalommal láthattuk kedvenc elektromos rollerét, amelyet ide is magával hozott, míg a Ferrari pilótája – a hétvége folyamán nem először – egy országúti bringával érkezett.

A képre kattintva galéria nyílik!

Hallottátok már az F1 főcímzenéjét zongorán?

Hát most meghallgathatjátok.

 

Hol szedte össze azt a hét tizedet Vettel Hamiltonhoz képest?

Az F1 összehasonlító videója a pole-pozíciós brit és a harmadik helyre kvalifikáló német Q3-as köréről (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Hamilton

Mindenki dőljön hátra és élvezze! Volt benne hiba?

Írd fel a naptárba: Vasárnap AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n

Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV

A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Két fontos szponzor érkezését az Ausztrál Nagydíjra tartogatták a csapatok

Az új szponzorok többnyire a csapatok év eleji autóbemutatóin tűnnek fel, az Alfa Romeo és McLaren azonban Melbourne-re tartogatott egy-egy nagy horderejű bejelentést. A svájci istálló autójára az üzemanyagpartner Shell matricái kerültek fel: ez a Ferrarival való kapcsolat további erősödését jelzi. A McLaren pedig a Coca-Colát szerződtette az egész évre: az ikonikus italmárka néhány versenyen már tavaly feltűnt az autón, első F1-es szponzorációjaként.

Vettel a bajusza miatt lassult volna le?

Az időmérő edzés után az egyik riporter furcsa kérdést szegezett Vettelnek, mondván a feleségének meggyőződés, hogy azért került a Mercedesek mögé a német, mert a barcelonai tesztek óta bajuszt növesztett, ami plusz súlyt jelent. Vettel jót nevetett, de lányos zavarában csak annyit tudott mondani, hogy szerinte ez nem emiatt történt.

Az FIA tavalyi díjátadó gáláján egyébként már láthattuk a bajuszos Vettelt, aki így leginkább Nigel Mansellre hasonlít.

 

Kubica-defekt, Vettel-hiba, Mercedes-robbantás: Az időmérő legfontosabb pillanatai

A szombati kvalifikáció hivatalos összefoglaló videója az F1 YouTube-járól:

 

A rend kedvéért a harmadik szabadedzés összefoglalóját is idetesszük:

 

Vizsgálatok tömkelege az időmérő után - büntetésekkel

Chris Medland F1-es újságíró jelentette a helyszínről, hogy a versenyfelügyelők behívták Sergio Perezt az időmérő edzés után, hogy kikérdezzék a bokszutcában történt incidensről. Jól látható a videón, hogy Magnussent balesetveszélyesen engedték ki a garázsból.

Az FIA azonban nem adott rajtbüntetést a dán pilótának, „megúszta” ugyanis a Haas csapata egy 5000 eurós büntetéssel az esetet, mondván Sergio Pereznek kitérő manővert kellett végrehajtania, hogy ne történjen baleset. Szintén 5000 eurót dobhat be a közös kasszába a McLaren, miután ők még a harmadik szabadedzés során engedték ki veszélyesen a bokszutcába Norrist, miközben Kubica közeledett a wokingiak garázsa felé. A Racing Pointot is hasonló eset miatt vizsgálták, de Perezéket végül nem találták szabálytalannak a versenyfelügyelők.